az év utolsó raffaelloja.
(azt hiszem, túlérzékeny vagyok.)

nem onnan, ahonnan jönnöm kellene, megyek oda, ahová mennem kell. lehet hogy fordítva van. ment át velem a busz a hideg reggeli sötétben a hídon, dobozos jegeskávét ittam, ment át velem a busz, és arra gondoltam, egész nyugodtan elronthatom az életem. itt kezdődik minden.

ezek a soha vissza nem térő, gondtalan, fiatal éveim, heló! annyit bánthatom magam, amennyit csak akarom!

- hello, mi újság?
- épp készülök most lefeküdni. pms-em van. és nálad?
- nekem identitásválságom van.

nőnek lenni kaland!

szerintem megkapó vagyok, ahogy karácsony este, melegítőben, country számokat éneklek a konyhában mákos fogakkal - de ebben lehetnek véleménykülönbségek.

sótlan lett a sóskiflim.

nincs itthon elég porcukor. rapszodikus vagyok.

hogyan kell a szívnek dobbannia, amikor egy hentes nevezi az embert husinak.

van egy kis feszültség ma reggel az irodában. köztem és a tegnapi karácsonyi partiról maradt aprósütemények között.

na várj csak, vette elő a kocsmában a mindenrendbenlesz-arckifejezését és a pénztárcáját. közalkalmazott vagyok!

istenem, én annyira hálás vagyok az engem körülvevő férfiakért, és nőkért, és férfiakért.

bizonyos értelemben elfelejtett írónak lenni is rengeteg törődéssel jár.
rövid utánajárás után arra jutottam, hogy kaffka margitról az elmúlt hetven évben senki nem írt semmit, csak arról, és arról viszont sokat, hogy senki nem ír semmit kaffka margitról. ezért kicsit visszább néztem, és akkor találtam még egy radnóti írást, amit még kaffka margit halála után húsz évvel írt. arról, hogy senki nem ír semmit kaffka margitról.

van egyébként munkahelyem, hangulatban és helyileg is közel a vidámparkhoz. minden nap ehetnék ebédre vattacukrot, de a munkatársaim és a főnököm csak natúr joghurtot esznek. nagyon jófejek egyébként, a főnököm például nem csodálkozik, ha egyes költők neve mellé szívecskét teszek az átküldött fájlban. hanem egyetértően bólogat.

miközben úszom, a hulló hó a medence feletti ködben tűnik el, mégis számolnom kell a hosszakat magamban. azokra gondolok, akik a kezükkel etetnek, és azokra, akiket a kezemmel etetek. a hosszok végén mindig megállok, és leveszem az úszószemüvegem, hogy felfelé nézhessek. légy a barátságom.

ma voltam a prae folyóirat tízéves születésnapi estjén, ahol az alapítók azon tanakodtak keserédesen a köszöntőbeszédben, hogy kasztráltassák-e magukat, de ezt is alig lehetett hallani a pultnál zsibongó emberektől, és akkor örömmel konstatáltam, hogy az irodalmi élet és én hangulatilag még mindig nem távolodtunk el egymástól annyira nagyon.

számítógéphasználatban egyértelműen drag'n'drop (ziehen und fallenlassen) ember vagyok. emberi kapcsolataimban - azt hiszem - nem vagyok drag'n'drop (ziehen und fallenlassen) ember.

én persze csak elmesélésekből tudom, hogy mi történik vasárnap este egy budapesti talponállóban, anya.

vasárnap este, egy néptelen budapesti talponállóban:
pultos (honfoglalózás közben): milyen kutya a dobermann? angol? v német?
vendég: biztos német. hát thomas mann, dobermann.

nézem a parkettán a lábfejemet, spicc, pipa. spicc, pipa. álmomban lelocsoltam magam benzinnel.

arvo pärt - i am the true vine

tegnap a kocsmában épp meg akartam inni a fényképezőgépemet, mikor oldalba böktek, hogy hogy van az irtóhangsúly angolul.

bementem ma az angolszakra, és a félévben először találkoztam nádasdy ádámmal, aki a hogylétem felől érdeklődött, majd hirtelen rám mutatott, és az arra járó miklóshoz (sztrítvarior és tanszékvezető) intézve szavait, azt mondta, hogy ezzel a nővel különösen kemény kézzel kell bánni.

van ez a blog, gondoltam, inspirációképpen, hogy különféle művészek és híres emberek hogyan szokták beosztani az idejüket és erejüket, hogy hatékonyak legyenek, és erre kiderül, hogy auden amfetamint váltogatott barbiturátummal.

egyszer megjavulok éééén, jó leszek maaajd, és visszatéérek hozzáád úúhúhúújra! lalalallalalalaa...  a király meghalt, kisasszony, de maradt itt egy főherceg!
kövérkés férfi nekem a földalattin.

nahát, így ruhában meg sem ismertem!
középkorú nő középkorú férfinak a földalattin.

- úristen, kikkel vagyok körülvéve, ági, segíts!
- nem tudok, épp sót szórtam a sebembe!

ma ismét ráébredtem a zsenialitásomra, hogy sikerült egy könyvekkel foglalkozó helyen létrehoznom a könyvek.xls nevű fájlt.

nem tudtam eldönteni, hogy csalódott vagy csalódás vagyok-e.

ez most tök intim lesz, de gondolatok amelyek ma átfutottak az agyamon: olajbogyó, pizzatészta, peanut butter, fánk, kfc, almás rétes, sajtos-tejfölös lángos.

mesélek az énképemről. ma már másodszorra is majdnem bementem automatikusan az irodaház férfivécéjébe. az ajtóra festett kis figurán ugyan nadrág van, viszont nagy a segge.

legyél velem kedves, jó? mer egy törékeny virág vagyok bazmeg.

tegnap este edina barátnőmmel belevetettük magunkat a miskolci éjszakai életbe. a miskolci éjszakai élet mostanában, ritka és szubjektív megfigyeléseim szerint, arról szól, hogy mogyorószemeket keresgélek a dekoltázsomban.

jelentkezzen mindenki, aki a héten unalmasabb pillanataiban bántsál tematikájú emailt küldött az expasijának.
ugye.

az ágyamon hever kinyomtatva minden, amire holnap szükségem lesz:
nyelvészet cikk, apeh nyomtatvány, lady gaga dalszövegek, és angol elefántos mondókák. magabiztosabb pillanataimban úgy érzem, mindet rám lehet bízni.

a héten kaptam egy üveg magozatlan olajbogyót, egy szintaxis könyvet, sok dicséretet az énekhangomért, és egy sorry i destroyed your life feliratú e-cardot.
érzitek-e ti is, hogy a megfelelő emberekkel vagytok körülvéve?

ma a templomban az jutott hirtelen eszembe, hogy a pokol utolsó bugyrába is elmennék, csak hogy hallgathassam még élőben a mozart requiemet. upsz.

az alábbi, tegnap estéről származó képen épp lady gagának öltözve kezdem shakira (eredetileg) szexis földönvonaglásának eljátszását. ma jogi szöveget sikerült fordítanom, este meg templomba megyek zenét hallgatni.

a fiú barátaim szerint, ha a szerelmem tárgyát nem szoktam elképzelni, ahogy iszapbirkózás keretében küzd meg értem, akkor az az érzés nem is az igaz szerelem.

