ismétlést még, visz-sza, visz-sza.

szokott lenni vácon egy óránk az átszállásig, minden évben ugyanazokkal, ugyanarra sétálunk egy kört. aztán a bzmoton is ugyanazokkal találkozunk minden évben, és hogy legyen hova ülni, sanyi bácsi átrendezi az egész vonatot minden évben, mert sanyi bácsi nagyon öreg és nagyon asszertív. lennének még jelzőim, de sanyi bácsi a rokonom, és nagyon öreg. aztán ugyanazok jönnek ki elénk a vonathoz minden évben. ugyanazok várnak a zrínyi utca végében minden évben. az ugyanazok felének ugyanolyan orra van, mint nekem.

kiesett a zsemle a kezemből, és káromkodtam a boltban. becsípte az esernyő a hüvelykujjam, és káromkodtam az utcán. véres ujjlenyomatot hagytam a nyomtatványon, és káromkodtam az okmányirodában. elrontottam a második nyomtatvány kitöltését, és káromkodtam. elrontottam a harmadik kitöltését is, de akkor már csak áthúztam a rossz számot és káromkodtam. fél órán át vártam, és néztem, ahogy a fekete pulcsis ügyintéző különböző testhelyzetekben kavargatja a kávéját.
közben csendben dúdoltam egy dalt.

ön most láthatatlan a hálózaton.
(láthatatlanság megszűntetése)

épp az egyik szabadulj meg tőlem, te férfi, különben tönkreteszlek üzenetű fiona apple dalt hallgattam ma este futás közben, és arra gondoltam, hogy a futás egyébként is az érzelmek rettentő széles és változatos skáláját hozza ki belőlem, de a zene erre még milyen sokat rá tud tenni! más volt most futni ugyanis, mint mikor a bartók rádió esti adásaira futottam például. akkoriban még azt hittem, hogy a polgárőr azért járkál a futópályán esténként, hogy megvédjen engem másoktól.
nos, mióta fionára futok, biztos vagyok benne, hogy azért van ott, hogy megvédjen másokat tőlem.

nincs  és  és  és  tb se működik, bocsi p, mondom p, szóvl bocsi pukám, tudom, hog nem erre tnítottál, mégis sikerült bort öntenem  billentűzetbe.

pénteken még 10 kilométerre volt tőlünk a lánchíd, szombaton pedig már csak 9 és félre.
jaj de jó, egyre gyorsabban biciklizek.

hát nem nagyszerű? és "nagyszerű" alatt itt most "szánalmast" értek.

kiiratkozom mások mondataiból.

csak előtört belőlem a keserűség, jólvan.

(...) a háziban, amit feladtatok, arra gondoltam, hogy akkor ezekkel a regexpekkel... de tedd le azt a kést miközben magyarázok!
a programozás órán legalább éri az embert valami inger, oktatói visszajelzés, érted.

- hát bárcsak az lenne a legnagyobb divatbalesetem, hogy gucciban megyek a gucci nyitópartira.
- bárcsak lennének divatbaleseteim!

egyetemistáéknál ma olyan, mintha karácsony utáni első iskolanap lenne: mindenki új elektronikai cikkekkel villog.
átutalták a diákhitelt, ja.

nem kell itt problémázni, hogy így nem érnek rá, meg úgy nem érnek rá. az én barátaim a számítógép és a magyar nyelvtörténet. ennyi. mondta dani, majd tovább beszélt, szórakozottan rázogatva az antidepresszánsos-xanaxos gyógyszeresdobozát.

már a fitnesst is fatnessnek olvasom.

"El fog menni, és én Ferihegyen
szemétkosárba dugom a fejem.
Végigfutom az összes parkolót
a felfestett fehér nyilak szerint
kanyarogva, kitárt karral; a szél
hol arcomba vág, hol be a nyakamba,
mert tél lesz akkor és nagyon hideg."

