kilenc éve írom folyamatosan ezt a blogot. kilenc. éve.
becsléseim szerint körülbelül kilencszázkilencvenkilenc kedves embert, pozitív dolgot, vicces levelet, stb-t köszönhetek neki. köszönöm.

ma este egyáltalán nem leszel férfi? kérdezte lucia az L-t aki a kocsmában visítozásunkat csak azért tűrte józanul, hogy őt és az autóját épségben hazavigye utána.

én az L-nek a parkolóban: az új autódat egyszerűen nem tudom megszokni.
lucia: azért, mert ez az én autóm.

nem voltam rest a linkelés után a való életben is felvenni a luciával a kapcsolatot, és bejelentkeztem, hogy péntek délután elmegyek hozzá, segíteni összeszerelni az új szekrényét. remekül sikerült. odafelé öt perc után elaludtam az autójában, megérkezvén megittam az összes kávéját, a szekrény darabjainak kicsomagolása közben megtanítottam a gyerekét karatés módjára kettétörni hungarocell-darabokat a térdén, majd mire összeszedtük az ezután maradt szemetet, már indulnom is kellett a vonatállomásra, ahová ő vitt ki.
a szándék megvolt.

veled minden rendben? mostanában nem ír rólad a lucia, érdeklődött a psyclone jack.

kérdeztem emailben a mr.a-t, hogy hogy van a lucia mostanában, mert nagyon ritkán látom, mire azt felelte, hogy vmi azt súgja neki, hogy nekünk fel kéne vennünk a kapcsolatot egymással, mert a lucia pedig az L-től próbálja közben megtudni, hogy hogy vagyok mostanában, mert nagyon ritkán lát.
ez annyira édesen socially awkward, ráadásul a történet minden szereplőjét az internetről ismerem. igazi bloggernek érzem magam újra.
fogunk mi még együtt visítani.

egy fiú ékszert vesz nekem: aw.
egy fiú ékszert vetet nekem az anyukájával: what. the. fuck.
egy négyéves kisfiú szivárványos fülbevalót vetet nekem az anyukájával: awww.

a lucia idei halloween partiján virginia woolfnak öltöztem, amely karakterben az eddigi jelmezes bulikhoz képest (amikor is rss-feednek, lady gagának, illetve hoffmann rózsának öltöztem) a legkönnyebb volt megmaradni. egészen odáig vittem a dolgot, hogy az este egy pontján maga a bosszúálló angyal (lucia) fogott kézen és ültetett le gyengéden, hogy meséljek, mitől vagyok ilyen szomorú.
egy tánc a spice up your life-ra pedig virginia woolfnak is belefér még.

tudod, mit segíts? kérdezett vissza enyhe kétségbeeséssel az alie. foglald le a gyerekeimet valamivel, mert szörnyűek, eddig tőlük nem tudtunk semmit sem csinálni. ekkor előjöttek a kislányok a szobából, illedelmesen megköszönték a túró rudit, amit hoztam nekik, bólogattak, hogy szeretik, és mosolyogva leültek a kis asztalukhoz, ahol csendben megették. utána betolták a kis székeiket, kidobták a papírt a kukába, és visszamentek a szobába csendben játszani.

dolgok, amiket sosem bocsátunk meg sorozatunkból: az L-nek, hogy nem énekelhettem szopóálarcban a lucia szülinapján, pedig az igazán felejthetetlen és kedves lett volna a maga módján.

ültem ma délután a luciánál, ölemben a gyerekével, és ott volt a rendszergazda is, aki ügyfelekkel telefonált, olyan módon, hogy most rettentő kemény voltam, most vérgeci voltam, a hazudós kurva anyátokat!, tette le mindig a telefont, és úgy tűnik, nem zavarta, hogy minden híváshoz én szolgáltattam a háttérzajt, miszerint mucika, drága, dehát most miért kell kiköpni ezt a finom virslit.

