amikor valami fontos dolog történik velem az életben, azonnal csinálok róla egy printscreent.

az unalmas lány onnan ismerszik meg, hogy ha azt mondja a telefonban, hogy bort iszom és meztelenül táncolok!, akkor tudják róla, hogy otthon van.

és ha megcsókol, nem lesz-e valami baj. elmondom, mire gondolok. például megutál. például megszeretem.

nyilván nem olvasom el előre a recepteket. mikor harmadszorra ugrok le karácsony délután az boltoslányhoz olyan dolgokért, mint pl. sütőpapír és vanilincukor, már mindkettőnk tekintete alkoholos és beletörődött.

hát nagyon boldog karácsonyt.

florence + the machine - last christmas (wham! cover)

egyébként is folyamatosan erősödik bennem, a rokonaimnak és barátaimnak köszönhetően, ez az emberek és a világ jóságába vetett megmelengető érzés, de a sony ericsson szinkronizáló alkalmazása még tudta ezt fokozni.

szemfestésben miért nincs undo gomb?

ma rámosolyogtam parti nagy lajosra a mozgólépcsőn, és olyan boldog lettem, mintha fordítva történt volna.

szóval öregszem, olyanokkal taxizok haza, akiknek az anyja barátnője vagyok.

mindjárt indulunk a frankfurti éjszakába, csak a kati még elment olvasó porcelántörpét venni.

rájöttem, hogy sokkal jobban félek, mint amikor először metallicás pólóban mentem iskolába, mondja a húgom, aki a friss hírek szerint egy hét múlva már a tiroli hegyekben fog dolgozni.

mindenki arra próbál építeni, amiben tehetséges, én most pl. pszichiátriai oktatófilmben fogok beteget játszani.
pszichiáter: azt kéne, hogy  visszagondol majd az életének egy olyan időszakára, amikor nagyon szomorú volt... nem tudom, volt az életében ilyen időszak?
én: volt.
pszichiáter: szuper!!! ... úgy értem: jaj, nagyon sajnálom. ez rettenetes.

soha senki nem nyalta meg még jelképesen a nyakam ilyen szeretettel.

kaptam kedves meghívást karácsonyi listaírós játékba, aminek a szabályait ugyan nem másolom be, mert terjedelemben elnyomnák egész évi írásaimat, de a lényeg itt van:

karácsonyra, vagyis a jövő évre szeretném:
- ugyanezeket az embereket.
- hasonló tavaszt, ugyanilyen őszt,
- nagyon sok szuper firefox add-ont és gmail feature-t.

az összes barátaim annyira jófejek, hogy napestig mesélhetném. ma reggel pl. a dani hívott fel new yorkból, hogy nehogy elaludjak. félsikerként tudnám értékelni a dolgot - miután letettük a telefont, utána még másfél óráig azt álmodtam, hogy milyen rendes a danitól, hogy felhívott, hogy nehogy elaludjak.

ma láttam demszky gábort a szűkített járda feltört betonján araszolni. nagyon szomorú volt.

íme, többé senki nem tarthatja túlzottan elragadtatottnak a hangnemet amelyben a nyelvészekről írok. ők tanítottak és velük tanultam. és akkor ez még nem is mindenki.

(az én hangomat is lehet hallani, de nem mondom el, hol.)

engem semmi nem hat meg jobban, mint a fonológusok kora reggeli szintaxis-előadásokon, és a szintakták késői fonológia-előadásokon.

csak valami fantasztikus és fontos szeretnék lenni.

valaki, aki kívülről lát, mondja meg, hogy lehet egy egésznapos nyelvészet-konferencián két hatalmas véraláfutást is szerezni, mert így most kicsit tartok a második naptól.

szeszélyes, felelőtlen lányok lakják ezt a lakást, hát miért van nutella kenődve az édesítőszer dobozára?

odakinn hideg és sűrű a levegő, és a lábaim visznek, és fogalmam sincs, hogyan. futnak, és fogalmam sincs, hogyan. rúgnak.
nem találom minden forrásomat, de nagyon hálás vagyok értük.

itt van az anyukám látogatóban. szerintem a gondoskodásnak is van határa, szerinte meg nincs, ez sötét titkolózásokat szül köztünk. zuhanyozok! zárja kulcsra maga után a fürdőszobaajtót, és közben tisztán ki lehet hallani, hogy a mosdókagylót súrolja.

az előbb még jobban tudtam rétorománul...
(feljegyzések a kocsmából, part ii.)

egyre ügyesebb vagyok, de az a helyzet, hogy még mindig van mit csiszolni a viselkedésemen, mert még mindig apró darabokra esek szét, mikor különböző baráti társaságaim, vagy azok tagjai találkoznak egymással. jelenlegi stratégiám a társalgás és a kötődés facilitálására: odamegyek ahhoz, aki nincs annyira otthon az adott közegben, és megkérdezem, hogy nem utálja-e a többieket.

meg már csak azért sem írok hosszabban, mert tudom, és észben tartom, hogy a kevesebb.

a népligetben éjjel csak transzvesztiták, sünök, és csillagok vannak.

éjjel kettő lesz, esik az eső. a biciklit még le kell vinni a pincébe. felcsaptam a szoknyámat sárral, de nem számít. csendben kell kicsit lenni, de nem számít. ezzel a szabadsággal nem biztos, h meg tudok birkózni.

