álmomban három férfihoz tartoztam egyszerre, mert társadalmilag úgy volt szokás. az egyiket szerettem csak, ez nem tudom, szokás volt-e, a másik kettőnek az illata is idegen volt. a másodikkal kifejezetten csak adminisztratíve voltunk összeláncolva. a harmadiknak mellénye volt. ültem kettőjük között és vágytam kétségbeesetten az egyikhez, kit érdekelnek a szokások, az isten szerelmére, ezek ketten még csak nem is nyelvészek.

olyan jól nézek ki ma este, lemegyek a boltba.

jaj, dehogy sikerült rosszul a sütid, nagyon finom lett! mondta anyukám, és elcsomagolta nekem útravalónak majdnem az összeset.

koriék házában a házmester minden ajtó fölé akasztott kis karácsonyi díszt, csak a pakisztáni család ajtaja felé nem.

három tálca sütin, kétszer ennyi égésnyomon a kezemen, és háromszor ennyi vitatémán vagyunk túl, a családom azonban megtalálta az ultimate megoldást: rum.
most megyek vissza a konyhába pogózni a húgommal.

vettem egy marie clairet, és a wc-n most háttérbe szorítja a zsidók történetét. (zsuzsinéni)

az isten olvassa a blogomat, és résen van ám.
legalábbis egyértelmű jelnek látom, hogy egy olyan széles vállú operatőrt küldött tegnap a mátyás templomba, hogy a komplett tenor szólamot kitakarta előlem a monteverdi koncerten. nem tűri a parázna gondolatokat az ő házában.

miskolc sem olyan reménytelen, rájöttem. vannak itt jó palik. voltam a gyárban...

találtam ma a polcon egy kis nesszeszert, fültisztító pálcikák voltak benne, anyacsavarok, biciklizárkulcs és xanax.
summertime, the roughest time.

csak négy paracetamol, három quarelin, egy üveg bor, és olyan gyönyörű vagy.

ott a könyv az ágyam mellett, amolyan jutalomként, ki van készítve, ha még fel bírom emelni lefekvéskor, akkor olvashatok. és akkor felemelem utolsó erőmmel, és az van a könyvben, hogy elégedettség-érzés, igen: e l é g e d e t t s é g - é r z é s.
méltatlan zárása a napnak, jóéjszakát.

minden percben emberek halnak meg, nekem meg pedagógiai témájú kiselőadások handoutjairól kell reflexiókat írnom.

nagyon fáradt vagyok. foglalkozzon ezzel valaki. nekem nincs rá időm.

a fontoskodó skandináv lektorok rettenetesen kihúzták már nálam a gyufát.

most az van, hogy én egy szörnyű, szörnyű embernek érzem magam, és mégis végtelen emberi jóindulat sugárzik felém. különösen az angol- és az elméleti nyelvészet tanszékeken sugárzik.
jaj, határidők vannak, meg karácsony, milyen érzelgős lettem.

bloggerek ülnek isoldéék nappalijában, és ő a pszichiáteri munka érdekességeiről mesél.
veronika: de nem nyomasztó ez a sok beteg ember?
lucia: már mindjárt elmegyünk.

a pszichológusom szerint nem vagyok unalmas. ezt különösen megható olyan valakitől hallani, aki közvetlenül előtte ötven percen át hallgatta, ahogy arról beszélek, hogy milyen unalmas vagyok.

pár hete jött egy új fiú az egyik osztályba, mesélte az apukám, és tegnapelőtt nem messze állt tőlem a buszon, de nem vett észre. és pont azt mondta vkinek, hogy "a fizikát egy kopaszodó pasi tanítja, de tök jófej". na, mit szólsz? kérdezte büszkén. nem is "kopasz", hanem csak "kopaszodó".

nagy volt a forgatag a miskolci városháztéren, mindenki piros-fehér, és a villamosról nem is lehetett megállapítani, hogy a nagy tömegben ki öltözött mikulásnak, ki volt diósgyőr szurkoló, és ki az, aki a gárda-rendezvényre ment.

