ő: milyen csodás érzés ily könnyedén szökellni, nem igaz? csak úgy suhansz!
én: kussolj! szenvedek!
kis kihagyás után újrakezdtem a futást, tegnap elkísért az apukám is.

nyertes típus vagyok, erre gondoltam, mikor a készülő spagettiszószból egy laza mozdulattal felkentem a falra egy keveset.

ráztam a ketchupos flakont a reggeli melegszendvicsem felett, és azt hallgattam közben, hogy a szüleim a másik szobából összefoglalják nekem, milyen döntéseket hozzak az életbentartásukkal, ill. a temetésükkel kapcsolatban, ha esetleg arra kerül majd a sor. mondtam nekik, hogy kicsit eltúlozták most ezt így vasárnap reggel, hiszen én égettem meg az ujjam a melegszendvicssütővel, nem ők.
aztán ablakot pucoltunk.

nem vagyok különösebben féltékeny típus, legalábbis ezt hittem ma délutánig, amikor is a muci a szomszéd pokrócon mászó kislánnyal kezdett barátkozni a strandon, mert akkor hirtelen felmerült bennem, hogy odamegyek és megszorongatom egy egyéves kislány karját, hogy van itt egy-két dolog, amit tisztáznunk kéne.

aztán még elvitt minket unicumot inni a t. csabi, és azt mondta, hogy én vicces lány vagyok. ezen még gondolkoznom kell, mert közvetlenül előtte egy mórickás viccet mesélt a székrekedésről. hazafelé indulva nekimentem egy postaládának, és akkor búcsúzóul még azt mondták az ági és a csabi, hogy ne áruljam el az épp itt nyaraló szüleimnek, hogy velük voltam, de üdvözlik őket.

lassan újra csak én jutok eszembe a saját testemről.

szeretném, ha az isten felismerné, hogy milyen nagyszerűen mutatok a trassenheide-i fenyőerdő előtt, a homokos tengerparton öreg német karmesterekről álmodozva, és elintézné, hogy azt csinálhassam, amihez értek.

én: meg hát most fogalmam sincs, hogy mi van ezzel a fiúval...
a pszichológusom: de ági, most melyik szerelméről is beszélünk épp?

(akkorról, amikor még fiatal voltam és bohó.)

kér dolog hever a húgom ágyán. egy bugyi, és egy alkalmi munkavállalói könyv.

gyógyszerészeknek: ha egy nő görcsoldót és nyugtatót vesz, nem kérdezzük meg tőle, hogy van-e háromszáz forintja apróban.

egyedül vagyok a lakásban, ülök törökülésben az ágyon, pucolom a cukkinit, és visítom, hogy all the rabbits died for supper tonight.
annyira ártalmatlan vagyok.

- és tényleg szokott hiányozni, ha nem iszol?
- hát, igen. de nem mindig, meg nem olyan nagyon. pl most se, egyáltalán nem.
- most ittál meg egy korsó sört!
- ja... tényleg.

lécci ne nyalogassátok a lábujjaimat, köszönöm, nem kérek több gyíkot.
a tegnap délelőttöt négy gyerekkel és négy kutyával töltöttem.

halotti toron felszolgált süteménynek illik-e elkérni a receptjét.

szeretnék egy képeslapot arról, ahogy minden reggel két-három órán át ülök, és halálfélelmem van az életemtől.

nyugodtan menjek oda énekelni, azt mondta a bácsi, csak ők most vagy tíz számot bekértek előre a zenegépben, mert születésnaposuk van. de nyugodtan menjek oda, ha úgy érzem, és ragadjam ki az énekes kezéből a mikrofont egy-egy versszak erejéig, én lány vagyok, én megtehetem. meg van náluk két meleg a társaságban, még nekik is elnézik. de aztán másokkal voltak már problémák, mert az a nagydarab barátjuk, látom-e, ekkor hátranéztem, az a nagydarab, fehér ingben és szőke nővel, ő egy este előkapott három pisztolyt és a plafonba lőtt dühében. hogy azóta már kijavították, azt mondta, mikor felnéztem.

