DAT MOMENT, amikor töpörtyűs csokoládéhabot eszel, és az edződ beinteget az étterem ablakán.

főnököm: persze, ha azt mondod, hogy most bécsben van...
én: mi?
főnököm: hát az előbb, mikor beszéltem róla. említetted bécset.
én: én?
főnököm: igen. mondtad, hogy bécs.
én: aha! .... csak az a helyzet, hogy én azt mondtam róla: bitch.

tovább folyik a küzdelmem a coursera-kurzusokkal. a legtovább, két hétig, a time-management kurzussal jutottam el, és nagyon sokat tanultam belőle.
csak aztán sajnos már nem volt rá időm.

ez az a péntek, amikor biztos voltam abban, hogy a főnököm nem látta még a fiókjába meglepetésképp rejtett marcipánkrumplikat, és ezért én a távollétében titokban visszavehetem és megehetem őket. nagyon kellett.
és ez az a péntek, amikor kiderül, hogy a főnököm látta a marcipánkrumplikat, és nagyon röhög, ahogy égő fejjel veszem elő a fiókomból az utolsó hármat neki, ami maradt.

amikor elalszom a reggeli aerobik óra végén, hasprés közben.

olyan emberek barátságát keresem, akik értik, milyen az, mikor reggel a metrón evés közben kiesik a péksüteményből és a metrókocsi közepére bukfencezik egy fél virsli.

nem voltam rest a linkelés után a való életben is felvenni a luciával a kapcsolatot, és bejelentkeztem, hogy péntek délután elmegyek hozzá, segíteni összeszerelni az új szekrényét. remekül sikerült. odafelé öt perc után elaludtam az autójában, megérkezvén megittam az összes kávéját, a szekrény darabjainak kicsomagolása közben megtanítottam a gyerekét karatés módjára kettétörni hungarocell-darabokat a térdén, majd mire összeszedtük az ezután maradt szemetet, már indulnom is kellett a vonatállomásra, ahová ő vitt ki.
a szándék megvolt.

az ébresztő lenyomásakor a vekker számlapján pár másodpercre kigyulladó fény pont alkalmas arra, hogy sötét reggeleken biztonságban visszalépkedjek az ágyamig.

rám mosolygott ma egy nagyon szép skandináv fiú a földalattin, és erre mi történik?! nekem nem a térdem remeg, nem az arcom vörösödik, és nem a szívem dobog, hanem a szemhéjam kezd el vadul tikkelni.
valamit csinálni kellene az én önkéntelen szomatikámmal, mielőtt még valakinek flört közben bele találnék böfögni az arcába.

régen már csak azért is reméltem, hogy fogok még később is találkozni a frissen megismert emberekkel, hogy megmutathassam nekik, hogy a látszattal ellentétben tudok beszélni.
mióta fogyasztok alkoholt, néha már azért remélem, hogy fogunk még találkozni, hogy lássák, tudok hallgatni is.

nyertes típus vagyok, erre gondoltam, mikor a készülő spagettiszószból egy laza mozdulattal felkentem a falra egy keveset.

- és tényleg szokott hiányozni, ha nem iszol?
- hát, igen. de nem mindig, meg nem olyan nagyon. pl most se, egyáltalán nem.
- most ittál meg egy korsó sört!
- ja... tényleg.

engem nem visel meg a meleg. nem visel meg a meleg. az előbb fogat mostam neogranormonnal. nem visel meg a meleg.

jaj, dehogy sikerült rosszul a sütid, nagyon finom lett! mondta anyukám, és elcsomagolta nekem útravalónak majdnem az összeset.

bementem a papírboltba, és mondtam, milyen papírt szeretnék, és már amikor magyarázta az eladónő, hogy milyen van belőle, tudtam, hogy az nem az lesz, és félreért. aztán odavezetett a polchoz, és megmutatta, és láttam, hogy az nem az, és félreért, de csak vettem abból a nem-az papírból, mert nem tudtam azt mondani, hogy ez nem az, és félreért, és ha lúd, akkor már legyen kövér, hármat is vettem a nem-az papírból. amit egyáltalán, abszolút, semmilyen körülmények között nem fogok soha használni.
uram, kicsit kevésbé balfasz, ha lehetnék.

nincs  és  és  és  tb se működik, bocsi p, mondom p, szóvl bocsi pukám, tudom, hog nem erre tnítottál, mégis sikerült bort öntenem  billentűzetbe.

mára megbántam valamit, amit tegnap mondtam. ez nagyon ritkán fordul elő, nem vagyok olyan lány, aki előbb beszél, utána gondolkodik. leginkább olyan lány vagyok, aki addig gondolkodik, hogy a végén inkább meg se szólal.

1. karácsonyi ajándékokat kellett vennem.
2. útbaesett a kreatív bolt, így eldöntöttem, hogy idén kreatívan fogok ajándékozni.
3. nagyon jól néztek ki a nemezelt kis izék.
4. nem tudom, hogy kell nemezelni, és nem volt ott a google.
5. 5 percig tanácstalanul álldogáltam a boltban.
6. megkérdeztem egy embert.
7. azt mondta víz kell hozzá, jónapot (i'm feeling lucky). bevásároltam nemezeléshez.
8. találkoztam elefánttal, aki azt mondta szappan is kell. ezt jól megjegyeztem.
9. este hazaértem, csak szappant felejtettem el venni.
10. és itthon nem volt megfelelő.
11. ültem a nemez-egységcsomaggal az ágyon.
12. felvettem a csizmám, hogy lemegyek a boltba szappanért, majd visszaültem az ágyra.
13. kihúztam a megajándékozandók listájáról azokat, akiknek nemezelni akartam.

levittem a legrosszabb énem szigligetre, nyaraljon ő is. bár nem érdemli meg. néhányszor kétséges volt, hogy kijövök-e a szobámból. pontosan annyiszor volt kétséges, ahányszor bementem. különösen akkor volt kétséges, mikor direkt azért mentem be, hogy ne jöjjek ki.

egy néni, viszonylag magabiztos léptei után, megtorpant a ferenciek terén a mozgólépcső előtt. persze a néniknek nem kell félni, ha agnus arra jár, és karon ragadja őket a benne buzgó segítő szándékkal és biztató felkiáltásaival. ami ezúttal is így történt. aztán néha lehet, hogy ekkor fognak csak igazán aggódni a nénik. és akkor félúton lefelé agnus fülébe súgják, hogy azért bizonytalankodtak a mozgólépcső tetején, mert nem biztos, h metróra kell szállniuk.