csak délután derült ki, hogy ma nem kellett volna bemennem dolgozni.
úgy tekertem haza, hogy beengedett maga elé egy sürgősségi vérszállítás feliratú autó.

három meleg fiúval ülök egy asztalnál, és én tudom a legtöbbet lady gagáról?!

a vállak amelyeken sírok, ugyanazok a vállak, mint amelyekért máskor sírok.
egy nap úgy döntöttünk, a rózsás ágynemű és én, hogy soha többé nem hagyjuk el egymást.

jaj, jaj, elnézést, hadonászott a titkárnő, egy perc türelmet kérek, csak az igazgató úr még tárgyal, nekem meg hőhullámom van.

a nyelvészetkonferencián konstatálom, hogy az idegességtől remeg a kezem. a pszichológusom sms-t küld, hogy szeretettel gondol rám a tengernél.

nem gondoltam volna, hogy majdnem 26éves koromra azzal fogok új barátokat szerezni, hogy néha beöltözöm hoffmann rózsának.

az volt a metróajtó üvegébe karcolva: szeretlek ági. meghatottál, ismeretlen metrórongáló.

azt mondta, reggel, mikor látom, hogy felébred és kinyitja a szemét, imádkozom, hogy hagyjon még két percet. mit mondjak neki. én is félek.

az értekezleten lejegyzeteltem ma, hogy csak a halál biztos.

mindazok közül, amiket franciaországból hoztam magammal (a csoki, a narancslekvár, a sajtok, a fiú, a mély levegővételek, a jelly beans), a narancslekvár fogyott el utoljára.

igen igazságtalan tavasz van, gondolta magában a bástya utcában sétálva az apró, kicsi görcs, ami én vagyok.

szomorúságom olyan szépséggel párosul, vagyis inkább szépségem olyan szomorúsággal, hogy az étteremben ingyen adják a kávét.

yo, mary pt. 1.



wyclef jean feat. mary j. blige - 911


yo, mary pt. 2.



rahmanyinov - ave maria

Negyedik biciklizés

Megkordult a gyomrom, és csak akkor jutott el a tudatomig, hogy már napok óta semmit sem ettem. Feltápászkodtam az ágyadról, bementem a kamrátokba, és keresgélni kezdtem a polcok között. Régi bögréket és tálakat találtam, de a félhomályt átjárta a még gőzölgő étel illata. Felálltam egy hokedlire, és levettem a felső polcról az egyik tányért. Még meleg volt benne a kocsonya, sütötte a kezem a pereme, de valahogy kibotorkáltam vele a konyhába, és szaporán kanalazni kezdtem. Friss kenyeret és bort is találtam. Egy pillanatra letettem az újra és újra megcsörrenő kanalat, és belehallgattam a körülöttem lévő csöndbe. Megborsódzott a hátam. Végtelen nyugalom terült a vidékre. A tányéromba néztem, és megint az jutott az eszembe, talán mégiscsak későn érkeztem, és nekem tényleg csak a füled jutott, más már nem maradt. De arra is gondoltam, hogy nekem pont elég, cserébe pedig neked adom az enyém: hallgatlak vele, amikor csak kell. Bármit is suttogsz bele. Akkor motoszkálást hallottam az ajtó felől, kíváncsian néztem oda, vajon ki lehet.

Aaron Blumm: Biciklizéseim Török Zolival (részlet)

volt nemrég olyan is, h meghívtak kockázni ide.
(a 35. és 36. vagyok én a remek sorban)

most mindenre szeretnék emlékezni ami felment az alól, hogy rendesen viselkedjek, hiszen csütörtök este van.

istenem, kérlek adj a kezembe még több rossz verseskötetet! olyan jól szórakozom!

nem foglalkoztat annyira az öregedés, csak újabban, mióta péntek este elaludtam a dallas előtt.

- miért, gondolkozol rajta, hogy elmenj pszichológushoz?
- hát nem tudom. a pszichológus ad enni? lehet nála aludni? meg lehet dugni?

a fiúk reggel nem is értik, mit akarhatnánk a maslow-piramis másik végétől.

azért az elég jó, hogy mikor rengeteg biztonsági őr és csajaik között táncol az ember villogó, színes fényekben a la isla bonitára, akkor van, aki odajön hozzá, és a fülébe súgj üvölti, hogy az a sapkás csávó ott olyan tandoris.

- menjünk.
- merre?
- a karibi térségre gondoltam, de hamarosan felszállok az 1es villamosra.

szia kicsi halálkanyar, szia.

a síelés, köszönöm, nagyon jól megy, kisgyermekeket és kötöttebb ízületű nyugdíjasokat fölényesen mosolyogva előzgetek már a zöld pályákon.

kedves naplóm, ma azt mondta egy fiú, hogy milyen jó kis combom van.
arról beszélgettünk, hogy kit eszünk meg, ha éjszakára fennragadunk a hegyen.

akárhánymillió forintos költségvetésről is legyen éppen szó, még mindig képes vagyok kimutatni az ablakon más mondatának a közepén, hogy mókus!

el sem mondom, mennyit késtem ma egy kolbászos rántotta, egy ribizlitea, egy tejszínes brownie, egy presszókávé, a csoppy két szép szeme (nem ettem meg), majd az egyik táskám reggelizőhelyen való felejtése miatt, a főnököm meg azzal várt az irodában, hogy hozott nekem síkesztyűt meg fülmelegítőt meg spéci zoknit, hogy szeressem meg a síelést.
ma reggel még vona gábort is jobban szeretem magamnál.

