sziasztok lányok, köszi a színes gömbrágókat németországból.

kedves jézuska,
én nem kérek igazából semmit. nincsenek vágyaim. esetleg akkor azokat.
mondjuk a közösköltséget is befizethetnéd helyettem, jólesne.
puszi


patty griffin - useless desires

néha elszégyellem magam már csak annyiért is, hogy látható és hallható vagyok. mit ugrálok. sok lesz belőlem.

tegnap délután a nyelvtudományi intézetben születésnapja alkalmából a székhez bilincseltem a logika- és szemantikatanáromat az isoldétől kölcsönkapott rózsaszín plüssbilinccsel. ez közvetlen azután történt, hogy két copffal, úttörőruhában vezényeltem händel hallelujah chorusát, szövegként az ünnepelt nevét használva. eközben tivadar díszlépésben hozta be a portréját, elhelyezve azt saussure-é és chomsky-é között. ezután megérkezett nádasdy ádám krokodiljelmezben, és rövid körtánc után beszédet mondott. utána egy rgabor-nagyságú linuxpingvinnel kiegészülve, az úttörőkórus egy úttörődalt adott elő. majd "élőben" kapcsoltuk chomskyt, aki szavainak, bár gyanúsan a dani hangján beszélt, tanszékvezetőnk szinkrontolmácsolása adott új értelmet. az esemény legvégén paprikakoszorú került az ünnepelt nyakába, zenei aláfestésként az örömódára énekeltük a nevét.

bár ez az egész kb. olyan, mintha egy átlagos csütörtök esti beszélgetésünket vittük volna színre, egyelőre még nehezen tudom elhelyezni magam térben és időben. és a legfélelmetesebb az, hogy nem jelentek meg a végén az ápolók.

egyetemi tanulmányaimat egyelőre úgy néz ki, folytathatom.

én abban a hitben voltam, hogy mi ott hatan pletykálunk, sztorizunk, beszélgetünk, de akkor egyszercsak azt mondta a bright, hogy cssss, az agnus megszólalt!

nincs időm összefogni a fájdalmaimat, lebegnek ide, lebegnek oda. betenném pedig már mindet a megfelelő rekeszbe, a többiek mellé, hogy külön, szépen sorban koncentrálhassak rájuk. meg kell adni a módját.

it's all so hard it's so hard.
ráznám én is a melleimet egy koncerten mondjuk, mit keresek egy szaknyelvi-angol kurzust tervező word dokumentum kellős közepén.

ha néhány év múlva a horvát tengerparton fagylaltozom majd, és a férjem úgy szólít, hogy kicsim, és úgy folytatja, hogy vedd fel azt a mókás szalmakalapot, lefotózlak itt a szuvenírshopban, szép emlék lesz, akkor én beszaladok a tengerbe és nem úszom ki soha.

gondolatok mások fotóalbumainak nézegetése közben.

ma este egy születésnapi zsúron adtuk elő tudományunkat a tivadarral először. kértem, hogy ő konferálja fel a dalokat, mert énekelni tudok, beszélni viszont nem. és akkor ő mondta az első dal előtt, hogy az első dalunk a szerelemről szól, a második előtt, hogy a második dalunk a szerelemről szól, majd a harmadik előtt megjegyezte, hogy a következő dal a szerelemről szól, utána a negyedik előtt elárulta, hogy a következő dal a szerelemről fog szólni, majd az ötödik előtt mondta, hogy ez a dal arról szól, hogy valakit félholtra vernek londonban.
boldog születésnapot, kata.

ülök az ágy szélén, és ideggombóccá gyúrom magam. a napi program.

nagyon köszönöm mindenkinek aki emailben mindenféle szellemes megjegyzéseket tett a szexuális életemre; mostmár meglesz a plüssbilincs és a krokodiljelmez.
ígérem, azt is leírom majd, mihez kellettek.

ma kiöntöttem a szívem a tivadarnak, problémáimat olyan érzékletes képek segítségével illusztrálva, mint pl. koncentrációs tábor, háború, fegyveresek. ő végighallgatott, majd együtt sírt velem azt mondta, hogy reméli, hogy tudom, hogy az én problémáim semmiségek, és eltörpülnek más emberek problémái mellett. aztán sokáig próbálkozott retroflex t-t és ty-t egymás után minél gyorsabban kimondani, és akkor megértettem, hogy miről beszél.

