"maradok, nem véletlenül, de nem is
valami szelíd-
vad elhatározásból,

nem szórakoztatom magam azzal, hogy hol lennék
még ennél is inkább
valahol máshol,

majd nyilván olvad, kisüt, fölszárad,
aztán megint
elázik szépen

az egész, itt ücsörgök a napon egy nem túl
kényelmetlen, de nem is
kényelmes széken

egészen nyár közepéig, ha van egyáltalán közepe,
és nem csak
vége a nyárnak,

és ha tényleg akad olyan még, akire
igazából ennyire
sehol se várnak."

(kukorelly endre - (2. 1999. február 14.) (r.))

ülök az erkélyen. a tenyeremet a tea melegíti, arcomat a nap, combomat sylvia plath naplói. sylvia 18éves. állandóan hátra kell lapoznom a jegyzetekhez, h tudjam, kik az új pasik akikről beszél.

tegnap elsétáltam egy kirakat előtt, ami kiscsibékkel volt díszítve. ja, igen, a közelgő húsvét miatti dekoráció, gondoltam.
csapjatok már fejbe.

ki akarja végigcsinálni velem ezúttal. ki akarja végigcsinálni velem újra.
milyen szar, hogy ha rólam van szó, nem maradhatok ki semmiből.

csütörtökönként 4től fél6ig nádasdy ádámot hallgatom ahogy viccet mesél jiddisül, héber dalbetétekkel.
és ti mit élveztek az életben.

van abban valami báj (és baj), ahogy amy winehouse két soron keresztül ott tartja a mikrofon mellett azt a kis alkoholt, hogy amint levegővételnyi szünet jön a dalban, belekortyolhasson.

évkezdés:
- ... you will be expected to read 25-35 pages for every week. 25-35 pages.
- with or without pictures?

nem is csoda, ha nem akar velem lakni senki, hiszen még viasatom sincs.

"Hallani vélem, hogy Balogh Endrét bántják. Nem találom a sötétben a gázpisztolyom, így letépem a falról a Babits-képet, hogy segítsek. De sajnos verésről szó sincs, Endréék csak a saját szobájukba szeretnének bejutni. Rúgják az ajtót, kaparják a falat. Több sem kell Karafiáth Orsolyának, ki meztelen testét takaróba csavarva megjelenik, hogy mentse a menthetőt. Kuncogunk, majd feltűnik Bedecs László, aki az iránt érdeklődik, hogy itt tömegszex lesz-e. "

ilyesmi kalandokban volt része szigligeten agnusnak, a "véresszájú bloggernek".
titkosnapló pollágh róka péter tollából ITT.

anyu apu ica bözsi lajos jóska dodó gizi stefi.
a nagymamám minden nap elsorolta a halottait.

ma a villamoson 23 középiskolás beszélgetett a fejem fölött.
én most abbahagyom a tanárképzést, jó?

múlnak az évek, és egyes emberekkel lecseréljük az internetes kapcsolattartást élőre, másokkal pedig az élőt internetesre.

the cat sausaged away. we can beat its trace with a stick.

vmi megszállt, és most úgy érzem, feketében kell járnom. ennek jegyében járom a boltokat, kell szoknya, blúz, ruha, esetleg még fátyolt is veszek és akkor már csak piszok kell majd a körmöm alá és én lehetek egy napbarnította haditengerész fájdalmában földbe markoló özvegye, aki a temetés óta céltalanul bolyong.

nádasdy-írások hátoldalára nyomtatok kukorelly-szöveget. egy ribanc vagyok.

levittem a legrosszabb énem szigligetre, nyaraljon ő is. bár nem érdemli meg. néhányszor kétséges volt, hogy kijövök-e a szobámból. pontosan annyiszor volt kétséges, ahányszor bementem. különösen akkor volt kétséges, mikor direkt azért mentem be, hogy ne jöjjek ki.

orsi, te parókát hordasz, te meg fogsz engem érteni, szólítja meg ficsku pál karafiáth orsolyát, majd ellejt előtte a valaha az én tulajdonomat képező citromsárga harisnyában.

"Nagy zajjal verik fel a cirkuszi sátrat.
Este előadás lesz. Idegen, furcsa
állatok remegnek a lakókocsik mögött.
Állítólag egy angyal lesz a fő attrakció.
A szédült porondmester szerint ma
megváltja a világot. Pénz fog hullani
az égből. Meg érzés. Mert az úgy hiányzik."

