a mikulásünnepség tulajdonképpen jól sikerült. miközben a mikulás azt kérdezgette a gyerekektől, hogy mi a kedvenc játékuk (valaki azt válaszolta, hogy láncfűrész, tényleg), engem csak kicsit tépett meg egy kislány, aki azzal vádolt, hogy nem vagyok igazi rénszarvas. pedig igazi szarvaim is voltak, akárki felpróbálhatta őket...

azt hittem, sokkal jobb lesz, merengtem az orvosi teamnek a gyomortökrözés után, akik közül már eleve, a négy emberből kettőről azt hittem, hogy csak kávézni járt arra, és nem sejtettem, hogy valójában azért, hogy engem lefogjon.

volt pasim nekem, a kocsmában: nagyon szépen lement a tokád!
a pasim: hát mert felhasználták itt a mangalica-tálhoz!

határozottan van olyan, hogy esetem.

elhiszem, mert velem történt: külföldi vendégem megjegyzést tesz arra, hogy a taxis sms-ezik vezetés közben. a taxis elkezdi magyarázni, hogy mennyien sms-eznek vezetés közben körültekintés nélkül, veszélyt okozva, rossz technikával.

tizenöt éve írok zaklatott leányblogot! nehogymár most hagyjam abba, amikor az élet minden területén rendszeres és kiegyensúlyozott lettem!
oh wait--

lenyomtam a harmadik szundit is az ágyban, de akkor félálomban az jutott eszembe, hogy minél többet maradunk a paplan alatt, minél tovább alszom, ez az egész annál többe fog kerülni az országnak. és akkor felkeltem.

ugyanolyan őrült vagyok, mint fiatalkoromban! véletlenül a nappali arckrémet tettem föl este 10kor!!!

ha elindult a bartókon a bulikázó reggel, akkor még álmodom, igaz?

amikor az étteremben dolgozó kollégám felhív, hogy szar van a palacsintában--

valahogy az évek során kifejlődött bennem ez a nő, aki az edzőterem szaunájából kisétálva leül a fotelokba és szemrebbenés nélkül bemondja állásinterjúkon jó tulajdonságnak, hogy humoros.
a lekvárfőzéstől és a kettlebelltől kemény és vízhólyagos a tenyerem.

vallási ünnep, velneszböjt, visszaszámlálás - hát nem tudom, istenem, nekem a csokikás adventi naptár sokkal jobban megy.

van remény! a parlamentnél rengeteg ember gyűlt össze üzemzavar-elhárítás felirattal az egyenruhájukon!

2018 nem biztos, hogy jó év volt, de olyan volt, hogy végül mégiscsak nagyon sokaknak és magamnak is mondhatom, hogy köszi. 2018 sikerült.
voltam például munkanélküli, ami pont olyan volt, mint amilyennek vártam, csak kicsit kevesebb volt a pezsgő. otthagytam egy munkahelyet, amit szerettem, és nagyon nehéz volt otthagyni, és találtam egyet, amit könnyű volt megszeretni. 2018-ban lett olyanom fekvenyomásban, hogy rekord. megtanultam autót vezetni, ami az egyik legjobb élmény volt, és mára már nemcsak beszólogatni, de énekelni is tudok a volánnál. 2018-ban hoztam haza a bőröndömben cserepes virágot rómából, jártam életem első állattenyésztés-kiállításán hódmezővásárhelyen és életem talán utolsó könyvvásárán londonban. nagyon jókat beszélgettem állásinterjúkon, sokat bandáztam műfordítókkal, és nem hagytam ki a fonológiatábort sem a nyelvészekkel. volt egy csomó házibuli is, asszem tizennégy az egyszerre a konyhánkban tartózkodó emberek rekordja.
köszi, 2018, a mindenféle régi és új, közeli és távoli szeretteimet, főleg a jókedvüket, a gyógyulásaikat, a támogatásukat, köszi, hogy írnak messengeren, hogy diszkószámokra ugrálnak és énekelnek velünk a magvető caféban egyes éjeken, hogy rendben van a prosztatájuk és ezt meg is súgják a kocsmában.
végül pedig köszönöm, hogy még év végén újranyílt a gyrosos a moszkván, már kezdtem végleg elkeseredni.