most úgy akartam letenni a telefont, hogy ne érezd utána nyomorultul magad, de belátom, hogy ez olyan, mintha gyűszűvel akarnám kimerni a jeges-tengert.

a vonat, amin ültem, elütött egy embert. vagy kettőt. húsdaráló, mond ez maguknak vmit? ismételte meg tagoltan a kocsi közepén a tájékoztatást magára vállaló tupírozott hajú nő. orvos vagyok, bárkinek ha baja van, szóljon. jaj, a múlt hónapban ugyanezen a napon, ugyanezen a járaton is ez volt. akkor hét órát vártunk. bizony, néz rám. de még mindig jobb nekünk, mint neki. vagy nekik. hát nem? én mindig ezt csinálom, én embereket boncolok, itt az ujjaival zongorázó mozdulatokat tett, nekünk már olyan szinte, hogy egyik kezemmel eszem a vajaskenyeret, a másikkal meg... már csak a jobb kezével zongorázott, a balban egy képzeletbeli vajaskenyeret tartott. hát igen. majd dns-ből, gerincvelőből azonosítják őket. a múltkorinak legalább a feje megmaradt. szerintem egy szerelmespár volt... jaj, a legközelebbi életemben rózsa szeretnék lenni.

ma csendben kell maradni, az a lényeg. nem szólítunk meg, fel, le, nem járatjuk a kis szánkat. susognak a falevelek, sususu. sususu.

- de már legalább lett ott két kis barátom. az elején nagyon rossz volt, mert azt hittem, csak én gyűlölöm azt az órát, és kifejezetten destruktív elemnek éreztem magam a csoportban...
- na de pl. az alkoholista fiú!
- igen, az alkoholista fiú lett az egyik barátom.

széthullottam, mint pattogatott kukorica a moziszékek alatt.
(hasonlatok rovatunkban ma)

csak be akartam csempészni a szánalmas kis életedbe egy cseppet abból a jókedvből, amit mi, nyelvtechnológusok, minden nap átélünk.

nem vagyok én egy olyan buta lány (felülbírálni)

és ezt is

a vasárnapok a legnehezebbek, mindig akkorra nő elviselhetetlen mértékűre, amolyan bibiliai ritmusban. itt van nekem az ég, a föld, a fény, a víz, a fák, a virágok, az összes égitestek, az állatok, a férfiak és a nők, and still. nincs kedvem felnézni rá, lenézni rá, fürdeni benne, fürdeni benne, alájuk ülni, feléjük állni, alájuk állni, megsimogatni őket, megsimogatni őket, figyelni őket.
a vasárnapok a legnehezebbek. akkorra nő elviselhetetlen mértékűre.

szeretném néha, ha az álmaim kicsit jobban elszakadnának a valóságomtól.
tegnapelőtt reggel azt rémálmodtam, hogy nem sikerül plain texben bekereteznem egy szöveget.

- ki ez a csaj?
- á, őt nem könnyű behálózni.
elemezze pragmatikailag a dialógust, amely miatt (többek között) nem lettem xy magyar író egyik csaja (többek között).

elkezdett mondanivalója lenni. így vesztünk el mindenkit.

ági. humor, humor, humor! kiáltotta búcsúzóul utánam a pszichológusom.
---
- jean, ki kopog odakint?
- az eső, uram.
- akkor engedje be, mert még elázik!

bele kellene olvadni minden felületbe, belesimulni a székekbe, hozzátapadni az asztalok lapjához, és együtt nyílni, csukódni az ajtókkal. mit csinálok rosszul.

szerepkonfliktusok őrlik fel erőimet, pl. itt van nálam a húgom most három napig, és egyszerre kell úgy tennem, mintha az anyja lennék, és mintha nem lennék az anyja. (megőrültél, miért nem vettél fel sálat? illetve ne igyál már több sört! - nemnem, viszont: főztem neked is ebédet. - igenigen.)
na de nem panaszkodom. inkább csak megjegyezném csendben, hogy én annakidején egy nagytestvért kértem a szüleimtől.