- (...) aztán bementem a nyelvtudományi intézetbe, beszélgettem, megebédeltem, kicsit lefeküdtem aludni, aztán főztem egy teát és mentem az órámra.
- ja, akkor haza is mentél közben?
- ööö nem.

ha a pszichológusom továbbra is ilyen szellemesen, kedvesen, szélesen gesztikulálva beszél az önutálatomról, akkor inkább továbbra se szeretem meg magam.

sok ismeretlen fiúról gyűlt össze kép a dokumentumok mappában az elmúlt két hónapban, míg a húgommal közös gépünk volt.

felmostam magam körül az egész lakást, hogy az ágyon kelljen maradnom a tanulnivalómmal.

nincs még egy olyan menüpont személyes honlapokon, melyre nagyobb félelemmel kattintanék, mint a verseim.

az őszi szünet első napján, este tizenegy órakor emailt kaptam b.zoltántól akihez neurolingvisztika órára járok, mai óra anyaga tárggyal, mely afáziás teszteket tartalmaz, amelyeket a mai órán fogunk analizálni.
tehetetlenül fogom végignézni, ahogy az oktatóim egymás után elvesznek az időben.

te egy olyan kedves fiú vagy. alázz meg.

odalépek mindenkihez, és a fülébe súgom, hogy nem tudom, hogyan lehetne még ennél rosszabb.

minden pszichoterápia történetében eljönnek azok a szesönök, amikor a páciens költői kérdései záporoznak megállíthatatlanul. ez úgy történik, h a páciens elmesél vmit, majd széttárja a karját, és azt kérdezi: mi a fasz?!

a kaja amit rendeltem, nagyon csípős, de már kihűlt. viszont még kívánom. olyan, mint a dani.
(a csajod szemén keresztül c. gyűjtésemből, brigitta)

ez már csak így van, hogy a lányok egyes koncertek és egyes szemináriumok után késztetést éreznek arra, hogy előrekiabálják az előadónak, hogy marry me.

úristen, mennyi emberi beszélgetés van, amire nem vagyok kíváncsi.

szavak, amelyekből csak baj lesz: sohase, örökké, tokád.

apa, a te pörkölted a legfinomabb a világon!

nem hiszem, hogy érdemes vagyok bármi életörömre, ha ébredéskor a nagy szelet meghallva az első gondolatom az, hogy nehogy elvigye a vadiúj felmosórongyaimat az erkélyről.

nem ágyazok be, mert nem maradna mögöttem hátország.

volt egy fiú... azt meséltem már?

- ági, nézd, fogytam!
- igen, tényleg látszik. én meg híztam.
- juj, nagyon jó lakótárs vagy!

tegnap este egészen olyan volt mint a fiatalkorom, nyelvészekkel ültem a pótkulcsban, és konferenciákra szervezendő monokinizésekről beszélgettünk, míg a dani a szájából etetett ropival egy vakvezető kutyát. ma este meg egészen olyan volt, mint az öregkorom. az angolóra után meghallgattam a hétéves tanítványom élményeit, miszerint ma találkozott a szendvicsmanóval, aztán templomba mentem áhítatosan zenét hallgatni.

nagyon izgatottak voltunk a templomi koncert előtt, sok szép öreg férfi lesz itt, súgtam a mr.a-nak, miközben ő meg csekkolta a telefonján, hogy van-e internet a templomban. volt.
minden jel arra utalt, hogy a megfelelő helyen vagyunk.

sokkal kellemesebb valaki olyannal lenni, akit el kell viselni, mint valaki olyannal, aki mellett én vagyok, akit el kell viselni.

az tegnapi osztálytalálkozónk tulajdonképpen definíciószerűen jól sikerült. volt siker, karrier, otdk, szeretet, bor, villantás.

egyedül mentem ebédelni a kis vendéglőbe, ültem a fejfájásra pont kellemes sötétben, és néztem ki az utcára, a fő utca, víziváros táblára. mesefigurás szalvéta volt, és halkan szólt a dunatévén a nótaműsor. a szomszéd asztalnál a fiú azt magyarázta az anyjának a rántott sajtjuk felett, hogy milyen ízű a rák.

az év félrehallása, hogy azt mondták nekem, hogy ez az élet rendje, én meg bólogattam, hogy igen, ez az élet szennye.

nyugodj meg. gondolj valami másra.

olyan mondatokat gondolok, amilyen anyagból az ágyneműm van.
lesz bélszín, rák, olajbogyó, és a házi készítésű bonbon, amit nekem küldtek.

olyan mondatokat akarok írni, mint amilyen az, amikor magamra húzom a paplant és a fehér takarót.

én: jól van, én itt erőlködöm, hogy felvidítsalak, meg vicces legyek, te meg nem nevetsz, sőt, észre se veszed.
marci: de, az erőlködést észrevettem.

(...) időnként pedig könyökével hátralökte oldaltáskáját, amelybe
Fernande az ebédjét csomagolta. S ilyenkor keserűen gondolt a táska
tartalmára. A két hatalmas kenyérszelet között nem spanyol módra
készített rántotta volt, amit pedig nagyon szeretett, s nem is olajban
sült marhahús, csak egy darab sajt.

camus azt hiszem tudta, mi az a fájdalom. (a némák (r.))

megálltak az utcán, az anyuka és a két fejjel magasabb kamasz fia, és az anyuka benyálazta az ujját, és letörölgetett valami kis koszt a fiú orráról.
az elérzékenyülés, hogy úristen, ennek sosincs vége.

keleti pályaudvar, főbejárat: annyi csikk és bőrönd és cuppanás!

ez az ezredik bejegyzés ebben a blogban (ami ettől még nyilván nem tesz ki ezer mondatot).
főcímdal, ünnepi kommentbox.


fiona apple - extraordinary machine

gyanúm szerint, a környéken lakó, sokéves tapasztalattal rendelkező, kommunikáció-központú, korrekt angoltanárnő szedte le a hirdetéseimet az oszlopról, mikor kiragasztotta az övéit.

én: (fejtegetem az objektív és a szubjektív boldogságról való nézeteimet és különböző definícióit próbálom adni a sikernek)
a pszichológusom: (félbeszakít) ági, mikor is lesz ez az osztálytalálkozó?
én: három hét múlva.
a pszichológusom: akkor addig még készülünk rá egy kicsit, jó?

ma reggel bevittem a pszichoterápián sorra nem került problémáimat a tanulmányi osztályra, és többek között megtudtam, hogy a később felvett, társított szakokra vonatkozó titkos és kiszámíthatatlan szabályzatok alapján körülbelül életem végéig fizeti az állam, hogy én az elméleti nyelvészet szakra járhassak. bár ezzel ilyen formában nem kívánok élni, ez mégiscsak egy kedves gondolat.
dehát nem csinálhatom ezt életem végéig. hisz ott van még a vízimentő-tanfolyam, a cukrászképzés, meg a reneszánsz zene angliában, gondoltam, miközben elindultam a conference on logic, language and mathematics felirat alatt található nyíl irányába.

soha nem felejtem el, miskolcon volt még, derűs, friss, reményekkel teli középiskolás voltam, és gyrost vettem. de a lányok péntek este nem szoktak hagymát kérni bele, értetlenkedett a török fiú, de én mégis kértem, aztán hazamentem verset írni.

tulajdonképpen attól érzem magam jó embernek, hogy nagyon korrekten vagyok rosszindulatú.

kérdeztem r.péter tudományos főmunkatársat, hogy miért van benn az intézetben olyan késői órán, meg hogy rossz-e neki. arccal az ajtónak támaszkodott, és kicsit ütögette bele a fejét, de azt mondta, nem rossz neki egyáltalán. persze én is csak kevéssel hét előtt jöttem el onnan, jajgattam is, és nekem se volt rossz. sőt. és hármunk közül senki se akarta a nyakába venni az üzemen kívül táblát, amit az andi talált, inkább elrejtettük a tanszéken ínségesebb időkre.

hát értsdjólok meg lábjegyzetek itt sose lesznek, mert ahhoz túl egyszerű meg túl fáradt vagyok.

régen már csak azért is reméltem, hogy fogok még később is találkozni a frissen megismert emberekkel, hogy megmutathassam nekik, hogy a látszattal ellentétben tudok beszélni.
mióta fogyasztok alkoholt, néha már azért remélem, hogy fogunk még találkozni, hogy lássák, tudok hallgatni is.

színek kavalkádja az élet! vörös! fehér! rozé!

nemrég megkérdezték, hogy a pszichológusom valóban létezik-e, vagy csak én találom ki, hogy írhassak róla. a pszichológusom valós személy. nagyon nevetett, mikor ezt meséltem neki. persze soha nem fogom tudni itt bebizonyítani, hogy nem a képzelt pszichológusom nevetett, hanem az igazi.