(sopotnik zoltán - futócirkusz (részlet))

élménybeszámolok:
1. lobog a hajam a szélben ahogy kihajolok a gyorsvonat ablakán, a mellettem utazó kedves meleg angol fiúk győri keksszel kínálnak.
2. behunyt szemmel, széttárt karokkal gyalogolok a balatonban a nap felé.
3. azok a barátaim, akikkel ha vagyok, nem kell behúznom a hasam.
4. olyan illata van a vendégágyneműnek, mint. reggelre bedugul az orrom.
5. lángos, iszap, felfújható gumikrokodil.

mától pedig terveim szerint leállítom minden agyi működésemet. aztán vagy újraindul, vagy nem. esküszöm, még a horoszkópot is elolvasom a nőimagazinokban. siófokon.

egy buliban felmerülhet a kérdés, hogy:
- és tényleg, hova teszitek ilyenkor a gyerekeket?
- hova, hova. hát bezárjuk őket a padlásra. nekik kaland, nekünk felszabadulás.

hír: ma valakinek jó illata volt a 24-es villamoson.

az élet a kisujját nyújtja nekem, én meg rögtön az egész karját próbálom magamhoz ragadni. nem kéne csodálkoznom, ha úgy járok, ahogy.
délutánra megadatott, hogy képesnek érezzem magam arra, hogy kilépjek az utcára. én pedig arra használtam éledező lelkierőmet, hogy fürdőruhát menjek venni. fuck.

ma reggel nagyon rossz hangulatban, és azzal az erőteljes érzéssel ébredtem, hogy valakit rettentően gyűlölök.
attól tartok, én vagyok az.

most pedig betekintést nyerhettek egy nagyszabású zenei produkció előkészítési munkálataiba. egy részproject úgy kezdődik, hogy a tivadar felveszi velem a kapcsolatot smsben, emailben, msnen, és kommentben egyszerre, hogy küldjem át azt a listát, amelyet zenei ízlésem (amelyet ő csak a tinglitangli pop terminussal jellemez) alapján érdemesnek találok előadásra. ezzel egyidőben ő is megismerteti velem kedvenceit, amelyek hallgatásának mindig lelkesen indulok neki. jó lesz ez, csak még kell egy kis idő, megkeresem benne a dallamot, mondom utána naivan. további 2 órán keresztül folytatunk munkamegbeszélést, youtube-os szerelmeinket egymásnak prezentálva, míg végül elkészül a végleges lista, amely az eredetiből természetesen egyetlen itemet sem tartalmaz. most valahogy úgy néz ki a dolog, hogy mi leszünk moha katalin és doherty péter. kisebb-nagyobb különbségek ugyan vannak, de ezek nagy részén, a tivadar szerint, 1-2 vödör crackkel még segíthetünk.

azt hiszem, végképp eltűnt a jó-rossz tengely az életemből. nem kibúvót keresek a saját mindenféle tetteimre, mert nem nagyon vannak mindenféle tetteim. egyszer biztos lesznek. 
senki sem rossz. we all are desperate.

elég csak eggyel több kávé, és már a dancefloor felé robogva karon ragadom az onnan épp távozni készülő john harrist, hogy you just have to dance with me to this song [aqua - barbie girl], mire ő azt válaszolja, hogy oh, no, i have my standards. a kérdés már csak az, hogy ezt a számra vagy rám értette-e.

nem várhatom el, hogy az emberek tudjanak mit kezdeni velem, amikor én sem tudok mit kezdeni magammal.

attól tartok, visszatérő rémálmom lesz, ahogy vasárnap hajnalban, kezemben a szennyesemet tartalmazó szatyorral, egy csehszlovák kollégium alagsorában bolyongok, hogy megtaláljam a mosodát. és aztán megtalálom, és nem működnek mosógépek.

cuz i know you. i know everything about you, julia, mondta dani sylviának.

látni john harrist nucleus-onset sztringeket rajzolni olyan, mintha pablo picasso ott előtted mártaná festékbe az ecsetét és érintené hozzá a vászonhoz.

engem egyszer a fonológus férfiak fognak sírba vinni. remélhetőleg a karjaikban.

nagy dolgok történnek itt egyébként. már az első este új alapokra helyeztük a tudományt. harrypotterileg. chomsky lett you-know-who.

ági, szerintem neked tényleg innod kéne. nem azért, hogy akármi... hanem hogy túlélj.

brno felé a vonatúton danitól vettünk csehszlovák nyelvleckét, amelynek segítségével már folyamatosan el tudom mondani csehszlovákul azt, hogy [dobpergés] jónapot kívánok, nyelvész vagyok, nem értem!, valamint a fiúk megtanulták azt is, hogy két sört kérek, és valami lónyálat a hölgynek - nagyvonalúan beleszőve engem is, aki az egyetlen absztinens vagyok a társaságban az egész táborban (az egész világon?).

a fiú, akibe tízévesen halálosan szerelmes voltam, és aki ezzel egyidőben a legjobb barátnőmbe volt halálosan szerelmes, aki pedig egy másik fiúba volt halálosan szerelmes; szóval ez a fiú úgy hív minket, az akkori legjobb barátnőmet és engem, nagyvonalúan, hogy régi szerelmeim. és olyan kedvesen mondja, hogy nincs is kedvem emlékeztetni a nagy régi szerelmesség részleteire, aszimmetriájára.


(over the rhine - i want you to be my love)

tegnap reggel miskolcon keltem és budapesten feküdtem le.
ma reggel budapesten keltem és miskolcon fekszem le.
holnap reggel miskolcon kelek és budapesten hajtom álomra a fejem.
óh, én nem így képzeltem el a rem-fázist.

