azt szeretem legjobban akinek felajánlom h közvetlenül a pszichológusom után találkozzunk.

marci, gyere és vidd el a szintidet, mert tizennégy év után újra írtam egy dalt a magányról.

kurvajó halat tudok sütni, erkölcseim megingathatatlan alapokon állnak, meg nekem kedvezett a szelektív iskolarendszer is.
na nem baj, lassan minden elmúlik, terveim a jövőre nézve h a turisztbüfében fogok fényes nappal (lehetőleg délelőttönként) inni.

az augusztus ugyanolyan mint a május: már és még nem tudom h mihez kezdjek, és nem izzadok le ha kimegyek napozni délután.

nem gondolok már többet a majonézes pirítósra ma este!

remélem működnek a beleid, puszillak, pöttömkém.
(mit is mondhatnék az smsezéseim természetéről.)

soha nem tudnék megbízni egy olyan férfiban aki kimegy az utcára félmeztelenül.

nekem nem kell azt végignéznem hogyan szeret mást az aki engem nem.
holnap sütök halat, azt hiszem.

azt gondolom most, h az énekesnőknek a számok között nem nagyon lenne szabad beszélniük. nem hogytetszikaruhám, nem hihi, nem akövetkezőnótánkarrólszól.

cukibokájú, neccharisnyás, harangruhás és szőke viszont szeretnék én is lenni.

olvastam az erkélyen, az ölemben tejfölös pörkölttel és pirítóssal. leettem magam, persze.
a szelíd emberi erőszakosságból van elegem.
január második fele milyen borzalmas volt, arra gondolok még, meg h minden mondanivalóm mindig csak ugyanaz.

lehet házasodni a szigeten! bár sor van.
(életem legromantikusabb sms-ét küldtem el tegnap.)

(...) agnus hogyan ijesztette el a jóképű olasz srácot azzal, hogy szintaxisról akart vele beszélgetni.
azt hiszem ez már így vonul be a történelembe, pedig. pedig én egész sok (nyelvészeti) dologról hajlandó voltam vele beszélgetni. arról nem tehetek, h furcsábban nézett rám mikor a raddoppiamento sintatticoról kérdeztem, mint azokra, akik a lófaszt a seggedbe mondatot akarták tőle megtudni olaszul.

a nouvelle vague koncert előtt három fiúval fröccsöztem és készültem a koncertélményre. ők például úgy is, h google translate segítségével próbálták kideríteni, h hogy mondják franciául h mutasd meg a pinád.

boldogtalan kis lények, nézett végig rajtunk isolde szeretettel a kocsmában.

a bortól kezdve a gyógyteán át a vízig mindenről tudom, h mikor miért iszom. el kell majd mosogatnom ha elmúlt már a szorongás.
legalább egy kicsit ha szebbek lennének a lábujjaim.


state radio - keepsake

a virágok szeretnek a gazdájukkal lenni, nem? aggódott a márti. másrészt ennyit költözni nem szeretnek, amennyit én. de most adjam oda az anyukámnak? nem tudom, beszélne-e hozzájuk annyit mint én. így átvittük őket az új albérletbe. a csoppy beleszuszogott a kaputelefonba mikor vittük fel őket, meg a dinamikus szemantika könyveket meg a lajkó félix cd-ket. aztán ültünk és a marci philip glasst zongorázott a csoppy meg rubik-kockát tekergetett. ettünk is, meg ittunk, olyan tökéletes volt kicsit.

akkor hallgattam sok cseh tamás dalt mikor tél volt és tabán mozi, meg zajló jég, és mentem a lánchídon és azt éreztem, h hideg az arcom meg h szeretnek.

körömlakkpiros a strandkajakom
én ma nem búslakodom dom dom dom

itt van, itt van. beszéljünk az érzésekről. azt hiszem, a düh a legegyszerűbb.

igen, ez hiányzott már nekem is nagyon, h az ági magzatpózban feküdjön a gödörnél a kövön és nádasdy ádámról beszéljünk.

csokit akartam enni. a napi egyszeri, kis mennyiségű csokifogyasztáson kívül az egyedüli megbocsátható ürügy erre a kávé mellé fogyasztott csoki, mert a kávé ízét nem szeretem. na de a kávéról pár hónapja leszoktam. a kávéfogyasztásra az egyedüli megbocsátható ürügy az, ha utána a plusz energiámat vmi hasznos, általában nemszeretem dologra fordítom.
csokit akartam enni, mosogatni fogok.

kik is voltak akik karácsonyra azt a húsdarálót ajándékozták mindenkinek a családban harminc évvel ezelőtt, és kiktől is van mindenkinek az a vajszínű sótartója, sőt, némelyeknek még az egész szett is, és a csíkok se koptak le mindegyikről, mint nálunk otthon, kik is voltak akiknek még a halászkertben volt az esküvője, ki is ijesztette meg az étterem dolgozóit kinek a lagzija előtt, ki is volt aki csak a jogosítványát tudta felmutatni az anyakönyvvezetőnek mint hivatalos iratot, és ki is vesztette el már az esküvő előtt a jegygyűrűjét kétszer is.
ezek fontos dolgok.

