nem foglalkoztat annyira az öregedés, csak újabban, mióta péntek este elaludtam a dallas előtt.

- miért, gondolkozol rajta, hogy elmenj pszichológushoz?
- hát nem tudom. a pszichológus ad enni? lehet nála aludni? meg lehet dugni?

a fiúk reggel nem is értik, mit akarhatnánk a maslow-piramis másik végétől.

azért az elég jó, hogy mikor rengeteg biztonsági őr és csajaik között táncol az ember villogó, színes fényekben a la isla bonitára, akkor van, aki odajön hozzá, és a fülébe súgj üvölti, hogy az a sapkás csávó ott olyan tandoris.

- menjünk.
- merre?
- a karibi térségre gondoltam, de hamarosan felszállok az 1es villamosra.

szia kicsi halálkanyar, szia.

a síelés, köszönöm, nagyon jól megy, kisgyermekeket és kötöttebb ízületű nyugdíjasokat fölényesen mosolyogva előzgetek már a zöld pályákon.

kedves naplóm, ma azt mondta egy fiú, hogy milyen jó kis combom van.
arról beszélgettünk, hogy kit eszünk meg, ha éjszakára fennragadunk a hegyen.

akárhánymillió forintos költségvetésről is legyen éppen szó, még mindig képes vagyok kimutatni az ablakon más mondatának a közepén, hogy mókus!

el sem mondom, mennyit késtem ma egy kolbászos rántotta, egy ribizlitea, egy tejszínes brownie, egy presszókávé, a csoppy két szép szeme (nem ettem meg), majd az egyik táskám reggelizőhelyen való felejtése miatt, a főnököm meg azzal várt az irodában, hogy hozott nekem síkesztyűt meg fülmelegítőt meg spéci zoknit, hogy szeressem meg a síelést.
ma reggel még vona gábort is jobban szeretem magamnál.

péntekig megtanulok a youtube-ról síelni, aztán a jövő héten meg figyeljétek majd a híradót az rtl-en, ott befér egy rákos kisgyerek és egy újszülött víziló közé simán egy bizarr síbalesetek körkép.

volt ilyen is. valamelyik december, megyek az utcai virágoshoz:
- jó napot kívánok, tizennégy virgácsot kérek szépen.
- rendben, adom... utómikulás lesz az oviban? vagy a suliban?
- az akadémián.

egyik első élményem a nyelvtudományi intézetről, hogy az asztalon ülve vártunk nádasdy ádám előadására a földszinten, és egy ott dolgozó néni ránk szólt, hogy ez itt egy tudományos intézet, nem szabad az asztalokon ülni.

egy évvel később álltam egy asztalon a nyelvtudományi intézetben, és nádasdy ádám, krokodiljelmezben állva mellettem, nyújtotta a kezét, hogy le tudjak róla mászni.

- de most az ágival szenvedtem eddig lélekben.
- micsoda?! velem szenvedtél és nem is szóltál?
- jézus sem szólt.

én illényikaticázok, te illényikaticázol, ő illényikaticázik, mi illényikaticázunk, ti illényikaticáztok, ők illényikaticáznak.
1. a hollerung ma is elillényikaticázta az utolsó ráadást.
2. szóltunk a művésznőnek, hogy ezen a színpadon nincs illényikaticázás, mégis lenyomott egy csárdás-egyveleget.
3. péter keserűen tudomásul vette, hogy a kortárs hegedűdaraboknak nincs közönsége, és inkább úgy döntött, összeillényikaticázza a lakásravalót.

ebben az országban most a mémekért és a fiúkért érdemes élni.

esténként ki kell simogatni belőlünk a bajainkat és mások bajait.

White Winter Hymnal from Sean Pecknold on Vimeo.

amikor kiderül, hogy a hirtelen kialakult melanómád csokoládé.

ez volt életem legrosszabb éve. lisztet is úgy utálom.

nagyon sok dolgot tudnék kérni, de leginkább azt szeretném kérni, hogy legyenek majd mindig olyan emberek, intézmények, célok, amelyekért úgy gondolom, hogy érdemes lemondani a többi kérésemről.

a marci nem tudja elolvasni a kézírásomat, de beleolvas a naptáramba, és tényleg el tudja képzelni, hogy csütörtök tizenkét órára nekem be van írva, hogy magány.

amikor csend van, nagyon nagy csend van.
amikor nem integetek, kezet nyújtok, tapsolok, öklöt rázok, csettintek, kalimpálok, vezényelek, ölelkezem, akkor leengedem a karjaim a testem mellé és odaragadnak. minden és mindenki kevés, kevés, kevés. nézek ki az ablakon. a nap maryzsuzsija.

esterházy péterrel álmodtam. nem mondhatom el, mennyi ruha volt rajta.

többet nem is akarhatnék az élettől. de akarok.

az anyukám már azt hitte, hogy jött a jézuska, de az apukám lehűtötte, hogy csak az ő kopasz fején megcsillanó fény volt az. kezdem érteni, miért kínálgatnak konyakkal.

nagyon boldog karácsonyt mindenkinek!

vegyek a családomnak karácsonyra magamnak nyugtatót?

