igen, ha elképzeltem magamnak valaha szülinapi bulit, az pont olyan volt, mint amilyen tegnap a valóságban: a kollégáim koccintanak a nagybátyámmal, a nyelvészek vehemensen magyarázzák a szüleimnek az ötödikes nyelvtankönyv hibáit, a blogger barátaim a volt osztálytársaim mellett ülnek az asztalnál, a főnökömet bemutatom az egyetemi témavezetőmnek, a volt kórusvezetőm és a pasim egymásra találnak egy tál pogácsa fölött, én pedig próbát beszélek meg tamással, a zenekarommal, és fészbukcsoportok sötét titkaiba avatjuk be a pasim kolléganőjének a barátnőjét. ez így, azt hiszem, rendben volt.
és annak is örülök, hogy harminc évem egyik legfontosabb tapasztalatát a szüleimnek is átadhattam, t.i. éjfél után indultak haza a kocsmából, de érzem, hogy legközelebb tovább is maradnak. indulásukkor még befutott az apukám egyik kedvenc írója, aki gratulált neki hozzám, nekem meg vett egy viszkit. happy, happy.
ma persze egész nap bocsánatot fogok kérni mindenkitől, mert senkivel nem beszélgettem eleget.

30

én azért vagyok hálás, mert vannak dolgok, nagyon mély, alapvető dolgok, amelyekben nem lehet elbizonytalanítani, hogy tudom, ki vagyok, mennyit érek, mire vagyok képes, hogy nem lehet megingatni és bántani többé, hogy soha nem lehetett uszítani, és hogy tudom, hogy még amikor mások is a hibásak, akkor is az én felelősségem magam helyretenni és felépíteni, senki másé.

az a helyzet, hogy minden választásommal elégedett vagyok.

van virágillat és esti futás.

úgy tűnik, megtarthatom a harmincadik születésnapomat.
you completed programming for everybody - getting started with python!

ma a ferencvárosi okmányirodában mulattam ki magam.
- jókor jöttem?
- itt nincs olyan, hogy jó.

öregedés: az embert már nem játékboltba, hanem kertészetbe viszik kislapátot vásárolni.

nincsenek már morális gátjaim: leiratkozom a hírlevélről, de a kiárusítás linkjére előbb még rákattintok.

amikor egy külföldi kontaktnak hi, sugardaddy, what's up? felütéssel kezdek írni a fészbukon, majd rádöbbenek, hogy a hivatalos levelezésnek azért mégsem ez lenne a módja.
a hivatalos címére kell írni.

micsoda edzés volt, egészen más most így a világ! úgy értem, ez biztosan már a másvilág...

- szeretem, hogy mindenre odafigyelsz.
- csak a súlyomra nem.
- én akkor is a tenyeremen akarlak hordozni. egyelőre kettőn.

biztos mással is megesik hogy a müpa programnaptárában próbál a következő heti edzéseire feljelentkezni.

DAT MOMENT, amikor töpörtyűs csokoládéhabot eszel, és az edződ beinteget az étterem ablakán.

rossz a házuk előtt a kertkapu: befelé menet csak egy erőteljes rúgással nyílik, kifelé pedig csak csodával. így a kapcsolatunkat érdekes színben tünteti fel, hogy érkeztemkor berúgom a kaput, távozáskor pedig kimászom a kerítésen.

felkapott, megpörgetett és ledobott a kocsmába a genderőrület forgószele! ott ülünk mi, lányok, és sóhajtozunk a fiúkról. úgy mosogat, mint egy isten!

hosszú katinka csak akkor érkezett meg az uszodába, mikor én már a hajamat szárítottam. hah! aztán ne csodálkozzon majd, ha leelőzöm!

jaj, nagyon szeretem a kollégáimat. még akkor is, ha az értekezleten egyre többször nevezik egymást drágámnak, pedig tudom, hogy ez pragmatikailag nem sok jót jelent.

az még csak a kezdet volt, hogy januárban angel haze elnyomta a koncertje végén a battle cry-t, amit direkt megtanultam, hogy majd elrappelhessem vele. de tegnap még perényi miklós is azt a bach cselló szvitet játszotta ráadásnak, amelyikre napok óta rá vagyok kattanva!
márciusban rahmanyinov feltámad a kedvemért.

amikor egy kis szívességért egy kvázi ismeretlen küld nekem gyönyörű, kedves képeslapot és visa giftcardot new yorkból, és a képeslapon az áll, hogy az olyan emberek teszik jobbá a világot, mint én, akkor azt gondolom, hogy az olyan emberek teszik jobbá a világot, mint ő.

főnököm: persze, ha azt mondod, hogy most bécsben van...
én: mi?
főnököm: hát az előbb, mikor beszéltem róla. említetted bécset.
én: én?
főnököm: igen. mondtad, hogy bécs.
én: aha! .... csak az a helyzet, hogy én azt mondtam róla: bitch.

félálomban sokat beszél. például azt mondja, szeret. meg hogy egy punkot is fel kellett volna küldeni az űrbe, hogy mindenkinek jól bemutasson.

a kortárs darab ősbemutatóján hosszan, dallamosan belecsengett a hangversenybe egy telefon.
a darabnak mondjuk jót tett.

tovább folyik a küzdelmem a coursera-kurzusokkal. a legtovább, két hétig, a time-management kurzussal jutottam el, és nagyon sokat tanultam belőle.
csak aztán sajnos már nem volt rá időm.

