amikor valami fontos dolog történik velem az életben, azonnal csinálok róla egy printscreent.

az unalmas lány onnan ismerszik meg, hogy ha azt mondja a telefonban, hogy bort iszom és meztelenül táncolok!, akkor tudják róla, hogy otthon van.

és ha megcsókol, nem lesz-e valami baj. elmondom, mire gondolok. például megutál. például megszeretem.

nyilván nem olvasom el előre a recepteket. mikor harmadszorra ugrok le karácsony délután az boltoslányhoz olyan dolgokért, mint pl. sütőpapír és vanilincukor, már mindkettőnk tekintete alkoholos és beletörődött.

hát nagyon boldog karácsonyt.

florence + the machine - last christmas (wham! cover)

egyébként is folyamatosan erősödik bennem, a rokonaimnak és barátaimnak köszönhetően, ez az emberek és a világ jóságába vetett megmelengető érzés, de a sony ericsson szinkronizáló alkalmazása még tudta ezt fokozni.

szemfestésben miért nincs undo gomb?

ma rámosolyogtam parti nagy lajosra a mozgólépcsőn, és olyan boldog lettem, mintha fordítva történt volna.

szóval öregszem, olyanokkal taxizok haza, akiknek az anyja barátnője vagyok.

mindjárt indulunk a frankfurti éjszakába, csak a kati még elment olvasó porcelántörpét venni.

rájöttem, hogy sokkal jobban félek, mint amikor először metallicás pólóban mentem iskolába, mondja a húgom, aki a friss hírek szerint egy hét múlva már a tiroli hegyekben fog dolgozni.

mindenki arra próbál építeni, amiben tehetséges, én most pl. pszichiátriai oktatófilmben fogok beteget játszani.
pszichiáter: azt kéne, hogy  visszagondol majd az életének egy olyan időszakára, amikor nagyon szomorú volt... nem tudom, volt az életében ilyen időszak?
én: volt.
pszichiáter: szuper!!! ... úgy értem: jaj, nagyon sajnálom. ez rettenetes.

soha senki nem nyalta meg még jelképesen a nyakam ilyen szeretettel.

kaptam kedves meghívást karácsonyi listaírós játékba, aminek a szabályait ugyan nem másolom be, mert terjedelemben elnyomnák egész évi írásaimat, de a lényeg itt van:

karácsonyra, vagyis a jövő évre szeretném:
- ugyanezeket az embereket.
- hasonló tavaszt, ugyanilyen őszt,
- nagyon sok szuper firefox add-ont és gmail feature-t.

az összes barátaim annyira jófejek, hogy napestig mesélhetném. ma reggel pl. a dani hívott fel new yorkból, hogy nehogy elaludjak. félsikerként tudnám értékelni a dolgot - miután letettük a telefont, utána még másfél óráig azt álmodtam, hogy milyen rendes a danitól, hogy felhívott, hogy nehogy elaludjak.

ma láttam demszky gábort a szűkített járda feltört betonján araszolni. nagyon szomorú volt.

íme, többé senki nem tarthatja túlzottan elragadtatottnak a hangnemet amelyben a nyelvészekről írok. ők tanítottak és velük tanultam. és akkor ez még nem is mindenki.

(az én hangomat is lehet hallani, de nem mondom el, hol.)

engem semmi nem hat meg jobban, mint a fonológusok kora reggeli szintaxis-előadásokon, és a szintakták késői fonológia-előadásokon.

csak valami fantasztikus és fontos szeretnék lenni.

valaki, aki kívülről lát, mondja meg, hogy lehet egy egésznapos nyelvészet-konferencián két hatalmas véraláfutást is szerezni, mert így most kicsit tartok a második naptól.

szeszélyes, felelőtlen lányok lakják ezt a lakást, hát miért van nutella kenődve az édesítőszer dobozára?

odakinn hideg és sűrű a levegő, és a lábaim visznek, és fogalmam sincs, hogyan. futnak, és fogalmam sincs, hogyan. rúgnak.
nem találom minden forrásomat, de nagyon hálás vagyok értük.

itt van az anyukám látogatóban. szerintem a gondoskodásnak is van határa, szerinte meg nincs, ez sötét titkolózásokat szül köztünk. zuhanyozok! zárja kulcsra maga után a fürdőszobaajtót, és közben tisztán ki lehet hallani, hogy a mosdókagylót súrolja.

az előbb még jobban tudtam rétorománul...
(feljegyzések a kocsmából, part ii.)

egyre ügyesebb vagyok, de az a helyzet, hogy még mindig van mit csiszolni a viselkedésemen, mert még mindig apró darabokra esek szét, mikor különböző baráti társaságaim, vagy azok tagjai találkoznak egymással. jelenlegi stratégiám a társalgás és a kötődés facilitálására: odamegyek ahhoz, aki nincs annyira otthon az adott közegben, és megkérdezem, hogy nem utálja-e a többieket.

meg már csak azért sem írok hosszabban, mert tudom, és észben tartom, hogy a kevesebb.

a népligetben éjjel csak transzvesztiták, sünök, és csillagok vannak.