a kocsmában találkoztam ma egy lánnyal, aki megveti a gasztroblogokat, egy lánnyal, aki sokat van otthon és a plüssmacijait fényképezi, és egy lánnyal, aki nyilvános helyeken is szeret nyitott ajtónál pisilni.
előtte még körbevezetett minket p. a lakásán, zisz iz szalon, lotz-terem, kúrósvécé, de én csak a konyhára gondoltam, mert ott voltak a sajtok. aztán, mikor a sajtok már elfogytak, hangosan összekészültünk az előszobában, nagyjából úgy, hogy fújok ide is. tejkaramella, signorina bella, de elragadó! akopalipszis! tejkamarella! én szeretem szagolgatni a kézfejemet, az gáz? nem gáz amíg nem nyalogatod. get out, bitches! és akkor kiléptünk, és a bejárati ajtó és a lift előtt állt egy fiú és irgalmatlanul röhögött, heló, mondtuk, és eloldalaztunk. ugye nem ebben a házban laksz? kérdezte még p. reménykedve. holnap fenn lesztek az interneten, mondta erre a fiú, és beszállt a liftbe.
ezúton a következőt szeretném üzenni ennek a fiúnak: hah!

- jó, akkor írjuk tovább. de mi rímel arra, hogy anál?
- halál!
- na, azért halált egy gyerekdalba ne.

azt gondoltam, hogy az lesz mindenre a legjobb megoldás, ha elvesztem az eszem. azt is gondoltam, hogy ehhez nagy erőfeszítésekre és alkoholfogyasztásra lesz majd szükség, de alighanem tévedtem.
mert tegnap a lucia nappalijában egyszercsak az alie egy babacsörgővel ütögetett egy koponyát, az L. egy lehangolódott gyerekgitáron pengette az örömódát, én pedig konyhakéssel játszottam a játékxilofonon, majd a youtube-on nézett spice girls és backstreet boys klipek koreográfiáját próbáltuk elsajátítani. aztán autóba ültetett minket a lucia, és a következő emlékem az, hogy a gazdagréti lakótelepen tankolunk, és azt mondja az L., hogy na, most akkor már vagy csináljuk, vagy ne legyen semmi, mire én megpróbálok kimenekülni az autóból, de kiderül, hogy csak arra gondol, hogy youtube-ozzunk a telefonján.
és a kocsmába még csak ezután indultunk el.

élőben jelentkezünk a luciáéktól. muci, a pusztítás istene, szétszórt egy csomag diákcsemegét a földön, majd vadul belehempergett. aztán jött a mr.a és hozott húst. nagyon álmos vagyok.

boldogtalan kis lények, nézett végig rajtunk isolde szeretettel a kocsmában.

azt kérdezte a lucia, h nagyon más-e a muci, mint mikor ott voltam egy évvel ezelőtt, amikor aludt a vállamon, meg néha pislogott. namost eközben a muci állt a kisasztalnál, és tenyérrel ütötte a billentyűzetet, amivel elérte, hogy a számítógép kikapcsoljon, majd ott termett az ölemben, csorgatta rám a nyálát, és rángatta le a felsőmet, miközben teljes erőből rázta a fejét, és kiabálta, hogy nemnemnemnem.
ez nagyon imponáló, és nagyon más volt.

de én a természet vad gyermeke vagyok!, húzta fel a próbált báli ruhán a cipzárt.

agnus, kérlek állítsd be a hiperhajtóművet elképzelhetetlenül durva sebességre!
nem ismerek kegyetlenebbet a partivideó műfajánál.

és megnyalogattam a kardigán táskáját néhányszor. jut eszembe.

a mr.a tegnap este beleírt a blogomba, és belekevert valamit a kólámba. enyhítő körülmény, hogy a bejegyzést tőlem kitörölte, viszont súlyosbító, hogy megsértődött, mikor a furcsa italt nem voltam hajlandó meginni.
mindeközben az L. minden elhangzott szót és el nem hangzott gondolatot levlistára küldözgetett a telefonjáról, így az egyszerűen informatívtól, a felismerhetetlenségig torzult üzeneteken át, a költői szépségűekig mindenfélét produkált.
hát tessék. pl mi ez, ha nem szépirodalom:
Ezek a nok bizalmatlanok, jaj
elvesztwttwm jaj, mra nyog, nem nyilik.

a mr.a leöntött borral. ez az igazság.