az egyetem lassan megtelik nálam fiatalabb lányokkal, akik nálam hangosabban nevetnek a kedvenc tanáraim viccein. na megyek, veszek valami krémet.

bementem a papírboltba, és mondtam, milyen papírt szeretnék, és már amikor magyarázta az eladónő, hogy milyen van belőle, tudtam, hogy az nem az lesz, és félreért. aztán odavezetett a polchoz, és megmutatta, és láttam, hogy az nem az, és félreért, de csak vettem abból a nem-az papírból, mert nem tudtam azt mondani, hogy ez nem az, és félreért, és ha lúd, akkor már legyen kövér, hármat is vettem a nem-az papírból. amit egyáltalán, abszolút, semmilyen körülmények között nem fogok soha használni.
uram, kicsit kevésbé balfasz, ha lehetnék.

nem lehet karácsonyi égősorok az egész világ.
nem lehet minden nap loitumára táncoló hitlert nézni.
(az én barátaimnak, úgy tűnik, túl egyszerű az élet nem fenékig tejfel. kifinomultabbak annál.)

meg leszek unva.
meg leszel unva.
minek ezt ragozni.

kapcsolgattuk ma a tévét, és a balázs show ismétlésében(!) épp egy bőrnadrágos, melegítőfelsős, kirúzsozott, beszédhibás fiú lényegült át egy félrecsúszott, kócos parókában csepregi évává, és kitartóan próbálta eltalálni az ütemet és a hangot. és akkor azt mondta egy most meg nem nevezendő, velem egy háztartásban tartózkodó rezignált pedagógus, h ez olyan, mint egy szalagavató-műsor.

egy kívülről szappanillatú vonattal jöttem miskolcra, be kell szarni.
belül szarszag volt, nyugodj meg.

nem mentem lakógyűlésre, itthon vártam sötétben, mikor kezdik verni az ajtómat a határozatképtelennek nyilvánított gyűlés megvadult tagjai, de csak nem jöttek. aranyosak a szomszédaim egyébként, mind egy szálig, de a lakógyűlés, mint köztudott, minden nyugdíjasból kihozza az állatot. én meg fiatal vagyok, előttem az élet, és sok a dolgom. magyar mondatokat kell megtanulnom kísérleti célnak megfelelően hangsúlyozni.

ugye nem kell holnap lakógyűlésre menni.

Make it personal.
Let the words come from your heart.
Include why you love them and how they make your world brighter just by being in it.
Express your gratitude for them being in your life.
Be affectionate and loving.
Let them know your love for them will never fade and you will always be there.

most olyan veled beszélgetni, mintha maksa zoltán az anyjának próbálná el a kabarét.

- na, dani, jó órát fogsz tartani?
- hát, ha ez a jó emelet.

magas hangon beszélünk, és halkan, szűkszavúan beszélünk, és halkan, nyelvbotolva beszélünk, és halkan.
egy olyan kedves lány vagyok, nem kell nekem még beszélgetni is.

- és kitöltöttem egy rorschach-tesztet...
- de a rorschach-tesztet nem is kitölteni szokták!
- én minden tesztet kitöltök, és kész.
- terhességi teszt?

anya, hol a mi helyünk? (kislány a temetőbe érkezéskor)

most az van, hogy bármire gondolok, meg fog történni. mondhatnánk, hogy ez nem lehet érvényes a világ minden dolgára, de nem is gondolok most azokra a dolgokra, amelyekre nem lehet érvényes.
szóval most az van, hogy bármire gondolok, meg fog történni. és hát úr.isten. mondom úr.isten.

ismétlést még, visz-sza, visz-sza.

