bementem a bölcsészkarra, és lányok sírtak a mosdóban. mikor sírtam utoljára női mosdóban? istenem.

meghívtak nádasdy ádám szülinapjára énekelni. ott ült az az összes kedves tanár akinél lelkesedtem az órákon, középen nádasdy ádámmal, és akkor megmutathattam, mennyire mélyen tudok shakespeare-szonettet énekelni. elég mélyen. magasélet.


paul kelly - sonnet 18

be kellett mennem az eltére egy igazolásért, és olyan történt, amilyen míg oda jártam, persze soha: senki sem várt a tanulmányi osztályra. háromszor néztem meg, tényleg az ügyfélfogadási rendnek megfelelő nap és napszak van-e. olyan gyanakvó arccal nyitottam be a tanulmányi előadómhoz, hogy kinevetett. de... de hol vannak a többiek? kérdeztem. mire az előadóm egy laza mozdulattal a szemétbe dobta a kezéből a barackmagot és mosolygott. őket már megettük.

érezni, h felnőtt és kirepült az angoltanárok egy újabb szárnyaló generációja az eltéről, ahogy volt évfolyamtársaimmal randit megbeszélni mindig olyasmi módon kezdődik, h 5ig tanítok, mondjuk f6ra bármelyik kocsmába odaérek.

egy héttel a tanárszakos államvizsga előtt kellemetlen kis állatkáknak nevezni egy tanulócsoportot a témavezetőd előtt.
én a tűzzel játszom!

otost kaptam az allamvizsgan, maris a turiszt bufebe tartok, mondjuk az eletem az remelhetoleg nem.

ha vmitől mindig is óva intettek a szüleim, az az volt, h az államvizsga előtti este a formális szemantika tankönyvet kelljen bújnom.

ha a tanulmányi osztályon sorbanállva huszonkétpercenként vesztek fél kilót és fél iq-pontot, akkor három óra öt perc sorbanállás után hány kilóval könnyebben és mennyivel hülyébben sétálok ki onnan? (vigyázz, becsapós: biztos, h a saját lábamon sétálok ki?)
majdnem fellökött egy bajuszos lány. felháborodásomban szétnéztem, vágytam arra h többen osztozzanak benne. a mögöttem álló baltásgyilkos-arcú fiú mélyen a szemembe néz. a halálra gondolok.
amikor átadom a papírt a tanulmányi előadónak, érzem, h mindent ért.

az angolszakos szakdolgozatommal ott tartok, h csakis a témavezetőm által ajánlott sorozatokat nézek minden időmben.

bementem ma az angolszakra, és a félévben először találkoztam nádasdy ádámmal, aki a hogylétem felől érdeklődött, majd hirtelen rám mutatott, és az arra járó miklóshoz (sztrítvarior és tanszékvezető, de állítólag már maszáj harcos is) intézve szavait azt mondta, h ezzel a nővel különösen kemény kézzel kell bánni.

ma reggel bevittem a pszichoterápián sorra nem került problémáimat a tanulmányi osztályra, és többek között megtudtam, h a később felvett, társított szakokra vonatkozó titkos és kiszámíthatatlan szabályzatok alapján körülbelül életem végéig fizeti az állam h én az elméleti nyelvészet szakra járhassak. bár ezzel ilyen formában nem kívánok élni, ez mégiscsak egy kedves gondolat.
dehát nem csinálhatom ezt életem végéig. hisz ott van még a vízimentő-tanfolyam, a cukrászképzés, meg a reneszánsz zene angliában, gondoltam, miközben elindultam a conference on logic, language and mathematics felirat alatt található nyíl irányába.

be akartam ma menni a to-ra, de aztán túl sokat ettem. helyette lilivel ültünk a napon a trefort kertben egy ideig, ami nekem pontosan négy órának és harminchat percnek tűnt.
olyan sérülékeny az ember így hatodévesen.