az idők változnak, a magammal szemben támasztott elvárásaim is nőnek: már nem vagyok egyszerűen azzal elégedett, ha a vendégeim kérnek repetát a főztömből. csak akkor vagyok az, ha evés előtt le is fotózzák.

az életemet keserítő tényezők listájának első három helyére felírom most a vastagfalú borospoharat.

dress for the job you want = az álláskeresés fontos része, hogy új ruhákat kell vásárolnom.

a vidámparkban nem voltam már elég vidám. nyár elején hazajöttem a nyaralásból és felmondtam. most jön csak a hullámvasút.

az utolsó munkanapomra rengeteg süteményt sütöttem és körbeírtam, hogy tor lesz az irodánkban. persze csak közben jutott eszembe, mikor már virágok, búcsúajándékok és bőgés volt, egy kolléganő pedig betette a mozart requiemet a gépemen, hogy óvodai ballagás tematikával is működött volna a buli.

dehát ennyi kedves ember. éjfélkor még a kollégáimba csimpaszkodva zokogtam.

életvezetési tanácsképp mostantól csak informatikusoktól hallott utasításokat fogok elfogadni: oké oké next next!

a pasimnak újabban single malt illatú a nyaka. a kémia, mondhatjuk, még mindig megvan.

kocsma

a női wc falán tollal az áll, hogy don't take life too seriously until you're 30
áthúzva, 35
áthúzva, vastagabb filccel, 50

mit szólnál, ha a jázmint felfuttatnám a húzódzkodó rúdra?

a pasim kétségbeesetten írogat, hogy ki ette meg a kolbászkákat a hűtőből.

kirándulásaim, első tétel: a google maps-en kiválasztott út semmiképpen nem lesz alkalmas azzal a járművel való közlekedésre, amellyel megközelítjük.

love me, bartender.

a hangosbemondóban legalább nyolc nyelven bemondták, hogy csend legyen.

hétfő este hét óra: kiszaladok a munkahelyemről egy ránctalanító krémért.

nem akarom én túldramatizálni ezt a fogfájást, de biztos ami biztos, azt a ruhát veszem fel a fogorvoshoz, amiben aztán akár el is temethetnek.

ma egy szerelmibánatos nemzetőrrel ittam. tényleg, kardom megvan?!

amikor úgy kezdődik a napom, hogy otthon a bejárati ajtóban magyarázom két kedves kommandósnak, hogy én ott lakom, akkor kicsit visszasírom az időket amikor még a betörők miatt szorongtam, és nem amiatt, hogy elbaszok valamit a riasztóval.

a téves riasztásról szóló jegyzőkönyv felvétele közben még hosszan bimbammolta a csengőnk leállíthatatlanul a csendes éjt. szentséges ég. a beszerelése óta a villanyszerelő nem veszi fel a telefont.

a világvége egy kellemes csiklandozás ahhoz képest, amit reggelente, felkelés után érzek.

ezer baj a bölcsészlányokkal
- ki ez a pasi itt a háttérképeden?!
- hát a danto!

pasim arca, mikor reggel félálomban közlöm vele, hogy még visszaalszom, mert álmomban épp most kértem be még két ruhát a próbafülkébe, és fel akarom próbálni őket.

a kultúránál nem ismerek veszélyesebbet. ma is megmotoztak a reptéren, kivetették a zsebemből és hosszan, óvatosan széthajtogatva vizsgálták a múzeumi belépőt.

