egyébként vannak dolgok, amelyek, úgy érzem, hogy intelligenciától függetlenül, az emberek számára mindig is ködösek és misztikusak maradnak, és igazi természetükhöz valahogy nehéz közelférkőzni. megfigyeléseim szerint ilyen megragadhatatlan pl. a budapestiek egy részének a vidékiség. a barátaim azt, hogy én 18 éves koromig miskolcon éltem, egészen furcsa képekben képzelik el, példázza ezt talán, hogy tegnap a kocsmában, miközben én kiskanállal ettem a citromot, hosszú perceket töltöttek azzal, hogy e szokás eredetét rekonstruálják. le is fordították végül franciára a kedves nevelőnőm, most nem foglalkozhatok a citromevés etikettjével, mert megyek a bányába mondatot, amely bennem emlékeket kellett volna hogy ébresszen a gyerekkorommal kapcsolatban, hiszen vidéken mindenki bányász. én mégis ott ültem velük a pótkulcsban, tehát a családom valószínűleg nagy erőket alkalmazott (i.e. francia nevelőnő), hogy én ki tudjak törni onnan.
vagy mikor a tivadarral (i. kerület) befizettünk egy társas útra a xvii. kerületbe, és mikor leszálltunk a 67-es buszról a végállomáson, megkérdezte, elmesélheti-e az elméletét, mely szerint a külső kerületekben lakók anatómiailag különböznek a belső kerületekben lakóktól. mondtam, hogy inkább a vidékiekről mesélje el az elméleteit, mire azt válaszolta, hogy olyan, hogy vidék, nincs is. azt csak akkor építik fel, mikor ő odamegy.
