azok a legjobb futások, amelyek végére egyszerre szeretném üzenni az univerzumnak hogy köszönöm, és hogy baszd meg.

közlekedés
a taxis végigtolat velem az egyirányú utcában a rossz irányból, hogy gyorsabban odaérjünk, és még csak azt se hagyja, hogy fizessek.
métereket megyek az utcákon csukott szemmel, napszemüvegben nem tűnik fel senkinek.


aimee mann - it's not

kezdem ugyanannyira szégyellni magam azok miatt, akikkel elvileg egyetértek, mint azok miatt, akikkel kicsit sem értek egyet.

egész nap fájt a fejem, és mivel átlag ötpercenként fájt néhány másodpercig, aztán pár percre megint abbahagyta, reménykedni kezdtem, hogy ezek szülési fájások, és a végén megszületik majd valami kurvajó gondolat a fejemben. aztán elmúlt. csak úgy.

gondoltam, ma tartok gyümölcsnapot. barackos csokival kezdődött.

"objects are promoted out of the everyday realm of functional utility to a place where they are preserved, kept away from those forces likely to result in their damage [...] and cared for in perpetuity. it is this special treatment that gives them the value that they are ascribed, rather than the value they possess that requires this special treatment"
(carman, john (2010). promotion to heritage: how museum objects are made. in: here)

- nem baj ha visszajelölöm a fiadat ismerősnek?
- nem hinném hogy összeroppanna, gondolj csak arra, hogy velem él.

igaz, mit is lehet mondani.

védelmébe véve azt mondta, nem is vagyok kövér, csak duci.
gondolom ennyit várhatok el valakitől, akit leöregeztem.

sokmindent elront az, hogy csak a végére tudok gondolni.

ülök a széken, és nem tudom elképzelni, hogy a következő perc is meg fog történni, és az azutáni is, és majd felveszem a ruháimat, kimegyek az ajtón, lemegyek a lépcsőn, elgyalogolok a metróig, és közben ugyanúgy nem fogom tudni elképzelni, hogy a következő perc is meg fog történni.

a belvárosban, a vásárcsarnok mögött, egy parkoló furgon vezetői ülésén egy kisebb lángszóróval sütnek egy darab szalonnát.

száz kis fekete lovacska jön, hogy elhúzza
és utánuk kötöm
és én továbbra is hanyatt fekszem az ágyon, de egyszercsak lassan rájövök, hogy fel szeretnék kelni.

j: ennyi férfiba egyszerre még sose voltam beleszeretve
á: úgy érted, hogy most csak egybe?

nin-csen ve-led sem-mi baj.

tegnap este négy órán át fogyókúráztam. borzalmas volt.

azt mondom, olyan akarok lenni, azt mondják, dehát már olyan vagyok.

ha valami fontos történik velem, ki kell választanom, hogy kinek mondjam el először.

persze amikor azt ígérem valakinek, hogy ha fényképez nekem űrhajót, villantok mellet cserébe fényképen, akkor álmaimban sem gondolom hogy a következő kép amit a telefonjával készít, az egy űrhajót fog ábrázolni.

hogyan szerettetem meg magam lányokkal.
üdvözlésképp meg akarom simítani egy fiú karját, de véletlenül a kezemben lévő kis zászló hurkapálcájával a barátnőjét bököm meg.

azt tisztázzuk, hogy a csoki a mellemre van, a futás meg a seggemre.

- nem vagyok teljesen életképtelen, csak még soha nem intéztem el semmit.
- jó az, ha úgy írom alá a levelet helyetted, hogy anyukája?

én nem akarom a fájdalmat minimalizálni, az örömöt akarom maximalizálni.

buda, érzékeny lelkek irodaháza. ha az ember napnyugta után is dolgozik, bizonyos alkukba be kell szállni, bizonyos nyomtatványokat ki kell tölteni. próbálok túljutni a sokkon, hogy majdnem megmérték a csípőbőségemet.
lefelé a liftben két öregedő, harcsabajuszos biztonsági őr azzal viccelődött, hogy megállítják a liftet és megdugnak. olyan kemény az élet, szinte már gyengéd kedvességnek éreztem.

hát nem arról van szó, hogy legszívesebben mind egy sarokban nyüszítenénk otthon, mégis minden nap elindulunk rúgni egyet a világ seggébe?

vendégségben az apukámmal ijesztgetik a rokongyerekeket. matektanársors.

ahányszor társaságban a régi dallas paródiából vett mondatokkal váltottunk ki nevetést: |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| ||

felnőni és lefogyni a feladathoz.

szívfacsaró történeteink a kulturális szférából. lemondom a kocsmázást, mert nem tudnék elszámolni a vasárnap estémmel a lelkiismeretemnek és a nemzeti kulturális alapnak.

nem voltam rest a linkelés után a való életben is felvenni a luciával a kapcsolatot, és bejelentkeztem, hogy péntek délután elmegyek hozzá, segíteni összeszerelni az új szekrényét. remekül sikerült. odafelé öt perc után elaludtam az autójában, megérkezvén megittam az összes kávéját, a szekrény darabjainak kicsomagolása közben megtanítottam a gyerekét karatés módjára kettétörni hungarocell-darabokat a térdén, majd mire összeszedtük az ezután maradt szemetet, már indulnom is kellett a vonatállomásra, ahová ő vitt ki.
a szándék megvolt.