- ne fokozd, én már így is mindig olyan feszélyezett vagyok a társaságodban.
- mi? az én társaságomban? miért? hát én kiszúrom a szemeim most a dobverőkkel!
- ez az, akkor tényleg sokkal kellemesebb lesz majd veled lenni.

kérdeztem a szüleimet, hogy volt-e a családban ilyesmi másnál is, mert én túl sok mindent felejtek el. azt mondták, nincs, ne aggódjak, és becézgettek is. a húgom nevén.

takarítás közben mindig azt remélem, hogy az majd a szellemi-, szellemi teendőim közben, hogy azok majd a szociális-, szociális teendőim közben pedig azt, hogy azok majd a takarításhoz hozzák meg a kedvem.

sajnos, mire összesodort minket a könyvvásár, már elfogyott a névjegye a fiúnak, aki walesi költészettel foglalkozik, és emellett még dolgozik egy irodalmi szervezeteket koordináló hálózat tagjaként, meg ablakmosóként.

azt szeretném mondani, hogy a világ legjobb apukája olyan, hogy tapintatosan nem kérdezi meg, mit keres egy üres borosüveg az íróasztalon, hanem csak szó nélkül felhasználja a dugóját a fürdőszobatükör felszereléséhez.

nem gondoltam h ekkora kihívás lesz eltalálni az ijesztő halloweeni jelmezem figuráját; nagyon sokáig kellett a parókához szemüveget válogatnom, hogy végre ne úgy nézzek ki, mint egy idős tanárnőt játszó pornószínésznő. sose gondoltam volna, hogy egyszer ezt mondom, de: hoffmann rózsában megvan valami, ami bennem nincs.

a szervezés amúgy csakis öröm, kaland, és szeretet, ma virradóra mégis ugyanolyan kiütések jöttek ki rajtunk az emesével.

azt hiszem, ha megszerveztük a nyelvészet tanszék születésnapi ünnepségét, utána ugyanezzel a teammel pályázni fogunk a négyes metró projekt levezénylésére is, csak úgy, levezetésképp.

a judittal való barátságunkat egy jól meghatározott, biztos sínre helyezi a tény, hogy nagyon közel lakunk egymáshoz, és közöttünk félúton egy borszaküzlet van.

a közértben reggel:
néni: jóreggelt kívánok. hát a kiskutyáját hol hagyta?
bácsi1: nem hagytam sehol, ott vár kint. dehát milyen rég találkoztak maguk, azóta új kabátja van!
néni: új kabátkája?
bácsi1: igen, úgy volt, tudja, hogy elmentünk párizsba, és vettünk neki az őszre divatos kabátkát! bizony.
bácsi2 (borsókonzervvel): párizsba beszökött az ősz! ady endre! nagyon szép vers! ady endre!

---

Párisban járt az Ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

a tárgyaló könyvespolcán a német kertész imre fordítások és a friss magyar regények között felbukkant egy ismeretlen eredetű, világítóan pink vass virág könyv. szerencsére a főnököm határozott fellépésének és lélekjelenlétének köszönhetően nem lett semmi baj.

pedig mennyire szerettem. annyira szerettem, hogy azt álmodtam, hogy trafikos. annyira, hogy én álmomban odamentem a trafikhoz vásárolni ezért, szembefordultam vele, és megroggyantottam kicsit a térdeimet. a kisablakon kinyúlva így pont meg tudta fogni a bal mellem.

basia bulat - once more for the dollhouse

beállítottam reggel hatra a vekkert, meg a good morning hypocrite című számot.

vhogy úgy érzem, hogy jellemző epizódok az életemben azok az alkalmi zenei formációk, ahol fiúk a hajukat rázva vadul dobolni kezdenek, majd azt mondják, hogy bocs, elragadott a múltam, deathmetál bandában játszottam sokáig, én meg válaszként azt szipogom csendben, hogy én meg gospelt énekeltem kórusban.

akkor jutott eszembe, hogy lehet, hogy az L-lel kéne utazgatnom a világban, mikor a lengyelországban játszódó felvonás fehérruhás és -kalapos, gyöngyöt és tollboát hordó, mélyen dekoltált nőkkel kezdődött, és az L. odasúgta nekem: krakkó tényleg ilyen. én voltam.

és ha megértettem őt, akkor folytatom majd magammal.

hiányzik a nyár. hiányoznak a gyengéden, csendben eltelő hosszúhétvégék, amikor feküdtem a napon és óegyiptomi szerelmes verseket meg hoffmann rózsa interjúkat olvastam felváltva.

valaki pedig biztos elvesztett egy fogadást, hogy az élő közvetítésben mikor azt énekelte a trónkövetelő, hogy eddig titkoltam szerelmemet, akkor a kamera az ágyékát mutatta premier plánban.

a szünetekben elcsípett, valamint lefolytatott beszélgetések alapján elmondhatjuk, hogy ma este mindenki azért ment a müpába borisz godunov operaközvetítést nézni, hogy hátha majd most ott végig bírja ébren.

engem is meglepetésként ért, hogy tényleg csak annyi kiló vagyok, mint amennyit a munkaalkalmasságis orvosnak szerény hazugságként bediktáltam.

újabban, ha dühös vagyok, mindig felteszem magamnak a kérdést: mit tenne a bennem rejlő pedagógus?
a kezdeti eredmények nagyon bíztatóak - és ugyan még nem tereltem össze tolakodó embereket a metróban kettes sorba -, azért nem vagyok benne biztos, hogy a dolog mindig ésszerű és szerethető keretek között marad majd.

öt spiró után egy ajándék ponyva jár a webshopban!

és az a szőke nő, az az anyukája azoknak a... dolgoknak.
az alie-nek szerencsére még van néhány éve addig, míg a lányai kamaszokká válnak.