nem volt térerő és amúgy sem akartam a vonaton a halálhíredről telefonálni, thomas tallist hallgattam és néztem keresztül az ablakon. kicsit esett. kicsit sírtam. szivárványokat láttam, egymást után legalább tíz-tizenkettőt, ahogy kanyarodott a vonat, ahogy haladtunk a tájban, szabálytalan dombok, mezők, kis erdők, felbukkanó templomok a sötétkék ég előtt, még egy szivárvány, aztán még egy, egy világítóan fényes dupla szivárvány. te most szórakozol velem, gondoltam, és köszi.