(bár kétségtelen, h lehetne rosszabb. ha nem ott ébrednék fel, ahol emlékeim szerint elnyomott az álom.)

egy néni, viszonylag magabiztos léptei után, megtorpant a ferenciek terén a mozgólépcső előtt. persze a néniknek nem kell félni, ha agnus arra jár, és karon ragadja őket a benne buzgó segítő szándékkal és biztató felkiáltásaival. ami ezúttal is így történt. aztán néha lehet, hogy ekkor fognak csak igazán aggódni a nénik. és akkor félúton lefelé agnus fülébe súgják, hogy azért bizonytalankodtak a mozgólépcső tetején, mert nem biztos, h metróra kell szállniuk.

jót beszélgettünk. szeret magáról beszélni.

Ma bolyhos csönd a nyár, keringő vattazápor,
válik a nyár, fehér bohóc a cirkuszától,
a cintányér, a dob, a síp, a kasztanyét
cihát lobogtat érte, pár dunyha tollpihét,
meleg szél szórja szét prüszkölve és kacagva,
vedlik a nyár, az ágynak, asztalnak is vacak fa,
bár kormos és vörös szemed az éjszakától,
s nem látod tán e boldog, fehér erdőt a fától,
szeretnek, mind szeretnek, hajlong a kába rost,
majd fognak és kifőznek, irkába papirost.
Vedlik a nyár, szivem, lenyergelt vattapóni,
na bumm sztarára bumm, hát nem fogsz folytatódni,
pofozgatsz, mint a szél, cihát és tollbabát,
na bumm sztarára bumm, nyitsz ugróiskolát,
kis ródlizó anyák, kis kölykök szája kapkod,
mi hát a fulladásod e sürgő vattahadhoz?
az ugrabugra hóhoz egynyári némafilmen,
mind elmegyünk, na bumm, ma épp te mégy el innen,
hol forrón és puhán kering a vattazápor,
s válik a nyár, fehér bohóc a cirkuszától.

(parti nagy lajos - nyár, némafilm)

három napig nem volt időm gondolkodni. nem volt időm érezni. azt se tudom, hányadán állunk. jól vagyunk-e vagy szenvedünk. a terv elvileg az, hogy ma sokáig fenn leszek, gondolkodom, és mély depresszióba zuhanok, de egyébként nyitott vagyok mindenre.
aztán pedig beszédem van a metaemócióimmal.

este hazafelémenet figyelni kell, hogy megfelelő számú árnyékom van-e, és velem egyszerre lépnek-e.

e. nagymamájának ehetetlen a főztje, mióta saját bevált módszerei helyett a tévészakács lacibácsi fortélyait követi.
tegnap reggel egy néni elesett a főutcán és sírt.
a nagymamám 72 éves korában azt mondogatta, hogy ő még csak 71, és ne merészeljük azt írni a sírkövére, hogy élt 72 évet. mégis azt írtuk.


lizz wright - stop

miért nem lehet mindent a közepéről kezdeni.

egyszer majd írok egy drámát, amely valójában egy belső monológ lesz az edzett lélek és az edzetlen test összecsapásáról, és az lesz a címe, hogy harminc perc az ellipszistréneren.

ma lilivel és az orvostanhallgató barátnőimmel (akik - mikor lemondanak egy találkozót -, úgy exkuzálják magukat, hogy sms-ben elküldik a vércukorszintjüket, vérnyomásukat, és egy halom egyéb értéket, amelyek alapján, gondolom, rá kéne jönnöm, hogy nincsenek jól) úsztunk, jégkrémeztünk, napoztunk, feküdtünk a bícsen és a menstruációs ciklusunkról, cipőkről és férfiakről beszélgettünk (a lányok már csak ilyenek, hisz tudjátok), miközben kövér kisfiúk lábai kandikáltak ki a bányatóból.

nem sokkal a vége előtt szokott összetörni bennem valami. nem olvasom el az utolsó fejezetet, szenvedek megtanulni az utolsó témakört, szünetet kell tartanom a film utolsó 20 perce előtt, hogy végig bírjam ülni. ma reggel pedig úgy fejeztem be a mosogatást, hogy kidobtam 2 edényt.

így nyelvészkocsmázás után hazatérve, szinte már szomorú szívvel majszolom a csokis kalácsot, mert hamarosan fel kéne kelnem, hogy beírassam a 18. ötösömet a félévben. félő, hogy a kedvenc menzánkon való ebédelés után nem érek át időben a szimplába. forrócsokizás után olyan fárasztó énekelni. belefújja a szél a hajamat a fagyiba.

én: [átlapozok egy prospektust]
kata: mi az?
én: valami művészet. kell?
kata: nem. szar.

amikor a lelkes bölcsészhallgatókból megszólal a jövő értelmiségije.

kata: ... na jól van, de most már nem mondok ennél többet.
én: de, sorold még, hét pluszmínusz kettő itemet meg tudok jegyezni.
kata: de három után már elmegy a kedved tőle.