találkoztam ma a trefort kertben az angolszakos témavezetőmmel. sz. "taposni fogom a beledet" krisztina mosolygott, limonádét ivott, és afelől érdeklődött, hogy a frázismozgatás, amit facebookon a syntactic trees alkalmazással küldtem neki, jelenti-e azt, hogy már tartok valahol a szakdolgozatommal (nem), meg hogy hogy érzem magam ezen a napsütéses délutánon (artikulálatlan hangot hallattam).
persze azért lassan sejt vmit, például nyár elején, mikor legutóbb találkoztunk, elővigyázatosan megkérdezte, hogy nem vagyok-e épp depressziós, vagy egzisztenciális válságban, de akkor diadalmasan rávágtam, hogy egyik sem, mert most épp szerelmi bánatom van. nem vagyok én olyan könnyen kiismerhető.
