elittad a drogpénzt?!

ma hajnalban együtt ebédeltem és nevetgéltem cseh tamással. nagyon kedvesnek találom, hogy cseh tamás az egyedüli személy, aki nem halt meg mostanában az álmaimban.

a haraggal úgy vagyok, hogy ritkán kell nagyon, de akkor is a fele haragom arra megy el, hogy azért haragszom, amiért olyan helyzetbe hoztak, hogy haragudnom kell.

tudod mennyi nekem megírni egy praat scriptet? kiáltotta a brigi az andrássy úton hajnalban, majd csettintett: ennyi! aztán azt is mondta, hogy neki csak (csettintés) ennyi időbe telik egy praat scriptet összehozni. majd hozzátette, hogy ő egy praat scriptet (csettint) ennyi idő alatt megír. és ami a praat-scriptek írását illeti, számára ez mindössze (csettint) ennyi megerőltetés és idő. mint egy csettintés.
buta kérdéseitekkel ne hozzátok ki az állatot fiatal nyelvészhallgatókból.

mentem a kertemben a mosdók felé, törölgettem a könnyeimet meg a taknyomat a homlokomról, és akkor az embertömeg szétnyílt előttem mint mózes előtt a tenger.

vajon minden következő annyit aggódik az előzőért?
a párhuzamok érdekelnek nagyon.


andrew bird - masterswarm

élőben jelentkezünk a luciáéktól. muci, a pusztítás istene, szétszórt egy csomag diákcsemegét a földön, majd vadul belehempergett. aztán jött a mr.a és hozott húst. nagyon álmos vagyok.

mindannyian kivagyunk kicsit.

kicsit aggódom, mert azóta látok néha ortt-s címeket a statisztikámban, amióta feltettem ide azt, hogy hogy énekelek.

leginkább három helyzetet tudok beazonosítani: amikor sokat iszom, amikor nagyon álmos vagyok, és amikor fonológiáról beszélnek körülöttem - ilyenkor fogyókúrámat, mozgáskoordinációmat, és erkölcseimet tekintve elgyengülök.

a múzeumok éjszakája egyébként úgy ért véget, hogy a nagybátyám irodájában ültem (de legalább egy múzeumban) és borra ittam a sört, amire ő hívott meg. közben az élet legkülönfélébb (nem emlékszem) dolgairól meséltem neki a véleményemet, és bókjaimmal is elhalmoztam (szerintem belőled nagyon jó nyugdíjas lesz).
egyébként anyukámnak nyolc testvére van, ezért évekig tudok családi történeteket mesélni anélkül, hogy nagybátyám vagy pl unokatesóm alatt kétszer ugyanazt a személyt érteném.

a szomszéd asztalnál vibrátorokról beszélnek. mi a szóvégi zöngétlenedésről.
(feljegyzések a kocsmából i.)

megvártam, míg a miklós (sztrv. és tv.) befejezi a mondatot, miszerint ő nem egy szarlégy, hanem egy arisztokratikus csillárlégy, megköszöntem r.péter tudományos főmunkatársnak, hogy nem ütött meg, majd integetve kiléptem a nyelvtudományi intézet ajtaján. mosolyogva sóhajtottam. ez a koratavaszi nap is csak olyan volt, mint a többi.

hiányzik a nyelvtudományi intézet, na. egész nap flashbackjeim vannak.

egészen biztosan lesz valami munkám, különösen egy-két lendületesebb kezdőlépés után. úgy mint: több hónapos halogatás után szövegszerkesztő telepítése; valami pdf-converter telepítése; önéletrajzom megírása ezek segítségével.

ma láttam egy dokumentumfilmet evészavaros lányokról. az egyik anorexiás lánynak születésnapja volt, és a kórházban elénekelték neki a többiek a happy birthdayt, és kapott egy muffinméretű kis tortát is. megette, aztán sírt.

soha nem fogok megbocsátani annak a nőnek, akinek a dúdolása ma délelőtt áthallatszott az erkélyemre.

a padlizsánkrém-készítés kérdései nagyobb indulatokat váltanak ki az emberekből, mint bármi más.

veszünk egy új mikrohullámú sütőt, és a szüleim állnak előtte, és nézik, hogy forog benne a tányér.  elromlik a mosógépünk, és a szüleim állnak előtte, és nézik, hogy forog-e benne a dob.

(life is a merry-go-round etc.)

ma átbicikliztem a piroson egy fiú miatt, aki a következő kanyarban eltűnt. hát, valami ilyen az élet is.

egy túrórudit. hogy kifejezzem kívülállásom, lopnom kellett. elköltöztem, és szakítottam azzal a közérttel.

még soha semmi nem volt, amin néhány szem valeriana és egy kora reggeli biciklizés a duna által hátrahagyott iszapban ne segített volna.
vajon fog-e nekem hiányozni ez a nyár.

délelőttjeim újra jóleső izgalomban telnek, hogy mit is főzzek ebédre.

azt szeretem legjobban, akinek felajánlom, hogy közvetlenül a pszichológusom után találkozzunk.

marci, gyere és vidd el a szintidet, mert tizennégy év után újra írtam egy dalt a magányról.

kurvajó halat tudok sütni, erkölcseim megingathatatlan alapokon állnak, meg nekem kedvezett a szelektív iskolarendszer is.
na nem baj, lassan minden elmúlik, terveim a jövőre nézve, hogy a turisztbüfében fogok fényes nappal (lehetőleg délelőttönként) inni.

