szeszélyes, felelőtlen lányok lakják ezt a lakást, hát miért van nutella kenődve az édesítőszer dobozára?

mindketten szeretjük azt gondolni (magunkról, nem egymásról!), h nagyvonalúak vagyunk és jófejek, a húgommal legutóbb mégis egy tubus majonézen vesztünk össze. a szüleink erre válaszképp küldtek egy nagy doboz majonézt.
igazából lehet h a nagyvonalúság és jófejség öröklődne, csak ebbe vmi hiba csúszott a mi generációnknál.

- ági, nézd, fogytam!
- igen, tényleg látszik. én meg híztam.
- juj, nagyon jó lakótárs vagy!

én: (magamnak) na, akkor most az jön, h ... melléknevek.
húgom: lll, mmm!
én: mivan?
húgom: csak mássalhangzókat mondok, h megtévesszelek.

hirtelen táncolni kezdtünk a konyhában a csengőhangjára pizsamában, és amikor már az ajtófélfát nyaltuk végig röhögve és kéjesen a pillanat hevében, arra gondoltam, nem is olyan rossz a húgommal lakni.

a lakóközösség egyébként aktuálisan a következő személyekből áll: szandiból, aki kortárstáncot tanul, és épp egy plüssállattal fetreng a parkettán és vihog, közben azt kiabálja, h ez nagyon kortárs, ez nagyon kortárs. a húgomból, aki divattervezést tanul, egy sniccerrel hadonászik zaklatottan és pauszpapírt gyűröget. és hát belőlem, (...).

most, ahogy szétnézek a konyhában, úgy tűnik, h mindenki aki valaha is itt lakott velem vett egy tubus pirosaranyat és itthagyta felbontatlanul. most megpróbálom kitalálni, ki lehetett az az egy aki csípőset vett.

- ó, nem akarok iskolába menni!
- ó, nem akarok strandra menni!
szeptember elseje, reggel hat óra.

a királylányos keksz darabjában, amit én szoktam venni, 110kcal van. a korpás kekszben, amit ő szokott, csak 16. ideje volt h összeköltözzünk a húgommal.

megint eszel? kérdezi mellettem elsuhanva a lakótársam, zsófi.
itt vki el fog költözni, hirtelen és fájdalmasan.

nagyon szeretek ilyenkor állatokat bántani, áll meg a zsófi lakótársam az ajtómban. jól megkínoztam. a lepkét a fürdőszobában, ami berepült, tudod. és a wc-be dobtam, szóval ha mész pisilni, majd ott fog nézni.
egy egészséges, boldog családként élünk.

a beköltözésétől számított kb 2. órában zsófi, a másik új lakótársam, letette mosogatás után a szivacsot, és azt mondta: ez most jólesett.
sztem jóban leszünk.

a levetkőzhetetlen anyáskodásomat ismerő barátaim már mondogatják, h de ugye nem fogok anyáskodni az új lakótársaim felett, mert 19évesen már elég felnőttek ahhoz, h ne legyen erre szükség, és ne akarják ezt. és milyen jó, h mondogatják, mert én közben látomásokkal küzdök, ott lebeg a szemeim előtt, h két lány ül az ágya szélén a lakásomban, bénult végtagokkal, üres tekintettel maga elé nézve, és ha nem csinálok vmit, akkor nem mozdulnak meg, és előbb-utóbb éhenhalnak.
mondjuk egyikük, dóri, most küldött egy fotót magáról, amin fejjel lefelé a levegőben tart egy fiút, a következő képkockán pedig földhözvágja, de akkoris. anyuci nagyon büszke rá.

ugye ha sokat kell tanulni, akkor előbb-utóbb mindenki végigveszi a hajlékonysági adottságai és élőhelye berendezése által lehetségessé tett egész testhelyzet-repertoárt, ezt tudjuk. na de ahogy lili és a német nyelvészet szigorlati tételek ismerkednek, az már annyira túlmegy minden határon, h én már felkészültem rá lélekben, h egyszer a szobába lépve azt találom majd, h lili a plafonról lóg fejjel lefelé, fél lábánál felkötve, kezében egy lexikológia tételt tartva.

- kár, h elment a nap.
- még visszajöhet.
- vissza, de én már nem leszek ott.
- humorzsák vagy.

leszoktam a kávéról, majdnem minden nap sportolok, és unalmas lettem, biztosan közelítek a nirvánához, de kis visszalépések mindig akadnak. ma például, bár spontán belső indíttatásból, de belátom, enyhén teátrálisan kijelentettem, h egy csőd az életem, és le kell feküdnöm a földre, és így is tettem. csak ahogy ez nálunk szokás.
a másik szokás nálunk, mióta lili megelégelte, h én minden kérdésre a google-ben keresem a választ, h ő pedig a bibliát üti fel ezen alkalmakkor, hátha egy ilyen autoritás segítségével meg tud rengetni hitemben. számoljuk, h az összecsapásokkor ki kapja a győztes pontot, a google toronymagasan vezet, de senkit nem szeretnék megbántani, ez valószínűleg a kérdések természetével is összefügg (időjárásjelentésben pl. különösen gyengén teljesít a biblia).

tehát feküdtem a szoba közepén, házidolgozataim elkészítésének lehetetlenségén lamentálva, mire lili felajánlotta, h felüti a bibiliát, hátha ott lesz benne a válasz. na most: az eszméljetek, ti oktalanjai a népnek, ostobák mikor tértek észhez? rész, ahol kinyílt, azt hiszem, nem is szólhatott másnak, csak nekem; olyannyira megérintett, h a google-ön már nem is próbáltam az én módszeremmel kutakodni.
(bár kissé méltatlan utóhangja a történetnek, h miután lili becsukta a bibliát, nem találtuk meg újra azt a részt, és a google-ben kellett rákeresnem, h idézni tudjam.)

vajon mennyi az esélye h ugyanabban a lakásban, ugyanazon az éjszakán, ketten is kukorelly endrével álmodnak?
hülye kis kékharisnyák vagyunk.

"Aztán egy idő után rövidebbek
lettek az évszakok, arra gondoltam,
biztos apa keze lehet ebben is,
úgy tépkedte a fűcsomókat egész
nyáron át, mintha ezzel űzné a nyarat,
később sóval szórta fel az udvart,
azt mondta rá, hogy hó."

deres kornélia: bevitte magával (r.)
hát vele lakom pl. olvassátok.

már napok óta nagyon kedves hozzám, gondoltam belinkelem má, ne kelljen tovább erőlködnie.

a nap folyamán a lakásba magát befészkelő barokk irodalom, a német szociolingvisztika tudománya, valamint a chaha nyelvben történő palatalizáció jelensége kiváló táptalaja és közvetett okai lehettek annak, h a lakóközösséget sikerült feldobnom azzal, h az új pulóveremre rávett új melltartómban ugrándoztam.
legyengültek vagyunk és védtelenek az élet meglepetéseire.

- hát ez nem így van. az élet az egy összetett jelenség.
- de nem úgy van összetéve ahogy te gondolod.

vizsgaidőszak, a legfilozofikusabb énünk. lili csak forgatja a szemeit, és szankciókat helyez kilátásba arra az esetre, ha még egyszer úgy kezdenék mondatot egy mély sóhaj után, h az élet...