minden gondolatomat komoly gondok és komolytalan fiúk foglalják el.

"ha kell, bírom bármeddig, mit nem bírok tovább" (jónás tamás)

(1.) bár tudnám, mi történik.
(2.) bár ne tudnám, mi történt.
(3.) lásd (1.)

annyi munkahelyemen töltött este után mostmár tényleg eljött az ideje, h változtassak.
meg fogom végre kérdezni, hol is van a villanykapcsoló a folyosón.

onnan keresnek, hogy ott vagyok-e már; innen keresnek, hogy ott vagyok-e még. meg lehetek hatódva.

alighanem az emberi létezés legmagasabb szintje lufthansa flight crewnak lenni. ezúttal kivételesen nem egy kékszemű meleg stewardba szerettem bele az utazás első percében, hanem egy negyvenes stewardessbe.

remélem egyszer még büszkeséggel és nosztalgiával gondolunk majd vissza ezekre az időkre, különben nem éri meg.

azt hiszem, minden futó nő nevében szólhatok most, hogy ha valaki verset szeretne írni a testünkről (mert miért is ne szeretne), akkor nem bőröd édes íze meg hasonló baromságok. sós.

na, ági, hát hogy van?, kérdezi a pszichológusom könnyed hangon, majd fel is sorolja az opciókat: szarul, még szarabbul, vagy a lehető legszarabbul?

Kemény István: Sanzon

A szemembe néz, és rólam kérdez,
Hogy mondjam neki, hogy nem vagyok én?
Így beszél: te és neked és téged.
Hogy mondjam neki, hogy nem vagyok én?
Áttér magára, kitárulkozik,
Hogy mondjam neki, hogy nem vagyok én?
"Ásíts nyugodtan, te úgyis értesz!"
Hogy mondjam neki, hogy nem vagyok én?
Azt mondja, szeret, és megalázkodik.
Hogy mondjam neki, hogy nem vagyok én?
Hogy mondjam neki, ha én se értem,
Hogy lehetséges, hogy nem vagyok én?
Hogy most jövök rá, hogy mindig is tudtam,
De én se értem, hogy nem vagyok én.
Nem vagyok itt, és nem vagyok máshol,
Kettő sem vagyok - csak nem vagyok én.
Azt mondja, sokszor vele is így van.
Hogy mondjam neki, hogy nem vagyok én?
Azt mondja, mondjam csak, mondjam, csak mondjam.
Hogy mondjam neki, hogy nem vagyok én?
Azt mondja, érti, és tényleg sír is.
Hogy mondjam neki, hogy nem vagyok én?
Azt mondja, jó, csak legalább te menj el.
Hogy mondjam neki, hogy nem vagyok én?
Mint aki megérti, feláll, de nem megy.
Hogy mondjam neki, hogy nem vagyok én?
Elmegy, de visszafut, leül, feláll -

jó lenne, ha tudnám, miért kelek fel, és nem csak azt, hogy miért nem tehetem meg, hogy nem kelek fel.

- bocs, nem vagyok jól, nagyon szar társaság vagyok ma.
- de ezt nem akkor mondod mikor meghívlak, hanem mikor már megetted a sütit?!

itt az ideje magamnak is bevallanom, hogy a tavalyi fonológiatáborban csak azért találtam ki, hogy menjünk mindannyian éjszakai fürdőzni a balatonba, mert meg voltam hízva, és fényben nem akartam felvenni a bikinimet.

egyáltalán, hogy lehet egy rossz tanárba szerelmesnek lenni?!

se magyarázni, se érteni, se tompítani.
elmondom valakinek, és onnantól kétszer olyan egyedül maradok vele.

azok a legjobb futások, amelyek végére egyszerre szeretném üzenni az univerzumnak hogy köszönöm, és hogy baszd meg.

közlekedés
a taxis végigtolat velem az egyirányú utcában a rossz irányból, hogy gyorsabban odaérjünk, és még csak azt se hagyja, hogy fizessek.
métereket megyek az utcákon csukott szemmel, napszemüvegben nem tűnik fel senkinek.


aimee mann - it's not

kezdem ugyanannyira szégyellni magam azok miatt, akikkel elvileg egyetértek, mint azok miatt, akikkel kicsit sem értek egyet.

egész nap fájt a fejem, és mivel átlag ötpercenként fájt néhány másodpercig, aztán pár percre megint abbahagyta, reménykedni kezdtem, hogy ezek szülési fájások, és a végén megszületik majd valami kurvajó gondolat a fejemben. aztán elmúlt. csak úgy.

gondoltam, ma tartok gyümölcsnapot. barackos csokival kezdődött.

"objects are promoted out of the everyday realm of functional utility to a place where they are preserved, kept away from those forces likely to result in their damage [...] and cared for in perpetuity. it is this special treatment that gives them the value that they are ascribed, rather than the value they possess that requires this special treatment"
(carman, john (2010). promotion to heritage: how museum objects are made. in: here)

- nem baj ha visszajelölöm a fiadat ismerősnek?
- nem hinném hogy összeroppanna, gondolj csak arra, hogy velem él.

igaz, mit is lehet mondani.

védelmébe véve azt mondta, nem is vagyok kövér, csak duci.
gondolom ennyit várhatok el valakitől, akit leöregeztem.

sokmindent elront az, hogy csak a végére tudok gondolni.

