megdöbbentő lehet, de végül nem egy nyelvészhez megyek hozzá.

a lánybúcsúmat viszont a nyelvészfiúkkal akartam megünnepelni. nem érdekelnek a visítozós lányos programok. én inni akartam egy kocsmában azokkal a pasikkal, akikkel egész lánykoromban ezt csináltam, akik az évek során idoljaimból szerelmeim, majd barátaim lettek (és fordítva).
csodálatos volt! a fiúkat és a viszkit is még mindig ugyanúgy bírom!

kocsma

a női wc falán tollal az áll, hogy don't take life too seriously until you're 30
áthúzva, 35
áthúzva, vastagabb filccel, 50

ma egy szerelmibánatos nemzetőrrel ittam. tényleg, kardom megvan?!

rock-koncertre viszem a szüleimet. vigyünk személyit, hogy ha letartóztatnának, mondja anyukám, és nyugtalanná tesz, hogy vajon a fiatalkori bulizás hiánya, vagy pont hogy a tapasztalat mondatja ezt vele?

egy téli este a pasim felvette a kalapját, én a festmények színvilágához előreláthatólag leginkább illő ruhámat, és egy sötét utcában, a megadott címen megnyomtuk a kunstsalon felirat melletti kapucsengőt.
az élet csupa veszély.

igen, ha elképzeltem magamnak valaha szülinapi bulit, az pont olyan volt, mint amilyen tegnap a valóságban: a kollégáim koccintanak a nagybátyámmal, a nyelvészek vehemensen magyarázzák a szüleimnek az ötödikes nyelvtankönyv hibáit, a blogger barátaim a volt osztálytársaim mellett ülnek az asztalnál, a főnökömet bemutatom az egyetemi témavezetőmnek, a volt kórusvezetőm és a pasim egymásra találnak egy tál pogácsa fölött, én pedig próbát beszélek meg tamással, a zenekarommal, és fészbukcsoportok sötét titkaiba avatjuk be a pasim kolléganőjének a barátnőjét. ez így, azt hiszem, rendben volt.
és annak is örülök, hogy harminc évem egyik legfontosabb tapasztalatát a szüleimnek is átadhattam, t.i. éjfél után indultak haza a kocsmából, de érzem, hogy legközelebb tovább is maradnak. indulásukkor még befutott az apukám egyik kedvenc írója, aki gratulált neki hozzám, nekem meg vett egy viszkit. happy, happy.
ma persze egész nap bocsánatot fogok kérni mindenkitől, mert senkivel nem beszélgettem eleget.

engem itt hölgyemnek szólítanak és azt hiszik, kólával kérem a viszkit! mi a picsa?!

irénre várunk egy pincében, szentendrén, pszichedelikus technora táncolva.
van ilyen cseh tamás dal, vagy ez most a valóság?

olyan esték, hogy a vacsoravendégek csak másnap reggel mennek haza.

a legjobb bulik azok, ahol a házigazda anyukája elmeséli, hogy látott ufót.

én nem azért vagyok kialvatlan, mert későig maradok a kocsmában, hanem azért maradok későig a kocsmában, mert már ott elalszom, a barátaim vállára dőlve.
a helyzet kétségbeejtőbb, mint gondolnánk.

na figyelj. kis kikötözés, medve jelmezben, és soha nem hagysz el...?!

amikor a pótkulcsban, már éjfél után, a miklós, aki sztrítvarior és tudományos tanácsadó, megy a pulthoz és kérdezi, kérek-e vmit, és én azt válaszolom, h HUSIT, mire végtelen kedvességgel és együttérzéssel magyarázni kezdi, h husi már nem lesz, vmi mást kérek-e, és akkor én azt felelem, h HUSIT.

az első kezembe adott gintonic után világossá vált (és a sokadik után se sötétedett el) minden.

nem jutok ezen túl. a tizenéveimet végigéltem úgy, h nem kentem szalámit ebbe a tapétába. és akkor most hazajövök 4 napra...

nem szeretném elmesélni, de összekentem paprikás szalámival a falat.

- ne lépj le az útra! ...ne haragudj, hozzászoktam, h akivel megyek, az mindig hároméves gyerek,
- v részeg nő.
- pontosan.

farsangi szezon. éjfél után állok egy kocsmában, és (sajnos nem kizárt, h az én bátorításomra) két fiú barátom böködi a combom mutatóujjal és biztosít elismeréséről, h milyen kemények az izmaim.
i am so gonna marry the night.

ott dőlt el az esti programom, mikor vettem egy csomag fokhagymás kétszersültet és felhoztam az irodába.

azt hiszem az éjjel elfogadtam ezer forintot vkitől aki rosszat írt a munkahelyemről.