éjjel kettő lesz, esik az eső. a biciklit még le kell vinni a pincébe. felcsaptam a szoknyámat sárral, de nem számít. csendben kell kicsit lenni, de nem számít. ezzel a szabadsággal nem biztos, h meg tudok birkózni.

- ne fokozd, én már így is mindig olyan feszélyezett vagyok a társaságodban.
- mi? az én társaságomban? miért? hát én kiszúrom a szemeim most a dobverőkkel!
- ez az, akkor tényleg sokkal kellemesebb lesz majd veled lenni.

kérdeztem a szüleimet, hogy volt-e a családban ilyesmi másnál is, mert én túl sok mindent felejtek el. azt mondták, nincs, ne aggódjak, és becézgettek is. a húgom nevén.

takarítás közben mindig azt remélem, hogy az majd a szellemi-, szellemi teendőim közben, hogy azok majd a szociális-, szociális teendőim közben pedig azt, hogy azok majd a takarításhoz hozzák meg a kedvem.

sajnos, mire összesodort minket a könyvvásár, már elfogyott a névjegye a fiúnak, aki walesi költészettel foglalkozik, és emellett még dolgozik egy irodalmi szervezeteket koordináló hálózat tagjaként, meg ablakmosóként.

azt szeretném mondani, hogy a világ legjobb apukája olyan, hogy tapintatosan nem kérdezi meg, mit keres egy üres borosüveg az íróasztalon, hanem csak szó nélkül felhasználja a dugóját a fürdőszobatükör felszereléséhez.

nem gondoltam h ekkora kihívás lesz eltalálni az ijesztő halloweeni jelmezem figuráját; nagyon sokáig kellett a parókához szemüveget válogatnom, hogy végre ne úgy nézzek ki, mint egy idős tanárnőt játszó pornószínésznő. sose gondoltam volna, hogy egyszer ezt mondom, de: hoffmann rózsában megvan valami, ami bennem nincs.

a szervezés amúgy csakis öröm, kaland, és szeretet, ma virradóra mégis ugyanolyan kiütések jöttek ki rajtunk az emesével.

azt hiszem, ha megszerveztük a nyelvészet tanszék születésnapi ünnepségét, utána ugyanezzel a teammel pályázni fogunk a négyes metró projekt levezénylésére is, csak úgy, levezetésképp.

a judittal való barátságunkat egy jól meghatározott, biztos sínre helyezi a tény, hogy nagyon közel lakunk egymáshoz, és közöttünk félúton egy borszaküzlet van.

a közértben reggel:
néni: jóreggelt kívánok. hát a kiskutyáját hol hagyta?
bácsi1: nem hagytam sehol, ott vár kint. dehát milyen rég találkoztak maguk, azóta új kabátja van!
néni: új kabátkája?
bácsi1: igen, úgy volt, tudja, hogy elmentünk párizsba, és vettünk neki az őszre divatos kabátkát! bizony.
bácsi2 (borsókonzervvel): párizsba beszökött az ősz! ady endre! nagyon szép vers! ady endre!

---

Párisban járt az Ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

a tárgyaló könyvespolcán a német kertész imre fordítások és a friss magyar regények között felbukkant egy ismeretlen eredetű, világítóan pink vass virág könyv. szerencsére a főnököm határozott fellépésének és lélekjelenlétének köszönhetően nem lett semmi baj.

pedig mennyire szerettem. annyira szerettem, hogy azt álmodtam, hogy trafikos. annyira, hogy én álmomban odamentem a trafikhoz vásárolni ezért, szembefordultam vele, és megroggyantottam kicsit a térdeimet. a kisablakon kinyúlva így pont meg tudta fogni a bal mellem.

basia bulat - once more for the dollhouse

beállítottam reggel hatra a vekkert, meg a good morning hypocrite című számot.

vhogy úgy érzem, hogy jellemző epizódok az életemben azok az alkalmi zenei formációk, ahol fiúk a hajukat rázva vadul dobolni kezdenek, majd azt mondják, hogy bocs, elragadott a múltam, deathmetál bandában játszottam sokáig, én meg válaszként azt szipogom csendben, hogy én meg gospelt énekeltem kórusban.

akkor jutott eszembe, hogy lehet, hogy az L-lel kéne utazgatnom a világban, mikor a lengyelországban játszódó felvonás fehérruhás és -kalapos, gyöngyöt és tollboát hordó, mélyen dekoltált nőkkel kezdődött, és az L. odasúgta nekem: krakkó tényleg ilyen. én voltam.

