nézzünk magunkba és tárjuk szét a kezünket.

- de ha flörtölni akarsz, állítólag így kell mosolyogni, fogak nélkül.
- igen? na, most milyen? jól csinálom?
- hát, ez inkább olyan sajnálom-hogy-meghalt-a-nagybátyád mosoly.
- jaj ne. és ha így? változik vmi?
- igen, ez már kicsit más. ez a sajnálom-hogy-meghalt-a-nagybátyád-de-vidd-innen mosoly.

a pszichológusomnak nincs könnyű dolga, ezt egyrészt önmagamat ismerve tudom, másrészt az arckifejezéséből, amikor azt mondom neki, hogy de néha máshogy voltam másmilyen.

szívemen, számon. szívemből, számból. szívemmel, számmal.
szívemet, számat.

a kocsmában találkoztam ma egy lánnyal, aki megveti a gasztroblogokat, egy lánnyal, aki sokat van otthon és a plüssmacijait fényképezi, és egy lánnyal, aki nyilvános helyeken is szeret nyitott ajtónál pisilni.
előtte még körbevezetett minket p. a lakásán, zisz iz szalon, lotz-terem, kúrósvécé, de én csak a konyhára gondoltam, mert ott voltak a sajtok. aztán, mikor a sajtok már elfogytak, hangosan összekészültünk az előszobában, nagyjából úgy, hogy fújok ide is. tejkaramella, signorina bella, de elragadó! akopalipszis! tejkamarella! én szeretem szagolgatni a kézfejemet, az gáz? nem gáz amíg nem nyalogatod. get out, bitches! és akkor kiléptünk, és a bejárati ajtó és a lift előtt állt egy fiú és irgalmatlanul röhögött, heló, mondtuk, és eloldalaztunk. ugye nem ebben a házban laksz? kérdezte még p. reménykedve. holnap fenn lesztek az interneten, mondta erre a fiú, és beszállt a liftbe.
ezúton a következőt szeretném üzenni ennek a fiúnak: hah!

jegye, bérlete mindenkinek van? áll meg a biztonsági őr a busz elejében. a lehanyatló fejekkel amúgy is tele lévő éjszakai busz egy emberként bólint. jó. mondja a biztonsági őr. nem kell ezt túlzásba vinni.

drámai instrukció: férfivállba

olyan is csak a nyelvtudományi intézetben történhet meg, hogy talál az ember egy jégcsapot az udvar egyik sarkában a földön, hogy nicsak, leesett, mire a kinga, a nyelvészet szak lelke és motorja, multivitaminos gumicukorral a szájában azt válaszolja, hogy jaj nem, azt a kristóf hozta, és én eltettem ide.

isten áldja a márványsajtos vajkrém feltalálóját!
plusz húsz százalékkal áldja!

ha van a világon megnyugtató látvány, akkor az indulás előtt a gps-ét nagyítóval néző taxisofőr, az nem az.

a müpában két helyre vágyom nagyon: a színpadra meg a sprinkler gépházba.
én bízom a tehetségemben, legalább az egyik egyszer biztos meglesz. stay tuned.

én abszolút ellenállás-ellenes vagyok.

elmennek a lányok a csokorrózsáikkal, plüssállataikkal, csokijaikkal meg ilyen-olyan ékszereikkel a picsába! nem tud senki semmit, amíg egy férfi nem használ ékezeteket az ő kedvéért.

- és azt mesélte az estéről, amikor...
- amikor egy sántának a botjával böködte egy buzinak a hátát? mesélte.

a nagy park közepén volt, mégse látta senki, hogy belefeküdtem a hóba.
felváltva félek attól, hogy nem leszek többé játékos és vicces, meg attól, hogy nem tudok többé csendben egyedül lenni.

florence and the machine - rabbit heart (raise it up)

megtanultam alkalmazkodni a vágyaimhoz.

egy öttagú hangoskodó fiúbanda mellé ültem le a metrón, ott nem ült senki. megállókon át arról beszéltek és poénkodtak, hogy én annak a fiúnak a kurvája vagyok, aki mellé leültem, és hogy én úgyse hallom, amit mondanak, mert zenét hallgatok és nézek magam elé. aztán a deáknál készültek leszállni, és sorban haladtak el előttem, és akkor a sor végén a stricim még kedvesen rám mosolygott és megsimogatta a fejemet.

- érdekes volt, rámjött a szeretet.
- remélem nem hagytad eluralkodni magadon!

minden csokipapír belsejében az van, h sajnos most nem nyertél.

a brainoiz arról panaszkodott tegnap a kocsmában, hogy a macskája csak három dolgot akar, hogy adjanak neki enni, játsszanak vele, és foglalkozzanak vele az éjszaka közepén. rájöttem, hogy tulajdonképpen tudnék macska lenni. cserébe meg dorombolva eszemm és játékos vagyok az éjszaka közepén.

- jó, akkor írjuk tovább. de mi rímel arra, hogy anál?
- halál!
- na, azért halált egy gyerekdalba ne.

rám mosolygott ma egy nagyon szép skandináv fiú a földalattin, és erre mi történik?! nekem nem a térdem remeg, nem az arcom vörösödik, és nem a szívem dobog, hanem a szemhéjam kezd el vadul tikkelni.
valamit csinálni kellene az én önkéntelen szomatikámmal, mielőtt még valakinek flört közben bele találnék böfögni az arcába.

mégis megyek vietnámba, kiáltotta a főnököm egy csendes december délelőtt, és odaszaladt a kabátjához.
azt említettem már, hogy a munkahelyem közel van a vidámparkhoz? minden nap ehetnék ebédre perecet, de a munkatársaim és a főnököm csak natúr joghurtot esznek.

nagyon hideg van, fáj a szívem, minden nap belesimítok egy csokimorzsát vmelyik nadrágomba.

az angolszakos szakdolgozatommal ott tartok, hogy csakis a témavezetőm által ajánlott sorozatokat nézek minden időmben.