péntekig megtanulok a youtube-ról síelni, aztán a jövő héten meg figyeljétek majd a híradót az rtl-en, ott befér egy rákos kisgyerek és egy újszülött víziló közé simán egy bizarr síbalesetek körkép.

volt ilyen is. valamelyik december, megyek az utcai virágoshoz:
- jó napot kívánok, tizennégy virgácsot kérek szépen.
- rendben, adom... utómikulás lesz az oviban? vagy a suliban?
- az akadémián.

egyik első élményem a nyelvtudományi intézetről, hogy az asztalon ülve vártunk nádasdy ádám előadására a földszinten, és egy ott dolgozó néni ránk szólt, hogy ez itt egy tudományos intézet, nem szabad az asztalokon ülni.

egy évvel később álltam egy asztalon a nyelvtudományi intézetben, és nádasdy ádám, krokodiljelmezben állva mellettem, nyújtotta a kezét, hogy le tudjak róla mászni.

- de most az ágival szenvedtem eddig lélekben.
- micsoda?! velem szenvedtél és nem is szóltál?
- jézus sem szólt.

én illényikaticázok, te illényikaticázol, ő illényikaticázik, mi illényikaticázunk, ti illényikaticáztok, ők illényikaticáznak.
1. a hollerung ma is elillényikaticázta az utolsó ráadást.
2. szóltunk a művésznőnek, hogy ezen a színpadon nincs illényikaticázás, mégis lenyomott egy csárdás-egyveleget.
3. péter keserűen tudomásul vette, hogy a kortárs hegedűdaraboknak nincs közönsége, és inkább úgy döntött, összeillényikaticázza a lakásravalót.

ebben az országban most a mémekért és a fiúkért érdemes élni.

esténként ki kell simogatni belőlünk a bajainkat és mások bajait.

White Winter Hymnal from Sean Pecknold on Vimeo.

amikor kiderül, hogy a hirtelen kialakult melanómád csokoládé.

ez volt életem legrosszabb éve. lisztet is úgy utálom.

nagyon sok dolgot tudnék kérni, de leginkább azt szeretném kérni, hogy legyenek majd mindig olyan emberek, intézmények, célok, amelyekért úgy gondolom, hogy érdemes lemondani a többi kérésemről.

a marci nem tudja elolvasni a kézírásomat, de beleolvas a naptáramba, és tényleg el tudja képzelni, hogy csütörtök tizenkét órára nekem be van írva, hogy magány.

amikor csend van, nagyon nagy csend van.
amikor nem integetek, kezet nyújtok, tapsolok, öklöt rázok, csettintek, kalimpálok, vezényelek, ölelkezem, akkor leengedem a karjaim a testem mellé és odaragadnak. minden és mindenki kevés, kevés, kevés. nézek ki az ablakon. a nap maryzsuzsija.

esterházy péterrel álmodtam. nem mondhatom el, mennyi ruha volt rajta.

többet nem is akarhatnék az élettől. de akarok.

az anyukám már azt hitte, hogy jött a jézuska, de az apukám lehűtötte, hogy csak az ő kopasz fején megcsillanó fény volt az. kezdem érteni, miért kínálgatnak konyakkal.

nagyon boldog karácsonyt mindenkinek!

vegyek a családomnak karácsonyra magamnak nyugtatót?

hétfőn meggyőződhettem arról, hogy az új munkahelyem, a múzeum is kiérdemli a vidámpark címet, ugyanis a fontos, alapvető értékek ott is megvannak, úgymint:
1. tepertőkrém
2. a karácsonyi parti kezdete után alig egy órával már karaoke
3. irodalom szeretete blablabla

gázolt a metró újra jár a metró gázolt a metró újra jár a metró gázolt a metró újra jár a metró gázolt a metró újra jár a metró gázolt a metró újra jár a metró

igenis, lehet úgy szexi egy nő, hogy kibújtatják ruháiból gyöngéden, és egy fájdalomcsillapító tapasz van a derekán!

részegen a táncparketten sneki nem kiabálja államtitikárok neveit!!44

tudatosítani: nem az ebédem kívánja a bort, hanem én.

idén karácsonyra mindenki kihúzza valakinek a nevét, és egy minden rendben lesz kíséretében megsimogatja a fejét annak, akit húzott.

akarok egy katonazenekart.
ettől teljesen függetlenül: annyi bajom van velem.

ferencz győzővel megegyezik a bioritmusunk.
ferencz győző, akivel megegyezik a bioritmusunk, valószínűleg nem emlékszik a nevemre, de mindig nagyon kedvesen mosolyogva köszön. évek óta, akármikor a menzán járok, ha rendszeresen ugyanazon a napon, ha rendszeresen ugyanazon a napon, de kivételesen más időpontban, ha ritkán és össze-vissza, mi mindig egyszerre ebédelünk. néha már aggódva nézek szét a levesem fölött, hogy hol van, csak nem történt vele valami, de akkorra már be is lép az ajtón.
ma a kampusz egén egy szivárványt, menzáján pedig a ferencz győzőt láttam, amelyek után kénytelen vagyok én is belátni, hogy van még remény.

ma rám mosolygott orbán viktor egyik testőre. remélem ez nem azt jelenti, hogy elhurcolnak majd a háremébe, vagy vmi.