be akartam ma menni a to-ra, de aztán túl sokat ettem. helyette lilivel ültünk a napon a trefort kertben egy ideig, ami nekem pontosan négy órának és harminchat percnek tűnt.
olyan sérülékeny az ember így hatodévesen.

találkoztam ma a trefort kertben az angolszakos témavezetőmmel. sz. "taposni fogom a beledet" krisztina mosolygott, limonádét ivott, és afelől érdeklődött, hogy a frázismozgatás, amit facebookon a syntactic trees alkalmazással küldtem neki, jelenti-e azt, hogy már tartok valahol a szakdolgozatommal (nem), meg hogy hogy érzem magam ezen a napsütéses délutánon (artikulálatlan hangot hallattam).
persze azért lassan sejt vmit, például nyár elején, mikor legutóbb találkoztunk, elővigyázatosan megkérdezte, hogy nem vagyok-e épp depressziós, vagy egzisztenciális válságban, de akkor diadalmasan rávágtam, hogy egyik sem, mert most épp szerelmi bánatom van. nem vagyok én olyan könnyen kiismerhető.

ne toszogassuk már itt ezt a kurva lóvét, mondta a kocsmában mikor ki akartam fizetni a viszkigyömbéremet, és akkor az alvilágban éreztem magam hétfő este, de durván.

a firefox azt észlelte, hogy a kiszolgáló olyan módon irányítja át a kérést, hogy az soha nem fog teljesülni.
(soha.)

- (...) de és az egészet nem akarom, és abba akarom hagyni.
- akkor miért nem teszed?
- mert nem akarom abbahagyni!
- ági. húha.

még az a férfi se volt gonosz velem, akinek a zakója felszívta a kiöntött boromat ma a gödör padlóján.

ha a semmire nem vagyok jó mondatnak jobb ritmusa lenne, sokkal rosszabbul érezném magamat.

emlékszel, amikor mentünk a valamilyen órára...
és akkor rádöbbentem, hogy ez az a mondat, ami a legpontosabban fejezi ki az érzést, hogy a hatodik évét kezdi az ember az eltén.

közelgő ötéves osztálytalálkozónkon csak lazán dobálom majd a hajamat, és nem árulom el, hogy a dekoltázsomon a karmolásnyomok egy bébiszittelt egyévestől származnak.

remélem, hogy ma éjjel nem ugatnak majd a kutyák. mindig azt hiszem, az enyém ugat.
(ez a közöny.)

azt gondoltam, hogy az lesz mindenre a legjobb megoldás, ha elvesztem az eszem. azt is gondoltam, hogy ehhez nagy erőfeszítésekre és alkoholfogyasztásra lesz majd szükség, de alighanem tévedtem.
mert tegnap a lucia nappalijában egyszercsak az alie egy babacsörgővel ütögetett egy koponyát, az L. egy lehangolódott gyerekgitáron pengette az örömódát, én pedig konyhakéssel játszottam a játékxilofonon, majd a youtube-on nézett spice girls és backstreet boys klipek koreográfiáját próbáltuk elsajátítani. aztán autóba ültetett minket a lucia, és a következő emlékem az, hogy a gazdagréti lakótelepen tankolunk, és azt mondja az L., hogy na, most akkor már vagy csináljuk, vagy ne legyen semmi, mire én megpróbálok kimenekülni az autóból, de kiderül, hogy csak arra gondol, hogy youtube-ozzunk a telefonján.
és a kocsmába még csak ezután indultunk el.

most, ahogy szétnézek a konyhában, úgy tűnik, hogy mindenki, aki valaha is itt lakott velem, vett egy tubus pirosaranyat, és itthagyta felbontatlanul. most megpróbálom kitalálni, ki lehetett az az egy, aki csípőset vett.

- ó, nem akarok iskolába menni!
- ó, nem akarok strandra menni!
szeptember elseje, reggel hat óra.

jaj, ne ezt a nézznézzazégfelét, próbálok nem a visszafordíthatatlanságra gondolni.


neutral milk hotel - two-headed boy

megölelhetlek. 1. kérdezni kell, 2. nem javallott.

elittad a drogpénzt?!

ma hajnalban együtt ebédeltem és nevetgéltem cseh tamással. nagyon kedvesnek találom, hogy cseh tamás az egyedüli személy, aki nem halt meg mostanában az álmaimban.

a haraggal úgy vagyok, hogy ritkán kell nagyon, de akkor is a fele haragom arra megy el, hogy azért haragszom, amiért olyan helyzetbe hoztak, hogy haragudnom kell.

tudod mennyi nekem megírni egy praat scriptet? kiáltotta a brigi az andrássy úton hajnalban, majd csettintett: ennyi! aztán azt is mondta, hogy neki csak (csettintés) ennyi időbe telik egy praat scriptet összehozni. majd hozzátette, hogy ő egy praat scriptet (csettint) ennyi idő alatt megír. és ami a praat-scriptek írását illeti, számára ez mindössze (csettint) ennyi megerőltetés és idő. mint egy csettintés.
buta kérdéseitekkel ne hozzátok ki az állatot fiatal nyelvészhallgatókból.

mentem a kertemben a mosdók felé, törölgettem a könnyeimet meg a taknyomat a homlokomról, és akkor az embertömeg szétnyílt előttem mint mózes előtt a tenger.

vajon minden következő annyit aggódik az előzőért?
a párhuzamok érdekelnek nagyon.


andrew bird - masterswarm

élőben jelentkezünk a luciáéktól. muci, a pusztítás istene, szétszórt egy csomag diákcsemegét a földön, majd vadul belehempergett. aztán jött a mr.a és hozott húst. nagyon álmos vagyok.

mindannyian kivagyunk kicsit.

kicsit aggódom, mert azóta látok néha ortt-s címeket a statisztikámban, amióta feltettem ide azt, hogy hogy énekelek.

leginkább három helyzetet tudok beazonosítani: amikor sokat iszom, amikor nagyon álmos vagyok, és amikor fonológiáról beszélnek körülöttem - ilyenkor fogyókúrámat, mozgáskoordinációmat, és erkölcseimet tekintve elgyengülök.

a múzeumok éjszakája egyébként úgy ért véget, hogy a nagybátyám irodájában ültem (de legalább egy múzeumban) és borra ittam a sört, amire ő hívott meg. közben az élet legkülönfélébb (nem emlékszem) dolgairól meséltem neki a véleményemet, és bókjaimmal is elhalmoztam (szerintem belőled nagyon jó nyugdíjas lesz).
egyébként anyukámnak nyolc testvére van, ezért évekig tudok családi történeteket mesélni anélkül, hogy nagybátyám vagy pl unokatesóm alatt kétszer ugyanazt a személyt érteném.

a szomszéd asztalnál vibrátorokról beszélnek. mi a szóvégi zöngétlenedésről.
(feljegyzések a kocsmából i.)

megvártam, míg a miklós (sztrv. és tv.) befejezi a mondatot, miszerint ő nem egy szarlégy, hanem egy arisztokratikus csillárlégy, megköszöntem r.péter tudományos főmunkatársnak, hogy nem ütött meg, majd integetve kiléptem a nyelvtudományi intézet ajtaján. mosolyogva sóhajtottam. ez a koratavaszi nap is csak olyan volt, mint a többi.

hiányzik a nyelvtudományi intézet, na. egész nap flashbackjeim vannak.

egészen biztosan lesz valami munkám, különösen egy-két lendületesebb kezdőlépés után. úgy mint: több hónapos halogatás után szövegszerkesztő telepítése; valami pdf-converter telepítése; önéletrajzom megírása ezek segítségével.

ma láttam egy dokumentumfilmet evészavaros lányokról. az egyik anorexiás lánynak születésnapja volt, és a kórházban elénekelték neki a többiek a happy birthdayt, és kapott egy muffinméretű kis tortát is. megette, aztán sírt.

soha nem fogok megbocsátani annak a nőnek, akinek a dúdolása ma délelőtt áthallatszott az erkélyemre.

a padlizsánkrém-készítés kérdései nagyobb indulatokat váltanak ki az emberekből, mint bármi más.

veszünk egy új mikrohullámú sütőt, és a szüleim állnak előtte, és nézik, hogy forog benne a tányér.  elromlik a mosógépünk, és a szüleim állnak előtte, és nézik, hogy forog-e benne a dob.