és ha megértettem őt, akkor folytatom majd magammal.

hiányzik a nyár. hiányoznak a gyengéden, csendben eltelő hosszúhétvégék, amikor feküdtem a napon és óegyiptomi szerelmes verseket meg hoffmann rózsa interjúkat olvastam felváltva.

valaki pedig biztos elvesztett egy fogadást, hogy az élő közvetítésben mikor azt énekelte a trónkövetelő, hogy eddig titkoltam szerelmemet, akkor a kamera az ágyékát mutatta premier plánban.

a szünetekben elcsípett, valamint lefolytatott beszélgetések alapján elmondhatjuk, hogy ma este mindenki azért ment a müpába borisz godunov operaközvetítést nézni, hogy hátha majd most ott végig bírja ébren.

engem is meglepetésként ért, hogy tényleg csak annyi kiló vagyok, mint amennyit a munkaalkalmasságis orvosnak szerény hazugságként bediktáltam.

újabban, ha dühös vagyok, mindig felteszem magamnak a kérdést: mit tenne a bennem rejlő pedagógus?
a kezdeti eredmények nagyon bíztatóak - és ugyan még nem tereltem össze tolakodó embereket a metróban kettes sorba -, azért nem vagyok benne biztos, hogy a dolog mindig ésszerű és szerethető keretek között marad majd.

öt spiró után egy ajándék ponyva jár a webshopban!

és az a szőke nő, az az anyukája azoknak a... dolgoknak.
az alie-nek szerencsére még van néhány éve addig, míg a lányai kamaszokká válnak.

soha többé nem akarok menni sehova.
elhatározásomban közrejátszott a napsütötte ágyam, könyvek, sajtok, és olajbogyók.

istenem, milyen büszke voltam magamra hatévesen, hogy a vécében lógó falinaptárról megtanultam németül a napok neveit: mo, di, mi, do, fr, sa, so.

mosolygós kékszemű német férfi légiutaskísérők, ó ti!

épp indulni kell ki az esőbe.
egyre boldogtalanabb vagyok mindenben amit emberek, mozgás, alkohol nélkül kell csinálni. és egyre boldogabb mindenben amit velük. mindenhova odabújni, mindenbe belefúrni a fejem. (mindent szétszaggatni a fogaimmal.)
indulni kell ki az esőbe.
















http://neonspot.blogspot.hu/2010/07/blog-post_6300.html

the color of your totally sexy denim may transfer onto other garments and upholstery.
épp megerősítésre vágytam, mikor megtaláltam a cédulát.

a szőkített kárpátaljai énekesnő belesuttogta a mikrofonba, hogy szeretlek tisza!

harmonikázik egy ősz, hosszú hajú pasi, és gitározik egy másik, ez nagyon ígéretes. egyedül ülök egy tizenötfős asztalnál. én is ígéretes vagyok.

ma este olyan volt miskolcról budapestre utazni vonattal, hogy biztos voltam benne, hogy a keletiben várni fog minket az orvos- és pszichológuscsoport, a tűzoltók, híradó-stábok, és a zokogó hozzátartozók - mint rendesen: azok, akik a katasztrófatúlélők biztonságba helyezésénél közre szoktak működni.

a marcival való skóciai kirándulásaink tapasztalatai alapján óva intenék mindenkit attól, hogy tipográfiabuzi nyelvészekkel menjen temetőbe. figyelmeztetésem különösen azoknak lehet érthetetlen, akiket nem zavar, hogy a sírköveken egyenetlenek a sorközök, nevetséges a kerning, és furcsa a szintaxis.
ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a tipográfus, buzi, nyelvész szavak minden értelemszerű ismétléses variációjával (esetleg deriváltjával) más terepeken rendszerint sokkal kellemesebb időtöltésben lehet részünk.

én a bükkben nőttem fel, talán ezért érzek időnként késztetést arra, hogy patakok mentén, keskeny, oldalra lejtős ösvények vizes kis szikláin biciklizzek. de a lényeg a nyelvészet. hogy a jávorkút felé vezető úton jó lenne mindig már előre emlékezni rá: az alsóhámor, valamint az utána következő felsőhámor településnevek kurvára nem szemantikailag elhomályosult összetételek.

szívdöglesztőek a fonológusok! tavasz ősz van, gyönyörűek a fények! elvisznek a barátaim operákra, kocsmákba, meg a sprinkler gépházba!

hát hogy ne aludjak el minden reggel, mikor az ágyneműmet második bőrömnek érzem, és átfordulva egyik oldalamról a másikra olyanokat gondolok, hogy most milyen pont nagyon finom szöget zár be a nyakam a testemmel.

múlt péntek este még egy evolúciós nyelvészet kutatócsoporttal ittam edinburghban, akik azt tervezgették hosszan, hogyan ölik majd meg a pápát. de nem rossz emberek ők. mert az evolúciós nyelvészet kutatócsoportban mindenki impresszíven sok csimpánzos kísérletet ismer, és éjfél után mély érdeklődéssel hallgatja zaklatott hangvételű, kompakt kiselőadásomat a cv-fonológiáról, melyet pont ilyen alkalmakra tartogatok.
azt hiszem, ez az én szerény fegyverem a világban a békesség fenntartásáért.

engem itt senki nem ért meg! még jó, hogy nem is tudom, mi történik.

nálunk a gyógyszeres fiókban szokott lenni a csoki.