szokott lenni vácon egy óránk az átszállásig, minden évben ugyanazokkal, ugyanarra sétálunk egy kört. aztán a bzmoton is ugyanazokkal találkozunk minden évben, és hogy legyen hova ülni, sanyi bácsi átrendezi az egész vonatot minden évben, mert sanyi bácsi nagyon öreg és nagyon asszertív. lennének még jelzőim, de sanyi bácsi a rokonom, és nagyon öreg. aztán ugyanazok jönnek ki elénk a vonathoz minden évben. ugyanazok várnak a zrínyi utca végében minden évben. az ugyanazok felének ugyanolyan orra van, mint nekem.

kiesett a zsemle a kezemből, és káromkodtam a boltban. becsípte az esernyő a hüvelykujjam, és káromkodtam az utcán. véres ujjlenyomatot hagytam a nyomtatványon, és káromkodtam az okmányirodában. elrontottam a második nyomtatvány kitöltését, és káromkodtam. elrontottam a harmadik kitöltését is, de akkor már csak áthúztam a rossz számot és káromkodtam. fél órán át vártam, és néztem, ahogy a fekete pulcsis ügyintéző különböző testhelyzetekben kavargatja a kávéját.
közben csendben dúdoltam egy dalt.

ön most láthatatlan a hálózaton.
(láthatatlanság megszűntetése)

épp az egyik szabadulj meg tőlem, te férfi, különben tönkreteszlek üzenetű fiona apple dalt hallgattam ma este futás közben, és arra gondoltam, hogy a futás egyébként is az érzelmek rettentő széles és változatos skáláját hozza ki belőlem, de a zene erre még milyen sokat rá tud tenni! más volt most futni ugyanis, mint mikor a bartók rádió esti adásaira futottam például. akkoriban még azt hittem, hogy a polgárőr azért járkál a futópályán esténként, hogy megvédjen engem másoktól.
nos, mióta fionára futok, biztos vagyok benne, hogy azért van ott, hogy megvédjen másokat tőlem.

nincs  és  és  és  tb se működik, bocsi p, mondom p, szóvl bocsi pukám, tudom, hog nem erre tnítottál, mégis sikerült bort öntenem  billentűzetbe.

pénteken még 10 kilométerre volt tőlünk a lánchíd, szombaton pedig már csak 9 és félre.
jaj de jó, egyre gyorsabban biciklizek.

hát nem nagyszerű? és "nagyszerű" alatt itt most "szánalmast" értek.

kiiratkozom mások mondataiból.

csak előtört belőlem a keserűség, jólvan.

(...) a háziban, amit feladtatok, arra gondoltam, hogy akkor ezekkel a regexpekkel... de tedd le azt a kést miközben magyarázok!
a programozás órán legalább éri az embert valami inger, oktatói visszajelzés, érted.

- hát bárcsak az lenne a legnagyobb divatbalesetem, hogy gucciban megyek a gucci nyitópartira.
- bárcsak lennének divatbaleseteim!

egyetemistáéknál ma olyan, mintha karácsony utáni első iskolanap lenne: mindenki új elektronikai cikkekkel villog.
átutalták a diákhitelt, ja.

nem kell itt problémázni, hogy így nem érnek rá, meg úgy nem érnek rá. az én barátaim a számítógép és a magyar nyelvtörténet. ennyi. mondta dani, majd tovább beszélt, szórakozottan rázogatva az antidepresszánsos-xanaxos gyógyszeresdobozát.

már a fitnesst is fatnessnek olvasom.

"El fog menni, és én Ferihegyen
szemétkosárba dugom a fejem.
Végigfutom az összes parkolót
a felfestett fehér nyilak szerint
kanyarogva, kitárt karral; a szél
hol arcomba vág, hol be a nyakamba,
mert tél lesz akkor és nagyon hideg."