"mert rég nem írok, rég nem olvasok.
Nyelem a port, a levegőt.
Szaladnak hetek, hónapok.
Felbukkan sok jó ismerős,
sok apró fájdalom

a nyakszirtemre ül,
hogy leutazzék majd a hátamon,
s ha kiderül: kerek, szilárd, áttetsző a szívem,
csak annyit fontos megemlítenem:
rég nem kapaszkodom."

(lászló noémi - fontossági sorrend (r.))

egész nap gyászmiséket hallgatok, mi bajom lehetne. a harag napja tételre reszelek uborkát.

kedves ismerőseim, ismeretleneim,
egy plüssbilincsre (kipipálva) és egy krokodiljelmezre lenne szükségem.
ne is kérdezzétek.
köszönöm.

minden baromságban benne vagyok. olyannyira, hogy gyakran meg is szervezem, nehogy kimaradjak belőle.

16 évvel ezelőtt egy unokatesvéremmel álltunk a harmincvalahányfős család előtt diósjenőn, és elénekeltük, hogy csókszor csók, ez a végzetem, szerelem a négyzeten.
ma álltam a negyvenvalahányfős család előtt diósjenőn, és elénekeltem a god bless the child-ot.
a koreográfia nem változik.


carmen mcrae - god bless the child

nemrég az egyik órámon el kellett mutogatnom azt, hogy kicserélem egy kisbaba pelenkáját. elmutogattam, aztán teljesen elérzékenyültem az elmutogatott kisbabámtól. olyan hintőporillatú mutogatás volt.

nem mintha nagy jelentőséget tulajdonítanék ezeknek a dolgoknak, de egészen megindító, hogy vannak emberek, akik még azután is kedvelnek, hogy látták a lábujjaimat.

it helpdesk (from it crowd)

nem süt a nap, nem megyek ki, takaró, tea, írok, olvasok, amikor már biztos nem lehet érezni mások vasárnapi ebédének az szagát, kinyitom az erkélyajtót. lemosom kívülről a szörpösüveget, hogy ne ragadjon. szerelmes vagyok az új vágódeszkámba, öröm rajta darabolni a zöldségeket, amiket már nagyon unok, mellesleg. apró darabokra vágom az uborkát, a háttérben latin dalszöveg, áhítat, polifónia. találtam egy új zeneszerzőt, majdnem megölt a csellóversenyével. csak ültem vizes hajjal, és majdnem meghaltam. zselés szaloncukor-illatú a samponom.
nagyon nehéz ez az egész, pedig azt hiszem, nem is fáj, és nem is tudom, miről beszélek.


peteris vasks - cello concerto, canto i.

sorról sorra megyek, minden kuktáról visszanéz az arcom.

biztos tudjátok, milyen az, amikor egy új szubkultúrával ismerkedtek meg, és átvesztek bizonyos formulákat, de aztán kiderül, hogy hibásan használjátok őket. na, azt hiszem, ez történt a tivadarral, aki nemrég egy ebéd közben hallgatta a barátnőim beszélgetését, levonta a maga következtetéseit, és azóta úgy gondolja, úgy kell kifejeznie magát ha hozzám intézi szavait. az alábbiakat hiszi a tipikus női nyelvhasználat mindennapi példáinak:

van a csoportomban egy helyes fiú, úgy szülnék neki egy gyereket.
csodálatos hely, úgy szülnék oda egy gyereket.
láttam egy cuki kabátot, úgy szülnék neki egy gyereket.

your message has been displayed to the user. there is no guarantee that the message was read or understood.

how defenceless we are.

ma azt olvastam, hogy a szorongásoldókat az anyukájuktól elválasztott, bánatukban ultrahangon sikítozó kispatkányokon tesztelik le. kiesik az ember kezéből a rivotrilos üveg, nem igaz.

ma hallgattam rákosi mátyást, gerő ernőt, és kádár jánost beszélni, és nézegettem őket képeken, próbáltam beleképzelni a szovjetnadrágos, mellényes, kalapos bácsikba az életrajzukat. megnéztem rákosi mátyásnét, gerő ernőnét, és kádár jánosnét is. mindenkit megnéztem. beszélnek bele a mikrofonba a lenin-kép alól. a kis troll áll egy ötméteres, saját arcképével díszített emelvényen.
kigyúrt férfi a balatonnál. nevető nő csimpaszkodik a karjába. gondosan vasalt ingek. hova tegyem.