(life is a merry-go-round etc.)

ma átbicikliztem a piroson egy fiú miatt, aki a következő kanyarban eltűnt. hát, valami ilyen az élet is.

egy túrórudit. hogy kifejezzem kívülállásom, lopnom kellett. elköltöztem, és szakítottam azzal a közérttel.

még soha semmi nem volt, amin néhány szem valeriana és egy kora reggeli biciklizés a duna által hátrahagyott iszapban ne segített volna.
vajon fog-e nekem hiányozni ez a nyár.

délelőttjeim újra jóleső izgalomban telnek, hogy mit is főzzek ebédre.

azt szeretem legjobban, akinek felajánlom, hogy közvetlenül a pszichológusom után találkozzunk.

marci, gyere és vidd el a szintidet, mert tizennégy év után újra írtam egy dalt a magányról.

kurvajó halat tudok sütni, erkölcseim megingathatatlan alapokon állnak, meg nekem kedvezett a szelektív iskolarendszer is.
na nem baj, lassan minden elmúlik, terveim a jövőre nézve, hogy a turisztbüfében fogok fényes nappal (lehetőleg délelőttönként) inni.

az augusztus ugyanolyan, mint a május: már és még nem tudom hogy mihez kezdjek, és nem izzadok le, ha kimegyek napozni délután.

nem gondolok már többet a majonézes pirítósra ma este!

remélem működnek a beleid, puszillak, pöttömkém.
(mit is mondhatnék az smsezéseim természetéről.)

soha nem tudnék megbízni egy olyan férfiban, aki kimegy az utcára félmeztelenül.

nekem nem kell azt végignéznem, hogyan szeret mást az, aki engem nem.
holnap sütök halat, azt hiszem.

azt gondolom most, h az énekesnőknek a számok között nem nagyon lenne szabad beszélniük. nem hogytetszikaruhám, nem hihi, nem akövetkezőnótánkarrólszól.

cukibokájú, neccharisnyás, harangruhás és szőke viszont szeretnék én is lenni.

lehet házasodni a szigeten! bár sor van.
(életem legromantikusabb sms-ét küldtem el tegnap.)

(...) agnus hogyan ijesztette el a jóképű olasz srácot azzal, hogy szintaxisról akart vele beszélgetni.
azt hiszem, ez már így vonul be a történelembe, pedig. pedig én egész sok (nyelvészeti) dologról hajlandó voltam vele beszélgetni. arról nem tehetek, hogy furcsábban nézett rám, mikor a raddoppiamento sintatticoról kérdeztem, mint azokra, akik a lófaszt a seggedbe mondatot akarták tőle megtudni olaszul.

a nouvelle vague koncert előtt három fiúval fröccsöztem és készültem a koncertélményre. ők például úgy is, hogy google translate segítségével próbálták kideríteni, hogy is mondják franciául, hogy mutasd meg a pinád.

boldogtalan kis lények, nézett végig rajtunk isolde szeretettel a kocsmában.

a bortól kezdve, a gyógyteán át, a vízig, mindenről tudom, hogy mikor miért iszom. el kell majd mosogatnom, ha elmúlt már a szorongás.
legalább egy kicsit ha szebbek lennének a lábujjaim.


state radio - keepsake

a virágok szeretnek a gazdájukkal lenni, nem? aggódott a márti. másrészt ennyit költözni nem szeretnek, amennyit én. de most adjam oda az anyukámnak? nem tudom, beszélne-e hozzájuk annyit mint én. így átvittük őket az új albérletbe. a csoppy beleszuszogott a kaputelefonba, mikor vittük fel őket, meg a dinamikus szemantika könyveket, meg a lajkó félix cd-ket. aztán ültünk, és a marci philip glasst zongorázott, a csoppy meg rubik-kockát tekergetett. ettünk is, meg ittunk, olyan tökéletes volt kicsit.

akkor hallgattam sok cseh tamás dalt, mikor tél volt és tabán mozi, meg zajló jég, és mentem a lánchídon, és azt éreztem, hogy hideg az arcom, meg hogy szeretnek.

körömlakkpiros a strandkajakom
én ma nem búslakodom dom dom dom

itt van, itt van. beszéljünk az érzésekről. azt hiszem, a düh a legegyszerűbb.

igen, ez hiányzott már nekem is nagyon, hogy az ági magzatpózban feküdjön a gödörnél a kövön, és nádasdy ádámról beszéljünk.

csokit akartam enni. a napi egyszeri, kis mennyiségű csokifogyasztáson kívül, az egyedüli megbocsátható ürügy erre, a kávé mellé fogyasztott csoki, mert a kávé ízét nem szeretem. na de a kávéról pár hónapja leszoktam. a kávéfogyasztásra az egyedüli megbocsátható ürügy az, ha utána a plusz energiámat valami hasznos, általában nemszeretem dologra fordítom.
csokit akartam enni, mosogatni fogok.

kik is voltak, akik karácsonyra azt a húsdarálót ajándékozták mindenkinek a családban, harminc évvel ezelőtt, és kiktől is van mindenkinek az a vajszínű sótartója, sőt, némelyeknek még az egész szett is, és a csíkok se koptak le mindegyikről, mint nálunk otthon, kik is voltak, akiknek még a halászkertben volt az esküvője, ki is ijesztette meg az étterem dolgozóit, kinek a lagzija előtt, ki is volt, aki csak a jogosítványát tudta felmutatni az anyakönyvvezetőnek, mint hivatalos iratot, és ki is vesztette el már az esküvő előtt a jegygyűrűjét kétszer is.
ezek fontos dolgok.

- ági, az előbb, amikor elbűvölőnek nevezte a saját személyiségét, akkor...
- vicceltem csak.

ő: milyen csodás érzés ily könnyedén szökellni, nem igaz? csak úgy suhansz!
én: kussolj! szenvedek!
kis kihagyás után újrakezdtem a futást, tegnap elkísért az apukám is.

nyertes típus vagyok, erre gondoltam, mikor a készülő spagettiszószból egy laza mozdulattal felkentem a falra egy keveset.

ráztam a ketchupos flakont a reggeli melegszendvicsem felett, és azt hallgattam közben, hogy a szüleim a másik szobából összefoglalják nekem, milyen döntéseket hozzak az életbentartásukkal, ill. a temetésükkel kapcsolatban, ha esetleg arra kerül majd a sor. mondtam nekik, hogy kicsit eltúlozták most ezt így vasárnap reggel, hiszen én égettem meg az ujjam a melegszendvicssütővel, nem ők.
aztán ablakot pucoltunk.

nem vagyok különösebben féltékeny típus, legalábbis ezt hittem ma délutánig, amikor is a muci a szomszéd pokrócon mászó kislánnyal kezdett barátkozni a strandon, mert akkor hirtelen felmerült bennem, hogy odamegyek és megszorongatom egy egyéves kislány karját, hogy van itt egy-két dolog, amit tisztáznunk kéne.

aztán még elvitt minket unicumot inni a t. csabi, és azt mondta, hogy én vicces lány vagyok. ezen még gondolkoznom kell, mert közvetlenül előtte egy mórickás viccet mesélt a székrekedésről. hazafelé indulva nekimentem egy postaládának, és akkor búcsúzóul még azt mondták az ági és a csabi, hogy ne áruljam el az épp itt nyaraló szüleimnek, hogy velük voltam, de üdvözlik őket.

lassan újra csak én jutok eszembe a saját testemről.

szeretném, ha az isten felismerné, hogy milyen nagyszerűen mutatok a trassenheide-i fenyőerdő előtt, a homokos tengerparton öreg német karmesterekről álmodozva, és elintézné, hogy azt csinálhassam, amihez értek.

én: meg hát most fogalmam sincs, hogy mi van ezzel a fiúval...
a pszichológusom: de ági, most melyik szerelméről is beszélünk épp?

