2010. november 28., vasárnap

íme, többé senki nem tarthatja túlzottan elragadtatottnak a hangnemet amelyben a nyelvészekről írok. ők tanítottak és velük tanultam. és akkor ez még nem is mindenki.



(az én hangomat is lehet hallani, de nem mondom el, hol.)

engem semmi nem hat meg jobban, mint a fonológusok kora reggeli szintaxis-előadásokon, és a szintakták késői fonológia-előadásokon.

2010. november 26., péntek

amíg a többiek afáziás-kísérletekről hallgatják lent a nap utolsó előadásait, addig én a tanszéki szobában nyomtatok és éneklem h i'm just glad to be here with you on this heavenly day.

csak vmi fantasztikus és fontos szeretnék lenni.

vki, aki kívülről lát, mondja meg, hogy lehet egy egésznapos nyelvészetkonferencián két hatalmas véraláfutást is szerezni, mert így most kicsit tartok a második naptól.

2010. november 25., csütörtök

szeszélyes, felelőtlen lányok lakják ezt a lakást, hát miért van nutella kenődve az édesítőszer dobozára?

2010. november 21., vasárnap

odakinn hideg és sűrű a levegő, és a lábaim visznek, és fogalmam sincs, hogyan. futnak, és fogalmam sincs, hogyan. rúgnak.
nem találom minden forrásomat, de nagyon hálás vagyok értük.

2010. november 20., szombat

itt van az anyukám látogatóban. szerintem a gondoskodásnak is van határa, szerinte meg nincs, ez sötét titkolózásokat szül köztünk. zuhanyozok! zárja kulcsra maga után a fürdőszobaajtót, és közben tisztán ki lehet hallani, h a mosdókagylót súrolja.

az előbb még jobban tudtam rétorománul...
(feljegyzések a kocsmából, part ii.)

2010. november 17., szerda

egyre ügyesebb vagyok, de az a helyzet, h még mindig van mit csiszolni a viselkedésemen, mert még mindig apró darabokra esek szét, mikor különböző baráti társaságaim, v azok tagjai találkoznak egymással. jelenlegi stratégiám a társalgás és a kötődés facilitálására: odamegyek ahhoz aki nincs annyira otthon az adott közegben, és megkérdezem, h nem utálja-e a többieket.

2010. november 16., kedd

meg már csak azért sem írok hosszabban, mert tudom, és észben tartom, h a kevesebb.

2010. november 15., hétfő

a népligetben éjjel csak transzvesztiták, sünök, és csillagok vannak.

éjjel kettő lesz, esik az eső. a biciklit még le kell vinni a pincébe. felcsaptam a szoknyámat sárral, de nem számít. csendben kell kicsit lenni, de nem számít. ezzel a szabadsággal nem biztos, h meg tudok birkózni.

- ne fokozd, én már így is mindig olyan feszélyezett vagyok a társaságodban.
- mi? az én társaságomban? miért? hát én kiszúrom a szemeim most a dobverőkkel!
- ez az, akkor tényleg sokkal kellemesebb lesz majd veled lenni.

2010. november 12., péntek

reggel, mint minden nap, elindultam munkába, ám délután egyszer csak harminc kiváló nyelvész között találtam magam, akik kamerák előtt énekelték lelkesen, h we are the world, we are the linguists.

2010. november 10., szerda

kérdeztem a szüleimet, h volt-e a családban ilyesmi másnál is, mer én túl sok mindent felejtek el. azt mondták, nincs, ne aggódjak, és becézgettek is. a húgom nevén.

2010. november 9., kedd

takarítás közben mindig azt remélem, h az majd a szellemi-, szellemi teendőim közben h azok majd a szociális-, szociális teendőim közben pedig azt, h azok majd a takarításhoz hozzák meg a kedvem.

2010. november 8., hétfő

sajnos, mire összesodort minket a könyvvásár, már elfogyott a névjegye a fiúnak, aki walesi költészettel foglalkozik, és emellett még dolgozik egy irodalmi szervezeteket koordináló hálózat tagjaként, meg ablakmosóként.

2010. november 7., vasárnap

azt szeretném mondani, h a világ legjobb apukája olyan, h tapintatosan nem kérdezi meg, mit keres egy üres borosüveg az íróasztalon, hanem csak szó nélkül felhasználja a dugóját a fürdőszobatükör felszereléséhez.

2010. november 6., szombat

nem gondoltam h ekkora kihívás lesz eltalálni az ijesztő halloweeni jelmezem figuráját, nagyon sokáig kellett a parókához szemüveget válogatnom, h végre ne úgy nézzek ki, mint egy idős tanárnőt játszó pornószínésznő. sose gondoltam volna, h egyszer ezt mondom, de: hoffmann rózsában megvan vmi, ami bennem nincs.

2010. november 5., péntek

a felszólalások alapján azt a tanulságot szűrtem le, h idővel eljön ez a kiteljesedési vágy, vmikorra a gyerekek kirepülése utánra saccolom, h egy irodalmi szervezet founding motherjeként referálj magadra.

2010. november 3., szerda

a szervezés amúgy csakis öröm, kaland, és szeretet, ma virradóra mégis ugyanolyan kiütések jöttek ki rajtunk az emesével.

azt hiszem, ha megszerveztük a nyelvészet tanszék születésnapi ünnepségét, utána ugyanezzel a teammel pályázni fogunk a négyes metró projekt levezénylésére is, csak úgy, levezetésképp.

2010. november 1., hétfő

a judittal való barátságunkat egy jól meghatározott, biztos sínre helyezi a tény, h nagyon közel lakunk egymáshoz, és közöttünk félúton egy borszaküzlet van.