ma zsanett barátnőmnél voltam. zsanett egészségesen sznob, járatja a hvg-t, de közben titokban mindig elolvassa a lakótársai best magazinjait. megértésemről és elfogadásomról biztosítottam, miközben késsel és villával ettem nála a borsófőzeléket.

"maradok, nem véletlenül, de nem is
valami szelíd-
vad elhatározásból,

nem szórakoztatom magam azzal, hogy hol lennék
még ennél is inkább
valahol máshol,

majd nyilván olvad, kisüt, fölszárad,
aztán megint
elázik szépen

az egész, itt ücsörgök a napon egy nem túl
kényelmetlen, de nem is
kényelmes széken

egészen nyár közepéig, ha van egyáltalán közepe,
és nem csak
vége a nyárnak,

és ha tényleg akad olyan még, akire
igazából ennyire
sehol se várnak."

(kukorelly endre - (2. 1999. február 14.) (r.))

ülök az erkélyen. a tenyeremet a tea melegíti, arcomat a nap, combomat sylvia plath naplói. sylvia 18éves. állandóan hátra kell lapoznom a jegyzetekhez, h tudjam, kik az új pasik akikről beszél.

tegnap elsétáltam egy kirakat előtt, ami kiscsibékkel volt díszítve. ja, igen, a közelgő húsvét miatti dekoráció, gondoltam.
csapjatok már fejbe.

ki akarja végigcsinálni velem ezúttal. ki akarja végigcsinálni velem újra.
milyen szar, h ha rólam van szó, nem maradhatok ki semmiből.

csütörtökönként 4től fél6ig nádasdy ádámot hallgatom ahogy viccet mesél jiddisül, héber dalbetétekkel.
és ti mit élveztek az életben.

van abban vmi báj, ahogy amy winehouse 2 soron keresztül ott tartja a mikrofon mellett azt a kis alkoholt h amint levegővételnyi szünet jön a dalban, belekortyolhasson.

évkezdés:
- ... you will be expected to read 25-35 pages for every week. 25-35 pages.
- with or without pictures?

elmeséltem a yes/no-nak a legújabb gyötrő problémáimat (a régiek már olyan uncsik, még ha nem is avulnak el, bővíteni kell a repertoárt), erre ő ment az utcán és egyszercsak megtalálta és megvette nekem a szinte tökéletesen témába vágó kitűzőt, amit egész biztosan én teremtettem a gondolat erejével:

én: ...mer tudod én rég túl vagyok az ilyen nincs-személyiségem-ezért-kilövetem-az-orrom-és-erősen-kifestem-a-szemem korszakon.
húgom: és visszatértél a nincs-személyiségem korszakhoz.

ha baszogatásról van szó, a húgomban asszem emberemre találtam.

nem is csoda, ha nem akar velem lakni senki, hiszen még viasatom sincs.

ma (ismét) utálom az embereket. rászóltam az ellenőrre a mozgólépcső tetején, h ne kacsintgasson, hanem a bérletemet nézze meg. szerinte nincs humorérzékem. sajnos elsodort a tömeg és nem állt módomban közölni vele, h az én véleményem szerint belőle mi minden hiányzik.
(a tömeg, mint extrinzik dühkezelési tényező. pedig én pont az ellenkező irányban kívánnék dühkezelni.)

"Hallani vélem, hogy Balogh Endrét bántják. Nem találom a sötétben a gázpisztolyom, így letépem a falról a Babits-képet, hogy segítsek. De sajnos verésről szó sincs, Endréék csak a saját szobájukba szeretnének bejutni. Rúgják az ajtót, kaparják a falat. Több sem kell Karafiáth Orsolyának, ki meztelen testét takaróba csavarva megjelenik, hogy mentse a menthetőt. Kuncogunk, majd feltűnik Bedecs László, aki az iránt érdeklődik, hogy itt tömegszex lesz-e. "

ilyesmi kalandokban volt része szigligeten agnusnak, a "véresszájú bloggernek".
titkosnapló pollágh róka péter tollából ITT.

anyu apu ica bözsi lajos jóska dodó gizi stefi.
a nagymamám minden nap elsorolta a halottait.