nem hiszem, hogy van megfelelő testhelyzet, ha az ember egyszerre akar ugrásra készen állni, és elviselni azt, hogy hiába áll ugrásra készen.

bezzeg engem igen, bezzeg mást nem, bezzeg mást igen, bezzeg engem nem, bezzeg bezzeg, engem, mást, bezzeg, igen, nem, bezzeg.

illat, illat, illat. nyakba csók. a fehérbor tesz fegyelmezetlenné.

amikor hármast kaptam, merengett el a judit a leevett éttermi abrosz fölött. olyankor mentem tapolcán a bem apó utcában, és elképzeltem az univerzumot.

azt hiszem, biciklis közlekedésben is szerencsés, békés karriert mondhatok magaménak, hiszen tegnap történt először, hogy az anyámpicsáját emlegették a forgalomban az enyém helyett.

a központozásban különböző szokásokkal rendelkező baráti társaságokkal együtt viszont nagyon nehéz!!?!??!?%?%

minden nap előkerül valaki, aki áll felettem, és az epizodikus altatófüggőségeit magyarázza.
én nyugodtan alszom, és egyre szebbeket álmodom. a bal mellemmel, meg cseh férfiakkal is.
a cseh férfi azon kesergett bánatos, tangóharmonikás, cseh bluest énekelve, hogy a lelke kocka alakú. hogy az ő lelkének élei vannak és sarkai, nem lehet rendesen megsimogatni. édes istenem. kocka alakú.

ave maria tornacipőben.

mondtam a szüleimnek, hogy ha már úgyis a környéken járnak, nézzenek be nyugodtan a munkahelyemre.
varázslatos időutazás vette kezdetét; én (ágika, egybé), zavartan mosolygok és hintázok a széken, a főnököm agyondicséri a(z órai) munkámat, a szüleim pedig elmesélik a kávét kevergetve, hogy  milyen sokat és ügyesen biciklizek.

kamaszkori költőidolom ma a gödörnél elhaladtában a hátamnak rúgott véletlenül egy üres műanyagpoharat.

én egy érdeklődő, nyitott lány vagyok, líra, epika, dráma, kutyafüle, de újra és újra rá kell ébredjek, hogy kortárs irodalmi ismeretségeim nagy része úgy köttetik, hogy programmagazinokból kitépkedett cetliket dugdosunk egymás szájába romkocsmákban.

és amikor nagyon kedves voltam hozzá, még akkor se volt bunkó!
ha valaki, hát én értek az örömhöz.

bevezetés: nálad hogyhogy megmarad a bazsalikom?
tárgyalás: motivációs farmer.
befejezés: és a férjeddel mi van? még mindig alkoholista?

a barátnőimmel csakis viszkit iszunk.

szólj hozzám, bújj hozzám, háp, háp, háp, háp.

szólj hozzám, bújj hozzám, hüpp, hüpp, hüpp, hüpp.

szólj hozzám, bújj hozzám, hopp, hopp, hopp, hopp.
a felszólítások és a fiúk nem működnek!

szokásos nyáresti keddi bulik, zuhogó esőben ülök szabadtéren, a barátaim egy vérrel lecsöpögtetett sportszeletet-darabkát mérnek vércukorszintmérővel.

olyan erős, konkrét vágyaim vannak, hogy nekem már minden csalódás.

köszönöm, hogy a lábaimmal álmodtál.

szokásos nyáresti hétfői bulik, gumikesztyűben internetezek, a barátaim szívószállal szürcsölik fel egy fél marha vérét.

nekem többnyire számonkérhetetlen dolgok fájnak. mekkora szopás.

mindenkinél van egy határ. én mélységesen lenézem azokat, akik az asztalra töltik le a fájljaikat.

nem a sötéttől, hanem amit nem lehet tőle látni. nem a széltől és esőtől, hanem amit nem lehet tőlük hallani.

patty griffin - cold as it gets

egy héttel a tanárszakos államvizsga előtt kellemetlen kis állatkáknak nevezni egy tanulócsoportot a témavezetőd előtt.
én a tűzzel játszom!

visszatérő álmom: férfiak szendvicset adnak nekem.

ágnesnek három phd-je van: szeretetből, fonológusokból, és főzésből. mégis inkább gogotáncosnő lett.
(barátaim szemével a jövőm, stb.)

cukor van a fülem mögött.

ültem ma délután a luciánál, ölemben a gyerekével, és ott volt a rendszergazda is, aki ügyfelekkel telefonált, olyan módon, hogy most rettentő kemény voltam, most vérgeci voltam, a hazudós kurva anyátokat!, tette le mindig a telefont, és úgy tűnik, nem zavarta, hogy minden híváshoz én szolgáltattam a háttérzajt, miszerint mucika, drága, dehát most miért kell kiköpni ezt a finom virslit.

beleéltem és feléltem magam.

kétezer méter leúszása négy-öt idegen emberrel közös pályán egyetlen dolgot hoz elő belőlem, mégpedig az érzést, hogy túl jó vagyok erre a világra.

semmi ok az aggodalomra! a pszichológusom szerint különleges ember vagyok!

amíg ezt írtam, mélyen, szeretettel átéltem, hogy a sátánlányom vagy... neked nincs sátánapa komplexusod?
sokszor, sokféleképpen érzem pótolhatatlannak internetes ismeretségeimet.