(akkorról, amikor még fiatal voltam és bohó.)

kér dolog hever a húgom ágyán. egy bugyi, és egy alkalmi munkavállalói könyv.

gyógyszerészeknek: ha egy nő görcsoldót és nyugtatót vesz, nem kérdezzük meg tőle, hogy van-e háromszáz forintja apróban.

egyedül vagyok a lakásban, ülök törökülésben az ágyon, pucolom a cukkinit, és visítom, hogy all the rabbits died for supper tonight.
annyira ártalmatlan vagyok.

- és tényleg szokott hiányozni, ha nem iszol?
- hát, igen. de nem mindig, meg nem olyan nagyon. pl most se, egyáltalán nem.
- most ittál meg egy korsó sört!
- ja... tényleg.

lécci ne nyalogassátok a lábujjaimat, köszönöm, nem kérek több gyíkot.
a tegnap délelőttöt négy gyerekkel és négy kutyával töltöttem.

halotti toron felszolgált süteménynek illik-e elkérni a receptjét.

szeretnék egy képeslapot arról, ahogy minden reggel két-három órán át ülök, és halálfélelmem van az életemtől.

nyugodtan menjek oda énekelni, azt mondta a bácsi, csak ők most vagy tíz számot bekértek előre a zenegépben, mert születésnaposuk van. de nyugodtan menjek oda, ha úgy érzem, és ragadjam ki az énekes kezéből a mikrofont egy-egy versszak erejéig, én lány vagyok, én megtehetem. meg van náluk két meleg a társaságban, még nekik is elnézik. de aztán másokkal voltak már problémák, mert az a nagydarab barátjuk, látom-e, ekkor hátranéztem, az a nagydarab, fehér ingben és szőke nővel, ő egy este előkapott három pisztolyt és a plafonba lőtt dühében. hogy azóta már kijavították, azt mondta, mikor felnéztem.

engem nem visel meg a meleg. nem visel meg a meleg. az előbb fogat mostam neogranormonnal. nem visel meg a meleg.

soha nem tudom, hogy mennyire vagyok lebarnulva, mindig azt hiszem, hogy fehér vagyok, mint a hó. és akkor tegnap felkaptam a muci-gyereket, hogy na gyere, nézzük meg a tükörben, milyen szép pár vagyunk, és a tükörből visszanézett ránk a cserzett arcú indiánlány a kis fehérbőrű gyerekkel, akit a folyóparton talált.

azt kérdezte a lucia, h nagyon más-e a muci, mint mikor ott voltam egy évvel ezelőtt, amikor aludt a vállamon, meg néha pislogott. namost eközben a muci állt a kisasztalnál, és tenyérrel ütötte a billentyűzetet, amivel elérte, hogy a számítógép kikapcsoljon, majd ott termett az ölemben, csorgatta rám a nyálát, és rángatta le a felsőmet, miközben teljes erőből rázta a fejét, és kiabálta, hogy nemnemnemnem.
ez nagyon imponáló, és nagyon más volt.

elfelejtettem mondani a pszichológusomnak, hogy mennyire egyedül érzem magam.

a királylányos keksz darabjában, amit én szoktam venni, 110kcal van. a korpás kekszben, amit ő szokott, csak 16. ideje volt, hogy összeköltözzünk a húgommal.

- majd csak összecsiszolódtok lassan.
- igen. ő megváltozik.

egy végtelenül esendő, akaratgyenge, buta, buta nő vagyok.
vásárlásról van szó, nem férfiakról, sajnos.

ez a lány nem szokott otthon mosolyogni, ezt állapíthatná meg valaki az ablakom alatt állva, mikor esténként kinézek és behúzom a függönyt. nem áll senki az ablakom alatt, de néha szoktam ezt beképzelni. néha félek, és akkor ismeretlen emberekről, néha reménykedem, akkor meg ismerős emberekről.

képzeld, mostanában rákaptam a lux szappanokra.
(mozart: zongoraszonáta d-dúr kv 311 közben a nézők soraiból)

mindketten kosok, igaz, kérdezte a vonaton a néni a yes&no-tól és tőlem. miután leültünk. mindketten kosok voltunk és meglepettek, kár, hogy ez minket nem érdekel. van egy nagyon jó ezoretikus(sic!) magazinom, nézzék csak meg. félelmetesen igazak ezek a dolgok. hát persze, kosok, én meg nyilas vagyok, persze, hogy itt beszélgetünk. arab horoszkópban lánc vagyok, kínaiban meg tigrismacska. a jobb szemével kacsintgatott, és közben közel-közelhajolt hozzám, mikor a lényeg az életben, gyermekeim, az... kezdetű mondatok jöttek. húszéves állottrúzs szaga volt a néninek, amiből még a fogaira is volt kenődve. rózsaszín körömlakk, lakktól ragacsos haj, nagy fehér klipsz fülbevaló, amit ugyancsak megfogott a rúzs, és ráncok, ráncok, ráncok. nézzék meg, milyen lábizmaim vannak! szoknya fel. mint egy a-e-ro-bi-kos-nak! én azt vallom, hogy mindenki annyi éves, amennyinek érzi magát. kacsintott megint, és nevetett. hát én jól vagyok így. most mégis, mit kezdenék egy 60-70éves vén kecskével? nem igaz? kacsintott, nevetett. én 28éves koromban hagytam ott a férjemet. mert addigra már őrülten tisztában lettem magammal. csokoládészaga is volt a néninek, mert azt evett. tízmillió udvarlóm volt fiatalkoromban. de a férjem legalább szép volt. ez az egyetlen gyengém. hogy a férfi szép legyen. olyan szép volt, mint a horthy miklós fia, pista. kacsintott, nevetett.
az volt a baj, hogy egy hülye bakhoz mentem hozzá. de azt is miért? mert akkor lettem túl egy nagy szerelmi csalódáson egy ikerrel.


edith piaf - non, je ne regrette rien

két rózsaszín szopóálarc egymásra kacsint. (brainoiz)

bejött az apukám az ajtón, és azt kérdezte, hát te meg mit csinálsz. rámeredtem a bedagadt szemeimmel, ahogy álltam a kivilágított konyhában a mosogatónak dőlve, késő este volt, a szomszéd nagyon savanyú borából készített, nagyon finom fröccsöt ittam, és a másik kezemben fél kocka csoki volt. élvezem az életet, nem látod.

kifeküdtem napozni és elment a nap. aztán visszajött a nap és kifeküdtem napozni.
nem voltam ma bonyolult.

leérettségizett a kishúgom, ki gondolta volna, hogy képes rá így szalad az idő. aztán volt megünnepelni, egy volt-aki-wc-deszkával-a-nyakában-ébredt buliban is, tehát minden a nagykönyv szerint halad az életében.

egy tangóharmonikázó pasi mászkál a ház mögötti parkban. most épp az erkélyem alatt áll. ha lenne itthon dobozos sör, dobnék le neki.

how are you gonna help me? hm? you, who never thinks of leaping off buildings.
(stranger than fiction)

vajon miért érzem úgy, hogy az osztálytalálkozó-szervező emailt ostorozó hangnemben kell megírni.

... hogy mennyire tud fájni viszontlátni valakinek a lábszárát.

én abból érzem, hogy hamarosan vége lehet a világnak, hogy teljesen normálisnak tűnő emberek jönnek szembe az utcán, és egyszercsak természetesen derűs arccal átnyújtanak egy hogyan élheted túl a világ végét? szórólapot.

nekem fontos az emberekben, hogy legyen bennük egy kis beletörődés.

vehettem volna nyugtatót a múzeumbelépő árából.

elegem van ezekből az emberekből, annyira buták! nem bírom ezeket a hülyéket hallgatni! én inkább bölcs embereket szeretnék hallgatni, fakadtam ki a pszichológusomnak az in treatment c. sorozatban a pszichiáter pácienseire utalva, ő pedig nagyon röhögött.

vannak ilyen kedves kis történetek, amelyekre tulajdonképpen irigy vagyok. ilyen például, mikor a húgomat annakidején a suli előtt várta a fiúja egy szerdai történelemóra után, és elkísérte a fogszabályozó szakrendelésre.
mert nekem ebből a történetből csak a történelemóra és a fogszabályzó volt meg.

