az isztambuli fiúk nagyon barátságosak, de érdeklődésük drasztikusan megcsappan, amikor kiderül, hogy én egyáltalán nem fogok szőnyeget venni. halál nagy szerencse, hogy a kötődési mintáim már rég kialakultak.

mindig nagyon aggódom, hogy van valami, ami miatt elfelejtek aggódni.

a wizzair menetrendváltozása miatt két nappal többet kell töltenem isztambulban, mint eredetileg terveztem. így már abszolút úgy néz ki a dolog, hogy hatalmas nyaralásomnak a szerencsétlen sorsú irodalmi szervezetek konferencia, ami miatt amúgy megyek, csak egy rövid (bár nem jelentéktelen) része lesz. nincs más hátra, mint hátravetett fejjel, összeszorított ököllel tűrni az élet megpróbáltatásait.

de milyen érzelmek vannak még? ülünk a pszichiáterrel egy lista fölött és ráncoljuk a homlokunkat. szeretet! éreztél már szeretetet?

nem kell sok ahhoz, hogy összevissza beszéljek, csak mondjuk hogy kinyissam a számat.

példaképeim lady gaga és lady diana, talán ezért is érint érzékenyen, mikor elbizonytalanodom, hogy én vajon mit adok a világnak azért a sokmindenért, amiért olyan rendületlenül és mélyen hálás vagyok.

ebéd után kicsit átkapcsoltam az nka honlapjának böngészéséről a nasa-éra, mert ilyenkor lassan már csak egy űrrepülőgép-kilövés élő közvetítése emlékeztet arra, hogy van még remény.

mértéktelen: nincs találat
tipp: "mértéktartó"

még mindig elképedek, hogy egyes krízishelyzetekben a problémamegoldó eszköztáram milyen gyorsan és egyértelműen redukálódik a mérték nélküli evésre.

még ki sem használtalak, már eldoblak! lökött félre főzés közben a konyhapultjától a mr.a, még mielőtt annyit gondolhattam volna, hogy micsoda férfi.

igazán nem kellene, csak csoki, taps, ölelés.
kerülgetjük a pocsolyákat, én és a csigák.

nem csoda, ha szerepzavaraim vannak a családomban, mikor ma is, míg mindenki kiskorú gyermekeit terelgette be, én az anyukámat vittem moziba háromdés maci lacit nézni, mintegy utó-anyáknapi ajándékként.

össze vagyok törve, mert reggelre letépték a papírhalaimat a postaládámról, amelyeket én hajtogattam bedobott reklámokból, és ragasztottam ki. és egy hajó is volt. és kegyetlen élet, hogy ilyen keserű példán kellett, ilyen fiatalon megtanulnom: senki sem lehet próféta a saját lépcsőházában.

éjjel kettő után a szaxofonos fiúk felajánlották, hogy válasszak egy számot, és akkor ők a kedvemért eljátsszák nekem azt a számot, ami elsőre szabadon eszükbe jut róla.

olyan árnyalatokban élek, mint egy mellémhúzott szék, pár rámmerengett perc, néhány direkt elszalasztott metró; nem lehet tudni, hogy mikortól sok, meddig semmiség, hány centi, hány perc, hány vonat. valami helyett, túlfűtötten, meg se történnek.

a bárdos deák ági azt mondta a koncert elején, hogy a gödör a földanya g-pontja. az est hátralévő részében nem igazán tudtam, mihez tartsam magam.

érzem, hogy teljes, nemes lelkemmel vagyok valamiért, de még nem teljesen tiszta, hogy miért is.
álmomban egy rajzon kiszínezem jézus krisztus ruháját kék filctollal, és ajándékba adom.

rohadt élet! rohadt élet prada cipőben!

akkor döbbentem rá, hogy valami baj lehet az életemmel, mikor rájöttem, hogy tulajdonképpen azt a négy napot nagyon szívesen, és ugyanolyan boldogan eltölteném abban a mediterránosan keletnémet szállodai szobában is.

a könyvfesztivál nyitófogadásán könyököm egy nagy magyar költő oldalában, a villámmal vmelyik külföldi díszvendéget bökdösöm, és közben mátyás, aki tehetséges fiatal író, egy spanyol könyvkiadó vezetőjének magyaráz lelkesen a blogomról, miszerint az olyan, mint garfield és egy bekokainozott bridget jones keveredése.
ebben a képben nyilván minden teljesen a helyén van.

álmomban, ha megold valaki egy matematikai problémát, én a mellkasára hajtom a fejem, miközben magyarázza. én így üdvözlöm a tudományt.
muszáj kimondanom, hogy tavasz van; végigugrándozom a lelkem, szívem egyik piacképtelen csücskétől a másikig.

úgy jöttem el, hogy nem hiányzom senkinek, úgy megyek vissza, hogy nem hiányzik senki.

legyél a nemtudommicsodám!

eltévedt, zaklatott nők tavasza

"38 éve magányos vagyok és úgy érzem, kijár nekem a boldogság és ebben senki nem akadályozhat meg. nincs időm kitérőkre. ha így rendben, szólj." (izabella mihálynak, az én emailcímemre)

"szexelni majd akkor fogsz velem, ha szőke és hosszú combú leszek, és nem lesz három gyerekem!!!" (ismeretlen nő ismeretlen férfinak, az én telefonszámomra)

"csókolom, azt szeretném kérdezni, hogy a kovács péter itt lakik-e? mert ő nekem lelkitársam és állandóan zaklat!" (kislány a környék összes kaputelefonjába)

szerintem egy csomó dolog úgy van rendben, hogy nincsen jól.

azt hiszem, a közszférában felelős embernek lenni azt jelenti egyrészt, hogy sokkal kilátástalanabb helyzetekben találod magad, másrészt, hogy ezek ellenére se rendelheted be a felest a meeting felénél.