és ennek az iskolának, bazmeg, pedagógiai programja sincs! konkrétan nem létezik ilyen dokumentum!
ha pedagógusok kocsmáznak hétfő este, na az nagyon el tud durvulni.

érezgetek itt össze-vissza.

mit mondhat az, akinek a világ állásával és az esetleges ellenkező állásával kapcsolatban sincs kifogása. sétáltunk a balatonparton kedves fonológusokkal, ettem csendben a jégkrémemet, körülöttem meg azt mondogatták, de ott a g-ből nem lesz k. szóval én nagyon szerencsés vagyok, mert akkor is elégedett lettem volna a világgal, ha azt mondják, h k lesz abból a g-ből.

otost kaptam az allamvizsgan, maris a turiszt bufebe tartok, mondjuk az eletem az remelhetoleg nem.

ha valamitől mindig is óva intettek a szüleim, az az volt, hogy az államvizsga előtti este a formális szemantika tankönyvet kelljen bújnom.

eljutottunk oda is, hogy jelenleg komáromi pisti, kiugrott rendőrkapitány, lakodalmas zenész facebookos bemutatkozását vallom ars poeticámnak:
kemény fegyelem és nagy líra.

nem tudom, van-e még ember a földön, aki ne hallott volna az új mosógépemről, és hogy ha esetleg van, akkor neki érdemes-e élni.

csak simogatás legyen.

a tivadar szerint úgy vagyok szomorú, mint egy leégett kisállatsimogató.

engem pl megtanultak nem félteni, miután néhányszor összeverve jelentem meg, mégis egyben, mondta a detektív.
de én egy kedves, csendes, visszafogott lány vagyok, vetettem ellen. ha engem megverne valaki, akkor az nagyon gáz lenne.
most ezzel azt akarja mondani, hogy én nem vagyok egy kedves, csendes, visszafogott ember? nézett fel a detektív, majd mivel másodszorra sem találta a keresett telefonmellék számát, kiállt az iroda elé és irdatlanul üvölteni kezdte a keresett kolléga nevét.

ahhoz képest, hogy nem hiszek, elég kifinomult és elnéző istenképem van.

úgy tűnik, hogy a padlóravágásaim között, amikor is durván elszalad vele a háztartás, az isten, az én jóságos nagyanyám, pánikszerűen be-beszalad a spájzba, és lekap egy-egy finom lekvárt nekem a polcról, hogy azt mondja, tessék, eper, tessék, bíznakbenned, tessék, estimese, tessék, muzsika, és tessék, tánc.

álmaimban legyengült és magatehetetlen vagyok. szerencsésebb álmaimban mellémfekszenek az ágyba meg átöltöztetnek. szerencsétlenebb napjaimon ezek mind meg is történnek.

a május is gyönyörű a maga módján. leült mellém, megszerelte a biciklijét, majd azt mondta, egy mérgező felhő vagyok. aztán azt, hogy csak viccelt, és visszavonja. én nem vagyok egy mérgező felhő.

magamról csacsogni, persze, kicsit hosszabban is tudok.

a nagybátyám kiállításmegnyitóján, a vendégek és két pohár bor eltűnte után én már csak pogácsázni akartam, de a nagynéném csakazértis hozott még egy pohárral. pedig csak annyit kellett volna tennie, hogy megnézi a kiállítást méltató bejegyzésemet a vendégkönyvben, ami már akkor is úgy végződött, hogy juhú!.
roppant jókedvűen beszélgettünk az ottmaradtakkal. a művházigazgató kikísért a kapuig, remélem csak udvariasságból.

simán érdemlek én is annyit. simán megérdemlek mindent.

ági, amúgy észrevetted, hogy amikor sajtburgerekről beszélsz, akkor érzékien a hajadba túrsz, és fátyolos lesz a hangod?

ma a pszichológusom minden félelmemre azt mondta, hogy megalapozott. ez így mostmár végképp megrémít. én nem azért mentem el pszichológushoz, mert megalapozott félelmeim voltak.

ez egy gyönyörű április volt. elészaladtam, és majdnem lelöktem a lépcsőn, mikor a nyakába ugrottam a lépcsőházban.

florence + the machine - postcards from italy (beirut cover)

bőrkabátos maláj diplomataszomszédok, a kertész ricsárd kléjderman.

