meg hát van az, amikor nagyon indulatba jövök, és a pszichológusom a kezeit a magasba tartva, az ujjaival integetve próbál szólásra jelentkezni az asztal másik oldalán.

vasárnap esténként egy kocsmában ülünk és iszunk. ő azért, mert a gazembereket és a pókerasztalokat is elérte a válság, meg mert egy huszonhatéves nővel iszik vasárnap este, pedig még idősebb korára is sokkal fiatalabbakat képzel el maga mellé.
én azért, mert egy huszonhatéves nő vagyok.

sérelmeimre rendszerint úgy reagálok, hogy újabbakat szerzek. éjjel az utcán többet nézek magam mögé, mint előre. szépnek érzett délutánjaimon földes körmökkel esterházyt olvasok a héven. minden reggel elalszom.

dekadens giccspop:

lana del rey - summertime sadness

na, csak sikerül annyit dolgozni, hogy jutalomnak tűnik ha takaríthatok otthon.

én széppé akartam varázsolni az ünnepet, de te össze voltál nőve magával a sátánnal. pont karácsonykor!
történetek, amelyekbe bele se merek kérdezni.

a némettanfolyam végefelé kimerültségemben és felindultságomban széttrollkodtam húsz percet az órából. volt osztály- és egyetemi csoporttársaim tömegét, és internetezők millióit értettem ma meg. elképesztően jólesett.

kettesem van a lottón

csacska szív, tréfarépa, szépszínű rozéfröccsök. fogalmam sincs, mikor váltanak át egymásba az évszakok. soha ne játszd meg a szerelmi bánatod születési évét, de azért mégis.

elmentem ma a főnökömmel a könyvhét megnyitójára a vörösmarty térre, ahol rengeteg ismerőssel találkoztam, a napfényben sörrel sétálva megfogtam véletlenül egy fiú fenekét, végül vettem egy verseskötetet és egy bikinit. szerintem kiveszem a könyvszakmából a részt, ami nekem jár.

istenem. tök szar lehet megszervezni valamit, ahol ennyien nem érzik jól magukat.

a gyengédségről.
nem érdekel, hogy mások mit ebédeltek, és nem hiszem, hogy bárkit is érdekelnie kellene, hogy én mit ebédeltem, de nagyon jólesik, ha megkérdezik.

lesétáltam délután a dunához, ahol minden kék volt és fehér. macskaköves utcák; a homlokzatokon, és bennem is, doboló kicsi angyalok.
nagyon szeretnék keveset adni kevésért, és sokat adni sokért.

munkahelyemen, a vidámparkban, az irodalomról szól minden, ma délelőtt mégis először a főnököm csatlakozott t-3 percnél, hogy ha már ennyire izgat, nézzük meg együtt a falcon9 és a dragon kilövését, t-1 percnél a szobába lépő kollégánk is belelkesedett, majd t-30 másodpercnél a megbeszélésre épp megérkező, gyanútlan vendégünket is berángattuk a nasa tv elé.
elmondhatatlanul elégedett vagyok.

engem tönkretesz ez az ország.
tavaly a külföldiek még úgy próbáltak flörtölni velem: ágnes, not only is your make-up beautiful this morning but your push-up as well.
idén már így kezdik: i heard you don't have a separate ministry of culture!

amikor megláttam, hogy a konferencián a színpadon ülve kell előadni, azt gondoltam, egyébként szolid öltözetemhez a minisziknya alá vehettem volna más színű, nem világító piros bugyit.
aztán mikor megláttam, hogy a konferencián előadókat milyen színes villogó fényekkel világítják meg, azt gondoltam, a bugyival nem lesz baj, de betanulhattam volna valami koreográfiát az előadás helyett.

ilyenkor hová szökik belőlem a szuperség?

egy fiú ékszert vesz nekem: aw.
egy fiú ékszert vetet nekem az anyukájával: what. the. fuck.
egy négyéves kisfiú szivárványos fülbevalót vetet nekem az anyukájával: awww.

ha nagyon sok van belőle, az már koncepció.

úgy érzem, hogy éveket öregedtem az elmúlt néhány évben.

most olyan idők vannak, h mindenből nagyon kevés van.
ölembe hajtja fejét egy kád víz.

csak azt akartam üzenni, h rántotthús viszont van elég.

utolsó simítások
(színes, magyarul beszélő, romantikus dráma)

különböző okok miatt még a koncert vége előtt elszöktünk a templomból és átmentünk a kocsmába, ahol ott ült pl. sörrel a kezében a lány, akit pár perccel korábban láttunk elszökni a templomból.

csak délután derült ki, hogy ma nem kellett volna bemennem dolgozni.
úgy tekertem haza, hogy beengedett maga elé egy sürgősségi vérszállítás feliratú autó.

három meleg fiúval ülök egy asztalnál, és én tudom a legtöbbet lady gagáról?!

a vállak amelyeken sírok, ugyanazok a vállak, mint amelyekért máskor sírok.
egy nap úgy döntöttünk, a rózsás ágynemű és én, hogy soha többé nem hagyjuk el egymást.

jaj, jaj, elnézést, hadonászott a titkárnő, egy perc türelmet kérek, csak az igazgató úr még tárgyal, nekem meg hőhullámom van.

a nyelvészetkonferencián konstatálom, hogy az idegességtől remeg a kezem. a pszichológusom sms-t küld, hogy szeretettel gondol rám a tengernél.

nem gondoltam volna, hogy majdnem 26éves koromra azzal fogok új barátokat szerezni, hogy néha beöltözöm hoffmann rózsának.