- én soha nem fogok tudni annyira jól és sokat panaszkodni mint te, dani, pedig annyira próbálom.
- mert neked nem ennyire szar az életed, mint nekem.
- na erről beszélek.

az év utolsó raffaelloja.
(azt hiszem, túlérzékeny vagyok.)

nem onnan, ahonnan jönnöm kellene, megyek oda, ahová mennem kell. lehet hogy fordítva van. ment át velem a busz a hideg reggeli sötétben a hídon, dobozos jegeskávét ittam, ment át velem a busz, és arra gondoltam, egész nyugodtan elronthatom az életem. itt kezdődik minden.

ezek a soha vissza nem térő, gondtalan, fiatal éveim, heló! annyit bánthatom magam, amennyit csak akarom!

- hello, mi újság?
- épp készülök most lefeküdni. pms-em van. és nálad?
- nekem identitásválságom van.

nőnek lenni kaland!

szerintem megkapó vagyok, ahogy karácsony este, melegítőben, country számokat éneklek a konyhában mákos fogakkal - de ebben lehetnek véleménykülönbségek.

sótlan lett a sóskiflim.

nincs itthon elég porcukor. rapszodikus vagyok.

hogyan kell a szívnek dobbannia, amikor egy hentes nevezi az embert husinak.

van egy kis feszültség ma reggel az irodában. köztem és a tegnapi karácsonyi partiról maradt aprósütemények között.

na várj csak, vette elő a kocsmában a mindenrendbenlesz-arckifejezését és a pénztárcáját. közalkalmazott vagyok!

istenem, én annyira hálás vagyok az engem körülvevő férfiakért, és nőkért, és férfiakért.

bizonyos értelemben elfelejtett írónak lenni is rengeteg törődéssel jár.
rövid utánajárás után arra jutottam, hogy kaffka margitról az elmúlt hetven évben senki nem írt semmit, csak arról, és arról viszont sokat, hogy senki nem ír semmit kaffka margitról. ezért kicsit visszább néztem, és akkor találtam még egy radnóti írást, amit még kaffka margit halála után húsz évvel írt. arról, hogy senki nem ír semmit kaffka margitról.

van egyébként munkahelyem, hangulatban és helyileg is közel a vidámparkhoz. minden nap ehetnék ebédre vattacukrot, de a munkatársaim és a főnököm csak natúr joghurtot esznek. nagyon jófejek egyébként, a főnököm például nem csodálkozik, ha egyes költők neve mellé szívecskét teszek az átküldött fájlban. hanem egyetértően bólogat.

miközben úszom, a hulló hó a medence feletti ködben tűnik el, mégis számolnom kell a hosszakat magamban. azokra gondolok, akik a kezükkel etetnek, és azokra, akiket a kezemmel etetek. a hosszok végén mindig megállok, és leveszem az úszószemüvegem, hogy felfelé nézhessek. légy a barátságom.

ma voltam a prae folyóirat tízéves születésnapi estjén, ahol az alapítók azon tanakodtak keserédesen a köszöntőbeszédben, hogy kasztráltassák-e magukat, de ezt is alig lehetett hallani a pultnál zsibongó emberektől, és akkor örömmel konstatáltam, hogy az irodalmi élet és én hangulatilag még mindig nem távolodtunk el egymástól annyira nagyon.

számítógéphasználatban egyértelműen drag'n'drop (ziehen und fallenlassen) ember vagyok. emberi kapcsolataimban - azt hiszem - nem vagyok drag'n'drop (ziehen und fallenlassen) ember.

én persze csak elmesélésekből tudom, hogy mi történik vasárnap este egy budapesti talponállóban, anya.

vasárnap este, egy néptelen budapesti talponállóban:
pultos (honfoglalózás közben): milyen kutya a dobermann? angol? v német?
vendég: biztos német. hát thomas mann, dobermann.

nézem a parkettán a lábfejemet, spicc, pipa. spicc, pipa. álmomban lelocsoltam magam benzinnel.

arvo pärt - i am the true vine

tegnap a kocsmában épp meg akartam inni a fényképezőgépemet, mikor oldalba böktek, hogy hogy van az irtóhangsúly angolul.

bementem ma az angolszakra, és a félévben először találkoztam nádasdy ádámmal, aki a hogylétem felől érdeklődött, majd hirtelen rám mutatott, és az arra járó miklóshoz (sztrítvarior és tanszékvezető) intézve szavait, azt mondta, hogy ezzel a nővel különösen kemény kézzel kell bánni.

van ez a blog, gondoltam, inspirációképpen, hogy különféle művészek és híres emberek hogyan szokták beosztani az idejüket és erejüket, hogy hatékonyak legyenek, és erre kiderül, hogy auden amfetamint váltogatott barbiturátummal.

egyszer megjavulok éééén, jó leszek maaajd, és visszatéérek hozzáád úúhúhúújra! lalalallalalalaa...  a király meghalt, kisasszony, de maradt itt egy főherceg!
kövérkés férfi nekem a földalattin.

nahát, így ruhában meg sem ismertem!
középkorú nő középkorú férfinak a földalattin.