(nádasdy ádám - örök repülőtér (r.))

az jutott ma eszembe (bár konkrét koncertélmény folytán, de szigorúan csak teoretikusan), hogy ha valaki megkérdezné tőlem (pusztán csak teoretikusan), hogy lehet-e lányokat megdugni azzal, ha valaki tenort énekel reneszánsz kórusművekben, akkor én azt felelném (szigorúan csak teoretikusan), hogy igen.

agnus üzenete:
(...) szerinted?
tivadar üzenete:
Gaaktu viseo?
agnus üzenete:
és még megsértődtél, mikor azt mondtam, hogy néha frusztráló veled beszélgetni.
tivadar üzenete:
Majt javla?
tivadar üzenete:
Hálediddje guláv.

vajon csak én járok olyan társaságokba, ahol az emberek eljátszanak egymásnak youtube videókat, hogy illusztrálják, amiről beszélnek, vagy ez ma már egy általános jelenség?
és akkor még nem is meséltem azokról a barátaimról, akik az internetről rendelnek jeget.

az élet nagyon nehéz, amikor olyan magyar szintakták bizonyító erejűként bemutatott magyar példamondatait olvasod, akik hosszú évek óta külföldön élnek, és minden jel arra mutat, hogy anyanyelvi kontaktusuk már csak a saját példamondataikkal van.

szörnyű az énnekem: mi mindenre vágyom. (jónás tamás)

tippek-trükkök, ez van, tippek-trükkök az egész internet, dolgozni nem akar senki.

ági, nem kéne magának pszichológushoz járnia? szakított félbe szerdán a pszichológusom.
a munkája gyümölcsét, azt hiszem azt nem sikerült maradéktalanul prezentálnom.

egy esetleges történésre való egyik esetleges válaszom nagyon kegyetlen lenne. most bűntudatom van, hogy lehetek ennyire érzéketlen.

kedélyesen ülik körül az emberek az asztalt a házibuliban és nevetgélnek. a sarokban egy rendszergazda, egy programozó, és egy blogger, szociális készségeik legjavát mutatva, csendben simogatnak egy kutyát.

írt nekem ma egy levelet, hogy ugye nem néztem hülyének, mert mikor összefutottunk, épp egy abszurd, furcsa hangot próbált kimondani.
kedves, az elméleti nyelvészet szakról jövök.

már kezdtem azt hinni, hogy ilyen impotens, nyomorúságos és szánalmas lesz az egész napom, de aztán letöltődött a kotrógép-szimulátor.

ma mondtam szkájpon a zenekaromnak (a tivadar), hogy másokkal is fogok majd zenélni. már bárkinek a hárfája alá fekszel, ribanc?, kérdezte, de amúgy nem vette zokon.

attól tartok (kezdte vallomását feszengve), hogy ma este rámragadt egy kurva idegesítő szokás (fejezte be idegesen).

a többi kisfiúk egymást ütötték a székekkel amikor bement a terembe, ezért nem nagyon figyeltek a földön fetrengőre, aki azt játszotta, hogy ő hajléktalan.
(legyél tanár, baszod.)

a tivadar elutazott az északi sarkkörön túlra, ami nagy veszteség egyrészt tudományos (maga most elmegy? akkor nem fog itt bohóckodni nekünk? kesergett nádasdy ádám), másrészt személyes szempontból. most egy ideig senki nem rajzol órán a füzetembe sketcheket nyelvészekről, akik különféle kalandokba bonyolódnak, meg rólam sem rajzol sketcheket senki a füzetembe órán, különféle gunyoros, szuicid mondatokat adva a számba.
elkeseredésünket csak az enyhíti, hogy a tivadar elvei közül egy-kettőn lazított, és korábbi idegenkedését félretéve (idézem: a blogolás hullabaszás!) indított egy blogot. azt hiszem, magáért beszél minden, megnyugtatásul elmondom azért, hogy ahhoz, h 100%ban értsen mindent a kedves olvasó, ahhoz minimum tivadarnak kell lennie, illetve a nyelvészeti érdeklődés is meglehetősen sokat segít, de az ezekkel kevésbé rendelkező, dadaizmus iránt viszont fogékony embereknek is ajánlom.

nagyon szeretlek, hisz magamat szintén.

