minden délután kiülök az erkélyre napozni, jégkrémet enni, és tanulni, aztán fekete ruhákat veszek fel és elmegyek a kocsmába. ha nem kocsmába megyek, akkor fekete ruhákat veszek fel és elmegyek futni.
velem elég nehéz, szeretném néha ha ezt mások is észrevennék.

- most nézzük tudományszociológiai szempontból...
- akasszuk fel magunkat?
- igen.

(hamisítatlan nyelvészpesszimizmus éjjel 2kor a kocsmában)

- tegnap már rúgott. állítólag eddig is rugdosott, de nem hittem el. de tegnap én is éreztem.
- ilyenkor az a trükk, h nem szabad visszarúgni, igaz?
(férfiak és a gyerekvárás)

(van az írás, meg a vágy h közzétegyél vmit. ez utóbbi létezik csak úgy magában is. nem szokott jó vége lenni, erre sok példát tudnék mondani. most kicsit megadom magam neki):

tegnap este futás előtt láttam egy sünit átszaladni az úton.
elővettem a forró aszfalt-hangulatú nyomasztó zenéimet.
mindig elvált ötvenes nők költöznek a második emeletünkre. és megint.


john rutter - open thou mine eyes
2006, usedom, 6 kórus, vezényel christian grube.
én is ott vagyok az altban.

menyét csócsál nyúlhúst gyönyörű színekben, a fogaival szétroncsolja a koponya hátsó részét, szinkrontolmácsolom a filmet az anyukámnak, a szám tele rakottkrumplival. az anyukám alszik, ezt csak később veszem észre.

laza leszek, jó? laza leszek.

kimászott a szerelősrác a csatornából, levette a kesztyűjét, és leült kicsit pihenni a járda szélére. az volt a pólója hátára írva:
bölcsész gólyatábor, zánka, '98

szlovákia, dunára néző ház, péntek délután. amíg a többiek még egy
autónyi (ételt és) italt vesznek, én szervezői minőségemben szeretettel
várom a földi-, vízi-, és légiközlekedéssel érkező fonológusokat, valamint magamra vállalom a ház felderítését,
úgymint ajtók kinyitogatása (egy a pincében zárva volt), a konyhában
található ismeretlen eredetű fehér porok végigkóstolgatása (mind só
volt), összebarátkozás a kerítésen ugráló mókussal.
péntek este. az első kétórás cikkolvasó-vitatkozó session éjjel egykor,
négy teljes oldal elolvasása után ér véget, a cikkolvasás és a
vitatkozás közötti időarányok eltolódása miatt.
szombat délelőtt. sose mosogattam még 20 ember után. kitapasztalom, és
szerencsére hamar beazonosítom azt az időintervallumot, ami után egy
teljesen másik tudatállapotba esik az ember. addiktív, utazok.
szombat délután. szerintem ez a lábjegyzet nem erről szól.
szombat este. kezdek felengedni, ekkorra már szinte teljesen eltűnik
belőlem a félelem, miszerint vki életét veszti a tábor három napja
alatt. tulajdonképpen nem tudom, h ilyen idegekkel miért tartom magam
szervező-típusnak. hát hogy is halna meg akárki. a konyhában egy kisebb
társaság sörrel a kezében békésen etimologizál. a teraszon dalt írunk
minden szemünk elé kerülő oktatónkról.

vasárnap délelőtt, epilógus. itt-ott nyelvészek fekszenek a társalgó foteljaiban. tárgyesete? többesszáma?

a hétvégi nyelvész-rezervátumban v.dani osztotta meg laptopját a közzel, nicsak, az előzményekben van ilyen, h "i'm good at being uncomfortable", egy blog.
ez a dani is minden szart összeolvas, bizony.

most pedig elmegyek fonológia-táborba.

najó, velem sokmindent meg lehet csinálni, engem megtiporhatnak, megalázhatnak, használhatnak, kicsavarhatnak, eldobhatnak, na de négyütemű fekvőtámaszt, na azt soha.

talán mégsem lehet fát vágni a hátamon. nem tudom, hogy szokták ezeket a dolgokat csinálni. mármint nem a favágást, azt igen. kár a fákért. a környéken illatosak, meg a virágok is, esténként futás után még sétálok. ma is akartam, de mikor hazajöttem már késő volt, futni is, sétálni is, még elrabolnának. kár lenne értem is, na.

már késő délután van, és felhők, de a nap még pont az arcomra süt, mikor elalszom. megfájdul a csípőcsontom mert keményen fekszem, de pont elég a két réteg pokróc ahhoz, h ne fázzak meg. a furulyázós gyermek a szomszéd házból elkezdi játszani a kiskecelányomat, pont amikor fel kellene már ébrednem. mi az a kece. pont mi az.