veled minden rendben? mostanában nem ír rólad a lucia, érdeklődött a psyclone jack.

kérdeztem emailben a mr.a-t, hogy hogy van a lucia mostanában, mert nagyon ritkán látom, mire azt felelte, hogy vmi azt súgja neki, hogy nekünk fel kéne vennünk a kapcsolatot egymással, mert a lucia pedig az L-től próbálja közben megtudni, hogy hogy vagyok mostanában, mert nagyon ritkán lát.
ez annyira édesen socially awkward, ráadásul a történet minden szereplőjét az internetről ismerem. igazi bloggernek érzem magam újra.
fogunk mi még együtt visítani.

azt nagyon szeretem, hogy mikor lemegyek péntek este a kocsmába, nemcsak hogy van valaki, akinél véletlenül ott van ugyanaz a darvasi-kötet, mint nálam, de ő is rögtön arra gondol, hogy a könyveinknek örömükben azonnal csókolózniuk és szexelniük kell egymással.

a főnökömmel való kapcsolatomat jól illusztrálja, hogy ha elő akar venni valamit a táskájából nekem, akkor már automatikusan csokoládéra gondolok.

az egy dolog, hogy nem tudom boldoggá tenni. de hogy boldogtalanná se?!

fiatal, csinosnak mondott, káros szenvedélyektől mentes, de hát ez a kedvenc viccoldalam: http://anti-joke.com/

meg hát van az, amikor nagyon indulatba jövök, és a pszichológusom a kezeit a magasba tartva, az ujjaival integetve próbál szólásra jelentkezni az asztal másik oldalán.

vasárnap esténként egy kocsmában ülünk és iszunk. ő azért, mert a gazembereket és a pókerasztalokat is elérte a válság, meg mert egy huszonhatéves nővel iszik vasárnap este, pedig még idősebb korára is sokkal fiatalabbakat képzel el maga mellé.
én azért, mert egy huszonhatéves nő vagyok.

sérelmeimre rendszerint úgy reagálok, hogy újabbakat szerzek. éjjel az utcán többet nézek magam mögé, mint előre. szépnek érzett délutánjaimon földes körmökkel esterházyt olvasok a héven. minden reggel elalszom.

dekadens giccspop:

lana del rey - summertime sadness

na, csak sikerül annyit dolgozni, hogy jutalomnak tűnik ha takaríthatok otthon.

én széppé akartam varázsolni az ünnepet, de te össze voltál nőve magával a sátánnal. pont karácsonykor!
történetek, amelyekbe bele se merek kérdezni.

a némettanfolyam végefelé kimerültségemben és felindultságomban széttrollkodtam húsz percet az órából. volt osztály- és egyetemi csoporttársaim tömegét, és internetezők millióit értettem ma meg. elképesztően jólesett.

kettesem van a lottón

csacska szív, tréfarépa, szépszínű rozéfröccsök. fogalmam sincs, mikor váltanak át egymásba az évszakok. soha ne játszd meg a szerelmi bánatod születési évét, de azért mégis.

elmentem ma a főnökömmel a könyvhét megnyitójára a vörösmarty térre, ahol rengeteg ismerőssel találkoztam, a napfényben sörrel sétálva megfogtam véletlenül egy fiú fenekét, végül vettem egy verseskötetet és egy bikinit. szerintem kiveszem a könyvszakmából a részt, ami nekem jár.

istenem. tök szar lehet megszervezni valamit, ahol ennyien nem érzik jól magukat.

a gyengédségről.
nem érdekel, hogy mások mit ebédeltek, és nem hiszem, hogy bárkit is érdekelnie kellene, hogy én mit ebédeltem, de nagyon jólesik, ha megkérdezik.

lesétáltam délután a dunához, ahol minden kék volt és fehér. macskaköves utcák; a homlokzatokon, és bennem is, doboló kicsi angyalok.
nagyon szeretnék keveset adni kevésért, és sokat adni sokért.

munkahelyemen, a vidámparkban, az irodalomról szól minden, ma délelőtt mégis először a főnököm csatlakozott t-3 percnél, hogy ha már ennyire izgat, nézzük meg együtt a falcon9 és a dragon kilövését, t-1 percnél a szobába lépő kollégánk is belelkesedett, majd t-30 másodpercnél a megbeszélésre épp megérkező, gyanútlan vendégünket is berángattuk a nasa tv elé.
elmondhatatlanul elégedett vagyok.

engem tönkretesz ez az ország.
tavaly a külföldiek még úgy próbáltak flörtölni velem: ágnes, not only is your make-up beautiful this morning but your push-up as well.
idén már így kezdik: i heard you don't have a separate ministry of culture!

amikor megláttam, hogy a konferencián a színpadon ülve kell előadni, azt gondoltam, egyébként szolid öltözetemhez a minisziknya alá vehettem volna más színű, nem világító piros bugyit.
aztán mikor megláttam, hogy a konferencián előadókat milyen színes villogó fényekkel világítják meg, azt gondoltam, a bugyival nem lesz baj, de betanulhattam volna valami koreográfiát az előadás helyett.

ilyenkor hová szökik belőlem a szuperség?

egy fiú ékszert vesz nekem: aw.
egy fiú ékszert vetet nekem az anyukájával: what. the. fuck.
egy négyéves kisfiú szivárványos fülbevalót vetet nekem az anyukájával: awww.