egyes vélekedések szerint kevésbé lennék deprimált, ha nem a katolikus egyház különböző szertartásaira komponált zeneműveket hallgatnék még a kádban ülve is.

először viccesen akartam felfogni a dolgot, hogy úgyse akartam ismerősökkel összefutni, meg ilyesmi, de ez fél óra után elmúlt, és az a helyzet, hogy kurvára soha többé nem kívánok egy esti vonat világítás nélküli, töksötét kocsijában két órát utazni, kedves máv-start zrt, köszönöm.

pont odaillene a homlokom, még eszembe jut néha. emberi bőrökről beszélünk most.

most, hogy eltelt már majdnem a hét, kijelenthetem, hogy a hét sikerélménye nem kisebb dolog, mint az, hogy nem aludtam el a hétfő délutáni órámon. bár ehhez talán köze van némi megfélemlítésnek is, mert a miklós (sztrv. & tv.) a következő szavakat intézte hozzám, meglátván óra előtt, hogy az asztalon pihentetem kis fejemet: figyelj csak, figyellek egy ideje, és tudom, mire készülsz. és megtiltom.

- hát a magyarszakosokat pl. alkotásra kellene még buzdítani, h alkossanak, írjanak verset, novellát, aztán... hát maximum nem lesz mindenkiből egy petőfi!
- hát egy petőfi az talán még igen.

az életem sajnos egy csőd, de így legalább mégse kell dühöngenem, hogy ma is 50 percet töltöttem el belőle azzal, hogy különböző emberekre vártam.

... neki még a feleségét is egy script veri. (rgabor)

oda kell vessző, ahová akarok, ,,,,,,,,,, ,, ,,,,, ,,,,,,, ,,,,, ,,,, ,,,,,,, ,
,mondom, neked, is,

10 percnél tovább ne engedje hatni.
(düh, szerelem, vízkőoldó stb.)

ki volt a didaktika tanárod? add meg a számát!

az a baj, hogy túl sok itthon az aprósütemény, meg hogy olvasás közben megláttam egy kisfiút, aki az erkélyünk alatt gesztenyét gyűjtött, és elkeseredtem, hogy milyen rég voltam annyira lelkes apró dolgokért, hogy teletömjem velük az összes zsebem; lassan úgy érzem, hogy most már szinte minden apró dolog, amiért lelkesedem, ehető.

az vajon a tanárképzés hatása, a pedagógussá válás része - mi több, küszöbe -, amikor az ember gyakorlótanítással rémálmodik? hogy angolórát kell menni tartani 13éveseknek, de nem találja a termet? meg hogy elveszi a pad alatt olvasó fiútól a könyvét, de az újat húz elő a táskájából, és ezt végtelen sokszor meg tudja csinálni? én már sosem leszek olyan, aki arra riad fel éjjel, hogy nem tud semmit az érettségin, mert engem csak azért ver majd ki a víz álmomban, hogy nem érek oda ügyelni mások érettségijére? vajon már kiválasztattam, és ez visszafordíthatatlan? és ez az átalakulás természetes velejárója? sose leszek már olyan, mint mások?!

megcsináltam az órarendemet, és úgy döntöttem, öreg vagyok, nem teszek én már menekülésre erőfeszítéseket, jöjjön, aminek jönnie kell.
a programozás szeminárium és a nyelvészkocsmázás ketten együtt kiszorítják az emberi gondolkodás előadást.

jó, ha herbert von karajan madárszerű kezei vezényelnék az életemet, én is teli lennék áhítattal.

a pofátlanságnak is van határa, nekem vékonylábú lányok ne kanalazzanak mogyoróvajat a bicikliút kellős közepén.

alapvetően csak azokban a dalokban hiszek, amelyeket boldogtalan nők vagy templomi kórusok adnak elő.

mikor a pszichológusommal elmeséltük egymásnak, hogy miket találtunk egymás nevére guglizva, már biztos voltam benne, hogy ez egy produktív együttműködés lesz.

azért járok társaságba, hogy ne olyan legyek, mint a blogom. (brainoiz, blogger)