- kár, h elment a nap.
- még visszajöhet.
- vissza, de én már nem leszek ott.
- humorzsák vagy.

csütörtök délután, napsütés, a nyelvtudományi intézet kertjében nyelvészek kiabálnak egymással az intruzív r-ről. közben eltotyog mellettük 3 kacsa. a nyelvészek azt mondják, háphápháphápháp. aztán a nyelvészek kiabálnak egymással az intruzív r-ről.

i wanna be evil

tegnap a metrón egy fiú leejtette szalvétát amibe a szendvicse volt csomagolva, és a legkisebb hajlandóságot sem mutatta, h felvegye. akkor én minden erőmet megfeszítettem, és annyira csúnyán néztem rá, h rögtön felvette mégis.
gyakorolni kéne ezt a nézést még kicsit, és sokkal többre vihetném az életben, mint valaha is álmodni mertem volna.

leszoktam a kávéról, majdnem minden nap sportolok, és unalmas lettem, biztosan közelítek a nirvánához, de kis visszalépések mindig akadnak. ma például, bár spontán belső indíttatásból, de belátom, enyhén teátrálisan kijelentettem, h egy csőd az életem, és le kell feküdnöm a földre, és így is tettem. csak ahogy ez nálunk szokás.
a másik szokás nálunk, mióta lili megelégelte, h én minden kérdésre a google-ben keresem a választ, h ő pedig a bibliát üti fel ezen alkalmakkor, hátha egy ilyen autoritás segítségével meg tud rengetni hitemben. számoljuk, h az összecsapásokkor ki kapja a győztes pontot, a google toronymagasan vezet, de senkit nem szeretnék megbántani, ez valószínűleg a kérdések természetével is összefügg (időjárásjelentésben pl. különösen gyengén teljesít a biblia).

tehát feküdtem a szoba közepén, házidolgozataim elkészítésének lehetetlenségén lamentálva, mire lili felajánlotta, h felüti a bibiliát, hátha ott lesz benne a válasz. na most: az eszméljetek, ti oktalanjai a népnek, ostobák mikor tértek észhez? rész, ahol kinyílt, azt hiszem, nem is szólhatott másnak, csak nekem; olyannyira megérintett, h a google-ön már nem is próbáltam az én módszeremmel kutakodni.
(bár kissé méltatlan utóhangja a történetnek, h miután lili becsukta a bibliát, nem találtuk meg újra azt a részt, és a google-ben kellett rákeresnem, h idézni tudjam.)

kik ezek a lányok, meg fiúk, hogyan lettek ilyenek, h mérhetetlen nyugalommal tölt el, h én sose leszek olyan, mint ők. odaköti, magához köti, ne menj nélkülem, ne menj sehova, mér nem ír már smst, milyen körömlakk ez rajtad, ne igyál sokat, cigiszagod van. ez nem egy ember akit te szeretsz, kislányom. kisfiam.

(ite, missa est.)

igazából nem reménytelen, h pedagógiai pályára menjek a tanárképzés elvégzése után, olyan formában gondolom mondjuk, h kiadnám a beszélgetések kiégett pedagógusokkal c. portrékötetet, v megírnám a tanári pálya lehetetlensége c. kisesszésorozatot, illetve publikálnám a túl sok pedagógust ismerek c. magyarázkodó, önéletrajzi ihletésű cikket.
nemrég megkérdeztem a volt tesitanárnőmet, h mondjon vmi lelkesítőt,
miért érdemes tanárnak lenni. azt mondta, h pl. az olyanokért, mint én.
na ezt én nem nevezném lelkesítőnek.

a barátait az ember megválogathatja, de a rokonait és olvasóit nem.
(mondás író körökből. gondolom.)

- te figyelj, nem lehet h kicsit túl sok hülyeséget látsz bele az emberekbe?
- az emberek rászolgáltak erre.