"Nagy zajjal verik fel a cirkuszi sátrat.
Este előadás lesz. Idegen, furcsa
állatok remegnek a lakókocsik mögött.
Állítólag egy angyal lesz a fő attrakció.
A szédült porondmester szerint ma
megváltja a világot. Pénz fog hullani
az égből. Meg érzés. Mert az úgy hiányzik."

(sopotnik zoltán - futócirkusz (részlet))

élménybeszámolok:
1. lobog a hajam a szélben ahogy kihajolok a gyorsvonat ablakán, a mellettem utazó kedves meleg angol fiúk győri keksszel kínálnak.
2. behunyt szemmel, széttárt karokkal gyalogolok a balatonban a nap felé.
3. azok a barátaim, akikkel ha vagyok, nem kell behúznom a hasam.
4. olyan illata van a vendégágyneműnek, mint. reggelre bedugul az orrom.
5. lángos, iszap, felfújható gumikrokodil.

mától pedig terveim szerint leállítom minden agyi működésemet. aztán vagy újraindul, vagy nem. esküszöm, még a horoszkópot is elolvasom a nőimagazinokban. siófokon.

egy buliban felmerülhet a kérdés, hogy:
- és tényleg, hova teszitek ilyenkor a gyerekeket?
- hova, hova. hát bezárjuk őket a padlásra. nekik kaland, nekünk felszabadulás.

hír: ma valakinek jó illata volt a 24-es villamoson.

az élet a kisujját nyújtja nekem, én meg rögtön az egész karját próbálom magamhoz ragadni. nem kéne csodálkoznom, ha úgy járok, ahogy.
délutánra megadatott, hogy képesnek érezzem magam arra, hogy kilépjek az utcára. én pedig arra használtam éledező lelkierőmet, hogy fürdőruhát menjek venni. fuck.

ma reggel nagyon rossz hangulatban, és azzal az erőteljes érzéssel ébredtem, hogy valakit rettentően gyűlölök.
attól tartok, én vagyok az.

most pedig betekintést nyerhettek egy nagyszabású zenei produkció előkészítési munkálataiba. egy részproject úgy kezdődik, hogy a tivadar felveszi velem a kapcsolatot smsben, emailben, msnen, és kommentben egyszerre, hogy küldjem át azt a listát, amelyet zenei ízlésem (amelyet ő csak a tinglitangli pop terminussal jellemez) alapján érdemesnek találok előadásra. ezzel egyidőben ő is megismerteti velem kedvenceit, amelyek hallgatásának mindig lelkesen indulok neki. jó lesz ez, csak még kell egy kis idő, megkeresem benne a dallamot, mondom utána naivan. további 2 órán keresztül folytatunk munkamegbeszélést, youtube-os szerelmeinket egymásnak prezentálva, míg végül elkészül a végleges lista, amely az eredetiből természetesen egyetlen itemet sem tartalmaz. most valahogy úgy néz ki a dolog, hogy mi leszünk moha katalin és doherty péter. kisebb-nagyobb különbségek ugyan vannak, de ezek nagy részén, a tivadar szerint, 1-2 vödör crackkel még segíthetünk.

azt hiszem, végképp eltűnt a jó-rossz tengely az életemből. nem kibúvót keresek a saját mindenféle tetteimre, mert nem nagyon vannak mindenféle tetteim. egyszer biztos lesznek. 
senki sem rossz. we all are desperate.

elég csak eggyel több kávé, és már a dancefloor felé robogva karon ragadom az onnan épp távozni készülő john harrist, hogy you just have to dance with me to this song [aqua - barbie girl], mire ő azt válaszolja, hogy oh, no, i have my standards. a kérdés már csak az, hogy ezt a számra vagy rám értette-e.

nem várhatom el, hogy az emberek tudjanak mit kezdeni velem, amikor én sem tudok mit kezdeni magammal.

attól tartok, visszatérő rémálmom lesz, ahogy vasárnap hajnalban, kezemben a szennyesemet tartalmazó szatyorral, egy csehszlovák kollégium alagsorában bolyongok, hogy megtaláljam a mosodát. és aztán megtalálom, és nem működnek mosógépek.

cuz i know you. i know everything about you, julia, mondta dani sylviának.

látni john harrist nucleus-onset sztringeket rajzolni olyan, mintha pablo picasso ott előtted mártaná festékbe az ecsetét és érintené hozzá a vászonhoz.