ma életemnek ismét egy nagy csatáját nyertem meg: világosban mentem le futni. nem törődve semmivel.
aztán ahogy mentem a futópálya felé, az fogalmazódott meg bennem, hogy ha a társadalom csinos nőket akar látni, akkor fogadja el a csinossághoz vezető út akármelyik fázisában lévő nőket is. ekkor kicsit megijedtem, hogy mi van, ha magam számára is észrevétlenül vad feministává válok, és egyszercsak nem lesz már visszaút; nem szoktam én csak így, szemi-agresszíven társadalmazni. szerencsére rövid idő múlva eszembe jutott, hogy mostanában minden éjszaka más férfival álmodom ugyan, de álmomban leginkább főzök, mosok rájuk, illetve ülök a betegágyuk mellett; így nyugodt lehetek, hisz a tudatalattim ezen megnyilvánulásai bizonyítják, hogy a konzervativitásnak egy - a jelek szerint enyhén poligámra módosított -, de egyértelműen beazonosítható génjét hordozom.