(nádasdy ádám - örök repülőtér (r.))

az jutott ma eszembe (bár konkrét koncertélmény folytán, de szigorúan csak teoretikusan), hogy ha valaki megkérdezné tőlem (pusztán csak teoretikusan), hogy lehet-e lányokat megdugni azzal, ha valaki tenort énekel reneszánsz kórusművekben, akkor én azt felelném (szigorúan csak teoretikusan), hogy igen.

agnus üzenete:
(...) szerinted?
tivadar üzenete:
Gaaktu viseo?
agnus üzenete:
és még megsértődtél, mikor azt mondtam, hogy néha frusztráló veled beszélgetni.
tivadar üzenete:
Majt javla?
tivadar üzenete:
Hálediddje guláv.

vajon csak én járok olyan társaságokba, ahol az emberek eljátszanak egymásnak youtube videókat, hogy illusztrálják, amiről beszélnek, vagy ez ma már egy általános jelenség?
és akkor még nem is meséltem azokról a barátaimról, akik az internetről rendelnek jeget.

az élet nagyon nehéz, amikor olyan magyar szintakták bizonyító erejűként bemutatott magyar példamondatait olvasod, akik hosszú évek óta külföldön élnek, és minden jel arra mutat, hogy anyanyelvi kontaktusuk már csak a saját példamondataikkal van.

szörnyű az énnekem: mi mindenre vágyom. (jónás tamás)

tippek-trükkök, ez van, tippek-trükkök az egész internet, dolgozni nem akar senki.

ági, nem kéne magának pszichológushoz járnia? szakított félbe szerdán a pszichológusom.
a munkája gyümölcsét, azt hiszem azt nem sikerült maradéktalanul prezentálnom.

egy esetleges történésre való egyik esetleges válaszom nagyon kegyetlen lenne. most bűntudatom van, hogy lehetek ennyire érzéketlen.

kedélyesen ülik körül az emberek az asztalt a házibuliban és nevetgélnek. a sarokban egy rendszergazda, egy programozó, és egy blogger, szociális készségeik legjavát mutatva, csendben simogatnak egy kutyát.

írt nekem ma egy levelet, hogy ugye nem néztem hülyének, mert mikor összefutottunk, épp egy abszurd, furcsa hangot próbált kimondani.
kedves, az elméleti nyelvészet szakról jövök.

már kezdtem azt hinni, hogy ilyen impotens, nyomorúságos és szánalmas lesz az egész napom, de aztán letöltődött a kotrógép-szimulátor.

ma mondtam szkájpon a zenekaromnak (a tivadar), hogy másokkal is fogok majd zenélni. már bárkinek a hárfája alá fekszel, ribanc?, kérdezte, de amúgy nem vette zokon.

attól tartok (kezdte vallomását feszengve), hogy ma este rámragadt egy kurva idegesítő szokás (fejezte be idegesen).

a többi kisfiúk egymást ütötték a székekkel amikor bement a terembe, ezért nem nagyon figyeltek a földön fetrengőre, aki azt játszotta, hogy ő hajléktalan.
(legyél tanár, baszod.)

a tivadar elutazott az északi sarkkörön túlra, ami nagy veszteség egyrészt tudományos (maga most elmegy? akkor nem fog itt bohóckodni nekünk? kesergett nádasdy ádám), másrészt személyes szempontból. most egy ideig senki nem rajzol órán a füzetembe sketcheket nyelvészekről, akik különféle kalandokba bonyolódnak, meg rólam sem rajzol sketcheket senki a füzetembe órán, különféle gunyoros, szuicid mondatokat adva a számba.
elkeseredésünket csak az enyhíti, hogy a tivadar elvei közül egy-kettőn lazított, és korábbi idegenkedését félretéve (idézem: a blogolás hullabaszás!) indított egy blogot. azt hiszem, magáért beszél minden, megnyugtatásul elmondom azért, hogy ahhoz, h 100%ban értsen mindent a kedves olvasó, ahhoz minimum tivadarnak kell lennie, illetve a nyelvészeti érdeklődés is meglehetősen sokat segít, de az ezekkel kevésbé rendelkező, dadaizmus iránt viszont fogékony embereknek is ajánlom.

nagyon szeretlek, hisz magamat szintén.

egyes vélekedések szerint kevésbé lennék deprimált, ha nem a katolikus egyház különböző szertartásaira komponált zeneműveket hallgatnék még a kádban ülve is.

