igazából semmi baj nem lett volna ezzel az esős vasárnap délelőttel, ha a szombat este és a vasárnap délután között nem szünet következett volna épp a pezsgőzésben.

remélem, mindenkinek van valaki az életében, akihez egy kedves szóért fordulhat! ha véletlenül mégsincs, akkor ajánlom a fővárosi vízművek hibabejelentő vonalát.

​a háztartással minden rendben, pali az előszobában homokozik.

találkoztam a barátnőmmel péntek este.
azt tudtam meg, kezdek mesélni a férjemnek, és máris röhög.

- melyik nap is mész a hangversenyre?
- apa, egy részeg férfi énekel majd gitárral egy pincében...

ma megtörtént: lemerült a sportórám futás közben.

természetesen azonnal abbahagytam.

jelentkezzen, aki még mással is használja a szkájpot, mint a pszichológusával!
senki, na ugye.

első fogadalmam 2023-ra, hogy kevesebbet sütök és főzök, mert egyéb szenvedélyeimtől kezdi elvonni az időt. ennek fényében butaságnak tűnhet (tűnhet!), hogy a napokban még előfizettem a new york times gasztro-rovatára, viszont biztonságos lépésnek tűnt az arcanum adatbázisaira befizetni. digitalizált térképek, folyóiratok, lexikonok a múltból. ki érezte a közelgő veszélyt?
"a leghíresebb pesti szakácsok receptjei - 1926"

odajön a férjemhez és hozzám, elkalandozik a tekintete, végül a dekoltázsomba bámulva megkérdezi: csak ketten vagytok?

hogy jól elvan-e a pali a nagyszüleivel? erről csak annyit mondanék, hogy ha itt vannak a szüleim, én egyszerűen csak drótanyaként referálok magamra.

 mások influenzája soha nem annyira izgalmas, drámai és fordulatos, mint a sajátunk!

- az innen nem látszik, oda nem kell dísz!
- miért, a fenekedet nem kened be testápolóval?!

egyszercsak felvett a játszótéren a földről egy kis virágot, odavitte egy kislányhoz, és addig nem tágított, míg az el nem vette tőle. kicsi fiam.
nekem mondjuk múlt héten egy zöldesbarna, középpuha macskaszart hozott a tenyerében.

kicsit bajban voltunk, hogyan oldjuk meg a szokásos családi karácsonyt: a létszám nagyobb, a szeretet csak nőtt, a hely viszont kevesebb. azt se szerettük volna, ha a palinak az az ünnep, hogy betámasztjuk a konyha sarkába (mintha lehetne!) amíg mi a szokásos sütés-főzési köröket toljuk.
szerencsére a húgom részéről megérkezett az együttérzés: ő úgy véli, vegán étrendjébe teljesen beilleszthető karácsonykor a kacsacomb, amit mindenki más is enni fog.
végülis a húsvéti kalács vegán volt.

hát az aszalt barackot a bunkó fickónál venném, az aszalt szilvát pedig a flegma néninél szoktam…
van a piacozásnak az a semmihez nem hasonlítható hangulata!

most már biztos a pokolra jutok. már megint úgy vettem kókuszreszeléket, hogy nem néztem meg előtte, van-e itthon.

minden valamirevaló család elment már műterembe, műkandalló mellett családi fotókat készíttetni.
én az edzőteremben szelfizek, és már tegnap leszedtem a húsvéti dekorációt a bejárati ajtónkról!

 a fiam akkora gengszter, hogy ő tologatja a rendőrautót!

beszél a kamasz fiával, hogy nem lehet egy társasházban ennyire zajongani, ígérte meg a szomszéd, túlkiabálva a tibeti hangtálat, amit az én fiam ütött egy csörgős játékautóval.

nyolcvanéves barátunk mesélte, hogy mennek síelni a szokásos baráti társasággal. idén ugyan gondolkodtak, hogy kihagyják, de aztán egyikük meghalt, és azt kérte, szórják szét a sípályán. szóval mennek.
buli!

anyám! mennyei amit főztél! el sem hiszem, hogy ezeken a falatkákon mégis kifog a gravitáció!

a járdán nem lehetett közlekedni babakocsival: elállták az utat a kerekesszékesek--

ma találkoztam az első kéregetővel aki felajánlotta, hogy ha nincs kp-m, nyugodtan utalhatok a telefonomról.

nem tudom nem szóvá tenni, hogy vannak fagylaltosok, akik nem a megfelelő sorrendben adják a gombócokat!

ma először kértem a gyerekemtől valamit: nyújtottam a kezem, mondtam, hogy kérem, és odaadta bele a zoknimat.
dobby szabad manó!

married... with children

férjem (társaságban, felém fordulva): szeptember 17. vagy 18.?
én: 17!

később kiderült a félreértés. amit ő szeretett volna tudni, az a házasságkötésünk napja volt. amit én válaszoltam, az a kinézett halász judit gyerekkoncert dátuma.