nem láttam jönni, hogy valaki azt mondja majd a földényi f. lászlónak és nekem, így, egy kalap alatt, hogy az ilyen művészethez értő embereknek mit is magyarázzam, hát igen, nincs is rá szükségünk, nekünk kettőnknek, ha meg a laci nem ért majd valamit, én megokosítom!

booking.com értékelésben vajon meg lehet említeni, ha kifejezetten, khm, barátságos volt a zuhanyrózsa?

rock-koncertre viszem a szüleimet. vigyünk személyit, hogy ha letartóztatnának, mondja anyukám, és nyugtalanná tesz, hogy vajon a fiatalkori bulizás hiánya, vagy pont hogy a tapasztalat mondatja ezt vele?

akinek már kellőképpen az agyára ment buda, nyugodtan rákereshet a how to open a bottle of champagne with a sword kifejezésre.
mi hétvégén próbáljuk ki.

engem soha nem érintett meg ez a sportközvetítés-szurkolás dolog. szerencsére a pasimmal lehet lépést tartani: míg ő tévedésből ordítva szurkol az ellenfélnek, én abban a tévhitben sajnálom le, hogy az egész támadás csak lassításban visszajátszás.

i scream for májkrém

felbicikliztünk ómassára, a kocsmában ülünk a fél faluval. a kocsmáros bácsi ("apa") egy jóravaló falubeli "srácról" mesél ("béla", 60as évei első felében), aki a mai napig ragaszkodik az agglegény élethez, elmondása szerint nem tudná megszokni, ha egy nő ott szuszogna mellette az ágyban. az újságkihordó bácsi szerint (siltes sapkáján: "good bye 1999") bélának önmegvalósátés... önmegvalótá... önmegvaló...tási problémái vannak. de apa dicséri, béla a kis fizetését példásan beosztja, egy fillérrel sem költ többet mint amennyi egy napra jut, bár be kell vallani, ha választani kell, béla inkább veszi meg a sört, mint a kiflit a boltban. én nem látom, hogy bélának önmegvalótási problémái lennének.

megnyitottam, de senki sem figyelt

a sok futkározó gyerek között befarol egy bmx-es kisfiú a balatonmáriafürdői strandra, és alig hallatszik ki a zsivajból, de felkiált: megnyitom a tengert néktek!

amikor meg akarok köszönni valamit, de a feladó neve noreply.

- nem kéne visszamenned az oviba?
- nem lehet, már becsekkoltam ide!

a zeneakadémián voltunk, hazafelé még hosszan autózunk lehúzott ablakkal, hogy végigénekelhessem lana del rey összes számát.
mozart, puccini, dvořák.
you fit me better than my favourite sweater.

május egy, a munka ünnepe, és én hosszú évek után mától ismét elmondhatom magamról, hogy csak egy állásom van. furcsa érzés. nem kettő, nem kettő-és-még-most-ebben-besegítek, nem kettő-de-most-ezt-még-bevállaltam-a-hétvégére. megtanulok kicsit pihenni.
kifekszem a napra, ellazulok, mosolygok, és nem gondolok kicsit semmire, csak az előttem álló szép napokra, és a... közben megírandó negyedik szakdolgozatomra! jézusom!

first world problems hosszúhétvége: mindig a kaviáros felével esik le a kenyér.

hát igen, én is csak a szerelmem karjai között szeretnék meghalni, de tény, hogy az edzőmmel sokkal többször kerültünk már ennek közelébe.

álmomban a pasim egy régi furgonnal parádésan beparkolt párhuzamosan egy nagyon szűk helyre, egy nagyon meredek utcában.
egyszerűen már nem tudok miről álmodni, ami felülmúlja a valóságot.

amikor a köhögők megpróbálják kiköszörülni a csorbát azzal, hogy hangerővel elnyomják a tételszünetben tapsolókat.

barátaimmal:
a: mi, meghalt a nagymama?
b: igen, még tavaly januárban.
c: hát nem emlékszel? még meg is ünnepeltük!