ma hazajöttem a szüleimhez, és a lépcsőházban ez a látvány fogadott:

bennem ekkor átkattant vmi, felvágtattam a hátizsákommal a 3.ra, fogtam egy ollót és zsineget, majd vissza le. még mindig ugyanazzal a lendülettel és indulattal kidobtam a papírhalom felét, a másik felét pedig összekötöztem, és közben hirtelen megértettem minden nénit, bácsit, és közösképviselőt akik a lépcsőházban kiragasztott üzeneteikkel felkerülnek a kretén.hu-ra, mert bennem is igen erős vágy támadt h röviden, de zaftosan megfogalmazzam egy post-iten, h mi is a problémám a nyüves szórólapokkal, reklámújságokkal, és az emberiséggel, úgy en bloc. de csak ennyit hagytam a rakás tetején egy fecnin: papírgyűjtésre, sok szeretettel. de vigyétek, mert itt csak akadályozza az energia áramlását. még egy szmájlit is tettem a végére, de az nem volt őszinte. anger management.

ma a villamoson 23 középiskolás beszélgetett a fejem fölött.
én most abbahagyom a tanárképzést, jó?

egyszer elmentünk nadrágot vásárolni, a seggem és én, meg a húgom segge és ő. bementünk egy boltba, és a húgomékra nagy volt az s-es méret, ránk pedig kicsi a [nagy méret, censored]-es. azóta nem járunk együtt vásárolni.

múlnak az évek, és egyes emberekkel lecseréljük az internetes kapcsolattartást élőre, másokkal pedig az élőt internetesre.

the cat sausaged away. we can beat its trace with a stick.

vmi megszállt, és most úgy érzem, feketében kell járnom. ennek jegyében járom a boltokat, kell szoknya, blúz, ruha, esetleg még fátyolt is veszek és akkor már csak piszok kell majd a körmöm alá és én lehetek egy napbarnította haditengerész fájdalmában földbe markoló özvegye, aki a temetés óta céltalanul bolyong.

a katáék házával szemben lakó néni óvatosan kinyújtja a karját az ablakon, és, a kezében lévő távirányítót módszeresen, lassan mozgatva, távirányítja az embereket meg az autókat. néha, ha nagyon unatkozik, átkapcsol párizsra. még akkor is, ha éjjelente azt kiabálja, h a kurva anyátokat, sztem ő csak jót akar.

mostmár sosem ölöm magam olyan pusztító gondolatokkal, h nekem nincs semmi a fejemben. mert most, h ennyit fújok orrot, bebizonyosodott, h dehogynem. vmi van a fejemben.

nádasdy-írások hátoldalára nyomtatok kukorelly-szöveget. egy ribanc vagyok.

levittem a legrosszabb énem szigligetre, nyaraljon ő is. bár nem érdemli meg. néhányszor kétséges volt, h kijövök-e a szobámból. pontosan annyiszor volt kétséges, ahányszor bementem. különösen akkor volt kétséges, mikor direkt azér mentem be, h ne jöjjek ki.

orsi, te parókát hordasz, te meg fogsz engem érteni, szólítja meg ficsku pál karafiáth orsolyát, majd ellejt előtte a valaha az én tulajdonomat képező citromsárga harisnyában.

képaláírás leszek az irodalomkönyvekben, az ismeretlen nő akcióba lép szigligeten ismét. mer nem mozgat már engem se semmi, csak az esély, h "karrierem" lehet. és a siker. és a csillogás.
és azt is szeretném még mondani, h bár a nyomok hozzám vezethetnek, én sosem mondtam olyat, h nádasdy ádám vizsgán olyan, mint kombájn aratáskor.
(azér a naplóbejegyzéseket érdemes elolvasni, sokat mondanak az atmoszféráról amelyben elkövetkező napjaimat várhatóan töltöm majd.)

"Nagy zajjal verik fel a cirkuszi sátrat.
Este előadás lesz. Idegen, furcsa
állatok remegnek a lakókocsik mögött.
Állítólag egy angyal lesz a fő attrakció.
A szédült porondmester szerint ma
megváltja a világot. Pénz fog hullani
az égből. Meg érzés. Mert az úgy hiányzik."

