- te szerelmes vagy?
- félig.
- de hogy lehet félig szerelmesnek lenni?
- hát úgy, h messze lakik!

azt szeretem ebben a városban, h tizenéves lányok péntek délután a kálvin téren a hit the road jack-et éneklik üvöltve.
egyre többet van világos.
nyolcvannégy napja nem sírtam.

tudom, mit hol találok a fiókban, de meg kéne kérdeznem, kivehetem-e?
újra ismeretlen otthonom.
nem jövök vissza és csukott szemmel állok a liftben.

én esküszöm, nem váltottam a könyves szakmáról másra, mégis egy szakmai program lesz, amikorra ki kell tűznöm magamnak, h tökéletes bikiniformába lendülök.

hónap vége: gitárhúrokat vegyek v pálinkát?

olyan szép vállak, legszívesebben sírnék rajtuk a megkönnyebbüléstől, hogy mégis elronthatjuk az életünket!

tori amos - playboy mommy

Pablo Neruda: Bocsánat

Bocsánat, hogy a szememen át nem jutott
be több világosság, mint csak a tengeri tajték,
bocsánat, hogy tágas tereim
oltalom nélkül terjeszkednek,
és végül semerre:
monoton az én énekem,
szavam komor hangú madár,
kő és tenger faunája, egy téli bolygó
vígasztalansága, megvesztegethetetlen.
Bocsánat ezért a folytonos vízért,
szikláért, tajtékért, az árapály
tébolyáért: ilyen az én magányom:
vad sózuhatag titkos lényem
falai ellen, és olyannyira,
hogy része vagyok immár én magam is
a télnek,
a hullámokban harangról harangra
egyre csak ismétlődő tágasságnak
meg egy hajsátor-súlyos csöndnek,
algák csöndjének, mélybe merült dalnak.

Fordította András László

mások azt a joghurtot veszik meg, amelyet vékony nők esznek a reklámban, én azt a kolbászt, amelyből a hentes is épp falatozik.

az egyik it-s kolléga meghozta az új főnököm laptopját, és távollétében rögtön be is állítottunk neki egy david hasselhoff képet háttérnek.
az új főnököm nagyot csalódott bennem. h választhattam volna tengerparton futósat is.

egy nyugodt, mértéktartó, felnőtt ember vagyok. az összes szopós poént ami eszembe jut, lenyelem.

az érzésekkel meg úgy, mintha egy kis retikülbe próbálnád beletömködni mindenféle cuccodat, ami pedig nyilvánvalóan nem fog beleférni.

azt hiszem az éjjel elfogadtam ezer forintot vkitől aki rosszat írt a munkahelyemről.

- elkísérlek az anonim alkoholistákhoz.
- de én nem akarok az anonim alkoholisták közé menni! én neves alkoholisták közé szeretnék menni!

úgy érzem, h minden szervemet külön-külön le kell foglalni.

a másik munkahelyemről pedig, ahová már több, mint két éve járok mikor lemegy a nap, most csak annyit, h tegnap az fogadott, h vki szívecskét rajzolt a nevem mellé a névsorban. persze rögtön tudtam, h melyik kolléganő volt, de mindenkinek elújságoltam, h nem tudom, ki volt, mert annyian lehettek.

jaj annak a férfinak akire a női öltözőben panaszkodnak!

olyan az első számú munkahelyem, a vidámpark, h nem lehet csak úgy bőgve végigszaladni egy folyosón (még ha szeretnél is), mert akkor másnap házi készítésű marcipános keksz vár majd az asztalodon kedves sorokkal; és nem lehet csendben, elvonulva kihagyni az ebédeket, mert akkor megjelenik vmelyik kollégád az irodádban és eléd tesz egy bedobozolt somlóit az étteremből; meg nem lehet szorongani az igazgatói irodába behívatástól, mert azért hív be, h talált egy blúzt ami pont jó lehet rád. közvetlen főnököm meg épp kettő van, felváltva vesszük egymásnak a túrórudikat.

felszaladok a színpadra, és megkérdezem, kivasalhatom-e a frakkját.

- ez a szabó doktornő ajtaja? mondják már meg, vak vagyok!
- igen, ez az. de szabó doktornő ma nem rendel.
- mi? jöjjön már közelebb, nem hallom, hát meg van repedve a dobhártyám!

kicsit nehéz elhinni h nem gálvölgyi jános forgat épp az sztk-ban.

érdemes rugalmasan kezelni a "helytelen" fogalmát.

fellőnek az űrbe, és leteszed a robotporszívódat a holdon.

de mit mond az egyszeri bloggerlány, amikor darvasi lászló és kemény istván néznek rá, és azt kérdezik, h és te írsz vmit?

a szívembe írtalak! comic sans-szal.

mondd meg neki, biztatott kori a pultnál. "nem vagyok már iskoláslány, h naranccsal igyam a rumot!"

január elseje úgy kezdődött, h éjjel fél3ig dolgoztam, utána fél5ig kocsmában kiabáltam örömömben, fél10kor felkeltem h szkájpoljak a tivadarral aki az újzélandi éjszakából jelentkezett be, és 1re már kész voltam az ebéddel.
tulajdonképpen kicsit félek.