engem nem visel meg a meleg. nem visel meg a meleg. az előbb fogat mostam neogranormonnal. nem visel meg a meleg.

soha nem tudom, hogy mennyire vagyok lebarnulva, mindig azt hiszem, hogy fehér vagyok, mint a hó. és akkor tegnap felkaptam a muci-gyereket, hogy na gyere, nézzük meg a tükörben, milyen szép pár vagyunk, és a tükörből visszanézett ránk a cserzett arcú indiánlány a kis fehérbőrű gyerekkel, akit a folyóparton talált.

azt kérdezte a lucia, h nagyon más-e a muci, mint mikor ott voltam egy évvel ezelőtt, amikor aludt a vállamon, meg néha pislogott. namost eközben a muci állt a kisasztalnál, és tenyérrel ütötte a billentyűzetet, amivel elérte, hogy a számítógép kikapcsoljon, majd ott termett az ölemben, csorgatta rám a nyálát, és rángatta le a felsőmet, miközben teljes erőből rázta a fejét, és kiabálta, hogy nemnemnemnem.
ez nagyon imponáló, és nagyon más volt.

elfelejtettem mondani a pszichológusomnak, hogy mennyire egyedül érzem magam.

a királylányos keksz darabjában, amit én szoktam venni, 110kcal van. a korpás kekszben, amit ő szokott, csak 16. ideje volt, hogy összeköltözzünk a húgommal.

- majd csak összecsiszolódtok lassan.
- igen. ő megváltozik.

egy végtelenül esendő, akaratgyenge, buta, buta nő vagyok.
vásárlásról van szó, nem férfiakról, sajnos.

ez a lány nem szokott otthon mosolyogni, ezt állapíthatná meg valaki az ablakom alatt állva, mikor esténként kinézek és behúzom a függönyt. nem áll senki az ablakom alatt, de néha szoktam ezt beképzelni. néha félek, és akkor ismeretlen emberekről, néha reménykedem, akkor meg ismerős emberekről.

képzeld, mostanában rákaptam a lux szappanokra.
(mozart: zongoraszonáta d-dúr kv 311 közben a nézők soraiból)

mindketten kosok, igaz, kérdezte a vonaton a néni a yes&no-tól és tőlem. miután leültünk. mindketten kosok voltunk és meglepettek, kár, hogy ez minket nem érdekel. van egy nagyon jó ezoretikus(sic!) magazinom, nézzék csak meg. félelmetesen igazak ezek a dolgok. hát persze, kosok, én meg nyilas vagyok, persze, hogy itt beszélgetünk. arab horoszkópban lánc vagyok, kínaiban meg tigrismacska. a jobb szemével kacsintgatott, és közben közel-közelhajolt hozzám, mikor a lényeg az életben, gyermekeim, az... kezdetű mondatok jöttek. húszéves állottrúzs szaga volt a néninek, amiből még a fogaira is volt kenődve. rózsaszín körömlakk, lakktól ragacsos haj, nagy fehér klipsz fülbevaló, amit ugyancsak megfogott a rúzs, és ráncok, ráncok, ráncok. nézzék meg, milyen lábizmaim vannak! szoknya fel. mint egy a-e-ro-bi-kos-nak! én azt vallom, hogy mindenki annyi éves, amennyinek érzi magát. kacsintott megint, és nevetett. hát én jól vagyok így. most mégis, mit kezdenék egy 60-70éves vén kecskével? nem igaz? kacsintott, nevetett. én 28éves koromban hagytam ott a férjemet. mert addigra már őrülten tisztában lettem magammal. csokoládészaga is volt a néninek, mert azt evett. tízmillió udvarlóm volt fiatalkoromban. de a férjem legalább szép volt. ez az egyetlen gyengém. hogy a férfi szép legyen. olyan szép volt, mint a horthy miklós fia, pista. kacsintott, nevetett.
az volt a baj, hogy egy hülye bakhoz mentem hozzá. de azt is miért? mert akkor lettem túl egy nagy szerelmi csalódáson egy ikerrel.