- ági, az előbb, amikor elbűvölőnek nevezte a saját személyiségét, akkor...
- vicceltem csak.

ő: milyen csodás érzés ily könnyedén szökellni, nem igaz? csak úgy suhansz!
én: kussolj! szenvedek!
kis kihagyás után újrakezdtem a futást, tegnap elkísért az apukám is.

nyertes típus vagyok, erre gondoltam mikor a készülő spagettiszószból egy laza mozdulattal felkentem a falra egy keveset.

ráztam a ketchupos flakont a reggeli melegszendvicsem felett, és azt hallgattam közben h a szüleim a másik szobából összefoglalják nekem milyen döntéseket hozzak az életbentartásukkal ill. a temetésükkel kapcsolatban ha esetleg arra kerül majd a sor. mondtam nekik, h kicsit eltúlozták most ezt így vasárnap reggel, hiszen én égettem meg az ujjam a melegszendvicssütővel, nem ők.
aztán ablakot pucoltunk.

nem vagyok különösebben féltékeny típus, legalábbis ezt hittem ma délutánig, amikor is a muci a szomszéd pokrócon mászó kislánnyal kezdett barátkozni a strandon, mert akkor hirtelen felmerült bennem, h odamegyek és megszorongatom egy egyéves kislány karját, h van itt egy-két dolog amit tisztáznunk kéne.

aztán még elvitt minket unicumot inni a t. csabi, és azt mondta, h én vicces lány vagyok. ezen még gondolkoznom kell, mert közvetlenül előtte egy mórickás viccet mesélt a székrekedésről. hazafelé indulva nekimentem egy postaládának, és akkor búcsúzóul még azt mondták az ági és a csabi, h ne áruljam el az épp itt nyaraló szüleimnek, h velük voltam, de üdvözlik őket.

kihajtogatott egy kihajtogatós madridi útikönyvet t. csabi a nyugati téri alexandrában ahova pisilni mentünk be, és azt mondta szeretetteljesen, ági, soha ne legyél szomorú egy fiú miatt. mindezt azután, h megláttak a szent istván körúton és középső ujja felmutatásával üdvözölt a t. család nevében.
megnéztük a cd-ket is, háromszor körbeugráltam az egyházi zene és az opera polcok előtt lelkesedésemben. t. ági, aki meg egyébként a kórusvezetőm, és gimiben az énektanárom volt, fogta a fejét úristenezve mikor rekviemekről áradoztam és elkezdtem dúdolni a borisz godunov elejét. és ez kísértetiesen hasonlított arra, amikor megírtam a volt tesitanárnőmnek smsben nemrég, h hogy futom a coopert, és ő azt válaszolta, h aki coopert fut, nem normális, a futás, az nem normális dolog, és egyáltalán, csak a hülyék futnak.

lassan újra csak én jutok eszembe a saját testemről.

szeretném, ha az isten felismerné h milyen nagyszerűen mutatok a trassenheide-i fenyőerdő előtt a homokos tengerparton öreg német karmesterekről álmodozva, és elintézné h azt csinálhassam amihez értek.

én: meg hát most fogalmam sincs, h mi van ezzel a fiúval...
a pszichológusom: de ági, most melyik szerelméről is beszélünk épp?

(akkorról, amikor még fiatal voltam és bohó.)

kér dolog hever a húgom ágyán. egy bugyi, és egy alkalmi munkavállalói könyv.

gyógyszerészeknek: ha egy nő görcsoldót és nyugtatót vesz, nem kérdezzük meg tőle, h van-e háromszáz forintja apróban.

egyedül vagyok a lakásban, ülök törökülésben az ágyon, pucolom a cukkinit, és visítom h all the rabbits died for supper tonight.
annyira ártalmatlan vagyok.

