az a baj, hogy sokkal jobb a humorom, mint amennyire okos vagyok.

mára megbántam valamit, amit tegnap mondtam. ez nagyon ritkán fordul elő, nem vagyok olyan lány, aki előbb beszél, utána gondolkodik. leginkább olyan lány vagyok, aki addig gondolkodik, hogy a végén inkább meg se szólal.

néha a testem a maga egyszerű módján megpróbálja megoldani a lelkem problémáit. nyáron balatonon olyan illata volt az ágyneműmnek, mint valakinek, akire nem akartam akkor emlékezni. reggelre bedugult az orrom. tegnap azon gondolkodtam sokat, hogy hogy van ez, hogy mostanában nem tudok az emberek szemébe nézni. ma reggelre úgy begyulladt a szemem, hogy kinyitni is alig tudtam.
én nem így képzelem a problémamegoldást, te szerencsétlen.

(nagyon rég emlékezetből teszem csak, amit szeretek.)

a fonológusok időt és fáradságot nem kímélve, elismerem, talán kissé indirekt módon, de azon fáradoznak, hogy jobbá tegyék a világot. fizikai megpróbáltatások (dohányzási tilalom az épületben) és hihetetlen önfegyelemről tanúskodó nagy lemondások (youtube-os böngészőablak bezárása) nem törik meg a fonológusokat. igazán elnézhető a fonológusoknak, ha ezek után a példaszó-kereséskor, (pl az i-végű mellékneveknek fenntartott táblázati cellákba), már nem annyira energikusak és kreatívak. leadják a cikk első változatát ezek a kitűnő emberek, és meg is érkezik rá az első recenzió:
"kedves [név]!
örömmel olvasom a [kötet]be írt kitűnő cikketeket. de kicsit sok benne a geci."

minden bloggernek van egy elkezdett regénye, ebből az alaptételből indult ki a beszélgetés, és annyira kilógónak éreztem magam, hogy én nem tudom úgy őszintén csóválva a fejem megvallani nekik, hogy már azt se tudom, miről akartam írni, vagy hogy csak a vége hiányzik, már kitaláltam, de képtelen vagyok leírni; szóval meg akartam felelni a sztenderdnek.

én: najó, akkor most hazamegyek, és írok három mondatot, és akkor már nekem is lesz egy elkezdett regényem.
lucia: de az nálad már az első három fejezet lesz, nem?
isolde: nem, az neki már három kötet lesz!

a diet.com hírlevelei minden héten a spam mappába kerülnek. ez az, amikor lemond rólad a rendszer.

Igen, kiáltsd ezt: gyáva az, ki boldog,
kis gyáva sunnyogó, mindent bezár,
bezárja életét is, mint a boltot,
mert benne van a csillogó bazár,


és félti kincsét, a sok cifra foltot,
a lelke szűk, kucorgó és sivár,
rablót neszel, mihelyt gyerek sikoltott,
örökre reszket és örökre vár.


Hazája ház, barátja az erős,
hitvány rokonja az ki ismerős,
határa kertfal, tyúkól, pincegátor,


de a boldogtalan tanyája sátor,
zászlója felleg, ő, csak ő a bátor
s a jó, csak a boldogtalan a hős.

(kosztolányi dezső: számadás (r.))

átvisz a révész a styxön, és utána napokig kell gyalogolni a szürke ég alatt egy végeláthatatlan, kiszáradt mezőn egyedül, és ott ez a zene szól.


lisa gerrard - the last embrace

úgy sorvaszt el a szociális fóbiám, hogy lassan elpusztulok vitaminhiányban, mert nem veszek zöldséget a boltban, mert a zöldségesfiú mindig hozzámszól, és én azt nem bírom ki.

a hím rákok az ollójukkal ijesztgetik egymást, a hím pávák a tollazatukkal feszítenek, a hím nyelvészek pedig bilabiális implozívát mondanak a kocsmában, egész estéken át. engedd le a glottiszod, engedd le, instruálja barátait dani, aki testtudatos, sőt, több sör után is tud uralkodni artikulációs szervein. az asztal másik felénél informatikusok ülnek, akik, a nyelvészek egybehangzó véleménye szerint, a linux-kernelről beszélgetnek (vö. másik csoport homogén észlelése). az informatikusok egybehangzó véleménye szerint a nyelvészek csak kihalófélben lévő nyelvekben előforduló hülye hangokról beszélgetnek.
és az informatikusoknak igazuk van.
oh, my friends, my dear friends.

