ismétlést még, visz-sza, visz-sza.

szokott lenni vácon egy óránk az átszállásig, minden évben ugyanazokkal, ugyanarra sétálunk egy kört. aztán a bzmoton is ugyanazokkal találkozunk minden évben, és h legyen hova ülni, sanyi bácsi átrendezi az egész vonatot minden évben, mert sanyi bácsi nagyon öreg és nagyon asszertív. lennének még jelzőim, de sanyi bácsi a rokonom, és nagyon öreg. aztán ugyanazok jönnek ki elénk a vonathoz minden évben. ugyanazok várnak a zrínyi utca végében minden évben. az ugyanazok felének ugyanolyan orra van, mint nekem.

kiesett a zsemle a kezemből, és káromkodtam a boltban. becsípte az esernyő a hüvelykujjam, és káromkodtam az utcán. véres ujjlenyomatot hagytam a nyomtatványon, és káromkodtam az okmányirodában. elrontottam a második nyomtatvány kitöltését és káromkodtam. elrontottam a harmadik kitöltését is, de akkor már csak áthúztam a rossz számot és káromkodtam. fél órán át vártam és néztem ahogy a fekete pulcsis ügyintéző különböző testhelyzetekben kavargatja a kávéját.
közben csendben dúdoltam egy dalt.

ön most láthatatlan a hálózaton.
(láthatatlanság megszűntetése)

épp az egyik szabadulj meg tőlem, te férfi, különben tönkreteszlek üzenetű fiona apple dalt hallgattam ma este futás közben, és arra gondoltam, h a futás egyébként is az érzelmek rettentő széles és változatos skáláját hozza ki belőlem, de h a zene erre még milyen sokat rá tud tenni. más volt most futni ugyanis, mint mikor a bartók rádió esti adásaira futottam például. akkoriban még azt hittem, h a polgárőr azért járkál a futópályán esténként, h megvédjen engem másoktól.
nos, mióta fionára futok, biztos vagyok benne, h azért van ott, h megvédjen másokat tőlem.

nem tolerálom a szenvedést. (szólt az egoblogger)

nincs  és  és  és  tb se működik, bocsi p, mondom p, szóvl bocsi pukám, tudom, h nem erre tnítottál, mégis sikerült bort öntenem  billentűzetbe.

bocsássuk meg katrinának a nagy szavakat, úgymint love, pain, promises, dreams, fantasy, heart, plusz az igéket is.
ez elég sok. bocsássunk meg nekem is most akkor.

katrina parker - you won't be the first

pénteken még 10 kilométerre volt tőlünk a lánchíd, szombaton pedig már csak 9 és félre.
jaj de jó, egyre gyorsabban biciklizek.

nem tudok aludni, nem tudok elaludni. dobog a szívem, biztos mélyül a homlokomon a ránc is. már ketten vagyunk, ezentúl rá is gondolnom kell. dobog a szívem, és ráncoljuk a homlokunkat: én az enyémet, ő az enyémet. azt hiszem, jogosan érzem magam áldozatnak.

hát nem nagyszerű? és "nagyszerű" alatt itt most "szánalmast" értek.

kiiratkozom mások mondataiból.

nem, nincs jelentősége, de van egy igazi ránc a homlokomon, az első, most vettem észre, akkor is ottmarad, mikor nem ráncolom. és nincs jelentősége, de elrontottam ma délben az ételt, pedig én nem szoktam ételt elrontani. nincs jelentősége, és nem is vagyok hajlandó magyarázkodni senkinek, h mi miért van, és hogy van, mert nekem se magyarázza el senki.

csak előtört belőlem a keserűség, jólvan.

álltam a zuhanyfülkében, és öntöttem a sósavat, amerre láttam, este meg elbicikliztem megszagolni a dunát. nagyon jó, h hétvége van, mert pont el kell bújnom a világ elől.

gondolom véletlenül az isten szerkesztői felülete töltődött be nálam.

(...) a háziban, amit feladtatok, arra gondoltam, h akkor ezekkel a regexpekkel... de tedd le azt a kést miközben magyarázok!
a programozás órán legalább éri az embert vmi inger, oktatói visszajelzés, érted.

- hát bárcsak az lenne a legnagyobb divatbalesetem, h gucciban megyek a gucci nyitópartira.
- bárcsak lennének divatbaleseteim!

egyetemistáéknál ma olyan, mintha karácsony utáni első iskolanap lenne: mindenki új elektronikai cikkekkel villog.
átutalták a diákhitelt, ja.

ünnepel a nyelvtudomány, mert r.péter tudományos főmunkatársnak ma szépséges lánya született, aki alighanem meg fogja tudni, milyen úgy felnőni, h fonológiai diskurzusokból kiszólva nyelvésznénik és -bácsik csipkedik az ember arcát, és csodálkoznak, h hogy megnőttél, kicsikém. (amúgy sztem jó).
fényképet is láttunk már róla, természetesen a büszke apa recent scientific activities nevű ftp-mappájában.
welcome, welcome.

nem kell itt problémázni, h így nem érnek rá, meg úgy nem érnek rá. az én barátaim a számítógép és a magyar nyelvtörténet. ennyi. mondta dani, majd tovább beszélt, szórakozottan rázogatva az antidepresszánsos-xanaxos gyógyszeresdobozát.

már a fitnesst is fatnessnek olvasom.

