a pokol legalsó bugyrába kerülnek, akik automatikusan elinduló zenét tesznek a blogjukba, utánuk jönnek akik szmájlikat írnak a bejegyzéseikbe, és őket azok követik, akik pontot tesznek a cím után.

bárcsak ne lenne időm elalvás előtt gondolni semmire.

ma délelőtt kapáltam kicsit, majd ültem a napon és fröccsöt ittam. gyanúsan rövid giliszták voltak mindenhol, de próbáltam nem arra gondolni, hogy egy szörnyeteg vagyok.

kevés időmben lassan és felületesen olvasok.

portörléskor megtaláltam a levendulás illatgyertyát, amit egy költő szeretőjétől kaptam, mert színben ment a ruhámhoz. ha egyszer szeretője leszek valakinek, majd meggyújtom. és mindenki tudni fogja, hogy a szeretője vagyok valakinek, mert levendulaillatom lesz.

virágos képkeret, szivárvány színátmenet, hullócsillagok; istenem, add, hogy az emberek ne a photoshop kezelését válasszák hobbinak nyugdíjaskorukra.

az a pillanat, amikor az órákban meryl streep belép a virágüzletbe, és azt mondja, flowers, what a beautiful morning.

- amikor... amikor így nézel, mindig feltör bennem egy gondolat.
- jaaaaaj. milyen gondolat?
- hogy felugrok innen, lemászom ott, és elszaladok.

meg kell tanulni, hogy ki mire nem kíváncsi.

ismét jót futottam. és most akkor megyek, és kimosom a hajamból a sarat.

azé a blogger aki megműveli.
(brainoiz mr.a sok dolga ellenére történő megjelenéséről a kocsmában)

- neeee, nem is olyan nagy a seggem!
- nem, a szoba kicsi.

a kistanárok élete móka és kacagás, gondoltam, amikor a lyukasórában beléptem a tanáriba, ahol a kistanárok a szokásos asztaloknál bonyolították mókával és kacagással teli életüket, úgymint: arccal az asztalra borulás, kéztördelés, semmibe bámulás, szalámis szendvics.
ugye nem horkoltam, ezt kérdezte a lány, aki mellé leültem.

azért volt blogszünet, mert öndestruktív erők dúltak bennem hirtelen, de a falcoláshoz mégiscsak túl öreg vagyok.

üreges szív kakaós tejmasszából. amíg szépirodalom van az élelmiszerek címkéjén, nem tudom mit is akarhatnánk.

a húsbolt zavartalanul működik.
aludjatok jól.

te is egy érdekes lány vagy... a magad nemében. mondta laci bácsi, majd vett nekem pálinkát.

- elnézést, megnyomná nekem a gombot?
- leszáll?
- nem, én csak úgy jelezgetek.

van már némi történelmünk a tivadarral lelkiválságaim megoldásában, és bátran állíthatom, hogy ő a jelenséghez legnagyobb hozzáértéssel forduló, legnagyszerűbb lelkisegély (gyűlölni fog, hogy ezt írom). tegnap is például, mikor egy rövid emailben kész tények elé állítottam és instruáltam, miszerint írj valami kedveset, mert szarul vagyok, azonnal válaszolt, hogy baignoire*, majd fel is hívott, hogy húsz percen keresztül uvuláris r-eket mondjon a telefonba. jobb lett.

*fr. fürdőkád

dr freud used to dream about girls like me.

az úgy volt, hogy két ötletem volt a farsangi bulira, de kurvának öltözni már olyan elcsépelt.

elmagyarázom. este azért futunk, hogy másnap reggel fel akarjunk ébredni, és reggel azért úszunk, hogy estig ébren akarjunk maradni.

... és akkor ott állt az ajtómban a férfi akit szeretek, egyik kezében üveg bor, másikban ... üveg bor.

itt minden nap kirabolnak egy bankot. van egy felesleges paplanom, de a hajléktalanokhoz odamenni félek. kiterítem a radiátorra a törölközőmet meg a fürdőruhámat és klórszagú lesz a szoba.
a kezemet. a tenyerébe.

- tessék, nézzünk inkább természetfilmet, jaj! kikandikál a kis fejével a lyukból! de aranyos! most visszabújik! fut! kikandikál! fut! nézzétek, kikandikál! visszabújik! fut!
- hát ez a görények élete.
- ezzel mondjuk én is elégedett lennék.

napok óta tikkel a bal szemhéjam. anya hurkát süt.