hétfőn meggyőződhettem arról, hogy az új munkahelyem, a múzeum is kiérdemli a vidámpark címet, ugyanis a fontos, alapvető értékek ott is megvannak, úgymint:
1. tepertőkrém
2. a karácsonyi parti kezdete után alig egy órával már karaoke
3. irodalom szeretete blablabla

gázolt a metró újra jár a metró gázolt a metró újra jár a metró gázolt a metró újra jár a metró gázolt a metró újra jár a metró gázolt a metró újra jár a metró

igenis, lehet úgy szexi egy nő, hogy kibújtatják ruháiból gyöngéden, és egy fájdalomcsillapító tapasz van a derekán!

részegen a táncparketten sneki nem kiabálja államtitikárok neveit!!44

tudatosítani: nem az ebédem kívánja a bort, hanem én.

idén karácsonyra mindenki kihúzza valakinek a nevét, és egy minden rendben lesz kíséretében megsimogatja a fejét annak, akit húzott.

akarok egy katonazenekart.
ettől teljesen függetlenül: annyi bajom van velem.

ferencz győzővel megegyezik a bioritmusunk.
ferencz győző, akivel megegyezik a bioritmusunk, valószínűleg nem emlékszik a nevemre, de mindig nagyon kedvesen mosolyogva köszön. évek óta, akármikor a menzán járok, ha rendszeresen ugyanazon a napon, ha rendszeresen ugyanazon a napon, de kivételesen más időpontban, ha ritkán és össze-vissza, mi mindig egyszerre ebédelünk. néha már aggódva nézek szét a levesem fölött, hogy hol van, csak nem történt vele valami, de akkorra már be is lép az ajtón.
ma a kampusz egén egy szivárványt, menzáján pedig a ferencz győzőt láttam, amelyek után kénytelen vagyok én is belátni, hogy van még remény.

ma rám mosolygott orbán viktor egyik testőre. remélem ez nem azt jelenti, hogy elhurcolnak majd a háremébe, vagy vmi.

jött egy fiú az i. intézetből és aláírtam neki egy papírt, de mondtam, h lepecsételni inkább nem fogom, mert a munkahelyem jogilag már nem létezik. mondta, h nem baj, mert úgyis megszűnik ebben a formában az i. intézet is mindjárt, akiknek a papír lesz.

ajánlás.

az üzenet amit arckifejezésemmel sugározni kívánok a gyógyszerészek felé: tudom, mit csinálok.

be kellett mennem az eltére egy igazolásért, és olyan történt, amilyen míg oda jártam, persze soha: senki sem várt a tanulmányi osztályra. háromszor néztem meg, tényleg az ügyfélfogadási rendnek megfelelő nap és napszak van-e. olyan gyanakvó arccal nyitottam be a tanulmányi előadómhoz, hogy kinevetett. de... de hol vannak a többiek? kérdeztem. mire az előadóm egy laza mozdulattal a szemétbe dobta a kezéből a barackmagot és mosolygott. őket már megettük.

most az van, hogy minden nap eldől valahol, hogy aznap milyen leszek, pedig már volt úgy, hogy volt ebbe beleszólásom.

én is ilyen szeretnék lenni hetvenévesen! de most előbb még megyek és iszom egyet, hogy mégse érjem meg a hetvenet.

tök igazságtalan, hogy nem azok a rosszak történnek meg, amelyeket jól viselek. a végén még ezekben is rutinom lesz.

don quijote hazájában tartunk meetinget arról, hogyan folytassuk szélmalomharcainkat a kultúráért.

általános szabályok:
- MOSOLY!!!

az ébresztő lenyomásakor a vekker számlapján pár másodpercre kigyulladó fény pont alkalmas arra, hogy sötét reggeleken biztonságban visszalépkedjek az ágyamig.

fel akartam hívni a nagybátyámat, hogy nem voltam-e nagyon barátságtalan, mert a múltkor munka- és rohanás közben futottunk csak össze, és elég ideges voltam.
de aztán a nagybátyám megelőzött és felhívott, mert benne már nem várhatott tovább a hála, és nagyon meg akarta köszönni, hogy nem ütöttem meg.

képzeljük el, ahogy a meghatottság és büszkeség könnyei gyűlnek a szüleim szemébe, hogy először jelennek meg széplelkű leányuk írásai egy irodalmi lapban.
törékeny virág vagyok bazmeg címmel.

már annyi pálmafa kellemesen lenyugtatott, amennyit előre, a google street viewban láttam, míg lesétáltam a leendő hotelom utcáján a barcelonai tengerpartra.

én minden történésért és visszajelzésért keményen megdolgozom. de a világ, úgy magától, nekem kevés.
én se vagyok erős.

felnőttem: már nem szeretnék betegebb lenni, mint amennyire vagyok.

más:
k22. a következő személyes adatokkal kapcsolatosan állított ön valaha valótlanságot az interneten?
- súly

a lucia idei halloween partiján virginia woolfnak öltöztem, amely karakterben az eddigi jelmezes bulikhoz képest (amikor is rss-feednek, lady gagának, illetve hoffmann rózsának öltöztem) a legkönnyebb volt megmaradni. egészen odáig vittem a dolgot, hogy az este egy pontján maga a bosszúálló angyal (lucia) fogott kézen és ültetett le gyengéden, hogy meséljek, mitől vagyok ilyen szomorú.
egy tánc a spice up your life-ra pedig virginia woolfnak is belefér még.

a főnököm elutazott külföldre, de küldött nekem meglepetés balatonszeleteket a lányával a péntek esti sötét, félelmetes, határidős papírokkal teli irodába.
na jól van, jövök vasárnap is.

lassan eljön az én időm, és akkor majd david hasselhoff állít be engem háttérképnek mások gépein!