... de azt ugye észrevetted, hogy egy flashjátékról beszélünk tök komolyan egy csomó ideje?
elhallgatnak.

ő nevezte moncsicsinek a leesett lábujját. nagyon meglepő volt.

megölelem az ágyneműt és simogatom itthon az ágykárpitot, a buszon a táskámat.
nem is tudtam, h a szentkirályi utca ilyen hosszú.
a karok a legfájóbb testrész, kiszáll belőlük a vér, lógnak.

de én a természet vad gyermeke vagyok!, húzta fel a próbált báli ruhán a cipzárt.

emberek, ez a világ nem bír el már több somewhere over the rainbow feldolgozást.

... amikor az arab osztálytársnőnk azt mondta, hogy mivan, nem láttál még fehérembert?

mielőtt fiúkról kezdtem volna álmodozni, édességekről álmodoztam.

tegnap szükségből szopránt énekeltem a kóruspróbán, és mára nagyon berekedtem. a pszichológusom nagyon aranyos volt, és elkezdett nekem valami torokcukorkát keresgélni, de mondtam neki, hogy hagyja csak, cukorral a számban úgyse tudok beszélni.
persze lehet, hogy pont ezért kereste.

belefogytam a farmerbe ami kövérít.

egy évvel ezelőtt akár szültem is volna, most meg egy fél macskát se fogadnék be átmenetileg.

szeretnék ok nélkül szomorú és okkal mérges lenni.

most pedig felhívom az anyukámat, mert beszélnünk kell erről az új zsíroldóról.

a családban, ahol valaki megfulladt, nem szabad ebéd közben az asztalnál beszélni.

agnus, kérlek állítsd be a hiperhajtóművet elképzelhetetlenül durva sebességre!
nem ismerek kegyetlenebbet a partivideó műfajánál.

az alie kétezerdarabos puzzle-jét kezdtem ma kirakni. ez a ne-legyek-magamnál projekt, a végére elfelejtek mindent, ami miatt fel akarnám akasztani magam, és felakasztom magam a puzzle miatt. new york van a képen. nekem most nagyon úgy tűnik, hogy az egész.

(a mondat helye) (a mondat helye) (a mondat helye) (a mondat helye) (a mondat helye) (a mondat helye) (a mondat helye) (a mondat helye) (a mondat helye) (a mondat helye) (a mondat helye) (a mondat helye) (a mondat helye) nélküled semmi sem jó. (ism.) (ism.) (ism.) (ism.) (ism.) (ism.) (ism.) (ism.) (ism.) (ism.) (ism.) (ism.) (ism.) (ism.) (ism.) (ism.)

és megnyalogattam a kardigán táskáját néhányszor. jut eszembe.

a mr.a tegnap este beleírt a blogomba, és belekevert valamit a kólámba. enyhítő körülmény, hogy a bejegyzést tőlem kitörölte, viszont súlyosbító, hogy megsértődött, mikor a furcsa italt nem voltam hajlandó meginni.
mindeközben az L. minden elhangzott szót és el nem hangzott gondolatot levlistára küldözgetett a telefonjáról, így az egyszerűen informatívtól, a felismerhetetlenségig torzult üzeneteken át, a költői szépségűekig mindenfélét produkált.
hát tessék. pl mi ez, ha nem szépirodalom:
Ezek a nok bizalmatlanok, jaj
elvesztwttwm jaj, mra nyog, nem nyilik.

a mr.a leöntött borral. ez az igazság.

az a fajta lány vagyok, akivel a barátaim meg ismerőseim szülei szülői jellegű beszélgetéseket kezdeményeznek, a nálam akár idősebb barátaimról meg ismerőseimről.

ahhoz képest, hogy a darabban végig nevetségessé tették és megvetették a rasszistákat, a fekete fiúnak egy árva szónyi szöveges szerepe nem volt. na ez humor, remélem direkt volt.

minden egyes nap, minden, minden egyes nap.

- de anya, nem baj? pont mikor itt leszel, én alig leszek itthon. és péntek este is, pont vadul partizni készülök, és lehet, hogy csak szombat délután hoz haza majd a rendőrség!
- nem baj, csak hozzanak haza, az a lényeg.

ma este is megpróbáltam kibiciklizni a világból, de nem építettek elég bicikliutat.

csak a mártin nevetek, magyaráztam r. péter tudományos főmunkatársnak, mert az előbb mesélte, hogy ő nem hallgat más zenét, csak lajkó félixet. mentünk közben le a lépcsőn, tényleg, kérdezte ő a mártihoz fordulva. tényleg, mondta a márti. és mióta, kérdezte r. péter tudományos főmunkatárs. csak négy éve, mondta a márti.

- szombaton, úgy döntöttem, elmegyek a velencei tóhoz.
- ez az ismerd meg hazádat projekt?
- nem, ez a ne legyek otthon projekt.

ilyen késő van? na menjünk, nekem ma még le kell nyomnom egy házassági évfordulót. (alie)

az evéshez nekem társaság kell vagy sorozat. sorozatnézéshez nekem társaság kell vagy kaja. társaságbajáráshoz sorozatokat kell ismerni, azokról beszélünk evés közben.

a pénzintézet harmadik, leghátsó ablakánál az ügyintéző tarotkártyát vetett a pult mögött.

nagyon hideg volt a fonológiatábor alatt, és én nagyon melegre készültem, szerencsére nagyon kedves emberekkel (nyelvészekkel!) voltam körülvéve, így kb mindenkinek volt valami ruhadarabja rajtam rövidebb-hosszabb ideig. még nádasdy ádám általam rajongásig csodált, rózsaszín bélésű zakóját is viselhettem egy percig, és addig ő dacolt a hideggel, meg nevetett rajtam.
na de tényleg, világosbarnás kívül, és rózsaszín a bélése. csodálatos.

fonologiatabor, cikkolvasas. reggel ota folyamatosan fozzuk a 'meghitt pillanatok' teakat.

néztem magam a plexilapon tükröződni, és arra gondoltam, lehet, hogy így fogok megöregedni, hogy vöröses hajamba napszemüveget tűzve, rossz buszokra szállok.

belégzésenként újrakezdem. a tavasz minden illatához hozzá tudok rendelni egy üres rekeszt magamban, ahol ki kell töltenie a teret. hiányokkal tanulok együtt élni. például úgy is, hogy a füvet simogatom. süt a nap, hason fekszem és átölelem a földet, hello, minden nap ugyanazt álmodom.

szerintem meg nagyon is jó, hogy végre kiengeded magadból az érzéseidet. mert akik magukba fojtják, azok rákosak lesznek. vagy költők.

a szelektíves fiúk szeretnek engem. olyan néha reggel, mintha kukásautót sétáltatnék, jön mellettem lépésben és töfög.