... azaz taposni fogom a beledet.
(sz.k., az angolszakos szakdolgozati témavezetőm, bemutatom.)

van amúgy egy igen lassan történő, jótékony hatású shift, amikor már nem elsősorban amiatt zokogsz, hogy milyen szörnyű ember vagy, hanem amiatt, hogy mások milyen rendesek veled mégis.
na, csak azért mondom, hogy én is látom, hogy az élet szép. meg ma találtam egy tiszta kést is az általam vezetett háztartásban.

tudom, hogy nem kéne nagyon sok, de nekem most még nagyon kicsi sincs.
és megint rosszat álmodtam.

jorane - red mountains

lementem a kocsmába és ott ült az isolde egyedül egy sör felett, kétségbeesett arccal. olvastam ma két cikket, és... és... az emberi lélek sokkal bonyolultabb, mint hittem!
a pszichiáterekre is rájár a rúd, na.

csak akkor nem fáj a fejem, ha nagyra tátom a számat.

lesz egy házam és teleépítem műkandallókkal. eléjük állok szatén estélyiben és katt. eléjük áll a férjem fehér szmokingban és katt. eléjük állok a férjemmel és katt. eléjük állok a férjemmel és a szüleimmel és katt. eléjük állok a szüleimmel és katt. eléjük állok a férjemmel és az ő szüleivel és katt. eléjük áll a férjem és az ő szülei és katt. eléjük áll a férjem és a szüleim és katt. eléjük állnak a szüleim és az ő szülei és katt. eléjük állok a férjemmel és a szüleimmel és az ő szüleivel és katt. akkor a cseléd fog fényképezni, mondjuk.

másodévesek voltunk, ült mellettem moncsi a modern brit irodalom előadáson, és kockáspapírokra rajzolgatott. két hét múlva le kell adni az építésznek a terveket, és a vőlegénye rábízta a ház megtervezését. nézd csak, ez így milyen lenne? újabb kockáspapír került a többi alá, ferencz győző a mikrofon mögött pedig újabb jegyzetkártyáját tette lapjával lefelé az asztalra. azt hiszem, larkinról volt szó. ősz volt, és nagyon sötét. muszáj, hogy beférjen a tizenhatszemélyes étkezőasztal.

dehogy leszel pedagógus! (vigasztaló kontextusban.)

jó, persze amint lejön a thomas tallis diszkográfia, a gyomlálást felváltja mondjuk a rinyálás a zenei tanulmányokról.
(jó, tudom, ismerkedjek a blues-zal.)

ismét rá kellett eszmélnem, hogy az orosz kórusművek panaszosságához semmi nem fogható. ahhoz képest ezt a blogot is majd' szétfeszíti az életigenlés.

... és akkor már nem arról rémálmodunk, hogy beszélni akarnánk, de nincs hangunk, hanem hogy hangunk ugyan van, de nem indul el a skype.

nem kérdezünk, guglizunk.

leül velem a konyhaasztalhoz, és megkérdezi hogy egy tizes skálán mennyire akartam ma meghalni. nem akartam meghalni. na persze, persze, egy tizes skálán, mondjam. ahol mi jelent mit, öt a normális? kérdezem. nem, mondja ő. általában a nulla a normális.

... és akkor ott állt az ajtómban a férfi akit szeretek, egyik kezében üveg lekvár, másikban spanyol zombifilm.

nem tudok írni. sütök fánkot.

na, minden ok, megterveztem az útvonalat! ami azért fontos, mert most nem látok ki a kocsiból. (dani vezet)

és akkor most kiemelten nagy szeretettel köszönteném a leadnám a tokám keresőkifejezéssel idetalálókat.
(update szerda: és köszönöm a ma délelőtt kreatív keresőkifejezésekkel próbálkozónak is a vidám pillanatokat.
update csüt: mindenkinek nagyon köszönöm aki azóta különféle érzelmeit és mondanivalóját keresőkifejezések formájában juttatja el hozzám. megindít.)

életem bármelyik szakaszát éltem, eddig teljesen biztos voltam benne, hogy akárkivel párbaállítva, én leszek kettőnk közül az egzisztenciálisan bizonytalanabb meg a szuicidabb, de akkor ma együtt ebédeltem a marcival, akinek tíz napon belül be kéne fejeznie a szakdolgozatát.
megpróbáltam rajta az általam hatásosnak talált módszerekkel segíteni. édesség és sport. az lett a vége, hogy az elte e épületének a negyedik emeletén, a lépcsősor tetején próbáltuk felköhögni a csokit a légutainkból.

horgászatról beszéltek, sakkról, és pénzről (csakis: zsozsó, lóvé) az öreg bácsik a szaunában, meg arról, hogy minden rendben van ugyan, de azért sose lehet tudni, ezért csak féléves uszodabérletet vettek már.

szexi vagy és unalmas. mint hawaii.

mi lesz velem, befőttmeggyek.

hova mondjam el. belemondtam a meggybefőttes üvegbe. belemondtam a salátás pohárba, és  belemondtam a pörköltes tálba---

(...) és ott akarta kiélni a beteges grafomán mániáit. (költő a költőről)

elmondhatjuk, hogy az új évben nagy változások nem várhatóak, a szilveszterestét a kormányzásfonológiáról énekelve, és a bináris fa vagyok! fantázianevű táncmozdulatokat végezve töltöttem.