először viccesen akartam felfogni a dolgot, hogy úgyse akartam ismerősökkel összefutni, meg ilyesmi, de ez fél óra után elmúlt, és az a helyzet, hogy kurvára soha többé nem kívánok egy esti vonat világítás nélküli, töksötét kocsijában két órát utazni, kedves máv-start zrt, köszönöm.

pont odaillene a homlokom, még eszembe jut néha. emberi bőrökről beszélünk most.

most, hogy eltelt már majdnem a hét, kijelenthetem, hogy a hét sikerélménye nem kisebb dolog, mint az, hogy nem aludtam el a hétfő délutáni órámon. bár ehhez talán köze van némi megfélemlítésnek is, mert a miklós (sztrv. & tv.) a következő szavakat intézte hozzám, meglátván óra előtt, hogy az asztalon pihentetem kis fejemet: figyelj csak, figyellek egy ideje, és tudom, mire készülsz. és megtiltom.

- hát a magyarszakosokat pl. alkotásra kellene még buzdítani, h alkossanak, írjanak verset, novellát, aztán... hát maximum nem lesz mindenkiből egy petőfi!
- hát egy petőfi az talán még igen.

az életem sajnos egy csőd, de így legalább mégse kell dühöngenem, hogy ma is 50 percet töltöttem el belőle azzal, hogy különböző emberekre vártam.

... neki még a feleségét is egy script veri. (rgabor)

oda kell vessző, ahová akarok, ,,,,,,,,,, ,, ,,,,, ,,,,,,, ,,,,, ,,,, ,,,,,,, ,
,mondom, neked, is,

10 percnél tovább ne engedje hatni.
(düh, szerelem, vízkőoldó stb.)

ki volt a didaktika tanárod? add meg a számát!

az a baj, hogy túl sok itthon az aprósütemény, meg hogy olvasás közben megláttam egy kisfiút, aki az erkélyünk alatt gesztenyét gyűjtött, és elkeseredtem, hogy milyen rég voltam annyira lelkes apró dolgokért, hogy teletömjem velük az összes zsebem; lassan úgy érzem, hogy most már szinte minden apró dolog, amiért lelkesedem, ehető.

az vajon a tanárképzés hatása, a pedagógussá válás része - mi több, küszöbe -, amikor az ember gyakorlótanítással rémálmodik? hogy angolórát kell menni tartani 13éveseknek, de nem találja a termet? meg hogy elveszi a pad alatt olvasó fiútól a könyvét, de az újat húz elő a táskájából, és ezt végtelen sokszor meg tudja csinálni? én már sosem leszek olyan, aki arra riad fel éjjel, hogy nem tud semmit az érettségin, mert engem csak azért ver majd ki a víz álmomban, hogy nem érek oda ügyelni mások érettségijére? vajon már kiválasztattam, és ez visszafordíthatatlan? és ez az átalakulás természetes velejárója? sose leszek már olyan, mint mások?!

megcsináltam az órarendemet, és úgy döntöttem, öreg vagyok, nem teszek én már menekülésre erőfeszítéseket, jöjjön, aminek jönnie kell.
a programozás szeminárium és a nyelvészkocsmázás ketten együtt kiszorítják az emberi gondolkodás előadást.

jó, ha herbert von karajan madárszerű kezei vezényelnék az életemet, én is teli lennék áhítattal.

a pofátlanságnak is van határa, nekem vékonylábú lányok ne kanalazzanak mogyoróvajat a bicikliút kellős közepén.

alapvetően csak azokban a dalokban hiszek, amelyeket boldogtalan nők vagy templomi kórusok adnak elő.

mikor a pszichológusommal elmeséltük egymásnak, hogy miket találtunk egymás nevére guglizva, már biztos voltam benne, hogy ez egy produktív együttműködés lesz.

azért járok társaságba, hogy ne olyan legyek, mint a blogom. (brainoiz, blogger)

a tandem előtt kisebb bloggercsoportok álldogáltak, súgdolóztak és mutogattak át más csoportokba.
a megelevenedő szociometria, testvéreim.