ülök a széken, és nem tudom elképzelni, hogy a következő perc is meg fog történni, és az azutáni is, és majd felveszem a ruháimat, kimegyek az ajtón, lemegyek a lépcsőn, elgyalogolok a metróig, és közben ugyanúgy nem fogom tudni elképzelni, hogy a következő perc is meg fog történni.

a belvárosban, a vásárcsarnok mögött, egy parkoló furgon vezetői ülésén egy kisebb lángszóróval sütnek egy darab szalonnát.

száz kis fekete lovacska jön, hogy elhúzza
és utánuk kötöm
és én továbbra is hanyatt fekszem az ágyon, de egyszercsak lassan rájövök, hogy fel szeretnék kelni.

j: ennyi férfiba egyszerre még sose voltam beleszeretve
á: úgy érted, hogy most csak egybe?

nin-csen ve-led sem-mi baj.

tegnap este négy órán át fogyókúráztam. borzalmas volt.

azt mondom, olyan akarok lenni, azt mondják, dehát már olyan vagyok.

ha valami fontos történik velem, ki kell választanom, hogy kinek mondjam el először.

persze amikor azt ígérem valakinek, hogy ha fényképez nekem űrhajót, villantok mellet cserébe fényképen, akkor álmaimban sem gondolom hogy a következő kép amit a telefonjával készít, az egy űrhajót fog ábrázolni.

hogyan szerettetem meg magam lányokkal.
üdvözlésképp meg akarom simítani egy fiú karját, de véletlenül a kezemben lévő kis zászló hurkapálcájával a barátnőjét bököm meg.

azt tisztázzuk, hogy a csoki a mellemre van, a futás meg a seggemre.

- nem vagyok teljesen életképtelen, csak még soha nem intéztem el semmit.
- jó az, ha úgy írom alá a levelet helyetted, hogy anyukája?

én nem akarom a fájdalmat minimalizálni, az örömöt akarom maximalizálni.

buda, érzékeny lelkek irodaháza. ha az ember napnyugta után is dolgozik, bizonyos alkukba be kell szállni, bizonyos nyomtatványokat ki kell tölteni. próbálok túljutni a sokkon, hogy majdnem megmérték a csípőbőségemet.
lefelé a liftben két öregedő, harcsabajuszos biztonsági őr azzal viccelődött, hogy megállítják a liftet és megdugnak. olyan kemény az élet, szinte már gyengéd kedvességnek éreztem.

hát nem arról van szó, hogy legszívesebben mind egy sarokban nyüszítenénk otthon, mégis minden nap elindulunk rúgni egyet a világ seggébe?

vendégségben az apukámmal ijesztgetik a rokongyerekeket. matektanársors.

ahányszor társaságban a régi dallas paródiából vett mondatokkal váltottunk ki nevetést: |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| ||

felnőni és lefogyni a feladathoz.

szívfacsaró történeteink a kulturális szférából. lemondom a kocsmázást, mert nem tudnék elszámolni a vasárnap estémmel a lelkiismeretemnek és a nemzeti kulturális alapnak.

nem voltam rest a linkelés után a való életben is felvenni a luciával a kapcsolatot, és bejelentkeztem, hogy péntek délután elmegyek hozzá, segíteni összeszerelni az új szekrényét. remekül sikerült. odafelé öt perc után elaludtam az autójában, megérkezvén megittam az összes kávéját, a szekrény darabjainak kicsomagolása közben megtanítottam a gyerekét karatés módjára kettétörni hungarocell-darabokat a térdén, majd mire összeszedtük az ezután maradt szemetet, már indulnom is kellett a vonatállomásra, ahová ő vitt ki.
a szándék megvolt.

veled minden rendben? mostanában nem ír rólad a lucia, érdeklődött a psyclone jack.

kérdeztem emailben a mr.a-t, hogy hogy van a lucia mostanában, mert nagyon ritkán látom, mire azt felelte, hogy vmi azt súgja neki, hogy nekünk fel kéne vennünk a kapcsolatot egymással, mert a lucia pedig az L-től próbálja közben megtudni, hogy hogy vagyok mostanában, mert nagyon ritkán lát.
ez annyira édesen socially awkward, ráadásul a történet minden szereplőjét az internetről ismerem. igazi bloggernek érzem magam újra.
fogunk mi még együtt visítani.

azt nagyon szeretem, hogy mikor lemegyek péntek este a kocsmába, nemcsak hogy van valaki, akinél véletlenül ott van ugyanaz a darvasi-kötet, mint nálam, de ő is rögtön arra gondol, hogy a könyveinknek örömükben azonnal csókolózniuk és szexelniük kell egymással.

a főnökömmel való kapcsolatomat jól illusztrálja, hogy ha elő akar venni valamit a táskájából nekem, akkor már automatikusan csokoládéra gondolok.

az egy dolog, hogy nem tudom boldoggá tenni. de hogy boldogtalanná se?!

fiatal, csinosnak mondott, káros szenvedélyektől mentes, de hát ez a kedvenc viccoldalam: http://anti-joke.com/