mennem kell aludni, hogy holnap ne valljak kudarcot az egyetemi előadásaimon mosolygásból.

a hétfő reggeleken igazából nagyot dob majd, ha mindig jön majd a tivadar is gyermekvédelem előadásra, akinél jobban senki nem utálja a gyerekeket.

annyira utálom magam, hogy írni is képtelen vagyok róla, hogy mennyire utálom, pedig ez azon kevés dolgok egyike, amelyekről azt gondoltam, hogy értek hozzá.

visznek mikrobusszal, fényképezhetsz igazi bennszülötteket olcsón. krumplit, üdítőt kérsz mellé?

csak azt szeretném mondani, hogy életetek stratégiailag fontos pontjain ne a guglitól kérdezzétek, hogy mit kezdjetek magatokkal, mert - amúgy mindentudó - mesterünket ezen kérdésnél megeszi a fene, csekély számú találatai közül van, ami erre a blogra mutat; nekem pedig, mint ez talán látszik is, fogalmam sincs, hogy mit kezdjek magammal.

azt hiszem, hogy az elte btk hallgatójaként nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy ne legyen türelmem sorbaállni.

előadásmódom szuggesztívebb, mint gondoltam. meglátogattam a katát, hogy szórakoztassam az ebédszünetében. csak beszélgettünk sültkrumpli felett, de a végére már sikerült őt is megrengetnem a hitében, hogy az életcél, boldogság, remény szavak takartak valaha is vmit.

kőkemény érzelmi kérdés a tárgyfelvétel. néhány tanáromnak a vállán fogok zokogni, persze csak miután megkorbácsoltam magam. bocsánat, nem tudom felvenni, bocsánat, sok lesz, bocsánat, ütközik.
tényleg, vannak, akiknél akármit felvesz már az ember, ahogy az alábbi párbeszéd is példázza:

tivadar: és ha artézikút-fúrás szemináriumot tartana, azt is felvennéd?
én: igen.
tivadar: ... mondjuk én is.

ás vagy vagy bés. cés? ú.
most ismét olvassuk fel, kosárméretre gondolva.

- emlékeztek, mikor biliárdoztunk brno-ban...
- amikor a templomban vagy mikor a sztriptízbárban?

még mindig rá tudok csodálkozni az emlékeim gyönyörűségére.

ha van 8 perced tönkremenni.

emlékszel, nagyi, a kedvenced volt, mert olyan jóvágású fiatalember, hát, talán más is kell a politikához, de én is csak ennyit értek hozzá. azért még vitatkoztunk rajta sokszor, mert szerintem nem volt se jóvágású, se fiatal, dehát én nem is voltam 72 éves (71, bocs).

ma régi fotókat nézegettem, amelyeken a kövérek még vékonyak voltak, a vékonyak kövérek (ebből kevesebb van), a hülyék normálisak voltak, a normálisak hülyék (ebből kevesebb van), a holtak élők voltak, az élők holtak (ebből kevesebb van).
lehet, hogy le kellett volna vonnom valami tanulságot.

bocs srácok, a szerotonin, bocs srácok.

LENIN UTCA
(r.)

Az iskolával szembeni vályogházban Andi, a 16 éves roma lány zenére vetkőzik Viktor bácsinak, pénzért. Andi leszbikus és egyszer visszament az általánosba, mert szerelmes volt a tanárnőbe, és a szilvafőző versenyen azt üzente neki, hogy amióta levágatta a haját, még szerelmesebb.
Nem mondja be a tévé, hogy a tanító néni elment másoddiplomás-képzésre Gyarmatra, hogy gyógypedagógiai osztályt indíthasson, pedig van elég problémája otthon is, mert most vettek traktort a megtakarított pénzükből és belefogtak a mezőgazdaságba, de aszály volt az idén.

És nekik két gyerekük van.

De olyan is van, ahol nyolc.

