szlovákia, dunára néző ház, péntek délután. amíg a többiek még egy autónyi (ételt és) italt vesznek, én szervezői minőségemben szeretettel várom a földi-, vízi-, és légiközlekedéssel érkező fonológusokat, valamint magamra vállalom a ház felderítését, úgymint ajtók kinyitogatása (egy a pincében zárva volt), a konyhában található ismeretlen eredetű fehér porok végigkóstolgatása (mind só volt), összebarátkozás a kerítésen ugráló mókussal.
péntek este. az első kétórás cikkolvasó-vitatkozó session éjjel egykor, négy teljes oldal elolvasása után ér véget, a cikkolvasás és a vitatkozás közötti időarányok eltolódása miatt.
szombat délelőtt. sose mosogattam még 20 ember után. kitapasztalom, és szerencsére hamar beazonosítom azt az időintervallumot, ami után egy teljesen másik tudatállapotba esik az ember. addiktív, utazok.
szombat délután. szerintem ez a lábjegyzet nem erről szól.
szombat este. kezdek felengedni, ekkorra már szinte teljesen eltűnik belőlem a félelem, miszerint valaki életét veszti a tábor három napja alatt. tulajdonképpen nem tudom, hogy ilyen idegekkel miért tartom magam szervező-típusnak. hát hogy is halna meg akárki. a konyhában egy kisebb társaság sörrel a kezében békésen etimologizál. a teraszon dalt írunk minden szemünk elé kerülő oktatónkról.
vasárnap délelőtt, epilógus. itt-ott nyelvészek fekszenek a társalgó foteljaiban. tárgyesete? többesszáma?
