be kellett mennem az eltére egy igazolásért, és olyan történt, amilyen míg oda jártam, persze soha: senki sem várt a tanulmányi osztályra. háromszor néztem meg, tényleg az ügyfélfogadási rendnek megfelelő nap és napszak van-e. olyan gyanakvó arccal nyitottam be a tanulmányi előadómhoz, hogy kinevetett. de... de hol vannak a többiek? kérdeztem. mire az előadóm egy laza mozdulattal a szemétbe dobta a kezéből a barackmagot és mosolygott. őket már megettük.

most az van, hogy minden nap eldől valahol, hogy aznap milyen leszek, pedig már volt úgy, hogy volt ebbe beleszólásom.

én is ilyen szeretnék lenni hetvenévesen! de most előbb még megyek és iszom egyet, hogy mégse érjem meg a hetvenet.

tök igazságtalan, hogy nem azok a rosszak történnek meg, amelyeket jól viselek. a végén még ezekben is rutinom lesz.

don quijote hazájában tartunk meetinget arról, hogyan folytassuk szélmalomharcainkat a kultúráért.

általános szabályok:
- MOSOLY!!!

az ébresztő lenyomásakor a vekker számlapján pár másodpercre kigyulladó fény pont alkalmas arra, hogy sötét reggeleken biztonságban visszalépkedjek az ágyamig.

fel akartam hívni a nagybátyámat, hogy nem voltam-e nagyon barátságtalan, mert a múltkor munka és rohanás közben futottunk csak össze, és elég ideges voltam.
de aztán a nagybátyám megelőzött és felhívott, mert benne már nem várhatott tovább a hála, és nagyon meg akarta köszönni, hogy nem ütöttem meg.

képzeljük el, ahogy a meghatottság és büszkeség könnyei gyűlnek a szüleim szemébe, hogy először jelennek meg széplelkű leányuk írásai egy irodalmi lapban.
törékeny virág vagyok bazmeg címmel.

már annyi pálmafa kellemesen lenyugtatott, amennyit előre, a google street viewban láttam, míg lesétáltam a leendő hotelom utcáján a barcelonai tengerpartra.

én minden történésért és visszajelzésért keményen megdolgozom. de a világ, úgy magától, nekem kevés.
én se vagyok erős.

felnőttem: már nem szeretnék betegebb lenni, mint amennyire vagyok.

más:
k22. a következő személyes adatokkal kapcsolatosan állított ön valaha valótlanságot az interneten?
- súly

a lucia idei halloween partiján virginia woolfnak öltöztem, amely karakterben az eddigi jelmezes bulikhoz képest (amikor is rss-feednek, lady gagának, illetve hoffmann rózsának öltöztem) a legkönnyebb volt megmaradni. egészen odáig vittem a dolgot, hogy az este egy pontján maga a bosszúálló angyal (lucia) fogott kézen és ültetett le gyengéden, hogy meséljek, mitől vagyok ilyen szomorú.
egy tánc a spice up your life-ra pedig virginia woolfnak is belefér még.

a főnököm elutazott külföldre, de küldött nekem meglepetés balatonszeleteket a lányával a péntek esti sötét, félelmetes, határidős papírokkal teli irodába.
na jól van, jövök vasárnap is.

lassan eljön az én időm, és akkor majd david hasselhoff állít be engem háttérképnek mások gépein!

én nem tudok ennyi embernek jól lenni.


ane brun - words

megálmodtam a problémát.

itt van előttem az irodalmi szervezetekkel foglalkozó irodalmi szervezeteket összefogó irodalmi szervezeteket ellenőrző szervezet pénzügyi elszámoló excel fájlja.
fejemet lassan balra billentem.
az úristen legyen kegyelmes az emberi fajhoz.

nagyon szépen megkérném minden barátomat, akinek van egy története arról, hogy bulikban kockacukrokat dugdosok a melltartómba, hogy hallgasson a sírig.

na, hadd dugjam ide az arcom. nekem most nem lehet ezeket, a szokásos kérdéseket feltenni. nem lehet. értelmezhetetlenek. nekem most a kríziskérdőívet kell elővenni, és sorban, hogy kapsz-e rendesen levegőt, és hogy öleljelek-e szorosan, és hogy levágjam-e az orrszőröm a kedvedért.

nagyon-nagyon szomorú vagyok, körülbelül végtelenül.

mostmár azokkal se tudok azonosulni, akikkel egyetértek.
a következő fejezetben elfordulok magamtól.

az olasz félisten ismerősöm mégse jött velem az este frankfurt utcáin sétálni, mert útközben elcsábította néhány polcnyi német antikvár könyv.

amikor elszomorodom attól, hogy valaminek nem tudok örülni.
helyezzetek egy koronát a fejemre.

igazi magyar szociokrimi: a keleti pályaudvar nemzetközi várójában találkozom vasárnap este a főnökömmel, hogy átnyújtsa a dokumentumokat.

lehet, hogy nem is tudja, hogy zavarban vagyok előtte, hanem azt hiszi, hogy mindenkinek a sütőtök gyönyörű színéről mesélek.

a vágyaimról:
nem azt mondom, hogy nem akarom, hanem hogy nem fogom.
a kötelességeimről:
nem azt mondom, hogy nem fogom, hanem hogy nem akarom.

a ti egzisztenciális válságotok az mind semmi, én nemhogy azt nem tudom, mi lesz holnap, de az is csak most kezd körvonalazódni, hogy mi volt két héttel ezelőtt.

