bementem a bölcsészkarra, és lányok sírtak a mosdóban. mikor sírtam utoljára női mosdóban? istenem.

meghívtak nádasdy ádám szülinapjára énekelni. ott ült az az összes kedves tanár akinél lelkesedtem az órákon, középen nádasdy ádámmal, és akkor megmutathattam, mennyire mélyen tudok shakespeare-szonettet énekelni. elég mélyen. magasélet.


paul kelly - sonnet 18

be kellett mennem az eltére egy igazolásért, és olyan történt, amilyen míg oda jártam, persze soha: senki sem várt a tanulmányi osztályra. háromszor néztem meg, tényleg az ügyfélfogadási rendnek megfelelő nap és napszak van-e. olyan gyanakvó arccal nyitottam be a tanulmányi előadómhoz, hogy kinevetett. de... de hol vannak a többiek? kérdeztem. mire az előadóm egy laza mozdulattal a szemétbe dobta a kezéből a barackmagot és mosolygott. őket már megettük.

egy héttel a tanárszakos államvizsga előtt kellemetlen kis állatkáknak nevezni egy tanulócsoportot a témavezetőd előtt.
én a tűzzel játszom!

otost kaptam az allamvizsgan, maris a turiszt bufebe tartok, mondjuk az eletem az remelhetoleg nem.

ha valamitől mindig is óva intettek a szüleim, az az volt, hogy az államvizsga előtti este a formális szemantika tankönyvet kelljen bújnom.

az angolszakos szakdolgozatommal ott tartok, hogy csakis a témavezetőm által ajánlott sorozatokat nézek minden időmben.

bementem ma az angolszakra, és a félévben először találkoztam nádasdy ádámmal, aki a hogylétem felől érdeklődött, majd hirtelen rám mutatott, és az arra járó miklóshoz (sztrítvarior és tanszékvezető) intézve szavait, azt mondta, hogy ezzel a nővel különösen kemény kézzel kell bánni.

ma reggel bevittem a pszichoterápián sorra nem került problémáimat a tanulmányi osztályra, és többek között megtudtam, hogy a később felvett, társított szakokra vonatkozó titkos és kiszámíthatatlan szabályzatok alapján körülbelül életem végéig fizeti az állam, hogy én az elméleti nyelvészet szakra járhassak. bár ezzel ilyen formában nem kívánok élni, ez mégiscsak egy kedves gondolat.
dehát nem csinálhatom ezt életem végéig. hisz ott van még a vízimentő-tanfolyam, a cukrászképzés, meg a reneszánsz zene angliában, gondoltam, miközben elindultam a conference on logic, language and mathematics felirat alatt található nyíl irányába.

be akartam ma menni a to-ra, de aztán túl sokat ettem. helyette lilivel ültünk a napon a trefort kertben egy ideig, ami nekem pontosan négy órának és harminchat percnek tűnt.
olyan sérülékeny az ember így hatodévesen.

találkoztam ma a trefort kertben az angolszakos témavezetőmmel. sz. "taposni fogom a beledet" krisztina mosolygott, limonádét ivott, és afelől érdeklődött, hogy a frázismozgatás, amit facebookon a syntactic trees alkalmazással küldtem neki, jelenti-e azt, hogy már tartok valahol a szakdolgozatommal (nem), meg hogy hogy érzem magam ezen a napsütéses délutánon (artikulálatlan hangot hallattam).
persze azért lassan sejt vmit, például nyár elején, mikor legutóbb találkoztunk, elővigyázatosan megkérdezte, hogy nem vagyok-e épp depressziós, vagy egzisztenciális válságban, de akkor diadalmasan rávágtam, hogy egyik sem, mert most épp szerelmi bánatom van. nem vagyok én olyan könnyen kiismerhető.

emlékszel, amikor mentünk a valamilyen órára...
és akkor rádöbbentem, hogy ez az a mondat, ami a legpontosabban fejezi ki az érzést, hogy a hatodik évét kezdi az ember az eltén.

... azaz taposni fogom a beledet.
(sz.k., az angolszakos szakdolgozati témavezetőm, bemutatom.)

most az van, hogy én egy szörnyű, szörnyű embernek érzem magam, és mégis végtelen emberi jóindulat sugárzik felém. különösen az angol- és az elméleti nyelvészet tanszékeken sugárzik.
jaj, határidők vannak, meg karácsony, milyen érzelgős lettem.

- de már legalább lett ott két kis barátom. az elején nagyon rossz volt, mert azt hittem, csak én gyűlölöm azt az órát, és kifejezetten destruktív elemnek éreztem magam a csoportban...
- na de pl. az alkoholista fiú!
- igen, az alkoholista fiú lett az egyik barátom.

az egyetem lassan megtelik nálam fiatalabb lányokkal, akik nálam hangosabban nevetnek a kedvenc tanáraim viccein. na megyek, veszek valami krémet.

- hát a magyarszakosokat pl. alkotásra kellene még buzdítani, h alkossanak, írjanak verset, novellát, aztán... hát maximum nem lesz mindenkiből egy petőfi!
- hát egy petőfi az talán még igen.

az vajon a tanárképzés hatása, a pedagógussá válás része - mi több, küszöbe -, amikor az ember gyakorlótanítással rémálmodik? hogy angolórát kell menni tartani 13éveseknek, de nem találja a termet? meg hogy elveszi a pad alatt olvasó fiútól a könyvét, de az újat húz elő a táskájából, és ezt végtelen sokszor meg tudja csinálni? én már sosem leszek olyan, aki arra riad fel éjjel, hogy nem tud semmit az érettségin, mert engem csak azért ver majd ki a víz álmomban, hogy nem érek oda ügyelni mások érettségijére? vajon már kiválasztattam, és ez visszafordíthatatlan? és ez az átalakulás természetes velejárója? sose leszek már olyan, mint mások?!

megcsináltam az órarendemet, és úgy döntöttem, öreg vagyok, nem teszek én már menekülésre erőfeszítéseket, jöjjön, aminek jönnie kell.
a programozás szeminárium és a nyelvészkocsmázás ketten együtt kiszorítják az emberi gondolkodás előadást.

ha akármilyen tanárképzéses órán úgy adódik, hogy egy szimulált osztálytermi helyzetben te vagy a tanár, és a csoporttársaidat kell tanítanod, biztos lehetsz benne, hogy mindannyian deviáns kiskamaszokká fognak változni.

megnyitott oldalak a böngészőmben: angol-magyar szótár, latin-angol szótár, jános evangéliuma; és egy kakas - szeretett tyúkjának megvallott - szexuális vágyait fordítom középangolról magyarra.
a sunshiny saturday morning.

(habár nem lovagolhatom meg magát, mert kakasülőnket túl keskenyre építették stb)