elmegyünk a felolvasóestre, és a hely olyan bölcsészlányokkal lesz tele, mint amilyenek mi is vagyunk, és csak mi fogjuk tudni, hogy mások vagyunk, mint a többiek. sőt, a többiek ugyanezt fogják gondolni magukról, és csak remélhetjük, hogy a mi érveink megalapozottabbak.

a lucia egyedülhagyott minket a lakásában, és kiadta a feladatokat, hogy keressük meg az elrejtett, palacsintatöltésre alkalmas alapanyagokat (google használata nélkül), és alkossunk belőlük töltelékeket. akkor szépen visszatettem az apácanéni mumifikálódott kezét a polcra, és serény diódarálásba kezdtem a bárpult mögött, miközben hátulról öt koponya tekintett le rám.

a társalgás egy pontján, hosszú mérlegelés után úgy határoztam, hogy nekem is hangomat kell hallatnom és nézeteimet kifejtenem, ha már a zsíros-hagymás palacsinták ízesítéséről van szó. piros arany!, kiáltottam. ritkán szólsz, de akkor csípőset, jegyezte meg bright.

a felkelés utáni óra kritikus mindig. de van, hogy a felkelés utáni 168, 672, 26208 óra.

caldara - crucifixus

"na, ezt a dalt meg egy éve írtam: lalala lala lala, mi vagyunk hárman, én, meg, és azt kell tudni, hogy akkoriban nagyon szerelmes voltam plátóian az annába. lalala lala lala, mi vagyunk hárman, én, meg ő, meg, de kicsit bajban voltam, mert akkor még a szandrával jártam, és hogy lalala lala lala, mi vagyunk hárman, én, meg ő, szóval bajban voltam, hogy most akkor hogy írjam bele a dalba, hogy én egy annába vagyok szerelmes, ezt nem írhatom bele. de megoldottam. lalala lala lala, mi vagyunk hárman, én, meg ő, meg az annamari."

(edit: majdnem jól emlékeztem a szövegre.)

lehet, hogy tulajdonképpen önző vagyok, mikor szabadidőmben nem a közjó megteremtésére próbálok kidolgozni elméleteket és terveket, hanem a tivadarral a hamletet és az antigonét próbálom átírni vc-fonológiai keretbe.

hazajöttem, lefeküdtem a szobában a földre a mirelitzöldségekkel teli szatyrom mellé, és suttogtam korinak, hogy az élet, na az, milyen rettenetes. kori épp egy magnókazetta kettészakadt szalagját próbálta celluxszal megragasztani.
azt hiszem, egyetértett.

ma este vacsora közben kiborultam korinak. egyszerűen nem tudok állandó stresszben élni, nem bírtam tovább hallgatni, hogy míg én eszem, ő folyamatosan kérdezget, hogy hogyan nevezzük el a képzeletbeli kutyánkat és kecskénket. nincs ötletem, jólvan? engem is frusztrál, hogy itt lófrálnak a lakásban, és még nevük sincs.

meg kéne énekelni egyszer az összes nőt. akik már lerágott csontok, meg akik kimaradtak, azokat is. a dühös nőket, akik szívszaggatóan sírnak orgonaszóra. lehetne egy ilyen est, a beállásnál a léda-dal felénél kiszólnék, hogy még egy kicsit kérnék szépen a kontrollba, fiúk, aztán gyors egymásutánban jönnének a marylin monroe-, sylvia plath-, mona lisa- (ő is dühös volt, ebben biztos vagyok, mosoly ide vagy oda), és cassandra-balladák, aztán elszívnék egy szál cigit, mielőtt a következő blokkot kezdeném. jane doe, jean d'arc, tocsik márta.


soko - shitty day
szinte pont így gondolom.

az történt az előbb, hogy rákerestem google-ön egy bizonyos élelmiszer nevének helyesírására, ahelyett, hogy kimentem volna megnézni a hűtőben.

pár napja reggel átszaladt előttem az úton egy mókus. este hazafelé rámmosolygott egy kutya.
találkoztam emberekkel is, de az nem kavart fel ennyire.