vasárnap. próbál meggyőzni, hogy nagyon hasznos napunk van, hiszen finomat reggeliztünk, egy pohárka viszkivel félkézben éppen az ebédet készítjük, vacsorára pedig foglaltunk asztalt. való igaz! közben több fejezetet is elolvastam a borokról, és elkezdtem lejegyezni a legjobban sikerült sütemény-receptjeimet.

sajnos nem tudok elmenni a születésnapi bulidra, mert aznap este a pasim munkásmozgalom-témájú farsangot tart, ahová kizsákmányoló kapitalizmusnak öltözöm.

a bácsi a halott felesége postafiókjából emailezik. a telefonban megemlíti, hogy meghalt a felesége, és mikor részvétemet fejezem ki, zavarában véletlenül azt válaszolja: lényegtelen.
aztán kis csönd után: vagyishogy... nagyon lényeges.
mindketten azt kívánjuk, bárcsak ne lenne ez így ennyire vicces.

onnan tudom hogy értékelnek a munkatársaim, hogy az értekezleten a prezentáció első diájára az általam tegnap készített és körbeküldött mémet teszik.

engem itt hölgyemnek szólítanak és azt hiszik, kólával kérem a viszkit! mi a picsa?!

para: péntek este a munkahelyeden azt hinni, hogy vasárnap van.

szar a kedvem, ezért elhívtam a kollégáimat vendégségbe délutánra. az előbb találkoztam velük: a kollégáimnak ma szar kedvük van.

meg fogok emlékezni róla az imáimban, ígértem az edzőmnek hálaképp, akinek köszönhetően az újévbe izomlázzal, alig-alig totyogva fogok majd átlépni. pontosan annál a sornál, hogy "szabadíts meg a gonosztól".

a családban még vannak félreértések.

szentestére másik pizsamát veszek fel. boldog karácsonyt!

- én a kádár-rendszer nyomoronca vagyok!
- másnapos vagy csak, drágám.
- ez a kádár-rendszer másnapja!

mondtam a többieknek az edzésen, hogy ettől a mindenféle súlyzóval guggolástól alig bírtam másnap összezárni a combjaimat.
azt mondták, csak ne fogjam én a súlyzóval guggolásra.

olyankor is, amikor. akkor is, ha. annak ellenére is, hogy. még úgy is, pedig.

buda az már a felhők fölött, de még a fák alatt.

összefutok a kedvenc írómmal a jászain. ágikám, szia, mondja. most mennem kell. novella-ügyben megyek. inkább ne kérdezd.
sötét ügyek, mondom.
sötét ügyek, mondja.

és amikor kiderült, hogy a vegán étteremben szív alakú a narancsos-sütőtökös ravioli, elszabadultak a női sikolyok.

lábamat a műszerfalra teszem a rózsaszín miniruhámban. megyünk a szoborpark múzeumba!

ha harmincéves koromig se leszek képes elvégezni egyszer teljesen, végig egy coursera kurzust, lefújom a születésnapomat.

október

én: süt a nap, mindjárt elutazom, rengeteg a munkám, de nagyon lelkes vagyok, és futhatnék még egy félmaratont idén, hát nem?
élet: inkább ess le egy lépcsőn és pisilj vért.
én: :(((((((

és még így is jó volt.

csúnyán vezényelő karmesterek!
herbert von karajan, kérlek vegyél karjaidba es takard el a szemem!

lenyűgöző, hogy csak egymás mellé kell írni a nyers történéseket, és működnek. nagyon röhögök.

a szüleim jönnek ebédre látogatóba. a pasim levitte az üres üvegeket és elhúzott vidékre.

olasz étterem

- a tiramisu itt úgy néz ki, hogy...
- JÓ LESZ!
(amikor elképesztően egyszerű velem.)

- öntsd ki a szíved. de ne az ingemre!
(amikor nem.)

két részeg szendvicsember próbál összeölelkezni a nagykörúton. ó. sírok.

Vers

VISSZAALSZOM.

ez az a péntek, amikor biztos voltam abban, hogy a főnököm nem látta még a fiókjába meglepetésképp rejtett marcipánkrumplikat, és ezért én a távollétében titokban visszavehetem és megehetem őket. nagyon kellett.
és ez az a péntek, amikor kiderül, hogy a főnököm látta a marcipánkrumplikat, és nagyon röhög, ahogy égő fejjel veszem elő a fiókomból az utolsó hármat neki, ami maradt.

fáradtak vagyunk és elégedetlenek--
az a baj, hogy tudom, hogy mindenből kaphatnék többet, ha akarnék.
és én már nem akarok soha többé elégedetlen lenni.

a neurotikus osztrák lány akit gyerekkorában sokat hagytak magára a szülei.
összenyomott és szétszaggatott tegnap a fesztiválszínházban.
soap&skin.

óbuda mindeközben tűzijátékkal várt és hazafelé útbaeső éjjelnappali boltokkal, a biztonsági őr kedvesen a fülembe suttogja, hogy legyek szíves tartózkodjak a bejáraton távozástól, majd a következő üzletben a következő őr, hogy oda pedig legközelebb ne a kijáraton keresztül menjek be, és én nyugodtan szédelgek a bécsi úton, mert mindjárt itt a vénasszonyok nyara, nekem pedig suttogva szurkol mindenki, hogy eltaláljak a habfürdőket érintve a kapribogyóig.

épp elkezdtük együtt dúdolni a bartók rádióval smetana moldváját a kocsiban, mire egyszercsak megjelent az utcán előttünk fischer iván. a legjobbkor.

valaki torkaszakadtából sikoltozik a mosoly utcában.

a padlóra lefekvésről, a padlóról felkelésről.
erről az egészről túl sokat tudok mondani.