megnyugtatnak: bevásárlólistát írni, futni.
lenyűgöznek: a színek, a reggelim, mácsai pál előveszi lila vászonzsebkendőjét és belefújja az orrát a színpadon.

az én megérzéseim nem csalnak, és annyira érzem, hogy ezzel a fiúval éjfél után betetőzik majd a kapcsolatunk - mikor hazaérve ráguglizok.

vasárnap este, a szüleimmel szkájpolok. az apukám, elfeledkezvén arról, hogy a család nőtagjait a legkisebb billentés is egzisztenciális válságba taszíthatja, a fizika új felfedezéseiről és az atommagokról mesél. én akkor tulajdonképpen egy üresség vagyok, suttogja maga elé nézve az anyukám, és én is csak üres tekintettel meredek a kamerába.

a nagymamám jósolt nekem a tenyeremből, azt még nem is meséltem. azt jósolta, hogy már csak egyetlen férfi lesz az életemben, és hogy legyen már gyerekem.

a maomi a jelek szerint mindenkihez társított egy eposzi jelzőt, what should i call you, "ági, the what, the beautiful?" de én minden kedves ötletére csak szabadkoztam. végül lettem ági, who's like pancake, my cat in sri lanka, who had this very ugly, strange face, but was surprisingly clever and affectionate. hát így jár végül aki túl sokat szerénykedik.

olyan szép ing volt rajta, hogy hozzá akartam dörgölni az arcom.

találkoztam egy rókával az erdőben. mondtam neki: szia rókaaa, awwwwww, <3 <3 <3 asdasdasdf de cuki vagy!!!!4444

eljutottam oda, hogy a bükkből nem csak legurulni szeretek kerékpárral, hanem felfelé tekerni is. kicsit félek, mi jöhet még.

egy csomó gyönyörű dolog van, amire egyáltalán nem emlékszem.

nemakarok. nemakarok. de akkor nézzünk már valami jó cukrászdát a közelben, ha már úgyis.
annyival boldogulok, amennyit egy öleléssel össze tudok fogni, egy fehér kardigán, futócipő, két könyv, fülbevalók, süteményes villa.
egy hajléktalan bácsi meg leveszi este az óráját, hogy kényelmesebben a kezére hajthassa a fejét alvás közben a padon.

remélem, nem volt erős, hogy leribancoztam a fél asztalt, és vette a lapot mindenki, hajtom a tenyerembe az arcom reggel a földalattin.

tűzött át a nap a vas utca házai között, mikor útközben betettem a lottószelvényt a naptáram első lapja és a borító között tartott mariahilf-bild mellé, amit még innsbruckban vásároltam, egy olyan templomban, ahol ismét megszólalt az orgona, abban a (szent) pillanatban, ahogy beléptem.
mert egy éve mindig ez van, de legalábis az esetek gyanúsan nagy százalékában: ha városnézés közben belépek egy útbaeső templomba, akkor maximum egy-két lépés hangja után, míg az illető odalép az orgonához gyakorolni, vagy miután az épp akkor kezdődő hangverseny karmestere felemeli a kezét, azonnal felzeng vmi zene. ez volt innsbruckban, frankfurtban, lipcsében. londonban kétszer is. belépek gyanútlanul templomokba, és felharsan a zene.
nem tudom, mi jöhet még, de nagyon kedvesnek találom ezt az egészet. elképzelem, ahogy az isten az enteren tartja az ujját, és lenyomja, mikor belépek a kapun.

this is a trusted home network.
a barátaim.

a világot a szeretet és a jóindulat viszi előre! és ezt most nem azért mondom, mert anyám nyugtatóját szedem.

pedig amíg leülök egy szaxofonozó lány mellé a városligetben, találok egy piacot egy ismeretlen kapualjban, gyerekmondókát szavalnak nekem fonológusok, mindig van fahéjas kalács sonkával, nem kéne, hogy bárhol honvágyam legyen.



lucinda williams - are you alright

hazafelé majdnem elütött egy tizenkilenc toitoi-vécét szállító teherautó. megmenekülés utáni rémületemben az első reakcióm nekem is csak az volt, mint ilyenkor bárki másnak: megszámoltam őket.

koffeinfüggőségem már olyan méreteket öltött, hogy tegnap egy civil pajzs feliratú pólós fiú kísért fel késő este az épület már lezárt részeire, ahol az egyetlen kávéautomata volt.

a kórházból haza már nem mentő vitte, és már a boltok is kinyitottak, így be tudott ugrani a kedvenc turkálójába.

http://www.lelkisegely.hu/kerdesek/nagyon_tetszik_egy_fiu_de_internet_explorert_hasznal_mit_tegyek

ezeket többnyire nem én gondolom.
én arra gondolok, hogy majd ha elmúlt ez a minden végtagomat bizarr módon összehúzó görcs, ha kapok levegőt és el tudok menni a telefonig, hogy majd azután meg kéne sütni azt a lekváros-mákos kalácsot.
ma este több, mint tíz méteren át futott mellettem egy sün.

keblemre ölelek, és akkor hogy: nem kellett volna. teljes mellszélességgel: nem kellett volna. mellbedobással: nem kellett volna. mellsimogatások: (lehet hogy) nem kellett volna. összeszoruló mellkas: nem kellett volna.



the national: start a war

- hát hogy érzi magát, mióta nem láttam, ági.
- minden végtelenül borzalmas.
- no!
- hát csak nem jövök üres kézzel!

a viszontlátás előtt gyűjtögetnem kellett magamban az aranyosságot.
mindenféle intim részletre kiterjedő magyarázat nélkül szeretném leszögezni, hogy hatalmas mennyiségű aranyosság van bennem.