a fonológusok időt és fáradságot nem kímélve, elismerem, talán kissé indirekt módon, de azon fáradoznak, hogy jobbá tegyék a világot. fizikai megpróbáltatások (dohányzási tilalom az épületben) és hihetetlen önfegyelemről tanúskodó nagy lemondások (youtube-os böngészőablak bezárása) nem törik meg a fonológusokat. igazán elnézhető a fonológusoknak, ha ezek után a példaszó-kereséskor, (pl az i-végű mellékneveknek fenntartott táblázati cellákba), már nem annyira energikusak és kreatívak. leadják a cikk első változatát ezek a kitűnő emberek, és meg is érkezik rá az első recenzió:
"kedves [név]!
örömmel olvasom a [kötet]be írt kitűnő cikketeket. de kicsit sok benne a geci."

minden bloggernek van egy elkezdett regénye, ebből az alaptételből indult ki a beszélgetés, és annyira kilógónak éreztem magam, hogy én nem tudom úgy őszintén csóválva a fejem megvallani nekik, hogy már azt se tudom, miről akartam írni, vagy hogy csak a vége hiányzik, már kitaláltam, de képtelen vagyok leírni; szóval meg akartam felelni a sztenderdnek.

én: najó, akkor most hazamegyek, és írok három mondatot, és akkor már nekem is lesz egy elkezdett regényem.
lucia: de az nálad már az első három fejezet lesz, nem?
isolde: nem, az neki már három kötet lesz!

a diet.com hírlevelei minden héten a spam mappába kerülnek. ez az, amikor lemond rólad a rendszer.

Igen, kiáltsd ezt: gyáva az, ki boldog,
kis gyáva sunnyogó, mindent bezár,
bezárja életét is, mint a boltot,
mert benne van a csillogó bazár,


és félti kincsét, a sok cifra foltot,
a lelke szűk, kucorgó és sivár,
rablót neszel, mihelyt gyerek sikoltott,
örökre reszket és örökre vár.


Hazája ház, barátja az erős,
hitvány rokonja az ki ismerős,
határa kertfal, tyúkól, pincegátor,


de a boldogtalan tanyája sátor,
zászlója felleg, ő, csak ő a bátor
s a jó, csak a boldogtalan a hős.

(kosztolányi dezső: számadás (r.))

átvisz a révész a styxön, és utána napokig kell gyalogolni a szürke ég alatt egy végeláthatatlan, kiszáradt mezőn egyedül, és ott ez a zene szól.


lisa gerrard - the last embrace

úgy sorvaszt el a szociális fóbiám, hogy lassan elpusztulok vitaminhiányban, mert nem veszek zöldséget a boltban, mert a zöldségesfiú mindig hozzámszól, és én azt nem bírom ki.

a hím rákok az ollójukkal ijesztgetik egymást, a hím pávák a tollazatukkal feszítenek, a hím nyelvészek pedig bilabiális implozívát mondanak a kocsmában, egész estéken át. engedd le a glottiszod, engedd le, instruálja barátait dani, aki testtudatos, sőt, több sör után is tud uralkodni artikulációs szervein. az asztal másik felénél informatikusok ülnek, akik, a nyelvészek egybehangzó véleménye szerint, a linux-kernelről beszélgetnek (vö. másik csoport homogén észlelése). az informatikusok egybehangzó véleménye szerint a nyelvészek csak kihalófélben lévő nyelvekben előforduló hülye hangokról beszélgetnek.
és az informatikusoknak igazuk van.
oh, my friends, my dear friends.

mennem kell aludni, hogy holnap ne valljak kudarcot az egyetemi előadásaimon mosolygásból.

a hétfő reggeleken igazából nagyot dob majd, ha mindig jön majd a tivadar is gyermekvédelem előadásra, akinél jobban senki nem utálja a gyerekeket.

annyira utálom magam, hogy írni is képtelen vagyok róla, hogy mennyire utálom, pedig ez azon kevés dolgok egyike, amelyekről azt gondoltam, hogy értek hozzá.

visznek mikrobusszal, fényképezhetsz igazi bennszülötteket olcsón. krumplit, üdítőt kérsz mellé?

csak azt szeretném mondani, hogy életetek stratégiailag fontos pontjain ne a guglitól kérdezzétek, hogy mit kezdjetek magatokkal, mert - amúgy mindentudó - mesterünket ezen kérdésnél megeszi a fene, csekély számú találatai közül van, ami erre a blogra mutat; nekem pedig, mint ez talán látszik is, fogalmam sincs, hogy mit kezdjek magammal.

azt hiszem, hogy az elte btk hallgatójaként nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy ne legyen türelmem sorbaállni.

előadásmódom szuggesztívebb, mint gondoltam. meglátogattam a katát, hogy szórakoztassam az ebédszünetében. csak beszélgettünk sültkrumpli felett, de a végére már sikerült őt is megrengetnem a hitében, hogy az életcél, boldogság, remény szavak takartak valaha is vmit.

kőkemény érzelmi kérdés a tárgyfelvétel. néhány tanáromnak a vállán fogok zokogni, persze csak miután megkorbácsoltam magam. bocsánat, nem tudom felvenni, bocsánat, sok lesz, bocsánat, ütközik.
tényleg, vannak, akiknél akármit felvesz már az ember, ahogy az alábbi párbeszéd is példázza:

tivadar: és ha artézikút-fúrás szemináriumot tartana, azt is felvennéd?
én: igen.
tivadar: ... mondjuk én is.

ás vagy vagy bés. cés? ú.
most ismét olvassuk fel, kosárméretre gondolva.