- persze, ha koncertre mész, még előtte rá kell hangolódni...
- rekviem lesz.
- ja, neked arra nem kell.

huligánok, morgott suematra a 61es villamosról leszállva, amelyen egy tucat fiatal üvöltötte magnóval együtt, hogy kölyköd voltam, bár két perccel előtte a tiltott szerelem című slágernél még mi is csatlakoztunk hozzájuk, és nem én énekeltem végig az összes versszakot hangosan.

a pocsolyákat, meg a járdán elszórt nyers spagettitésztát kell kerülgetni, sárga virágpor van a cipőm orrán. a szélsőségeimből adnék bárkinek. a bensőségeimet adom bárkinek.

aimee mann - save me

narancssárga fürdővízben olvastam csehovot--
másoknak is akarok egy kis rosszat, az baj?

ma a pszichológusom hívott fel engem, hogy menjek hozzá.
nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy az életem immár végképp tragédiává avanzsált.

a magnolia egy sérült, gonosz, nyomorult emberekről szóló film, akik bántanak, boldogtalanná és még nyomorultabbá tesznek más sérült, gonosz, nyomorult embereket, akik ugyanezt tették/teszik más, sérült, gonosz, nyomorult emberekkel, és végül mindannyian elénekelnek közösen egy dalt, majd megpróbálják megölni magukat, vagy meghalnak rákban, kivéve azt a párat, aki megmarad, hogy a jövőben még több embert tehessen sérültté, gonosszá és nyomorulttá. közben varangyok esnek az égből.

a rettenetre ébredek minden hajnal háromkor. hogy nem tudom, miből építhetném fel magam, és hogy nem lehet visszaaludni. hogy még meg akartam mutatni a bikini és a nap nyomát a bőrömön. például.
andrew bird - a nervous tic motion of the head to the left

leveszem a ruhákat, lemosom a szemfestéket, és visszanövesztem a szőrt.
suzanne vega - language

Weeks in the hospital, without perfume, or candy,   
and I still have no friends. Yesterday, a man
came over to me and screamed about the accident,  
the blood! I shrank, smaller, into my sweater
and imagined I was somewhere else. The women in the   
restaurant smile when I take their pictures
with a pink Instamatic and offer them   
spoonfuls of chocolate, my number. I am staring
at the telephone now, willing it to ring, cradling it in my   
arms and my stomach is turning. I beat myself
with my fists, my loneliness is relentless. I see its constancy   
in the spreading bruises, the green and yellow echoes.
I am the quietest object here, I could rest here always, never moving.

(lynn crosbie - skirt, my pretty name (r.))

tegnap megsimogatták a bokámat az írók boltjában.

nem megyek ki a konyhába mert tojáshéj van a konyhapulton. rám most jobban kell vigyázni mint az egész bolygóra; felkapcsolom az összes lámpát a szobákban, mert nekem kell a fény. vasárnap védtelen vagyok, vasárnap mindegy vagyok. a vasárnapok a legnehezebbek.
cat power - the greatest

egy integető gyerekekkel tömött busz araszolt a buszmegállón át, és az egész buszmegállóból senki nem integetett vissza nekik, csak én, mert én ilyen bolondos fiatal lány vagyok. aztán jött egy csapat tizenkétéves és lehamuztak, és akkor újragondoltam ezt a fiatal dolgot.

igazolványképet kell csináltatnom a hétvégén, lesz majd egy komoly, egy összetartós-ölelkezős, meg egy bolondozós, szamárfülmutatással.

a szüleim úgy beszélnek a telefonba, hogy ketten egyszerre, és aki a kagylónál van, sose tolmácsolja pontosan, amit a másik a háttérben magyaráz. és amikor méltatlankodom, azt mondja akivel beszélek, hogy inkább átadom a telefont, és erre én, hogy de most akkor mi van, beszéljük már meg, de olyankor pont két fül között félúton van a kagyló, és utána fordítva csináljuk, szia, na, azt mondtam, és így persze már máshogy hangzik, értem, dehát az üzenet, amit a háttérből kapok, az megint nem lesz így jó, és jön, hogy akkor átadom inkább a telefont, és erre én, hogy de.

most pont süti a tarkómat a nap, nem panaszkodom. (növény)

ma sokat beszélgettem a pszichológusommal a nácikról, az mindig jó. átengedett maga előtt a nagy zöld busz. megvettem életem első dolgozatjavító piros tollát és megszerettem a répás kubut. ötkor keltem reggel. vettem ajándékot a húgomnak és a petszoszájetis állatomnak. az apukám kiscicának nevez, a fickóm polipnak.
keblemre ölelem a világot, na, ma lettem huszonhárom éves.

a pokol legalsó bugyrába kerülnek, akik automatikusan elinduló zenét tesznek a blogjukba, utánuk jönnek akik szmájlikat írnak a bejegyzéseikbe, és őket azok követik, akik pontot tesznek a cím után.

bárcsak ne lenne időm elalvás előtt gondolni semmire.

ma délelőtt kapáltam kicsit, majd ültem a napon és fröccsöt ittam. gyanúsan rövid giliszták voltak mindenhol, de próbáltam nem arra gondolni, hogy egy szörnyeteg vagyok.

kevés időmben lassan és felületesen olvasok.

portörléskor megtaláltam a levendulás illatgyertyát, amit egy költő szeretőjétől kaptam, mert színben ment a ruhámhoz. ha egyszer szeretője leszek valakinek, majd meggyújtom. és mindenki tudni fogja, hogy a szeretője vagyok valakinek, mert levendulaillatom lesz.

virágos képkeret, szivárvány színátmenet, hullócsillagok; istenem, add, hogy az emberek ne a photoshop kezelését válasszák hobbinak nyugdíjaskorukra.

az a pillanat, amikor az órákban meryl streep belép a virágüzletbe, és azt mondja, flowers, what a beautiful morning.

- amikor... amikor így nézel, mindig feltör bennem egy gondolat.
- jaaaaaj. milyen gondolat?
- hogy felugrok innen, lemászom ott, és elszaladok.

meg kell tanulni, hogy ki mire nem kíváncsi.

ismét jót futottam. és most akkor megyek, és kimosom a hajamból a sarat.

azé a blogger aki megműveli.
(brainoiz mr.a sok dolga ellenére történő megjelenéséről a kocsmában)

- neeee, nem is olyan nagy a seggem!
- nem, a szoba kicsi.

a kistanárok élete móka és kacagás, gondoltam, amikor a lyukasórában beléptem a tanáriba, ahol a kistanárok a szokásos asztaloknál bonyolították mókával és kacagással teli életüket, úgymint: arccal az asztalra borulás, kéztördelés, semmibe bámulás, szalámis szendvics.
ugye nem horkoltam, ezt kérdezte a lány, aki mellé leültem.

azért volt blogszünet, mert öndestruktív erők dúltak bennem hirtelen, de a falcoláshoz mégiscsak túl öreg vagyok.

üreges szív kakaós tejmasszából. amíg szépirodalom van az élelmiszerek címkéjén, nem tudom mit is akarhatnánk.

a húsbolt zavartalanul működik.
aludjatok jól.

te is egy érdekes lány vagy... a magad nemében. mondta laci bácsi, majd vett nekem pálinkát.

- elnézést, megnyomná nekem a gombot?
- leszáll?
- nem, én csak úgy jelezgetek.

van már némi történelmünk a tivadarral lelkiválságaim megoldásában, és bátran állíthatom, hogy ő a jelenséghez legnagyobb hozzáértéssel forduló, legnagyszerűbb lelkisegély (gyűlölni fog, hogy ezt írom). tegnap is például, mikor egy rövid emailben kész tények elé állítottam és instruáltam, miszerint írj valami kedveset, mert szarul vagyok, azonnal válaszolt, hogy baignoire*, majd fel is hívott, hogy húsz percen keresztül uvuláris r-eket mondjon a telefonba. jobb lett.

*fr. fürdőkád

dr freud used to dream about girls like me.

az úgy volt, hogy két ötletem volt a farsangi bulira, de kurvának öltözni már olyan elcsépelt.

elmagyarázom. este azért futunk, hogy másnap reggel fel akarjunk ébredni, és reggel azért úszunk, hogy estig ébren akarjunk maradni.

... és akkor ott állt az ajtómban a férfi akit szeretek, egyik kezében üveg bor, másikban ... üveg bor.

itt minden nap kirabolnak egy bankot. van egy felesleges paplanom, de a hajléktalanokhoz odamenni félek. kiterítem a radiátorra a törölközőmet meg a fürdőruhámat és klórszagú lesz a szoba.
a kezemet. a tenyerébe.

- tessék, nézzünk inkább természetfilmet, jaj! kikandikál a kis fejével a lyukból! de aranyos! most visszabújik! fut! kikandikál! fut! nézzétek, kikandikál! visszabújik! fut!
- hát ez a görények élete.
- ezzel mondjuk én is elégedett lennék.

napok óta tikkel a bal szemhéjam. anya hurkát süt.

