én a bükkben nőttem fel, talán ezért érzek időnként késztetést arra, h patakok mentén keskeny, oldalra lejtős ösvények vizes kis szikláin biciklizzek. de a lényeg a nyelvészet. h a jávorkút felé vezető úton jó lenne mindig már előre emlékezni rá: az alsóhámor, valamint az utána következő felsőhámor településnevek kurvára nem szemantikailag elhomályosult összetételek.

tegnap este edina barátnőmmel belevetettük magunkat a miskolci éjszakai életbe. a miskolci éjszakai élet mostanában, ritka és szubjektív megfigyeléseim szerint, arról szól, h mogyorószemeket keresgélek a dekoltázsomban.

soha nem felejtem el, miskolcon volt még, derűs, friss, reményekkel teli középiskolás voltam, és gyrost vettem. de a lányok péntek este nem szoktak hagymát kérni bele, értetlenkedett a török fiú, de én mégis kértem, aztán hazamentem verset írni.

az eszperantó téren a régi keravillba is nézz be jucikám, nyáron egy negyvenegyes neonrózsaszín viccet vettem ott. szokták csodálni.

nagy volt a forgatag a miskolci városháztéren, mindenki piros-fehér, és a villamosról nem is lehetett megállapítani, h a nagy tömegben ki öltözött mikulásnak, ki volt diósgyőr szurkoló, és ki az aki a gárda-rendezvényre ment.

ma turkáltam egy angol nyelvű könyvet a tranzakcióanalízisről. múltkor turkáltam egy dvd-t margaret thatcher életéről. élet értelme, alighanem te is miskolc turkálóiban leledzel.

miskolc, biciklisek által kedvelt útszakasz, útszakasz által vélhetően kevésbé kedvelt biciklisek.

egyébként vannak dolgok, amelyek úgy érzem, h intelligenciától függetlenül, az emberek számára mindig is ködösek és misztikusak maradnak, és igazi természetükhöz vhogy nehéz közelférkőzni. megfigyeléseim szerint ilyen megragadhatatlan pl a budapestiek egy részének számára a vidékiség. a barátaim azt, h én 18éves koromig miskolcon éltem, egészen furcsa képekben képzelik el, példázza ezt talán, h tegnap a kocsmában, miközben én kiskanállal ettem a citromot, hosszú perceket töltöttek azzal, h e szokás eredetét rekonstruálják. le is fordították végül franciára a kedves nevelőnőm, most nem foglalkozhatok a citromevés etikettjével, mert megyek a bányába mondatot, amely bennem emlékeket kellett volna h ébresszen a gyerekkorommal kapcsolatban, hiszen vidéken mindenki bányász, de én mégis ott ültem velük a pótkulcsban, tehát a családom valószínűleg nagy erőket alkalmazott (i.e. francia nevelőnő) h én ki tudjak törni onnan.
v mikor a tivadarral (i. kerület) befizettünk egy társas útra a xvii. kerületbe, és mikor leszálltunk a 67es buszról a végállomáson, megkérdezte, elmesélheti-e az elméletét, mely szerint a külső kerületekben lakók anatómiailag különböznek a belső kerületekben lakóktól. mondtam, h inkább a vidékiekről mesélje el az elméleteit, mire azt válaszolta, h olyan, h vidék, nincs is. azt csak akkor építik fel, mikor ő odamegy.

újév első délelőttjén, még mielőtt továbbindult volna a villamos, a vezető kinyitotta a fülke ajtaját, hátrafutott egy nyitott szájjal alvó fiúhoz, és rázni kezdte, h hé, ébredj, itt vagyunk, városház tér, ébredj fel, városház tér, ne gyere már még egy kört. a fiú becsukta a száját és aludt tovább.

tegnap sikerült a leghátsó ajtónál felszállnom a villamosra, aholis tömérdek mámoros, meccsről hazafelé tartó diósgyőr-szurkoló mellé préselődtem fel. a kezdeti kellemetlenségek után - hogy felszálltam és egy pillanatig mindenki engem bámult - egész jól bírtam. bár lehet, h ez nem láccott, egyikük megkérdezte, nagyon kedvesen, mindannyiunk derülésére, h minden rendben van-e, olyan feszültnek láccom. pedig dehogy. hisz jókedv volt, hé-ollé, aki nem ugrál fradista, és bú-daa-pes-ten mindenkicigáány, továbbá a mulatság tárgyát egyik hangadójuk alveoláris t-i képezték még. aztán rendőri kíséretet kapott a villamos, és alábbhagyott az ugrálás.
de mit nekem egy villamosnyi diósgyőr-szurkoló.

ma reggel 5 db verseskötettel, 3 db hálókártyával és 1 db melegszendvicssütővel a táskámban térek vissza miskolcról budapestre.
öreg vagyok én már ehhez.