bezzeg engem igen, bezzeg mást nem, bezzeg mást igen, bezzeg engem nem, bezzeg bezzeg, engem, mást, bezzeg, igen, nem, bezzeg.

illat, illat, illat. nyakba csók. a fehérbor tesz fegyelmezetlenné.

amikor hármast kaptam, merengett el a judit a leevett éttermi abrosz fölött. olyankor mentem tapolcán a bem apó utcában, és elképzeltem az univerzumot.

azt hiszem, biciklis közlekedésben is szerencsés, békés karriert mondhatok magaménak, hiszen tegnap történt először, hogy az anyámpicsáját emlegették a forgalomban az enyém helyett.

a központozásban különböző szokásokkal rendelkező baráti társaságokkal együtt viszont nagyon nehéz!!?!??!?%?%

minden nap előkerül valaki, aki áll felettem, és az epizodikus altatófüggőségeit magyarázza.
én nyugodtan alszom, és egyre szebbeket álmodom. a bal mellemmel, meg cseh férfiakkal is.
a cseh férfi azon kesergett bánatos, tangóharmonikás, cseh bluest énekelve, hogy a lelke kocka alakú. hogy az ő lelkének élei vannak és sarkai, nem lehet rendesen megsimogatni. édes istenem. kocka alakú.

ave maria tornacipőben.

mondtam a szüleimnek, hogy ha már úgyis a környéken járnak, nézzenek be nyugodtan a munkahelyemre.
varázslatos időutazás vette kezdetét; én (ágika, egybé), zavartan mosolygok és hintázok a széken, a főnököm agyondicséri a(z órai) munkámat, a szüleim pedig elmesélik a kávét kevergetve, hogy  milyen sokat és ügyesen biciklizek.

kamaszkori költőidolom ma a gödörnél elhaladtában a hátamnak rúgott véletlenül egy üres műanyagpoharat.

én egy érdeklődő, nyitott lány vagyok, líra, epika, dráma, kutyafüle, de újra és újra rá kell ébredjek, hogy kortárs irodalmi ismeretségeim nagy része úgy köttetik, hogy programmagazinokból kitépkedett cetliket dugdosunk egymás szájába romkocsmákban.