(hova hanyatljak hanyatoljak) hol találhatnék olyan helyet ahol a hanyatlást elvégezhetném, és mikor találok olyan időt, amikor hanyatlásom megkezdhetném.

bár a szüleimnek is sokat köszönhetek, spórolni a tintasugaras nyomtatók tanítottak meg.

az alvilágnak nincs szemantikája. (miklós, sztrítvarior & tanszékvezető)

mindjárt jön a következő fonológia előadás, de addig még hullahoppkarikázhatok egy kicsit.

ki kell használni, ami van még a nyárból, mert szeptembertől újra egyetem, és nem lesz más, csak nyelvészet előadások, nyelvészet szemináriumok, nyelvészet workshopok, nyelvészeti olvasmányok, nyelvészkocsmázások.
szóval mielőtt még elkezdődne a daráló, most még gyorsan elszaladok nyelvészet-konferenciára.

az vagy nekem, mint testnek a kenyér. telített szénhidrát.

csúnya lány, visszataszító kutatási területtel

húgom: miről olvasol?
apukám: a személyiségépítésről.
húgom: és hol tartasz?
apukám: ... én már a lebontásnál.

most ez van, pont ez a kevés lesz nekem épp mindenből elég

műértő közönség címért, pluszpont: tudják, hogy tételek között nem szokás tapsolni.
műértő közönség címért, mínuszpont: nem tudják, hogy adott ponton a tétel ért-e véget, vagy már az egész darab.

hívtam a szüleimet, de rémülten rázták a fejüket; a húgomat, de lehülyézett; a barátaimat, de hirtelen mindenkinek programja lett; a volt tesitanárnőmet, aki sznob programokban hű társam, de ő se ért rá, így egyedül mentem szülővárosomban templomi koncertre. nagyon jó volt, csak kicsit túl sokat beszéltek közben a kultúráról és szent istván királyról.
egy ignoráns egyházzene-rajongó vagyok.

a sex pistols koncert nagyon jó volt, de azért kb. a felénél úgy éreztem, hogy most el kell mennem valahova, ahol istenről énekelnek, és meg is találtam a helyet a blues színpad előtt. nem messze összefutottam ferivel, akivel eddig kizárólag metodológia szemináriumokra és csókolom-koncerteken történő véletlen összefutásokra korlátozódott az ismeretségünk, de most szerencsés csillagok vezéreltek bennünket, és meghallgathattuk együtt az i believe i can flyt. utána, a nyelvészekkel együtt, csókolom koncertre mentünk természetesen.

tegnap kocsmáztunk kicsit a tivadarral és a marcival. arról beszéltünk, kit hogy ölnénk meg (szívünk minden szeretete és tisztelete mellett), persze magunkat se kíméltük, engem megerőszakolnának és aztán levágnák a fejem, a tivadar be is rajzolta hátul a nyakamon a szaggatott vonalat tollal, á, jó érezni újra a
csendes, balatonos lelkibéke után, hogy a nyelvészek markáns humorára még mindig lehet számítani.

látod, ugyanott tartok. sehol.



paolo conte - sparring partner

ment minden, mint a karikacsapás. a túránk kiindulópontját jelentő települést sikeresen elhagytuk. kétszer is. másodszorra már sikerült nem az autópályán kilyukadnunk. örültünk is nagyon, könyékig olajosan, mert addigra persze már mindkettőnknek leesett egyszer a lánca. fáradt is csak az első nap voltam igazán. ránéztem a km-órára, és azt hittem, sms-em jött.
az utolsó nap már meg se kottyant egy defekt, és hogy a sziklákon kellett bemásznom a vadul hullámzó balatonba, mert belefújta a bukósisakomat a szél.

nem rossz a szállás, de inkább sétálunk még egy kicsit a temetőben.

