2007. július 28., szombat

hosszú, hirtelen ötlettől vezérelt éjszakám volt, amelynek eredményeképp 1. elért a válság; 2. sikerült levonnunk azt az egyszerű, de mély tanulságot, h jó, h nem vagyunk macskák.
az elsőt igazából rgabor váltotta ki, aki a csókolom koncert közben a gödörben megjegyezte, h olyan rezignált értelmiségi arccal ülök ott. erre tett még egy lapáttal pzs, aki felbukkant a múltamból, és hozzátette, h szerinte én ötödikes általánosiskolás koromban is már rezignált értelmiségi arcot vágtam. és erre én válságba kerültem (najó, igazából egyik válságomat egy időre felülírta a másik, ennyire vagyok kiegyensúlyozott), h mi az, h nem láccik az arcomon, h én élvezem a csókolom koncertet, és mi az, h ötödikesen is ilyen arcot vágtam, hol itt a fejlődés. de persze ők csak vicceltek. na persze. na persze. én meg most tükör előtt próbálok az értelmiségietlenül, lazulva nézni.
aki pedig tud vmit a macskák szaporodásáról, amelyről nekem tegnap meséltek részletesen, az minden bizonnyal egyet fog érteni velem, h jó, h nem vagyunk macskák. nem fejtem ki itt, bocs.