a partiban nagyon finom torta van és ingyen sör. a hp mellett állva mindenkinek be vagyok mutatva. ez alapján van egy olyan erős érzésem, hogy a buliban mindenki a cég volt dizájnere. egy fiút kivéve, aki villamosmérnök, sokoldalú, jelenleg a tudománynak él, az mit-re készül, vízilabdázik, és fákat ültet. a faültetést már nem hiszem el. a nyelvészek itt is gond nélkül el tudnak vegyülni, a pult felől a dani hangját hallom, ahogy azt mondja, holnap kettőre megyek pszichológushoz. itallal ki nem lehet menni, mert feljelent a mária néni. a bálint sörét is megragadja a kint felügyelő kocsmáros, és próbálja bevinni. víg furulyaszó, és táncol befelé a kocsmáros, a kocsmárossal a sör, a söröskorsó füléhez ragadva a bálint.
éjfél előtt még a blogol szó etimológiájáról van szó, éjfél után már tagadnom kell, hogy pornóblogot írnék.

az irodában cuki kutyakölykökről és madárfiókákról beszélgetünk. kávé, tejszínhab, kakaópor. körülöttünk virágzik az orgona, meg a magyar irodalom.

nézzünk magunkba és tegyük össze a két kezünket.

a család mindenek előtt, gondoltam, és beöntöttem egy kis sört az anyukámnak a telefonkagylóba. nagyon örült.

légy mindig jó kis leány, szépség kedvesség és vigasztalás.
(ady endre, egy levelezőlapon)

már épp azt hittem, hogy senki sem törődik velem, és az életem csalódások sorozata, és akkor az otp-s ügyintéző lány egyetlen halk félszavamból valóra váltotta minden aktuális és már-már elfeledett álmomat a banki ügyeimmel kapcsolatban. bocsánat, hogy ilyen sokáig tartott, mondta ő. nekem most minden vágyam teljesült, sugároztam én.

most már muszáj lesz mosógépszerelőt hívnom, mint a háziasszonyok teszik a reklámokban meg a pornófilmekben. gondolom a különbség ott kezdődik, hogy az emberen mennyi ruha van a kötény alatt ajtónyitáskor.

a hársfavirág-illat mindig marad nekem.

reggel lekávéztam a bugyimat. egészen amatőr hibákba esünk bele; elcsuklik, megremeg, összecsuklik--

nézzél már magadra, csupa hiba vagy.

sehányadéves kislány.

a következő ember, aki még a téma szakdolgozatokra való terelődése kapcsán se érzi olyan kínzónak a szemem alatti fekete karikákat, hogy megemlítse őket, jutalmat kap.

várj, ezt a szót ismerem! ez azt jelenti, hogy "segédige"... nem? akkor azt, hogy "szív", igaz?
van annak egy bájos eredménye, ha az ember lefordított irodalmi művek címeiből tanul szláv nyelveken.

ismét egy hangulatos családi szombat, én a tanári kiégésről írom a szakdolgozatomat, miközben pedagógus anyám az elkapjuk a madár farkát nevű taichi mozdulatot gyakorolja, pedagógus apám pedig a teknősök szaporodásáról néz természetfilmet.

na akkor most van az, hogy leadtam a szakdolgozatom az angol kopuláris mondatok szintaxisáról, és ünnepélyesen elkezdődik életem azon szakasza, amikor csak a testemnek élek.
nem mintha most sokmindent vonnék meg tőle, vagy nem lennék kirobbanó formában.










(pearlswine)

célegyenes: a bibliográfiámban már nem fog szerepelni olyan cikk vagy könyv, amit ne ettem vagy ittam volna le.

felhívtam az előbb a lolét, és majdnem egy órán át konzultáltunk a predikatív főnevek eset-kérdéseiről. a lényeg, hogy jutottunk valahova, most küldi át emailben a bennünk élő istennők című könyvet.

a futuramából tanulok mindent az életről. azt is abban mondták, hogy a robotoknak és a fiúknak nincsenek érzelmeik. aztán az egyik részben egy érzelem-chipet ültettek próbából egy érzéketlen, pokróc, alkoholista robotba, aminek az a tragikus vége lett, hogy lehúzta magát a vécén.
ezentúl nagyon óvatos leszek a fiúkkal.

az életem most olyan, hogy a főnököm konkrétan hazazavart most napokra, hogy foglalkozhassak azokkal a dolgokkal, amelyek igazán boldoggá, és azokkal, amelyek mélyen boldogtalanná tesznek.

apukám hobbija a neuropszichológia tankönyvek tanulmányozása, de a gyakorlatban a problémákat fizikatanárhoz méltó talpraesettséggel közelíti meg: hanghullámokkal és egyenárammal.

hol van az én tepertő istenem.

ha nem akarok lemenni futni, az biztos jele annak, hogy le kell mennem futni.

együnk ma fagyit, szépen kérlek!

ma egyedül ültem az elméleti nyelvészet tanszéken, mikor bejött egy nő, köszönt, majd halk azta! aztaaa! kiáltások kíséretében végigtapogatta a falakat. aztán kiment.

a férfiaknak meg kell puszilni a szemöldökét.

hazajöttem miskolcra, és a hangulatos családi szombat estét új szintre emeltük: míg én a pedagógus-kiégésről készítettem interjút az apukámmal, az anyukám a csípőjére kötött csörgős kendővel hastáncolt.