edith piaf - non, je ne regrette rien

két rózsaszín szopóálarc egymásra kacsint. (brainoiz)

bejött az apukám az ajtón, és azt kérdezte, hát te meg mit csinálsz. rámeredtem a bedagadt szemeimmel, ahogy álltam a kivilágított konyhában a mosogatónak dőlve, késő este volt, a szomszéd nagyon savanyú borából készített, nagyon finom fröccsöt ittam, és a másik kezemben fél kocka csoki volt. élvezem az életet, nem látod.

kifeküdtem napozni és elment a nap. aztán visszajött a nap és kifeküdtem napozni.
nem voltam ma bonyolult.

leérettségizett a kishúgom, ki gondolta volna, hogy képes rá így szalad az idő. aztán volt megünnepelni, egy volt-aki-wc-deszkával-a-nyakában-ébredt buliban is, tehát minden a nagykönyv szerint halad az életében.

egy tangóharmonikázó pasi mászkál a ház mögötti parkban. most épp az erkélyem alatt áll. ha lenne itthon dobozos sör, dobnék le neki.

how are you gonna help me? hm? you, who never thinks of leaping off buildings.
(stranger than fiction)

vajon miért érzem úgy, hogy az osztálytalálkozó-szervező emailt ostorozó hangnemben kell megírni.

... hogy mennyire tud fájni viszontlátni valakinek a lábszárát.

én abból érzem, hogy hamarosan vége lehet a világnak, hogy teljesen normálisnak tűnő emberek jönnek szembe az utcán, és egyszercsak természetesen derűs arccal átnyújtanak egy hogyan élheted túl a világ végét? szórólapot.

nekem fontos az emberekben, hogy legyen bennük egy kis beletörődés.

vehettem volna nyugtatót a múzeumbelépő árából.

elegem van ezekből az emberekből, annyira buták! nem bírom ezeket a hülyéket hallgatni! én inkább bölcs embereket szeretnék hallgatni, fakadtam ki a pszichológusomnak az in treatment c. sorozatban a pszichiáter pácienseire utalva, ő pedig nagyon röhögött.

vannak ilyen kedves kis történetek, amelyekre tulajdonképpen irigy vagyok. ilyen például, mikor a húgomat annakidején a suli előtt várta a fiúja egy szerdai történelemóra után, és elkísérte a fogszabályozó szakrendelésre.
mert nekem ebből a történetből csak a történelemóra és a fogszabályzó volt meg.

... de azt ugye észrevetted, hogy egy flashjátékról beszélünk tök komolyan egy csomó ideje?
elhallgatnak.

ő nevezte moncsicsinek a leesett lábujját. nagyon meglepő volt.

megölelem az ágyneműt és simogatom itthon az ágykárpitot, a buszon a táskámat.
nem is tudtam, h a szentkirályi utca ilyen hosszú.
a karok a legfájóbb testrész, kiszáll belőlük a vér, lógnak.

de én a természet vad gyermeke vagyok!, húzta fel a próbált báli ruhán a cipzárt.

emberek, ez a világ nem bír el már több somewhere over the rainbow feldolgozást.

... amikor az arab osztálytársnőnk azt mondta, hogy mivan, nem láttál még fehérembert?

mielőtt fiúkról kezdtem volna álmodozni, édességekről álmodoztam.

tegnap szükségből szopránt énekeltem a kóruspróbán, és mára nagyon berekedtem. a pszichológusom nagyon aranyos volt, és elkezdett nekem valami torokcukorkát keresgélni, de mondtam neki, hogy hagyja csak, cukorral a számban úgyse tudok beszélni.
persze lehet, hogy pont ezért kereste.

belefogytam a farmerbe ami kövérít.

egy évvel ezelőtt akár szültem is volna, most meg egy fél macskát se fogadnék be átmenetileg.

szeretnék ok nélkül szomorú és okkal mérges lenni.