íme, többé senki nem tarthatja túlzottan elragadtatottnak a hangnemet amelyben a nyelvészekről írok. ők tanítottak és velük tanultam. és akkor ez még nem is mindenki.

(az én hangomat is lehet hallani, de nem mondom el, hol.)

engem semmi nem hat meg jobban, mint a fonológusok kora reggeli szintaxis-előadásokon, és a szintakták késői fonológia-előadásokon.

csak valami fantasztikus és fontos szeretnék lenni.

valaki, aki kívülről lát, mondja meg, hogy lehet egy egésznapos nyelvészet-konferencián két hatalmas véraláfutást is szerezni, mert így most kicsit tartok a második naptól.

szeszélyes, felelőtlen lányok lakják ezt a lakást, hát miért van nutella kenődve az édesítőszer dobozára?

odakinn hideg és sűrű a levegő, és a lábaim visznek, és fogalmam sincs, hogyan. futnak, és fogalmam sincs, hogyan. rúgnak.
nem találom minden forrásomat, de nagyon hálás vagyok értük.

itt van az anyukám látogatóban. szerintem a gondoskodásnak is van határa, szerinte meg nincs, ez sötét titkolózásokat szül köztünk. zuhanyozok! zárja kulcsra maga után a fürdőszobaajtót, és közben tisztán ki lehet hallani, hogy a mosdókagylót súrolja.

az előbb még jobban tudtam rétorománul...
(feljegyzések a kocsmából, part ii.)

egyre ügyesebb vagyok, de az a helyzet, hogy még mindig van mit csiszolni a viselkedésemen, mert még mindig apró darabokra esek szét, mikor különböző baráti társaságaim, vagy azok tagjai találkoznak egymással. jelenlegi stratégiám a társalgás és a kötődés facilitálására: odamegyek ahhoz, aki nincs annyira otthon az adott közegben, és megkérdezem, hogy nem utálja-e a többieket.

meg már csak azért sem írok hosszabban, mert tudom, és észben tartom, hogy a kevesebb.

a népligetben éjjel csak transzvesztiták, sünök, és csillagok vannak.

éjjel kettő lesz, esik az eső. a biciklit még le kell vinni a pincébe. felcsaptam a szoknyámat sárral, de nem számít. csendben kell kicsit lenni, de nem számít. ezzel a szabadsággal nem biztos, h meg tudok birkózni.

- ne fokozd, én már így is mindig olyan feszélyezett vagyok a társaságodban.
- mi? az én társaságomban? miért? hát én kiszúrom a szemeim most a dobverőkkel!
- ez az, akkor tényleg sokkal kellemesebb lesz majd veled lenni.

kérdeztem a szüleimet, hogy volt-e a családban ilyesmi másnál is, mert én túl sok mindent felejtek el. azt mondták, nincs, ne aggódjak, és becézgettek is. a húgom nevén.

takarítás közben mindig azt remélem, hogy az majd a szellemi-, szellemi teendőim közben, hogy azok majd a szociális-, szociális teendőim közben pedig azt, hogy azok majd a takarításhoz hozzák meg a kedvem.

sajnos, mire összesodort minket a könyvvásár, már elfogyott a névjegye a fiúnak, aki walesi költészettel foglalkozik, és emellett még dolgozik egy irodalmi szervezeteket koordináló hálózat tagjaként, meg ablakmosóként.

azt szeretném mondani, hogy a világ legjobb apukája olyan, hogy tapintatosan nem kérdezi meg, mit keres egy üres borosüveg az íróasztalon, hanem csak szó nélkül felhasználja a dugóját a fürdőszobatükör felszereléséhez.

nem gondoltam h ekkora kihívás lesz eltalálni az ijesztő halloweeni jelmezem figuráját; nagyon sokáig kellett a parókához szemüveget válogatnom, hogy végre ne úgy nézzek ki, mint egy idős tanárnőt játszó pornószínésznő. sose gondoltam volna, hogy egyszer ezt mondom, de: hoffmann rózsában megvan valami, ami bennem nincs.

a szervezés amúgy csakis öröm, kaland, és szeretet, ma virradóra mégis ugyanolyan kiütések jöttek ki rajtunk az emesével.

azt hiszem, ha megszerveztük a nyelvészet tanszék születésnapi ünnepségét, utána ugyanezzel a teammel pályázni fogunk a négyes metró projekt levezénylésére is, csak úgy, levezetésképp.

a judittal való barátságunkat egy jól meghatározott, biztos sínre helyezi a tény, hogy nagyon közel lakunk egymáshoz, és közöttünk félúton egy borszaküzlet van.