na, megyek, hogy csináljak valami hasznosat is még ma. mert mire bemegyek az egyetemre, már késő lesz.
(ismeretlen szerző)

évek óta nem hagyta el a számat olyasmi, hogy hármas alapú logaritmus kilenc*, de ez még semmi, pascal kísért az aktuális tananyagban, meg egyéb, középiskolai fizikaóráról (nem) rémlő dolgok.

amikor a múlt héten még én is ott voltam abban a teremben, ahol előadás közben felmerült példaszóként franciául a watt, és you know, what watt is, ültünk ott harmincan, bölcsészek, néztünk, mosolyogtunk. electricity, whatever.

(*tanultam matekot egyetemen is, de nem ezt a visszataszító részét)

összeomlik a világ és rám fog esni az egész. azt hiszem, ilyenkor szénhidrátot kell enni.

na és ha bejegyzések nem lennének, csak kommentek.
nem tudom, hogy békülnék meg magammal.

(a zenei projectet arvo pärt nem hagyja elindítani egyelőre.)

a nyelvtudományi intézet 2. emeletén nézik egymást a falakról noam chomsky, ferdinand de saussure és roman jakobson. amikor csütörtök esténként 3/4 8kor a nap hold sugara megfelelő szögben esik chomsky bal szemére, akkor az rákacsint r. péter tudományos főmunkatársra. ekkor ő, az óra menetének 105. percében, téma- és helyzetváltoztatást indítványoz, a következőképpen átkötve:
- ... de mi a nyelv?
- a vé-csillag egy részhalmaza.
- hova megyünk?
- a pótkulcsba.

és ezután a kettes sor, és azután a világ leigázása.

a metrón rámmosolygott egy fiú. visszamosolyogtam. aztán rámöltötte a nyelvét. én is ráöltöttem a nyelvemet. teljesen elpirultam.
még szerencse, hogy nem vette észre a nagymamája, akinek a kezét fogta.

mail van most, komment nincs.
szavunk elakad, majd meglátjuk.

a racionális énem néha azt mondja, kezdeni kéne valamit a playlistemmel, mert ez így nem járja. mert a regina rákos édesanyákról énekel, a fiona hadonászik a színpadon, hogy elhessegesse a maga köré hallucinált bogarakat, és a tori is erősen élete alapélményei köré építi a repertoárját, ezek az alapélmények pedig a vetélés és a nemi erőszak. értem én, mire gondol a tivadar, mikor úgy foglalja össze a zenei ízlésemet, hogy dühös nők orgonálnak és közben szívszaggatóan sírnak.
és én ezt szeretem, de akárhogy is nézem, a legoptimistább szám, amit a winchesteremen találok, is csak azt dúdolja melankólikusan, hogy today has been okay. nem wonderful vagy ilyesmi, mindössze okay. persze akarhat-e többet az ember lánya, minthogy elmondhassa hogy okay volt a napja. jelenleg a földhöz verné seggét örömében, ha elmondhatná.
már csak ezért is, a racionális énem azt mondja, ajánljatok zenét. valami eddigiekhez hasonlót, de mégis, kicsit mást. olyan előadókat keresek, akik nem állnak pszichiátriai kezelés alatt, de nem is kezeletlen neurotikusok, nem molesztálták őket gyerekkorukban, nem halt meg a családjuk tragikus betegségekben, nem hagyta őket ott senki az oltárnál, stb.
jaj, félek hogy csak instrumentális techno marad a végére, ha sok feltételem lesz még.


emiliana torrini - today has been okay

kommunikációképtelen vagyok, de képes vagyok hosszan értekezni ennek természetéről és hátteréről. unalmas vagyok, de szórakoztatóan tudok beszélni róla.
mindenki megtalálja, amihez ért, nem igaz.

na idenézzetek, húzott elő egy különösen nagy és nehéz darab vasból készült vmit egy hajléktalan a méh előtt álló sorban. wow, mondta a többi hajléktalan.

ma zsanett barátnőmnél voltam. zsanett egészségesen sznob, járatja a hvg-t, de közben titokban mindig elolvassa a lakótársai best magazinjait. megértésemről és elfogadásomról biztosítottam, miközben késsel és villával ettem nála a borsófőzeléket.