nem süt a nap, nem megyek ki, takaró, tea, írok, olvasok, amikor már biztos nem lehet érezni mások vasárnapi ebédének az szagát, kinyitom az erkélyajtót. lemosom kívülről a szörpösüveget, h ne ragadjon. szerelmes vagyok az új vágódeszkámba, öröm rajta darabolni a zöldségeket, amiket már nagyon unok, mellesleg. apró darabokra vágom az uborkát, a háttérben latin dalszöveg, áhítat, polifónia. találtam egy új zeneszerzőt, majdnem megölt a csellóversenyével. csak ültem vizes hajjal, és majdnem meghaltam. zselés szaloncukor-illatú a samponom.
nagyon nehéz ez az egész, pedig azt hiszem, nem is fáj, és nem is tudom, miről beszélek.
peteris vasks - cello concerto, canto i.