... azaz taposni fogom a beledet.
(sz.k., az angolszakos szakdolgozati témavezetőm, bemutatom.)

van amúgy egy igen lassan történő, jótékony hatású shift, amikor már nem elsősorban amiatt zokogsz, h milyen szörnyű ember vagy, hanem amiatt, h mások milyen rendesek veled mégis.
na, csak azért mondom, h én is látom h az élet szép. meg ma találtam egy tiszta kést is az általam vezetett háztartásban.

tudom, h nem kéne nagyon sok, de nekem most még nagyon kicsi sincs.
és megint rosszat álmodtam.

jorane - red mountains

lementem a kocsmába és ott ült az isolde egyedül egy sör felett, kétségbeesett arccal. olvastam ma két cikket, és... és... az emberi lélek sokkal bonyolultabb, mint hittem!
a pszichiáterekre is rájár a rúd, na.

csak akkor nem fáj a fejem, ha nagyra tátom a számat.

az eszperantó téren a régi keravillba is nézz be jucikám, nyáron egy negyvenegyes neonrózsaszín viccet vettem ott. szokták csodálni.

lesz egy házam és teleépítem műkandallókkal. eléjük állok szatén estélyiben és katt. eléjük áll a férjem fehér szmokingban és katt. eléjük állok a férjemmel és katt. eléjük állok a férjemmel és a szüleimmel és katt. eléjük állok a szüleimmel és katt. eléjük állok a férjemmel és az ő szüleivel és katt. eléjük áll a férjem és az ő szülei és katt. eléjük áll a férjem és a szüleim és katt. eléjük állnak a szüleim és az ő szülei és katt. eléjük állok a férjemmel és a szüleimmel és az ő szüleivel és katt. akkor a cseléd fog fényképezni, mondjuk.

pocsaiévanéni voltam álmomban, általános iskolai tanárnő, szüleim kolleganője huszonévvel ezelőttről, családbarátja. biciklivel mentem órát tartani gyerekeknek, de nem értem oda, mert mindenhol meg kellett állnom fotózni. fotóztam boltívet vakuval, számítógéptermet éjszakai módban, libasorban csúszó kis fehér meztelencsigákat makróval.
aids-es voltam álmomban, pár hetem volt hátra, lelombozott. leültem egy adag papírral és leveleket kezdtem írni az ismerőseimnek. könyv ennyi idő alatt már nem jön össze, meg különbenis, majd pont az én élettörténetem.
csecsemőket és nőket gyilkolt meg álmomban a szemem előtt brutálisan egy kiszámíthatatlan szép szőke lány, aki a barátnőm volt. ültünk egy lépcsőházban, és azon gondolkodtam, garantálja-e vmi, h én nem fogok sorrakerülni. nevetett rám, de nála volt a kés.
szuvasodni kezdtek a metszőfogaim. álmomban.
a múlt hetieket inkább nem írom le, mert még szomorú leszek.

megint eszel? kérdezi mellettem elsuhanva a lakótársam, zsófi.
itt vki el fog költözni, hirtelen és fájdalmasan.

másodévesek voltunk, ült mellettem moncsi a modern brit irodalom előadáson, és kockáspapírokra rajzolgatott. két hét múlva le kell adni az építésznek a terveket, és a vőlegénye rábízta a ház megtervezését. nézd csak, ez így milyen lenne? újabb kockáspapír került a többi alá, ferencz győző a mikrofon mögött pedig újabb jegyzetkártyáját tette lapjával lefelé az asztalra. azt hiszem, larkinról volt szó. ősz volt, és nagyon sötét. muszáj, hogy beférjen a tizenhatszemélyes étkezőasztal.

dehogy leszel pedagógus! (vigasztaló kontextusban.)

jó, persze amint lejön a thomas tallis diszkográfia, a gyomlálást felváltja mondjuk a rinyálás a zenei tanulmányokról.
(jó, tudom, ismerkedjek a blues-zal.)

ismét rá kellett eszmélnem, h az orosz kórusművek panaszosságához semmi nem fogható. ahhoz képest ezt a blogot is majd' szétfeszíti az életigenlés.

megfigyelendő dolgok:
- a karvezető mozgása
- a karvezető koponyacsontjai
- a karvezető ruhájának az anyagának az esése
- esetleg még a dal.
és akkor itt a videó.
(viszont ha még egyszer vhol a képembe tolnak egy sunshine feliratot, elég ideges leszek.)

... és akkor már nem arról rémálmodunk, h beszélni akarnánk, de nincs hangunk, hanem h hangunk ugyan van, de nem indul el a skype.

nem kérdezünk guglizunk.

a húgom elég pici volt, ült a szánkón, a szánkót meg odakötötte jóska bácsi a kocsma kerítéséhez, és bement sörözni, a húgom pedig türelmesen kint ült a szánkón a kerítéshez kötve míg anyukám meg nem találta, na ez pl egy kedves történet.
jóska bácsi tök sárga volt mikor meghalt, ez már egy kevésbé kedves történet, nem tudom, melyik rokon ragaszkodott a nyitott koporsóhoz, mi nem voltunk eléggé rokonok ahhoz, h ebbe beleszóljunk. ahhoz eléggé rokonok voltunk, h az én nagymamám sírjon a leghangosabban a temetésen, és meg kelljen kérdezni fontoskodó öregasszonyoknak, h nyugtató injekciót kapott?. meg ahhoz is eléggé rokonok voltunk, hogy sokáig féljek még attól éjszaka, h a sárga jóska bácsi ott van az ágyam alatt.
amúgy nem minden kedves történetemre jut kevésbé kedves is.

leül velem a konyhaasztalhoz és megkérdezi h egy tizes skálán mennyire akartam ma meghalni. nem akartam meghalni. na persze, persze, egy tizes skálán, mondjam. ahol mi jelent mit, öt a normális? kérdezem. nem, mondja ő. általában a nulla a normális.

... és akkor ott állt az ajtómban a férfi akit szeretek, egyik kezében üveg lekvár, másikban spanyol zombifilm.

nem tudok írni. sütök fánkot.

na, minden ok, megterveztem az útvonalat! ami azért fontos, mert most nem látok ki a kocsiból. (dani vezet)

és akkor feküdtem a földön és arra gondoltam, h ha vki most megkérdezné, h figyelj, van itt egy tucat orrszarvú, mit szólnál, ha végigrobognának rajtad és felöklelnének, akkor feldobnám gyorsan az asztalra a nem messze heverő parti nagy kötetet meg a kölcsön morfológiakönyvet, és intenék, h gyertek csak.

és akkor most kiemelten nagy szeretettel köszönteném a leadnám a tokám keresőkifejezéssel idetalálókat.
(update szerda: és köszönöm a ma délelőtt kreatív keresőkifejezésekkel próbálkozónak is a vidám pillanatokat.
update csüt: mindenkinek nagyon köszönöm aki azóta különféle érzelmeit és mondanivalóját keresőkifejezések formájában juttatja el hozzám. megindít.)

életem bármelyik szakaszát éltem, eddig teljesen biztos voltam benne, h akárkivel párbaállítva, én leszek kettőnk közül az egzisztenciálisan bizonytalanabb meg a szuicidabb, de akkor ma együtt ebédeltem a marcival, akinek tíz napon belül be kéne fejeznie a szakdolgozatát.
megpróbáltam rajta az általam hatásosnak talált módszerekkel segíteni. édesség és sport. az lett a vége, h az elte e épületének a negyedik emeletén, a lépcsősor tetején próbáltuk felköhögni a csokit a légutainkból.

horgászatról beszéltek, sakkról, és pénzről (csakis: zsozsó, lóvé) az öreg bácsik a szaunában, meg arról, h minden rendben van ugyan, de azért sose lehet tudni, ezért csak féléves uszodabérletet vettek már.

szexi vagy és unalmas. mint hawaii.

mi lesz velem, befőttmeggyek.

hova mondjam el. belemondtam a meggybefőttes üvegbe. belemondtam a salátás pohárba és  belemondtam a pörköltöstálba---

(...) és ott akarta kiélni a beteges grafomán mániáit. (költő a költőről)

elmondhatjuk, h az új évben nagy változások nem várhatóak, a szilveszterestét a kormányzásfonológiáról énekelve és a bináris fa vagyok! fantázianevű táncmozdulatokat végezve töltöttem.