agnus üzenete:
és a könyvtárban várnom kellett egy órát
és írtam közben egy oldalt!
mr.a üzenete:
GIRL URE ON FIRE

nos, ma lettem huszonnégy éves, amit úgy ünnepeltem, hogy beültünk délután korival a szimplakertbe, és amíg nem motyogta egyszercsak a söre fölött azt, hogy jaj, mostmár biztos, hogy az alkoholtól romlani kezd a látásom, addig lelkesen és szégyentelenül a szájába adtam párszor az ági, te fogytál! mondatot.

catherine feeny - hurricane glass

azért vagyok hálás, mert eddig minden rendkívüli embernek akivel összehozott a sors, van pár sora, egy-két órája, néhány éve rám.

nem tudom, ki hogy van a halogatással, de én ma leültem hogy kijegyzeteljek egy cikket a szakdolgozatomhoz, és két perc múlva már be volt szorulva a kezem az ágyam alá, és hosszas szenvedéssel tudtam csak kihúzni.

örökre a bizalmamba fogadom azokat, akik fel tudnak emelni.

most még megírom ezt a szakdolgozatot az angol kopuláris mondatok szintaxisáról, és csak a testemnek élek majd azután.

élőben jelentkezünk a nyelvtudományi intézetből.
- ... és annak is DP a rövidítése pont.
- mint "double penetration?"
- mint "determiner phrase."

nézzünk magunkba és mossuk a kezünket.

valamelyik nap nagyjából munkaidőm felét azzal töltöttem, hogy az ajándékba kapott szinonimaszótár segítségével köszönőlevelet fogalmaztam egy könyvkiadó-igazgatónak, aki a rendelt könyvek mellé nekem is küldte ezt ajándékba, és ettől úgy meghatódtam, hogy totál alaposan meg kellett köszönnöm az amabilitását.
nem tudom, mondtam-e már, hogy a munkahelyem a vidámparkhoz nagyon közel van. minden nap ehetnék ebédre kürtős kalácsot, de a munkatársaim és a főnököm csak natúr joghurtot esznek.

azt hiszem, vannak kifejezetten olyan szokások, amelyeket azok az anyák vesznek fel, akiknek a gyerekei más városban laknak. az én anyukám például már a tortát is kis műanyagdoboz-alakú részekre szeleteli.

nekem ne mondja senki, hogy nem lenne néha jó, ha állna a háta mögött egy csapatnyi, de legalább egy ember, és olyanokat mondana, hogy milyen szép kelt tészta! milyen hosszú bekezdés! milyen könnyed hátúszás! micsoda formás mell!

sajnos néha nagyon szeretném, ha ígérnének nekem olyan dolgokat, amelyeket nem szeretném, hogy ígérjenek. mert olyan még nem volt, hogy nagyon szerettem volna, ha nem ígérik azokat a dolgokat, amelyeket ígértek. nagyon egyszerű.

nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy az egész nyelvtudományhoz való viszonyomat példázza az eset, amikor aranyszín papírkoronával a fejemen benyitok egy szobába, ahol az ország legkiválóbb szintaktáinak egy része ül, az ajtónyitás lendületével fellökök egy akadémiai tagot székestül, és halkan szólok valakinek, hogy jöjjön majd, mert ahonnan én jövök, ott őt is egy kávéscsészényi pezsgő várja.

belesírtam a tulajdon fülembe. istenem.

megindult a zab felénk!
soha többé nem iszom a húgommal.

előtte az van, hogy mindenkinek le akarom rúgni a fejét, csak nem bírom.
háromnegyed óra sport.
utána az van, hogy bárkinek le tudnám rúgni a fejét, de már nem akarom.

nézzünk magunkba és tördeljük a kezünket.

nézzünk magunkba és tárjuk szét a kezünket.

- de ha flörtölni akarsz, állítólag így kell mosolyogni, fogak nélkül.
- igen? na, most milyen? jól csinálom?
- hát, ez inkább olyan sajnálom-hogy-meghalt-a-nagybátyád mosoly.
- jaj ne. és ha így? változik vmi?
- igen, ez már kicsit más. ez a sajnálom-hogy-meghalt-a-nagybátyád-de-vidd-innen mosoly.

a pszichológusomnak nincs könnyű dolga, ezt egyrészt önmagamat ismerve tudom, másrészt az arckifejezéséből, amikor azt mondom neki, hogy de néha máshogy voltam másmilyen.

szívemen, számon. szívemből, számból. szívemmel, számmal.
szívemet, számat.

