két rózsaszín szopóálarc egymásra kacsint. (brainoiz)

bejött az apukám az ajtón, és azt kérdezte, hát te meg mit csinálsz. rámeredtem a bedagadt szemeimmel, ahogy álltam a kivilágított konyhában a mosogatónak dőlve, késő este volt, a szomszéd nagyon savanyú borából készített, nagyon finom fröccsöt ittam, és a másik kezemben fél kocka csoki volt. élvezem az életet, nem látod.

kifeküdtem napozni és elment a nap. aztán visszajött a nap és kifeküdtem napozni.
nem voltam ma bonyolult.

leérettségizett a kishúgom, ki gondolta volna, hogy képes rá így szalad az idő. aztán volt megünnepelni, egy volt-aki-wc-deszkával-a-nyakában-ébredt buliban is, tehát minden a nagykönyv szerint halad az életében.

egy tangóharmonikázó pasi mászkál a ház mögötti parkban. most épp az erkélyem alatt áll. ha lenne itthon dobozos sör, dobnék le neki.

how are you gonna help me? hm? you, who never thinks of leaping off buildings.
(stranger than fiction)

vajon miért érzem úgy, hogy az osztálytalálkozó-szervező emailt ostorozó hangnemben kell megírni.

... hogy mennyire tud fájni viszontlátni valakinek a lábszárát.

én abból érzem, hogy hamarosan vége lehet a világnak, hogy teljesen normálisnak tűnő emberek jönnek szembe az utcán, és egyszercsak természetesen derűs arccal átnyújtanak egy hogyan élheted túl a világ végét? szórólapot.

nekem fontos az emberekben, hogy legyen bennük egy kis beletörődés.

vehettem volna nyugtatót a múzeumbelépő árából.

elegem van ezekből az emberekből, annyira buták! nem bírom ezeket a hülyéket hallgatni! én inkább bölcs embereket szeretnék hallgatni, fakadtam ki a pszichológusomnak az in treatment c. sorozatban a pszichiáter pácienseire utalva, ő pedig nagyon röhögött.

vannak ilyen kedves kis történetek, amelyekre tulajdonképpen irigy vagyok. ilyen például, mikor a húgomat annakidején a suli előtt várta a fiúja egy szerdai történelemóra után, és elkísérte a fogszabályozó szakrendelésre.
mert nekem ebből a történetből csak a történelemóra és a fogszabályzó volt meg.

... de azt ugye észrevetted, hogy egy flashjátékról beszélünk tök komolyan egy csomó ideje?
elhallgatnak.

ő nevezte moncsicsinek a leesett lábujját. nagyon meglepő volt.

megölelem az ágyneműt és simogatom itthon az ágykárpitot, a buszon a táskámat.
nem is tudtam, h a szentkirályi utca ilyen hosszú.
a karok a legfájóbb testrész, kiszáll belőlük a vér, lógnak.

de én a természet vad gyermeke vagyok!, húzta fel a próbált báli ruhán a cipzárt.

emberek, ez a világ nem bír el már több somewhere over the rainbow feldolgozást.

... amikor az arab osztálytársnőnk azt mondta, hogy mivan, nem láttál még fehérembert?

mielőtt fiúkról kezdtem volna álmodozni, édességekről álmodoztam.

tegnap szükségből szopránt énekeltem a kóruspróbán, és mára nagyon berekedtem. a pszichológusom nagyon aranyos volt, és elkezdett nekem valami torokcukorkát keresgélni, de mondtam neki, hogy hagyja csak, cukorral a számban úgyse tudok beszélni.
persze lehet, hogy pont ezért kereste.

belefogytam a farmerbe ami kövérít.

egy évvel ezelőtt akár szültem is volna, most meg egy fél macskát se fogadnék be átmenetileg.

szeretnék ok nélkül szomorú és okkal mérges lenni.