én csakis elismerésnek tudom venni, h a fiú kollégám akivel késő estig együtt dolgoztunk, utána éjjel otthon rólam beszélt álmában.
még akkor is, ha azt motyogta: ne csináld ezt, ágnes!

kedves erkölcs! azt hiszem, az lenne a legjobb, ha nem találkoznánk többet!--
ja nem! pont fordítva.

vasárnap. a katával megtartjuk a szarkasztikus reggelik újlipótvárosban sorozat újabb epizódját, majd edzés előtt kicsit még visszamászok az ágyamba, mert odasüt a nap.

Igen, fogalmazhatnék úgy, hogy
beszélgetésünk betölthetetlen űrt
hagyott maga után. Azóta minden
nap ezt az űrt is magába foglalja.

A megfogalmazás kényszerét,
hogy mi az, ami azóta minden
napban velem van. Mióta nem
találkozunk, beszélgetésünk

helyét betölti az emlékezetem.
Azóta nincs egyetlen nap sem,
amely ne foglalna magába valamit,
és viszont. Mostanában már

hallgatásomat is értelmezem.
És úgy érzem, vannak napok,
amelyek szélesednek. Növekvő
mélység minden pillanat, amely

magába rejti őket. Minden
valami másban foglal helyet,
amely birtokolja őt. Az egyik szó
a másikat. A szót magát pedig

egy fogalom. Amit űrnek neveztem,
az is valaminek a része. Talán
beszélgetésünkké, amely azóta is
folyik valamiképpen. Azt hiszem.

(Borbély Szilárd)

ez a szabály! mi az, h nem érdekel a szabály?! kiáltja az új főnököm, majd elgondolkodunk, mit gondolhatnak rólunk a szomszéd irodában. ne haragudj!, kiáltom én erre színpadiasan. fájdalmasabban! fájdalmasabban mondd, súgja.

pontosan száznaponta sírok, de olyankor legalább egy egész szimfonikus zenekar játszik alá dvořákot.

minden hétköznapra egy mese.

azt hazudta, h sok szerencsét.

nem tudom, meddig túlóvatosság tőlem h megállok, és mikortól óvatlanság h továbbmegyek.
egy nap úgy döntöttünk, a rózsás ágynemű és én, h soha többé nem hagyjuk el egymást.

ó, az esték, amikor a szokásos nyelvészekkel kocsmázás helyett betegen ülök itthon és céges emaileket válaszolok meg az ágyból, miközben a másik munkahelyemről nézek online közvetítést!

amúgy nem volt olyan jó a céges buli, ezek a feleségek olyan zavaróak.

​mint samantha ewing, sminkben fekszem le és rosszakat álmodom.

egyszer majd találkozni a férfival, aki az én magasságomhoz csináltatja a konyhapultot.

a klub rádióra aludtam el a kocsiban, és hamar kiderült, miért volt meghökkentő élmény az ébredés: mire felébredtem már a kossuth szólt. én tökéletesen értem, miért őrülnek bele emberek a klub rádió hallgatásába, de közben a kossuthon meg úgy tűnik, már eleve olyanok beszélnek, akik menthetetlen delúzióban vannak. az autópályán közben leszállt a köd.

- te olyan jól érvelsz!
- neked meg jól áll a zöld!

a nap, amikor a pszichológusom nosztalgikusan elmerengve emlegeti az időket, amikor még volt egy kis eszem.

kilenc éve írom folyamatosan ezt a blogot. kilenc. éve.
becsléseim szerint körülbelül kilencszázkilencvenkilenc kedves embert, pozitív dolgot, vicces levelet, stb-t köszönhetek neki. köszönöm.

- te szerelmes vagy?
- félig.
- de hogy lehet félig szerelmesnek lenni?
- hát úgy, h messze lakik!