de azt elfelejtettem mondani, h mostantól bármikor entert nyomsz, kilő az usb-s rakétakilövőm.
müpa backstage viszkit inni kiscicás bögréből.

az én megérzéseim nem csalnak, és annyira érzem, h ezzel a fiúval éjfél után betetőzik majd a kapcsolatunk - mikor hazaérve ráguglizok.

vasárnap este, a szüleimmel szkájpolok. az apukám, elfeledkezvén arról, h a család nőtagjait a legkisebb billentés is egzisztenciális válságba taszíthatja, a fizika új felfedezéseiről és az atommagokról mesél. én akkor tulajdonképpen egy üresség vagyok, suttogja maga elé nézve az anyukám, és én is csak üres tekintettel meredek a kamerába.

a nagymamám jósolt nekem a tenyeremből, azt még nem is meséltem. azt jósolta, h már csak egyetlen férfi lesz az életemben, és h legyen már gyerekem.

a maomi a jelek szerint mindenkihez társított egy eposzi jelzőt, what should i call you, "ági, the what, the beautiful?" de én minden kedves ötletére csak szabadkoztam. végül lettem ági, who's like pancake, my cat in sri lanka, who had this very ugly, strange face, but was surprisingly clever and affectionate. hát így jár végül aki túl sokat szerénykedik.

olyan szép ing volt rajta, h hozzá akartam dörgölni az arcom.

találkoztam egy rókával az erdőben. mondtam neki: szia rókaaa, awwwwww, <3 <3 <3 asdasdasdf de cuki vagy!!!!4444

eljutottam oda, h a bükkből nem csak legurulni szeretek kerékpárral, hanem felfelé tekerni is. kicsit félek, mi jöhet még.

egy csomó gyönyörű dolog van amire egyáltalán nem emlékszem.

mindenki diplomaosztón síró apukája vagyok.
parancsoljatok megálljt a lelkemnek.

nemakarok. nemakarok. de akkor nézzünk már vmi jó cukrászdát a közelben, ha már úgyis.
annyival boldogulok, amennyit egy öleléssel össze tudok fogni, egy fehér kardigán, futócipő, két könyv, fülbevalók, süteményes villa.
egy hajléktalan bácsi meg leveszi este az óráját h kényelmesebben a kezére hajthassa a fejét alvás közben a padon.

remélem nem volt erős, h leribancoztam a fél asztalt, és vette a lapot mindenki, hajtom a tenyerembe az arcom reggel a földalattin.

tűzött át a nap a vas utca házai között, mikor útközben betettem a lottószelvényt a naptáram első lapja és a borító között tartott mariahilf-bild mellé, amit még innsbruckban vásároltam, egy olyan templomban, ahol ismét megszólalt az orgona, abban a (szent) pillanatban, ahogy beléptem.
mert egy éve mindig ez van, de legalábis az esetek gyanúsan nagy százalékában: ha városnézés közben belépek egy útbaeső templomba, akkor maximum egy-két lépés hangja után, míg az illető odalép az orgonához gyakorolni, v miután az épp akkor kezdődő hangverseny karmestere felemeli a kezét, azonnal felzeng vmi zene. ez volt innsbruckban, frankfurtban, lipcsében. londonban kétszer is. belépek gyanútlanul templomokba, és felharsan a zene.
nem tudom, mi jöhet még, de nagyon kedvesnek találom ezt az egészet. elképzelem, ahogy az isten az enteren tartja az ujját, és lenyomja mikor belépek a kapun.

this is a trusted home network.
a barátaim.

a világot a szeretet és a jóindulat viszi előre! és ezt most nem azért mondom, mert anyám nyugtatóját szedem.