- és tényleg szokott hiányozni, ha nem iszol?
- hát, igen. de nem mindig, meg nem olyan nagyon. pl most se, egyáltalán nem.
- most ittál meg egy korsó sört!
- ja... tényleg.

lécci ne nyalogassátok a lábujjaimat, köszönöm, nem kérek több gyíkot.
a tegnap délelőttöt négy gyerekkel és négy kutyával töltöttem.

halotti toron felszolgált süteménynek illik-e elkérni a receptjét.

szeretnék egy képeslapot arról ahogy minden reggel két-három órán át ülök és halálfélelmem van az életemtől.

nyugodtan menjek oda énekelni, azt mondta a bácsi, csak ők most vagy tíz számot bekértek előre a zenegépben, mert születésnaposuk van. de nyugodtan menjek oda ha úgy érzem, és ragadjam ki az énekes kezéből a mikrofont egy-egy versszak erejéig, én lány vagyok, én megtehetem. meg van náluk két meleg a társaságban, még nekik is elnézik. de aztán másokkal voltak már problémák, mert az a nagydarab barátjuk, látom-e, ekkor hátranéztem, az a nagydarab fehér ingben és szőke nővel, ő egy este előkapott három pisztolyt és a plafonba lőtt dühében. h azóta már kijavították, azt mondta, mikor felnéztem.

engem nem visel meg a meleg. nem visel meg a meleg. az előbb fogat mostam neogranormonnal. nem visel meg a meleg.

soha nem tudom, h mennyire vagyok lebarnulva, mindig azt hiszem h fehér vagyok mint a hó. és akkor tegnap felkaptam a muci-gyereket, h na gyere, nézzük meg a tükörben, milyen szép pár vagyunk, és a tükörből visszanézett ránk a cserzett arcú indiánlány a kis fehérbőrű gyerekkel akit a folyóparton talált.

azt kérdezte a lucia, h nagyon más-e a muci mint mikor ott voltam egy évvel ezelőtt, amikor aludt a vállamon meg néha pislogott. namost eközben a muci állt a kisasztalnál és tenyérrel ütötte a billentyűzetet, amivel elérte, h a számítógép kikapcsoljon, majd ott termett az ölemben, csorgatta rám a nyálát és rángatta le a felsőmet, miközben teljes erőből rázta a fejét, és kiabálta, h nemnemnemnem.
ez nagyon imponáló, és nagyon más volt.

elfelejtettem mondani a pszichológusomnak h mennyire egyedül érzem magam.

a királylányos keksz darabjában, amit én szoktam venni, 110kcal van. a korpás kekszben, amit ő szokott, csak 16. ideje volt h összeköltözzünk a húgommal.

- majd csak összecsiszolódtok lassan.
- igen. ő megváltozik.

egy végtelenül esendő, akaratgyenge, buta, buta nő vagyok.
vásárlásról van szó, nem férfiakról, sajnos.

ez a lány nem szokott otthon mosolyogni, ezt állapíthatná meg vki az ablakom alatt állva mikor esténként kinézek és behúzom a függönyt. nem áll senki az ablakom alatt, de néha szoktam ezt beképzelni. néha félek, és akkor ismeretlen emberekről, néha reménykedek, akkor meg ismerős emberekről.

képzeld, mostanában rákaptam a lux szappanokra.
(mozart: zongoraszonáta d-dúr kv 311 közben a nézők soraiból)

mindketten kosok, igaz, kérdezte a vonaton a néni a yes&no-tól és tőlem miután leültünk a vonaton. mindketten kosok voltunk és meglepettek, kár, h ez minket nem érdekel. van egy nagyon jó ezoretikus(sic!) magazinom, nézzék csak meg. félelmetesen igazak ezek a dolgok. hát persze, kosok, én meg nyilas vagyok, persze, h itt beszélgetünk. arab horoszkópban lánc vagyok, kínaiban meg tigrismacska. a jobb szemével kacsintgatott, és közben közel-közelhajolt hozzám mikor a lényeg az életben, gyermekeim az kezdetű mondatok jöttek. húszéves állottrúzs szaga volt a néninek, amiből még a fogaira is volt kenve. rózsaszín körömlakk, lakktól ragacsos haj, nagy fehér klipsz fülbevaló, amit ugyancsak megfogott a rúzs, és ráncok, ráncok, ráncok. nézzék meg milyen lábizmaim vannak! szoknya fel. mint egy a-e-ro-bi-kos-nak! én azt vallom, h mindenki annyi éves, amennyinek érzi magát. kacsintott megint, és nevetett. hát én jól vagyok így. most mégis, mit kezdenék egy 60-70éves vén kecskével? nem igaz? kacsintott, nevetett. én 28éves koromban hagytam ott a férjemet. mert addigra már őrülten tisztában lettem magammal. csokoládészaga is volt a néninek, mert azt evett. tízmillió udvarlóm volt fiatalkoromban. de a férjem legalább szép volt. ez az egyetlen gyengém. h a férfi szép legyen. olyan szép volt, mint a horthy miklós fia, pista. kacsintott, nevetett.
az volt a baj h egy hülye bakhoz mentem hozzá. de azt is miért? mert akkor lettem túl egy nagy szerelmi csalódáson egy ikerrel.


edith piaf - non, je ne regrette rien