(sopotnik zoltán - futócirkusz (részlet))

élménybeszámolok:
1. lobog a hajam a szélben ahogy kihajolok a gyorsvonat ablakán, a mellettem utazó kedves meleg angol fiúk győri keksszel kínálnak.
2. behunyt szemmel, széttárt karokkal gyalogolok a balatonban a nap felé.
3. azok a barátaim, akikkel ha vagyok, nem kell behúznom a hasam.
4. olyan illata van a vendégágyneműnek, mint. reggelre bedugul az orrom.
5. lángos, iszap, felfújható gumikrokodil.

mától pedig terveim szerint leállítom minden agyi működésemet. aztán vagy újraindul, vagy nem. esküszöm, még a horoszkópot is elolvasom a nőimagazinokban. siófokon.

egy buliban felmerülhet a kérdés, h
- és tényleg, hova teszitek ilyenkor a gyerekeket?
- hova, hova. hát bezárjuk őket a padlásra. nekik kaland, nekünk felszabadulás.

hír: ma vkinek jó illata volt a 24es villamoson.

az élet a kisujját nyújtja nekem én meg rögtön az egész karját próbálom magamhoz ragadni. nem kéne csodálkoznom, ha úgy járok, ahogy.
délutánra megadatott, h képesnek érezzem magam arra, h kilépjek az utcára. én pedig arra használtam éledező lelkierőmet, h fürdőruhát menjek venni. fuck.

ma reggel nagyon rossz hangulatban, és azzal az erőteljes érzéssel ébredtem, h vkit rettentően gyűlölök.
attól tartok, én vagyok az.

hazafelé meg szoktam nézni a lábaimat a buszmegálló oldalának az üvegében, mert annyi bajom van velük. aztán elszégyellem magam, mikor észreveszem, h a gyermekrák alapítvány plakátja van az üveg mögött.

10, mondjuk 10 év múlva felöltöztetnek majd vmi szép ruhába, kisminkelnek, a saját anyám sem ismer majd rám, de ott fogok ülni a saját kanapémon a saját otthonomban és lefotóz az elle és nyilatkozni fogok a hivatásomról, nem munkámról, mer nekem hivatásom lesz, bár még fogalmam sincs, mi, az a-, a b-, v a c-tervem, v vmi tök más; és bólogatok is, h igen, összeegyeztetem a mindenféle életeimet egymással, és minden harmonikus, és egyáltalán, én egy kis harmonika vagyok (ezen a ponton interjút kér tőlem a nőklapja is), még azt is harmóniával a szívemben veszem tudomásul, ha nincs éppen harmónia. ez lesz a nőimagazinos vonulat.

miért gondolom h nekem arcokat kell vágni a fényképeken. persze tudom, azért, h legyen vmi mentségem arra, h hülyén nézek ki. és mások miért gondolják, h a fejemnek (karomnak, lábamnak, seggemnek, stb) rajta kell lenni a fényképeken. amikor azt mondom, nyihaha. azt mondom, múúú. válság.

már régóta készültem írni vmit az alkohol(nem)fogyasztási szokásaimról, pl h semmilyen elvemmel nem ellenkezik h igyak, csak egyszerűen nem szeretem. meg h nincs az az isten, h a magam felett való kontrollt akár egy kicsit is átengedjem másnak. de persze mindez változhat, bár biztos h nem azok hatására fog, akik mindig azt hiszik, h majd az ő hatásukra fog. harmadrészt azt is meg akartam említeni, h sztem egy dolgot lehet egészséges, ill. kevésbé egészséges indíttatásból csinálni, és azokban az alkalmakban, amikor nekem nagy ritkán eszembe jut, h igyak, azokban az a közös, h egyedül vagyok itthon és este van és le vagyok törve, ez pedig sztem inkább az utóbbi kategóriába tartozik.
de hogy, hogy nem, történt tegnap este, h itthon voltam, egyedül, és életem mélységes mocsarában feküdtem, abból is a rosszabbik fajtában, amikor olyan kapálózhatnékja támad az embernek. ekkor előkerült a kata msn-en, az enyémhez hasonló életérzéssel. és aztán előkerült egy üveg, amit adekvátnak éreztem az életérzésünkhöz. és így esett, h életéreztem egy kis(?) körtepálinkát, a kata meg martinit a drót másik végén. és addig ittam, amíg egyszercsak már nem is zavart a mocsár és álomra tudtam hajtani kis fejemet. sikertörténet. szinte.