találkoztam ma a trefort kertben az angolszakos témavezetőmmel. sz. "taposni fogom a beledet" krisztina mosolygott, limonádét ivott, és afelől érdeklődött, h a frázismozgatás amit facebookon a syntactic trees alkalmazással küldtem neki, jelenti-e azt, h már tartok vhol a szakdolgozatommal (nem), meg h hogy érzem magam ezen a napsütéses délutánon (artikulálatlan hangot hallattam).
persze azért lassan sejt vmit, pl nyár elején mikor legutóbb találkoztunk, elővigyázatosan megkérdezte, h nem vagyok-e épp depressziós v egzisztenciális válságban, de akkor diadalmasan rávágtam, h egyik sem, mert most épp szerelmi bánatom van. nem vagyok én olyan könnyen kiismerhető.

emlékszel, amikor mentünk a valamilyen órára...
és akkor rádöbbentem, h ez az a mondat ami a legpontosabban fejezi ki az érzést, h a hatodik évét kezdi az ember az eltén.

bementem ma a nyelvtudományi intézetbe, h oktatói távollét folytán átjavíttassam egy angolos jegyemet a miklóssal, aki sztrítvarior és tanszékvezető, ezért megteheti. ott volt a huba is, aki a szintaxis, a kínai nyelv, és a szóviccek mestere, és fiókokat húzogatott ki tanszékszerte. a miklós kezébe vette a tollat, gyorsan  tjavította a jegyemet, majd azzal töltött még néhány percet, h találomra rábökött tanegységekre az indexemben, és eljátszott a gondolattal, miszerint akár ezt is átjavíthatná, v azt, v amazt, akármelyiket áthúzhatná és írhatna a helyére csillagos ötöst. v akár kettest is. ezt egészen addig csinálta, míg én is konstatáltam magamban, h az ő hatalma végtelen, és jósága nemkülönben, hiszen tudja, hogyan éljen vele, nem javított át végül semmit kettesre nekem sem. a huba még mindig fiókokat huzigált ki. ezek után még üldögéltünk egy ideig a csoppyval az asztalnál, és hosszan beszéltünk róla, h elindulunk (v.ö. elméleti  nyelvészet tanszék). végül, míg a huba újabb asztal fiókjainak esett neki, mi rászántuk magunkat, és otthagytuk az intézetet.
a huba amúgy sztem keresett vmit.

... azaz taposni fogom a beledet.
(sz.k., az angolszakos szakdolgozati témavezetőm, bemutatom.)

most az van, h én egy szörnyű, szörnyű embernek érzem magam, és mégis végtelen emberi jóindulat sugárzik felém. különösen az angol- és az elméleti nyelvészet tanszékeken sugárzik.
jaj, határidők vannak, meg karácsony, milyen érzelgős lettem.

- de már legalább lett ott két kis barátom. az elején nagyon rossz volt, mer azt hittem, csak én gyűlölöm azt az órát, és kifejezetten destruktív elemnek éreztem magam a csoportban...
- na de pl. az alkoholista fiú!
- igen, az alkoholista fiú lett az egyik barátom.

az egyetem lassan megtelik nálam fiatalabb lányokkal, akik nálam hangosabban nevetnek a kedvenc tanáraim viccein. na megyek, veszek vmi krémet.

- hát a magyarszakosokat pl. alkotásra kellene még buzdítani, h alkossanak, írjanak verset, novellát, aztán... hát maximum nem lesz mindenkiből egy petőfi!
- hát egy petőfi az talán még igen.

az vajon a tanárképzés hatása, a pedagógussá válás része, mi több, küszöbe, amikor az ember gyakorlótanítással rémálmodik? h angolórát kell menni tartani 13éveseknek, de nem találja a termet? meg h elveszi a pad alatt olvasó fiútól a könyvét, de az újat húz elő a táskájából, és ezt végtelen sokszor meg tudja csinálni? én már sosem leszek olyan, akik arra riadnak éjjel, h nem tudnak semmit az érettségin, mer engem csak azért ver majd ki a víz álmomban, h nem érek oda ügyelni mások érettségijére? vajon már kiválasztattam, és ez visszafordíthatatlan? és ez az átalakulás természetes velejárója? sose leszek már olyan, mint mások?