úgy kezdődött a bloggerekkel karácsonyozás, h leültünk a kanapéra és ölembe adták a nyolchónapos Lányt, anyukája, az isolde pedig azt mondta: és most magyarázd el a blogod.
úgy folytatódott, h ajándékoztunk, ebédeltünk, az L-lel elgitároztuk és -énekeltük a karácsonyi műsort, majd a meghitt hangulat csúcspontján homályos okokból orbán viktor facebook kommentelőitől kezdtünk felolvasni.
úgy végződött, h mikor kiderült, h a bright nem visz le minden jóllakott bloggert kenguruban a ház köré sétálni ebéd utáni alvásra, csak a lányát, elhevertünk a nappaliban és szóviccekkel folytattuk a délutánt. közben az alie az új #életem feliratú bélyegzőjéről tweetelt, a mr.a az én ajándékomat, a luciától kapott legó-agnust szedte szét, és mindenki azt latolgatta, h vajon belefér-e a gyomrába még egy kis flódni is.
mikor a Lány felnő, remélem ő is blogger lesz, és majd neki is lesznek ilyen jófej barátai az internetről.

flörtben van téliszünet?

elszámoltam tízig, de kiderült, h kilencig kellett volna elszámolni.

senkinek még csak elképzelése sincs, mi mindent vesztettem el az idén.
hol van? hol vannak?

(cascando)

utólag rájönni, mi történik.

--
augusztus van
fürtökben hullnak a csillagok
valaminek vége van vége
orrunkban szúrós vízszagok
ez az édes rokkanás éve
szeress
szuszog a hegy szuszog a bálna
vizes
dagad az éjszaka lába
ki ne szeretne síma és feszes
kasírozz föl a nyárra

(parti nagy lajos - szódalovaglás (r.))

azt mondta ferihegyen akkor este mikor vártuk h értünk jöjjön kocsival a férje, h ilyenkor mindig nagyon nehéz átállnom ha hazajövök, úgyh most úgy utálom őt, meg mindent. és majd figyeld meg, h megkérdezem, mi volt itthon, és azt fogja mondani, h semmi. és mikor megkérdezte a kocsiban, h mi volt itthon, és a férje azt mondta h semmi, akkor ő a tenyerébe hajtotta a fejét és csukolva nevetett. és én is nevettem. és én is utáltam.

a legviccesebb történetek kerülnek elő. olyan bizarr módon kicsi a világ, és azon belül is budapest egy icipici falu. csak nehogy vérfertőzés legyen a vége.

hazajöttem a szüleimhez karácsonyra.
szerintetek elaludtam reggel és lekéstem a vonatot? igen!
úgy volt, h a húgom is a következővel jön.
szerintetek a húgom lekéste a vonatot? igen!
szerencsétlen szüleim, tényleg.

éjfél után még feljött jézus, hozott bort, és mesélt arról, h milyen nehéz harminckét évesnek lenni, meg a szexuális perverziókról amelyeket a munkája révén ismert meg és mindkettőnk számára újdonságok voltak.

vannak esték, amelyekről mesélve a becenévválasztás sokszorosan megtérül.

- laura, hoztam neked egy szaloncukrot!
- ó, nagyon kedves vagy, köszönöm.
- de tudod, h mit várok érte cserébe...
- vad, mocskos szexet!

beszélgetések kollégáimmal.

hogy kerül

szaloncukorpapír a fürdővizembe? hogy kerül szaloncukorpapír a fürdővizembe? hogy kerül szaloncukorpapír a fürdővizembe? hogy kerül szaloncukorpapír a fürdővizembe? hogy kerül szaloncukorpapír a fürdővizembe? hogy kerül szaloncukorpapír a fürdővizembe? hogy kerül szaloncukorpapír a fürdővizembe?

az, h nem akarok lemondani semmiről, nem teszi egyszerűbbé az életet. vasárnap pl. csak úgy volt időm találkozni az éppen itthon tartózkodó barátnőmmel, h éjjel fél12kor, a munkám után találkoztunk a jászain, és eljött hozzám.
ez legalábbis problémássá válhat. amikor már csak úgy tudok emberekkel találkozni, h felhívom őket magamhoz éjszakára.

VISSZA KELL FOGNOM MAGAM! - üvöltöm a király utcában egy délután.

milyen napok ezek. tangled up in blue, mondom én. tingli-tangled up in blue, mondja ő, és neki van igaza.

szeretnék az az ember lenni, aki olyankor vagyok, amikor a parti utáni reggel enyhén vérző orral rohanok, h mintegy a bulit folytatva, végigtáncoljak két aerobik-órát.

féltem, h jóvátehetetlen dolgok fognak történni.
vagyis reméltem, h jóvátehetetlen dolgok fognak történni.

beteszed a tízórás nyan-cat videót youtube-on és végigdugjátok.
(az "elképzeléseink az életről" sorozatból)

egészen addig gondoltam magamról h egy szuicid, depressziós költőnő lelki beállítottságával rendelkezem, amíg végig nem ugráltam egy órát trixivel, sztep-aerobik koreográfiát karácsonyi dalok remixeire.

a pszichológusom a mai napig emlegeti az első karácsonyi ajándékot amit kapott tőlem. én akkor mindenképp egy nádasdy-kötetet szerettem volna adni neki, és a tivadarral együtt tanakodtunk, h mit is írassak bele dedikációként. így történt, h nádasdy ádám beleírta a pszichológusomnak a könyv elejébe:
ági már nem sír az órákon. köszönöm! nádasdy ádám

sztem tudok vmit, amikor vki egy nap ismeretség után azt mondja, h a megszokotthoz képest most sokkal pozitívabb vagy.

de olyankor is tudok vmit, mikor az egyik kollégám azt kérdezi, h mit csinálok, h mindenki akivel találkozom, mosolyogva meg nevetve megy tovább hozzá.

az egyetlen támpontom az elmúlt két hónap történéseivel kapcsolatban az, mikor a munkahelyi jelenléti ívemet csekkolom és vetem össze a naptárammal.

a sírhatnék bennem úgy mászik, mint egy undorító állat.
(esterházy péter, a szív segédigéi)

még a meggondolatlanságaim is túlgondoltak.

istenem, mennyi jó ember. nem tudom, mennyire írom ezt jó helyre, de csak köszönöm.