álmomban harmadmagammal, három meztelen lányok, futottunk kifulladva a teremtés elől. egy napsütötte, forró sziklára terített fehér lepedőn pihentünk meg végül. oda, azt hiszem, nem jött a teremtés.

nagyon aranyosak vagytok, legutóbb akkor kaptam egy írásra ilyen gyorsan ilyen sok levelet, mikor egyszer megemlítettem a bugyimat egy bejegyzésben.

valaki mondhatná, hogy nem lesz semmi baj.

tele vagyok bűntudattal olyan dolgok miatt, amiket meg sem teszek.
bűnös életről szóló álmaim szertefoszlanak. édesen, szomorúan, mint a kalács.

épp csak elkezdődött a tavasz, de máris helyes vöröshajú fiúk rohangásznak a városligetben az olvasnivalóm elfújt lapjai után, míg én a többit lenyomtatom a söröspoharammal.

annyira reménytelen eset vagyok, hogy elaludtam kávézás után, egy motivációs előadás hallgatása közben.

azt hisszük, hogy mindig mással, vagy csak a tévében történnek, de aztán az évek során szembesül az ember ezekkel, hogy az ő lakásába is betörhetnek, hogy őt is megtámadhatják az éjszakai utcán, satöbbi, de még akkor se gondolná soha, hogy egyszer majd hatalmas darab vízköveket talál a mosogató lefolyócsövében.

úgy visongtunk tegnap a nyelvészekkel a kocsmában, mint egy kis család. (vagy csak én visongtam? kínos.) ezt az elképzelést a család intézményéről mondjuk nem a szüleim alakították ki bennem, legalábbis nem emlékszem egy olyan családi programra se, ami után ilyen sötét karikák lettek volna a szemeim alatt.

nincs szeretethiányom, csak szeretném mindenhova magammal vinni ezt a nagyon finom üveg lekvárt, jó?

vasárnap délelőtt az apukám dolgozatokat javít: egyesek ameddig a szem ellát, és karibi pop. és még kérditek, hogy lettem ilyen.

vajon hogy érem azt el minden erőlködés nélkül, hogy a munkahelyemen, irodalomszervezés-könyvkiadás témakörben, rám osztódjon az a feladat, hogy menjek egy kört a vízibusszal?

rahmanyinovnak szülnék egy (vegyeskarnyi) gyereket.


rahmanyinov - hymn of praise (liturgy of st john chrysostom)

a pillanat, amikor szeretetteljes nosztalgiával konstatálod, hogy a volt pasid mondatai megkülönböztethetetlenek kadhafi és charlie sheen mondataitól.

non capisco, csivitelte giuliano titkárnője, thank you, búgtam én, és letettük a telefont.

"!+GRTZ/ergret!rsgegw4gtwwe44WrsauerkrautDSFSfwewdeutsch, csivitelte az osztrák eladónő, nur ein bisschen, búgtam én.

ha a délutánra szánt ajándékcsokoládét reggel vesszük meg, magunkra vessünk csak, amikor délután még egyszer meg kell vennünk.

az, hogy a társadalom szemrebbenés nélkül elvárja, hogy itthon, egyedül, zokszó nélkül vegyek be kanalas orvosságot naponta háromszor, na az így az első dolog, ami megingat a hitemben, miszerint felnőttnek lenni jobb mint gyereknek.

és arra keress rá még, hogy van-e "i'm falling for you because there's nobody else" című jazz sztenderd, vagy nekem kell majd megírni?

a február a zaklatottság különböző hátborzongató fajtáit és mélységeit hivatott megmutatni. én már negyvennyolc órája nem hallgattam más számot, csak az i'm still standinget elton johntól.

a runkeeper eddig az anyukám, a pszichológusom, és nádasdy ádám dolgozatjavítási technikájának az érzékenységével és pontosságával dicsért engem, de lehet, hogy ez csak oda vezet majd, hogy toporzékolni kezdek, ha nem kapok egy ágika, te futsz a legügyesebben vérző orral szembeszélben awardot ma este.

mindig elfelejtem, hogy a lottós mondást szokták mondani, amikor félelmetesen pontosan összejönnek a dolgok, és nem az van, hogy meg kéne térni.

- szóval hülye vagyok?
- igen.
a pszichoterápiás ülés dramaturgiailag az utolsó percekben érte el csúcspontját.

lemondta az esti kocsmát a szomorú költő, és megszűnt a szoláriumom is.
felmerülhet a kérdés, hogy mit csinál az ember hétfő este, ha nem szomorú költőkkel fogyaszt alkoholt bronzbarnán?

két megindítóan szerelmes leszbikus lányt választ el bécsben a vonatablak, aminél én is ülök. pantomimos ismeretség, vagy szednek is vmit.

mikor németül kezdemények beszélgetéseket anyanyelvi beszélőkkel, mindig úgy érzem, mintha utcai verekedésekbe ártanám magam, amelyekről nem lehet tudni, hogy milyen sérülésekkel, és mikor hátrálok ki belőlük, és váltok át angolra.