Mert ötezer forint a spirál, és egy gyerek után havonta 5.100 Ft jár.

hajósi szabó csilla filmjei, fotói, írásai

randa állat a muréna, de dév, a búvár, ad neki enni halat, és gyönyörködik benne, ahogy csócsálja.
a szőnyegcápa még a murénánál is randább állat, de dév elkapja a farkánál(?) és szeretettel simogatja. azt mondja, barátságos. a rája nemhogy randa, de mindkettőnél veszélyesebb is, de dév pancsol vele a sekély vízben, csóválja a mérgező farkát (a rája) miközben barátságosan paskolják és simogatják (a dév). dév, a búvár, 50es, deres halántékú, napbarnított, kisportolt testét számtalan búváröltözékben és anélkül láthatjuk a 30 perc alatt, amint végigsimogatja a tenger veszélyes, de barátságos élővilágát. a tengeri sün sárga petéit mondjuk kiköpte, de ennyit egy macsó is megengedhet magának.
engem dév lenyűgöző személyiségétől eltekintve az nyugtalanít, hogy miért hiszik azt az emberek, hogy minden élőlényt meg kell simogatni. kutya, macska, zsiráf, az oké, de honnan veszik, hogy - példának okáért - az ajakoshal ugyanúgy odavan a hátvakarásért, mint ők.

ha valaki tud valamit az ajakoshalak simogatásának pszichológiájáról (bár ezt még el tudom képzelni), valamint arról, hogy vizsgálták-e valaha, hogy az állatok mennyire élvezik ezt, írjon emailt.

3 órát aludtam csak, mer az újabb nyelvészprojektet tervezgettük. most épp a noam chomsky és morris halle által írt the sound pattern of english című nagyhatásű mű születésének 40. évfordulóját kívánjuk megünnepelni, és ennek alighanem a legmegfelelőbb módja lesz az, ha norvég és magyar fonológusok együtt építenek homokvárat és strandröplabdáznak a balaton partján, norvég állami pénzen.
a szervezési feladatok fiúk által történt kiosztása szerint én főzni fogok és vetkőzni. nem háborgok, kellenek a visszajelzések, hogy közelebb jussak belső identitásomhoz, reálisabb legyen az önképem, és annak fényében mérlegelhessem a jövőm. egyetemre azért még mindig járok.

visszasírom a gyógyteát.

a gyógytea visszasír.

belesírok a gyógyteámba. mezei menta, szennyezett patak mellől, de ajándék volt.


angus & julia stone - silver coin

te vagy az én hősöm. meghívlak egy sörre.

xy oldal azt írja
ebben a blogban csak betépett felhasználók kommentezhetnek.

el kellett olvasnom néhányszor, mire.
a kommentek alapján mondjuk simán el tudtam képzelni.

vannak dolgok, amelyeket egy pms-es énekesnővel nem lehet megtenni, mondta.

azt hiszem, elmondhatom, hogy némi megkésettség jellemzi a családomat, ugyanakkor stílusunk is van, amit el kell ismerni.
ez akkor jutott eszembe, mikor december 27-én megírtuk a rokonoknak a karácsonyi képeslapokat szeretettel gondoltunk rátok karácsony estéjén szöveggel, majd az anyukám a kezembe nyomta mind a 9et, és adott hozzájuk húsvéti bélyeget, hogy adjam fel őket.

majdnem érdekes vagyok egy kicsit.

egyébként vannak dolgok, amelyek, úgy érzem, hogy intelligenciától függetlenül, az emberek számára mindig is ködösek és misztikusak maradnak, és igazi természetükhöz valahogy nehéz közelférkőzni. megfigyeléseim szerint ilyen megragadhatatlan pl. a budapestiek egy részének a vidékiség. a barátaim azt, hogy én 18 éves koromig miskolcon éltem, egészen furcsa képekben képzelik el, példázza ezt talán, hogy tegnap a kocsmában, miközben én kiskanállal ettem a citromot, hosszú perceket töltöttek azzal, hogy e szokás eredetét rekonstruálják. le is fordították végül franciára a kedves nevelőnőm, most nem foglalkozhatok a citromevés etikettjével, mert megyek a bányába mondatot, amely bennem emlékeket kellett volna hogy ébresszen a gyerekkorommal kapcsolatban, hiszen vidéken mindenki bányász. én mégis ott ültem velük a pótkulcsban, tehát a családom valószínűleg nagy erőket alkalmazott (i.e. francia nevelőnő), hogy én ki tudjak törni onnan.
vagy mikor a tivadarral (i. kerület) befizettünk egy társas útra a xvii. kerületbe, és mikor leszálltunk a 67-es buszról a végállomáson, megkérdezte, elmesélheti-e az elméletét, mely szerint a külső kerületekben lakók anatómiailag különböznek a belső kerületekben lakóktól. mondtam, hogy inkább a vidékiekről mesélje el az elméleteit, mire azt válaszolta, hogy olyan, hogy vidék, nincs is. azt csak akkor építik fel, mikor ő odamegy.

ma beszélgettem kicsit a danival, megosztottam vele röviden 1-2 gondolatomat a jövőmet illetően.
azt mondta, inkább menjünk és zárkózzunk be egy szobába amit teleeresztünk szén-monoxiddal.

vajon mennyi az esélye, hogy ugyanabban a lakásban, ugyanazon az éjszakán, ketten is kukorelly endrével álmodnak?
hülye kis kékharisnyák vagyunk.