az volt a metróajtó üvegébe karcolva: szeretlek ági. meghatottál, ismeretlen metrórongáló.

azt mondta, reggel, mikor látom, hogy felébred és kinyitja a szemét, imádkozom, hogy hagyjon még két percet. mit mondjak neki. én is félek.

az értekezleten lejegyzeteltem ma, hogy csak a halál biztos.

mindazok közül, amiket franciaországból hoztam magammal (a csoki, a narancslekvár, a sajtok, a fiú, a mély levegővételek, a jelly beans), a narancslekvár fogyott el utoljára.

igen igazságtalan tavasz van, gondolta magában a bástya utcában sétálva az apró, kicsi görcs, ami én vagyok.

szomorúságom olyan szépséggel párosul, vagyis inkább szépségem olyan szomorúsággal, hogy az étteremben ingyen adják a kávét.

yo, mary pt. 1.



wyclef jean feat. mary j. blige - 911


yo, mary pt. 2.



rahmanyinov - ave maria

Negyedik biciklizés

Megkordult a gyomrom, és csak akkor jutott el a tudatomig, hogy már napok óta semmit sem ettem. Feltápászkodtam az ágyadról, bementem a kamrátokba, és keresgélni kezdtem a polcok között. Régi bögréket és tálakat találtam, de a félhomályt átjárta a még gőzölgő étel illata. Felálltam egy hokedlire, és levettem a felső polcról az egyik tányért. Még meleg volt benne a kocsonya, sütötte a kezem a pereme, de valahogy kibotorkáltam vele a konyhába, és szaporán kanalazni kezdtem. Friss kenyeret és bort is találtam. Egy pillanatra letettem az újra és újra megcsörrenő kanalat, és belehallgattam a körülöttem lévő csöndbe. Megborsódzott a hátam. Végtelen nyugalom terült a vidékre. A tányéromba néztem, és megint az jutott az eszembe, talán mégiscsak későn érkeztem, és nekem tényleg csak a füled jutott, más már nem maradt. De arra is gondoltam, hogy nekem pont elég, cserébe pedig neked adom az enyém: hallgatlak vele, amikor csak kell. Bármit is suttogsz bele. Akkor motoszkálást hallottam az ajtó felől, kíváncsian néztem oda, vajon ki lehet.

Aaron Blumm: Biciklizéseim Török Zolival (részlet)

volt nemrég olyan is, h meghívtak kockázni ide.
(a 35. és 36. vagyok én a remek sorban)

most mindenre szeretnék emlékezni ami felment az alól, hogy rendesen viselkedjek, hiszen csütörtök este van.

istenem, kérlek adj a kezembe még több rossz verseskötetet! olyan jól szórakozom!

nem foglalkoztat annyira az öregedés, csak újabban, mióta péntek este elaludtam a dallas előtt.

- miért, gondolkozol rajta, hogy elmenj pszichológushoz?
- hát nem tudom. a pszichológus ad enni? lehet nála aludni? meg lehet dugni?

a fiúk reggel nem is értik, mit akarhatnánk a maslow-piramis másik végétől.

azért az elég jó, hogy mikor rengeteg biztonsági őr és csajaik között táncol az ember villogó, színes fényekben a la isla bonitára, akkor van, aki odajön hozzá, és a fülébe súgj üvölti, hogy az a sapkás csávó ott olyan tandoris.

- menjünk.
- merre?
- a karibi térségre gondoltam, de hamarosan felszállok az 1es villamosra.

szia kicsi halálkanyar, szia.

a síelés, köszönöm, nagyon jól megy, kisgyermekeket és kötöttebb ízületű nyugdíjasokat fölényesen mosolyogva előzgetek már a zöld pályákon.

kedves naplóm, ma azt mondta egy fiú, hogy milyen jó kis combom van.
arról beszélgettünk, hogy kit eszünk meg, ha éjszakára fennragadunk a hegyen.

akárhánymillió forintos költségvetésről is legyen éppen szó, még mindig képes vagyok kimutatni az ablakon más mondatának a közepén, hogy mókus!

el sem mondom, mennyit késtem ma egy kolbászos rántotta, egy ribizlitea, egy tejszínes brownie, egy presszókávé, a csoppy két szép szeme (nem ettem meg), majd az egyik táskám reggelizőhelyen való felejtése miatt, a főnököm meg azzal várt az irodában, hogy hozott nekem síkesztyűt meg fülmelegítőt meg spéci zoknit, hogy szeressem meg a síelést.
ma reggel még vona gábort is jobban szeretem magamnál.

péntekig megtanulok a youtube-ról síelni, aztán a jövő héten meg figyeljétek majd a híradót az rtl-en, ott befér egy rákos kisgyerek és egy újszülött víziló közé simán egy bizarr síbalesetek körkép.

volt ilyen is. valamelyik december, megyek az utcai virágoshoz:
- jó napot kívánok, tizennégy virgácsot kérek szépen.
- rendben, adom... utómikulás lesz az oviban? vagy a suliban?
- az akadémián.

egyik első élményem a nyelvtudományi intézetről, hogy az asztalon ülve vártunk nádasdy ádám előadására a földszinten, és egy ott dolgozó néni ránk szólt, hogy ez itt egy tudományos intézet, nem szabad az asztalokon ülni.

egy évvel később álltam egy asztalon a nyelvtudományi intézetben, és nádasdy ádám, krokodiljelmezben állva mellettem, nyújtotta a kezét, hogy le tudjak róla mászni.

- de most az ágival szenvedtem eddig lélekben.
- micsoda?! velem szenvedtél és nem is szóltál?
- jézus sem szólt.