nagyon sokszor le kell írnom, hogy nincs rám hatással.

ez itt a boszporusz és a teám.
hallom, alekosz meg visszahívta az olgát?

bűnös, titkos életem következő fejezete: amikor az irodalmi konferencia szünetében fellopakodtam a hotelszobámba emailben fonológiatábort szervezni.

itt az emberek dudálással fejezik ki az érzelmeiket.
és mennyi érzelmük van!
pedig azt hittem, már én is tartok valahol.

az isztambuli fiúk nagyon barátságosak, de érdeklődésük drasztikusan megcsappan, amikor kiderül, hogy én egyáltalán nem fogok szőnyeget venni. halál nagy szerencse, hogy a kötődési mintáim már rég kialakultak.

mindig nagyon aggódom, hogy van valami, ami miatt elfelejtek aggódni.

a wizzair menetrendváltozása miatt két nappal többet kell töltenem isztambulban, mint eredetileg terveztem. így már abszolút úgy néz ki a dolog, hogy hatalmas nyaralásomnak a szerencsétlen sorsú irodalmi szervezetek konferencia, ami miatt amúgy megyek, csak egy rövid (bár nem jelentéktelen) része lesz. nincs más hátra, mint hátravetett fejjel, összeszorított ököllel tűrni az élet megpróbáltatásait.

de milyen érzelmek vannak még? ülünk a pszichiáterrel egy lista fölött és ráncoljuk a homlokunkat. szeretet! éreztél már szeretetet?

nem kell sok ahhoz, hogy összevissza beszéljek, csak mondjuk hogy kinyissam a számat.

példaképeim lady gaga és lady diana, talán ezért is érint érzékenyen, mikor elbizonytalanodom, hogy én vajon mit adok a világnak azért a sokmindenért, amiért olyan rendületlenül és mélyen hálás vagyok.

ebéd után kicsit átkapcsoltam az nka honlapjának böngészéséről a nasa-éra, mert ilyenkor lassan már csak egy űrrepülőgép-kilövés élő közvetítése emlékeztet arra, hogy van még remény.

mértéktelen: nincs találat
tipp: "mértéktartó"

még mindig elképedek, hogy egyes krízishelyzetekben a problémamegoldó eszköztáram milyen gyorsan és egyértelműen redukálódik a mérték nélküli evésre.

még ki sem használtalak, már eldoblak! lökött félre főzés közben a konyhapultjától a mr.a, még mielőtt annyit gondolhattam volna, hogy micsoda férfi.

igazán nem kellene, csak csoki, taps, ölelés.
kerülgetjük a pocsolyákat, én és a csigák.

nem csoda, ha szerepzavaraim vannak a családomban, mikor ma is, míg mindenki kiskorú gyermekeit terelgette be, én az anyukámat vittem moziba háromdés maci lacit nézni, mintegy utó-anyáknapi ajándékként.

össze vagyok törve, mert reggelre letépték a papírhalaimat a postaládámról, amelyeket én hajtogattam bedobott reklámokból, és ragasztottam ki. és egy hajó is volt. és kegyetlen élet, hogy ilyen keserű példán kellett, ilyen fiatalon megtanulnom: senki sem lehet próféta a saját lépcsőházában.

éjjel kettő után a szaxofonos fiúk felajánlották, hogy válasszak egy számot, és akkor ők a kedvemért eljátsszák nekem azt a számot, ami elsőre szabadon eszükbe jut róla.