"El fog menni, és én Ferihegyen
szemétkosárba dugom a fejem.
Végigfutom az összes parkolót
a felfestett fehér nyilak szerint
kanyarogva, kitárt karral; a szél
hol arcomba vág, hol be a nyakamba,
mert tél lesz akkor és nagyon hideg."

(nádasdy ádám - örök repülőtér (r.))

kéne már egy kultúra tag, nem igaz.

az jutott ma eszembe (bár konkrét koncertélmény folytán, de szigorúan csak teoretikusan), h ha vki megkérdezné tőlem (pusztán csak teoretikusan), h lehet-e lányokat megdugni azzal, ha vki tenort énekel reneszánsz kórusművekben, akkor én azt felelném (szigorúan csak teoretikusan), h igen.

agnus üzenete:
(...) szerinted?
tivadar üzenete:
Gaaktu viseo?
agnus üzenete:
és még megsértődtél, mikor azt mondtam, h néha frusztráló veled beszélgetni.
tivadar üzenete:
Majt javla?
tivadar üzenete:
Hálediddje guláv.

vajon csak én járok olyan társaságokba, ahol az emberek eljátszanak egymásnak youtube videókat, h illusztrálják, amiről beszélnek, v ez ma már egy általános jelenség?
és akkor még nem is meséltem azokról a barátaimról, akik az internetről rendelnek jeget.

az élet nagyon nehéz, amikor olyan magyar szintakták bizonyító erejűként bemutatott magyar példamondatait olvasod, akik hosszú évek óta külföldön élnek, és minden jel arra mutat, h anyanyelvi kontaktusuk már csak a saját példamondataikkal van.

ostoba vagyok - netvörkölj velem.

na, megint eltelt egy nap, és ma sem szólaltam meg. de ami ennél kicsit jobban aggaszt, h még csak nem is mosolyogtam, pedig az már kiadta volna általános intellektuális teljesítményemnek úgy az 50%át.

szörnyű az énnekem: mi mindenre vágyom. (jónás tamás)

tippek-trükkök, ez van, tippek-trükkök az egész internet, dolgozni nem akar senki.

agnus üzenete:
több síró nővel kéne találkoznod
agnus üzenete:
na, majd olyat is szervezünk
tivadar üzenete:
fú. bloggerparti?

volt ma egy előre nem tervezett szabad órám a nyelvtudományi intézetben. panasz asszem nem lehet rám, csendben elfoglaltam magam. persze a többkilónyi papírtörmelék gyártásával semmit és senkit sem billentettem ki az egyensúlyából. jött a kinga, és mint egy jó óvónéni, megdicsért, valamint a poharak körül kompozícióba rendezte a papíremberkéket, -törpéket, -kutyákat, -hóembereket és -hópelyheket, majd pedig tanult tanáraim adtak tanácsokat meggazdagodásra ebben a tevékenységi ágban. minden nyelvésznek van egy b-terve.

itt van az ősz, itt van újra, írta a költő. a fákról lehullanak a levelek. megannyi színes foltot sodor magával a hűvös fuvallat. juhé!!! lehet menni gesztenyét szedni, majd azokból kedves bábokat készíteni! érik a dió is, ízletes süteményekhez használhatjuk tölteléknek. az ősz gyümölcse a szőlő: az apró gyöngy-fürtöket szüretelik nótázva az emberek. ha esik az eső, megcsillannak reggel a vízcseppek a táncosként hajlongó fűszálakon. szeretem az őszt.

ági, nem kéne magának pszichológushoz járnia? szakított félbe szerdán a pszichológusom.
a munkája gyümölcsét, azt hiszem azt nem sikerült maradéktalanul prezentálnom.

ugyanarra van a szoli, mint amerre timelyáék laktak régen, mindketten oda jártunk. meg mindig elmentem mellette, mikor vittem neki a házit, ha beteg volt, v mikor mentem kémiából korrepetálni. timelya azóta egy szoláriumszalon-tulajdonossal jár, mondhatni szintet lépett. (én meg akár visszamehetnék az újrakezdéshez is, már ami az aktuális kémia-tudásomat és bőrszínemet illeti.)

egy esetleges történésre való egyik esetleges válaszom nagyon kegyetlen lenne. most bűntudatom van, hogy lehetek ennyire érzéketlen.

szeretném elmondani, h vannak barátaim, akik az internetről rendelnek jeget.

kedélyesen ülik körül az emberek az asztalt a házibuliban és nevetgélnek. a sarokban egy rendszergazda, egy programozó, és egy blogger, szociális készségeik legjavát mutatva, csendben simogatnak egy kutyát.

írt nekem ma egy levelet, h ugye nem néztem hülyének, mert mikor összefutottunk, épp egy abszurd, furcsa hangot próbált kimondani.
kedves, az elméleti nyelvészet szakról jövök.

mi lehet a közös azokban a dolgokban, amelyeket engedek kifutni a kezeim közül, és bénultan ülök, ha rájuk kerül a sor.