az augusztus ugyanolyan, mint a május: már és még nem tudom hogy mihez kezdjek, és nem izzadok le, ha kimegyek napozni délután.

nem gondolok már többet a majonézes pirítósra ma este!

remélem működnek a beleid, puszillak, pöttömkém.
(mit is mondhatnék az smsezéseim természetéről.)

soha nem tudnék megbízni egy olyan férfiban, aki kimegy az utcára félmeztelenül.

nekem nem kell azt végignéznem, hogyan szeret mást az, aki engem nem.
holnap sütök halat, azt hiszem.

azt gondolom most, h az énekesnőknek a számok között nem nagyon lenne szabad beszélniük. nem hogytetszikaruhám, nem hihi, nem akövetkezőnótánkarrólszól.

cukibokájú, neccharisnyás, harangruhás és szőke viszont szeretnék én is lenni.

lehet házasodni a szigeten! bár sor van.
(életem legromantikusabb sms-ét küldtem el tegnap.)

(...) agnus hogyan ijesztette el a jóképű olasz srácot azzal, hogy szintaxisról akart vele beszélgetni.
azt hiszem, ez már így vonul be a történelembe, pedig. pedig én egész sok (nyelvészeti) dologról hajlandó voltam vele beszélgetni. arról nem tehetek, hogy furcsábban nézett rám, mikor a raddoppiamento sintatticoról kérdeztem, mint azokra, akik a lófaszt a seggedbe mondatot akarták tőle megtudni olaszul.

a nouvelle vague koncert előtt három fiúval fröccsöztem és készültem a koncertélményre. ők például úgy is, hogy google translate segítségével próbálták kideríteni, hogy is mondják franciául, hogy mutasd meg a pinád.

boldogtalan kis lények, nézett végig rajtunk isolde szeretettel a kocsmában.

a bortól kezdve, a gyógyteán át, a vízig, mindenről tudom, hogy mikor miért iszom. el kell majd mosogatnom, ha elmúlt már a szorongás.
legalább egy kicsit ha szebbek lennének a lábujjaim.


state radio - keepsake

a virágok szeretnek a gazdájukkal lenni, nem? aggódott a márti. másrészt ennyit költözni nem szeretnek, amennyit én. de most adjam oda az anyukámnak? nem tudom, beszélne-e hozzájuk annyit mint én. így átvittük őket az új albérletbe. a csoppy beleszuszogott a kaputelefonba, mikor vittük fel őket, meg a dinamikus szemantika könyveket, meg a lajkó félix cd-ket. aztán ültünk, és a marci philip glasst zongorázott, a csoppy meg rubik-kockát tekergetett. ettünk is, meg ittunk, olyan tökéletes volt kicsit.

akkor hallgattam sok cseh tamás dalt, mikor tél volt és tabán mozi, meg zajló jég, és mentem a lánchídon, és azt éreztem, hogy hideg az arcom, meg hogy szeretnek.

körömlakkpiros a strandkajakom
én ma nem búslakodom dom dom dom

itt van, itt van. beszéljünk az érzésekről. azt hiszem, a düh a legegyszerűbb.

igen, ez hiányzott már nekem is nagyon, hogy az ági magzatpózban feküdjön a gödörnél a kövön, és nádasdy ádámról beszéljünk.

csokit akartam enni. a napi egyszeri, kis mennyiségű csokifogyasztáson kívül, az egyedüli megbocsátható ürügy erre, a kávé mellé fogyasztott csoki, mert a kávé ízét nem szeretem. na de a kávéról pár hónapja leszoktam. a kávéfogyasztásra az egyedüli megbocsátható ürügy az, ha utána a plusz energiámat valami hasznos, általában nemszeretem dologra fordítom.
csokit akartam enni, mosogatni fogok.

kik is voltak, akik karácsonyra azt a húsdarálót ajándékozták mindenkinek a családban, harminc évvel ezelőtt, és kiktől is van mindenkinek az a vajszínű sótartója, sőt, némelyeknek még az egész szett is, és a csíkok se koptak le mindegyikről, mint nálunk otthon, kik is voltak, akiknek még a halászkertben volt az esküvője, ki is ijesztette meg az étterem dolgozóit, kinek a lagzija előtt, ki is volt, aki csak a jogosítványát tudta felmutatni az anyakönyvvezetőnek, mint hivatalos iratot, és ki is vesztette el már az esküvő előtt a jegygyűrűjét kétszer is.
ezek fontos dolgok.

- ági, az előbb, amikor elbűvölőnek nevezte a saját személyiségét, akkor...
- vicceltem csak.

ő: milyen csodás érzés ily könnyedén szökellni, nem igaz? csak úgy suhansz!
én: kussolj! szenvedek!
kis kihagyás után újrakezdtem a futást, tegnap elkísért az apukám is.

nyertes típus vagyok, erre gondoltam, mikor a készülő spagettiszószból egy laza mozdulattal felkentem a falra egy keveset.

ráztam a ketchupos flakont a reggeli melegszendvicsem felett, és azt hallgattam közben, hogy a szüleim a másik szobából összefoglalják nekem, milyen döntéseket hozzak az életbentartásukkal, ill. a temetésükkel kapcsolatban, ha esetleg arra kerül majd a sor. mondtam nekik, hogy kicsit eltúlozták most ezt így vasárnap reggel, hiszen én égettem meg az ujjam a melegszendvicssütővel, nem ők.
aztán ablakot pucoltunk.