aimee mann - mr harris

most pedig betekintést nyerhettek egy nagyszabású zenei produkció előkészítési munkálataiba. egy részproject úgy kezdődik, h a tivadar felveszi velem a kapcsolatot smsben, emailben, msnen, és kommentben egyszerre, h küldjem át azt a listát amelyet zenei ízlésem (amelyet ő csak a tinglitangli pop terminussal jellemez) alapján érdemesnek találok előadásra. ezzel egyidőben ő is megismerteti velem kedvenceit, amelyek hallgatásának mindig lelkesen indulok neki. jó lesz ez, csak még kell egy kis idő, megkeresem benne a dallamot, mondom utána naivan. további 2 órán keresztül folytatunk munkamegbeszélést, youtube-os szerelmeinket egymásnak prezentálva, míg végül elkészül a végleges lista, amely az eredetiből természetesen egyetlen itemet sem tartalmaz. most vhogy úgy néz ki a dolog, h mi leszünk moha katalin és doherty péter. kisebb-nagyobb különbségek ugyan vannak, de ezek nagy részén, a tivadar szerint, 1-2 vödör crackkel még segíthetünk.

ági, még sosem volt ilyen rossz. [tépkedi a pesti estet] elmegyek moziba, egy plázába, ahol van popcorn is... nézd, van répatortájuk. van répatortájuk. van répatortájuk.

azt hiszem végképp eltűnt a jó-rossz tengely az életemből. nem kibúvót keresek a saját mindenféle tetteimre, mert nem nagyon vannak mindenféle tetteim. egyszer biztos lesznek. 
senki sem rossz. we all are desperate.

nem engednek az életem közelébe. drótokat dugdostak belém és csak azok mentén mozoghatok. kikaparom a fúgát a fehér csempék közül az egész épületben amíg várok a soromra.

ha ez társadalmilag elfogadott lenne, azt hiszem hetekig nem szólnék egy szót se. néha írnék, azt is csak magamnak. nem találom az értelmét; nem érzem, mire találták ki ezt a kommunikáció-dolgot.

hajnal fél4kor még nájsztumítjút rebegtünk egymásnak tucatnyi emberrel, akikkel a 2 hét alatt egyszer sem láttuk egymást. aztán hazajöttem.

elég csak eggyel több kávé, és már a dancefloor felé robogva karon ragadom az onnan épp távozni készülő john harrist h you just have to dance with me to this song [aqua - barbie girl], mire ő azt válaszolja, h oh, no, i have my standards. a kérdés már csak az, h ezt a számra vagy rám értette-e.

nem várhatom el, h az emberek tudjanak mit kezdeni velem, amikor én sem tudok mit kezdeni magammal.

attól tartok visszatérő rémálmom lesz ahogy vasárnap hajnalban, kezemben a szennyesemet tartalmazó szatyorral, egy csehszlovák kollégium alagsorában bolyongok h megtaláljam a mosodát. és aztán megtalálom és nem működnek mosógépek.

cuz i know you. i know everything about you, julia, mondta dani sylviának.

ahányan vagyunk a szobában, v ahányan ülünk az asztalnál, annyiféleképpen figyelem magam egyszerre, minden szögből, és csak sikerül a végére egy olyan képet összeraknom h utálhassam magam. i am a natural.

látni john harrist nucleus-onset sztringeket rajzolni olyan, mintha pablo picasso ott előtted mártaná festékbe az ecsetét és érintené hozzá a vászonhoz.

kitűnő, kitűnő országimázsépítő munkát is végzünk egyébként a sok szellemi tevékenység mellett. van pl már 3 amerikai, akik azt hiszik, h mi otthon térdig járunk a döglött lovakban az utcán és azokból is eszünk.