felderül az arca és karjaival nyúl felém, föléhajolok, hogy édes kisfiam, hát így örül nekem, és akkor kiderül, hogy csak a szemgolyóimba kapaszkodva akarná felhúzni magát.

kész röhej vagyok! a pulcsimra az van írva, hogy szabad, és folyton szaladok egy gyerek után, hogy nem szabad…

vannak az anyák, akik egész életükben azt a pillanatot képzelték el, amikor majd a kisbabájuk rájuk mosolyog, vagy először mondja ki, hogy mama; és vagyok én, aki a futóbabakocsival való első közös futást...

 egy rendes kúszó-mászó gyermek füle mögött mindig van 1-2 porcica.

fiatalság bolondság, az ember idős korára meghülyül - miért gondoljuk, hogy a kettő között jobb a helyzet?!

mások gyereke is hallgat már arra, hogy hey, siri?

kávéhoz értő emberek többször megdöbbentek már a szüleim azon szokásán, hogy hideg vízzel higítják fel az espressojukat. 

hát még ha tudnák, hogy a marhakollagént is abba szokták bekeverni!

ma visszamegyek babakocsistul az üzletbe, ahonnan tegnap a gyerekem bömbölése miatt menekültünk ki.

odafordítom a másik orcámat is!!!

megérkezett a szintetizátor, ami a férjem régi álma volt. abban a pillanatban kétgyerekes, egyedülálló anya lett belőlem. 

ezek az online alkalmak az edzőmmel egyelőre csak nehezítik az életemet. mikor lépdelnék amúgy a hűtőhöz kitörésben, tizenkilós súlyzókkal a kezemben?!

- és képzeld, még x (mogorva, szűkszavú, sajátos modorú ismerős) is odajött, hogy megnézze palikát! 

- tényleg? és mit mondott?

- “megnézem.”

ha valakiben felmerülne, hogy válhat-e a magamfajta, egykor szelíd, kedves, érdekeit nehezen érvényesítő miskolci bölcsészlányból egy nagy fekete autóból türelmetlenül dudáló budai némber: minden ajtót nyitva találtam!

néha kétségbeejt a gondolat, hogy mindjárt felnő a gyerekem, és nem lesz többé pont ilyen kicsi és pont ilyen cuki, mint most.
igen, én vagyok, aki a nyaralás második napján már el szokta nyávogni magát, hogy mindjárt vége a nyaralásnak!

ja igen, lett egy gyerekem! palikának hívják és nagyon jófej!

 nem vagyok nagyon terhes, csak két munkagép is félreállt hazafelé az utcán, hogy elférjek...

beletörődtem már, hogy mindenki csak arra kíváncsi, kijött-e már belőlem a gyerek vagy sem. így, mikor valaki ártatlanul puszit küldött nekünk sms-ben, én már egy sóhaj után engedelmesen küldtem a helyzetjelentést, miszerint egyelőre mindketten az én testemben próbálunk kényelmes testhelyzetet találni a kanapén.

aztán válaszolta, hogy ő mondjuk nem a gyerekre, hanem a férjemre gondolt a többesszámmal, de persze így is érthető... 

mióta terhes vagyok, igazi tényezővé váltam az éttermekben. míg a számlával továbbra is automatikusan a férjemet zaklatják, addig az étel várható elkészítési idejéről - és az esetleges csúszásról, bocsánatkérően - nekem számolnak be.

a babaszoba falait kortárs festmények díszítik - rettegek az időtől, amikor a gyereknek kifejezett akarata lesz. egy ideig attól féltem, hogy akkor majd mindenhova verdák, jégvarázs, peppa malac, vagy hasonló jellegű borzalmas képeket kell majd neki kitenni, de aztán rájöttem, hogy ha a kortárs képzőművészetre kap rá, az anyagilag sokkal nagyobb bukó.

 a perszeidákra számítottam kívánságok ügyében, de mostanában csak madarak szarnak le.

 biztos leöl egy mammutot, de a laptopomat szereljem szét csak én magam.

már többen rámszóltak, hogy kismamaként ne emelgessek, egyáltalán, ne tegyek arrébb egy széket sem.
lassan elgondolkozom rajta, hogy az edzőteremben is odavitessem magamnak a súlyzókat, ahol használni akarom őket.

 ma bal lábbal keltem fel, és már attól leizzadtam.

ülünk az irodában, és egyszercsak berobban, hogy
NA HELLÓ RÖFIK!
a főnököm ritkán van ennyire lemaradva a mémekkel, de akkor is mindig kiderül.

hogy az arcfelismerős telefonom nem ismer fel maszkban, az oké. de az, hogy reggelente milyen hosszasan kell gondolkoznia, én vagyok-e az, már kicsit rosszabbul érint.

irigylem azokat, akik "megálmodják a megoldást".
én az éjjel megálmodtam egy tök valós problémát, ami napközben eszembe se jutott. és most meg kell oldani.