mindketten kosok, igaz, kérdezte a vonaton a néni a yes&no-tól és tőlem miután leültünk a vonaton. mindketten kosok voltunk és meglepettek, kár, h ez minket nem érdekel. van egy nagyon jó ezoretikus(sic!) magazinom, nézzék csak meg. félelmetesen igazak ezek a dolgok. hát persze, kosok, én meg nyilas vagyok, persze, h itt beszélgetünk. arab horoszkópban lánc vagyok, kínaiban meg tigrismacska. a jobb szemével kacsintgatott, és közben közel-közelhajolt hozzám mikor a lényeg az életben, gyermekeim az kezdetű mondatok jöttek. húszéves állottrúzs szaga volt a néninek, amiből még a fogaira is volt kenve. rózsaszín körömlakk, lakktól ragacsos haj, nagy fehér klipsz fülbevaló, amit ugyancsak megfogott a rúzs, és ráncok, ráncok, ráncok. nézzék meg milyen lábizmaim vannak! szoknya fel. mint egy a-e-ro-bi-kos-nak! én azt vallom, h mindenki annyi éves, amennyinek érzi magát. kacsintott megint, és nevetett. hát én jól vagyok így. most mégis, mit kezdenék egy 60-70éves vén kecskével? nem igaz? kacsintott, nevetett. én 28éves koromban hagytam ott a férjemet. mert addigra már őrülten tisztában lettem magammal. csokoládészaga is volt a néninek, mert azt evett. tízmillió udvarlóm volt fiatalkoromban. de a férjem legalább szép volt. ez az egyetlen gyengém. h a férfi szép legyen. olyan szép volt, mint a horthy miklós fia, pista. kacsintott, nevetett.
az volt a baj h egy hülye bakhoz mentem hozzá. de azt is miért? mert akkor lettem túl egy nagy szerelmi csalódáson egy ikerrel.
edith piaf - non, je ne regrette rien