a kocsmában találkoztam ma egy lánnyal, aki megveti a gasztroblogokat, egy lánnyal, aki sokat van otthon és a plüssmacijait fényképezi, és egy lánnyal, aki nyilvános helyeken is szeret nyitott ajtónál pisilni.
előtte még körbevezetett minket p. a lakásán, zisz iz szalon, lotz-terem, kúrósvécé, de én csak a konyhára gondoltam, mert ott voltak a sajtok. aztán, mikor a sajtok már elfogytak, hangosan összekészültünk az előszobában, nagyjából úgy, hogy fújok ide is. tejkaramella, signorina bella, de elragadó! akopalipszis! tejkamarella! én szeretem szagolgatni a kézfejemet, az gáz? nem gáz amíg nem nyalogatod. get out, bitches! és akkor kiléptünk, és a bejárati ajtó és a lift előtt állt egy fiú és irgalmatlanul röhögött, heló, mondtuk, és eloldalaztunk. ugye nem ebben a házban laksz? kérdezte még p. reménykedve. holnap fenn lesztek az interneten, mondta erre a fiú, és beszállt a liftbe.
ezúton a következőt szeretném üzenni ennek a fiúnak: hah!

jegye, bérlete mindenkinek van? áll meg a biztonsági őr a busz elejében. a lehanyatló fejekkel amúgy is tele lévő éjszakai busz egy emberként bólint. jó. mondja a biztonsági őr. nem kell ezt túlzásba vinni.

drámai instrukció: férfivállba

olyan is csak a nyelvtudományi intézetben történhet meg, hogy talál az ember egy jégcsapot az udvar egyik sarkában a földön, hogy nicsak, leesett, mire a kinga, a nyelvészet szak lelke és motorja, multivitaminos gumicukorral a szájában azt válaszolja, hogy jaj nem, azt a kristóf hozta, és én eltettem ide.

isten áldja a márványsajtos vajkrém feltalálóját!
plusz húsz százalékkal áldja!

ha van a világon megnyugtató látvány, akkor az indulás előtt a gps-ét nagyítóval néző taxisofőr, az nem az.

a müpában két helyre vágyom nagyon: a színpadra meg a sprinkler gépházba.
én bízom a tehetségemben, legalább az egyik egyszer biztos meglesz. stay tuned.

én abszolút ellenállás-ellenes vagyok.

elmennek a lányok a csokorrózsáikkal, plüssállataikkal, csokijaikkal meg ilyen-olyan ékszereikkel a picsába! nem tud senki semmit, amíg egy férfi nem használ ékezeteket az ő kedvéért.

- és azt mesélte az estéről, amikor...
- amikor egy sántának a botjával böködte egy buzinak a hátát? mesélte.

a nagy park közepén volt, mégse látta senki, hogy belefeküdtem a hóba.
felváltva félek attól, hogy nem leszek többé játékos és vicces, meg attól, hogy nem tudok többé csendben egyedül lenni.

florence and the machine - rabbit heart (raise it up)

megtanultam alkalmazkodni a vágyaimhoz.

egy öttagú hangoskodó fiúbanda mellé ültem le a metrón, ott nem ült senki. megállókon át arról beszéltek és poénkodtak, hogy én annak a fiúnak a kurvája vagyok, aki mellé leültem, és hogy én úgyse hallom, amit mondanak, mert zenét hallgatok és nézek magam elé. aztán a deáknál készültek leszállni, és sorban haladtak el előttem, és akkor a sor végén a stricim még kedvesen rám mosolygott és megsimogatta a fejemet.

- érdekes volt, rámjött a szeretet.
- remélem nem hagytad eluralkodni magadon!

minden csokipapír belsejében az van, h sajnos most nem nyertél.

a brainoiz arról panaszkodott tegnap a kocsmában, hogy a macskája csak három dolgot akar, hogy adjanak neki enni, játsszanak vele, és foglalkozzanak vele az éjszaka közepén. rájöttem, hogy tulajdonképpen tudnék macska lenni. cserébe meg dorombolva eszemm és játékos vagyok az éjszaka közepén.

- jó, akkor írjuk tovább. de mi rímel arra, hogy anál?
- halál!
- na, azért halált egy gyerekdalba ne.

rám mosolygott ma egy nagyon szép skandináv fiú a földalattin, és erre mi történik?! nekem nem a térdem remeg, nem az arcom vörösödik, és nem a szívem dobog, hanem a szemhéjam kezd el vadul tikkelni.
valamit csinálni kellene az én önkéntelen szomatikámmal, mielőtt még valakinek flört közben bele találnék böfögni az arcába.

mégis megyek vietnámba, kiáltotta a főnököm egy csendes december délelőtt, és odaszaladt a kabátjához.
azt említettem már, hogy a munkahelyem közel van a vidámparkhoz? minden nap ehetnék ebédre perecet, de a munkatársaim és a főnököm csak natúr joghurtot esznek.

nagyon hideg van, fáj a szívem, minden nap belesimítok egy csokimorzsát vmelyik nadrágomba.

az angolszakos szakdolgozatommal ott tartok, hogy csakis a témavezetőm által ajánlott sorozatokat nézek minden időmben.

- én soha nem fogok tudni annyira jól és sokat panaszkodni mint te, dani, pedig annyira próbálom.
- mert neked nem ennyire szar az életed, mint nekem.
- na erről beszélek.