"Aztán egy idő után rövidebbek
lettek az évszakok, arra gondoltam,
biztos apa keze lehet ebben is,
úgy tépkedte a fűcsomókat egész
nyáron át, mintha ezzel űzné a nyarat,
később sóval szórta fel az udvart,
azt mondta rá, hogy hó."

deres kornélia: bevitte magával (r.)
hát vele lakom pl. olvassátok.

már napok óta nagyon kedves hozzám, gondoltam belinkelem most már, ne kelljen tovább erőlködnie.

<monologikus, szomorú post>

tegnap megtanultam egy fejezetet egy könyvből, amit még nem olvastam, majd ma megtanítottam azt.
szörköloflájf.

- hát ez nem így van. az élet az egy összetett jelenség.
- de nem úgy van összetéve, ahogy te gondolod.

vizsgaidőszak, a legfilozofikusabb énünk. lili csak forgatja a szemeit, és szankciókat helyez kilátásba arra az esetre, ha még egyszer úgy kezdenék mondatot egy mély sóhaj után, hogy az élet...

Nem tanítottak meg elmozdulni, a fényből
át a sötétbe, és vissza. Hogy növesszek
zsigerekből és csontokból ketrecet,
és vigyázzak rá nagyon, mert az
én vagyok, mondták azok, akik nem
tanítottak meg elmozdulni, a fényből át
a sötétbe, és vissza.

Hátam mögött zúgnak a folyóparti fák,
zsibongást hallani még, madarat, embert,
bogarat egyszerre, meg az elinduló,
az elmenő és leálló gépeket.

Az asztalon három mobiltelefon és egy
ébresztőóra. Mind a négy más időt mutat.

Mit lehetne kitalálni még, hogy ne csak
a mozdulatlanságra gondoljak folyton.
A két háztető közötti égen ahogy megjelennek,
átvonulnak és eltűnnek a különböző színű
felhők, megjelennek, átvonulnak és eltűnnek,
ezt a három szót ismételgetem magamban,
és csak egy idő után veszem észre, hogy
hangosan mondom, az ébresztőóra ketyegésének
ritmusára, alig tudom abbahagyni,
és nem is szívesen hagyom abba.

Megfigyelni az alkonyt, aztán figyelni
az éjszakát. És várni azokra, akik majd
számon kérik azt, amire nem tanítottak meg,
hallgatni a hullámzást, a hullámzás ahogy
döngeti a stéget, a vasrudak és a csavarok
nyikorgása néha olyan, mintha zene lenne,

két akkord, míg a hullámzás kitart,
két halkuló akkord a sötét áramlásban.

(Győrffy Ákos: Míg a hullámzás kitart)

én: lili, és idén még egy újabb problémával kell megküzdenünk!
lili: mi az?
[tejszínhabfújás hangja hallatszik]

- jaj, új virág! mi a neve?
- nincs neve még.
- vigyázz, mert ha nevet adsz neki, akkor kötődni fogsz!
- én anélkül is kötődöm.
- akkor meg miért nem adsz neki nevet?

néhányat, akik jönnének, nem akarok, hogy jöjjenek
néhányan, akikhez mennék, nem akarják, hogy menjek


over the rhine - everyman's daughter

jaj de kár hogy felnőttem, küldhetnék neki emailt véletlenül, mintha másnak szántam volna, utána még egyet, hogy bocs, félreklikk, és eszébe jutnék, igazán kár, hogy felnőttem.

a tivadarral egyre csak nő a repertoárunk. tegnap is már hárommal több számot játszottunk, amelyek közül egy továbbra is a szerelemről szól, a második a vetélésről, a harmadik pedig a szeresd a testem bébi a baby sisterstől.
azt hiszem, egyre nagyobb dramaturgiai érzékre lesz szükség a setlist összeállításához.

újév első délelőttjén, még mielőtt továbbindult volna a villamos, a vezető kinyitotta a fülke ajtaját, hátrafutott egy nyitott szájjal alvó fiúhoz, és rázni kezdte, hogy hé, ébredj, itt vagyunk, városház tér, ébredj fel, városház tér, ne gyere már még egy kört. a fiú becsukta a száját, és aludt tovább.