tivadar: adtam apámnak a sütidből, nagyon ízlett neki.
én: igen? mit mondott?
tivadar: "nagyon ízlik"?!

ne csináld ezt velem most, szabadságon van a pszichológusom.

csavarhúzómba dőlök.

szerdán az orvostanhallgató barátnőimmel megpróbáltam berúgni, de nem sikerült. holnap az unokatesóm esküvőjén újra megpróbálom. vagy pedig nem, és akkor senki nem fogja kérdezgetni, hogy miért nem megyek már én is férjhez, mert látni fogják, miért.

ma turkáltam egy angol nyelvű könyvet a tranzakcióanalízisről. múltkor turkáltam egy dvd-t margaret thatcher életéről. élet értelme, alighanem te is miskolc turkálóiban leledzel.

túlteng bennem az agresszió mostanában, lehet, hogy újra elkezdek fórumozni.

csak etettek, etettek, etettek, meséli anyukám kissé bűntudatosan; szaladok ki a konyhából, erre már én emlékszem, szaladok, kezemben a tányérral, amin vajaskenyér van. nem vagyok túl magas, a füleim kilincsek mellett zúgnak el, vigyázni kell a küszöbökre, átfutok a nagyszobán, jobbra ki az erkélyre, kezemben a tányér, hoppá, kicsit megbillen. nem direkt, á, nem direkt, kiesett a vajaskenyér a harmadik emeletről.

szia, találkozunk az esküvőn, viszem a vírusirtót.
egy rendszergazda mindig rendszergazda marad.

megbasz a búbánat, hogy én már sosem fogok régimódi angol egyetem ódon falai között reneszánsz zenét tanulni. sajnos ma ettől a gondolattól nem fogok aludni.

az orvostanhallgató barátnőim már vért vesznek. én pedig már akár egy igei kifejezéseket összekapcsoló "és"-t is fel tudok írni lambdakifejezéssel.

táncoltatok-e ti már halotti misére.

karl jenkins - dies irae (requiem)

nyáresti szabadtéri kultúrprogram, macskaköveken kerti székek, mindenki elég öreg. az éva előre akar menni, mert ő nem lát, nem hall, kiáltja diszkréten egy bottal járó rövidnadrágos öregúr.

... és akkor a hittanon mondta a pap, hogy nézzük meg a passiót, mert letöltötte.

pár napja elegem lett az emberekből. az ismerősökből, és az ismeretlenekből - elsősorban ezt a két csoportot emelném ki. viszont rájöttem, hogy nagyon szeretem a gombát.

minden reggel korán kelek, és kiülök az erkélyre reggelizni. közben olvasom tovább azt, amit előző nap közvetlenül lefekvés előtt olvastam. aztán kávézok, és olvasom tovább azt, amit azelőtt olvastam. a kávésbögrémben mindig van muskátli-szirom.

ma van a szüleim harmincéves házassági évfordulója.
szia anya, szia apa. ez egy jó döntés volt.

hat napot futok, a hetediken megpihenek. akkorra jegelni kell a bokámat, azért.

a tivadarral és az rgaborral elég tisztességes kis napközis tábort hoztunk létre, tanulás-ebéd-tanulás napirenddel, hát így telnek napjaim. amúgy mi vagyunk harry potter, ron, és hermione, a hasonlóság egyértelműen szembeötlő (i.e. az rgabor szemüveges, a tivadar vörös hajú, én meg lány vagyok), ülünk a hatodik kerületi griffendél klubhelyiségben, a tárgy amit tanulunk pedig minden bizonnyal az ősi rúnák tanulmányozása:

- most ugrottam egy oldalt...
- de várj, itt vannak még műk, meg gammák, és nem értem.
- éppen ezért ugrottam egy oldalt.

- do you remember what you said to me?
- not word for word, actually, jenny. but i remember there were some verbs...
(flight of the conchords - jenny)

anyámnak vettem anyák napjára füvet...

elegem van a fesztiválokból, 25éves vagyok, mostmár csak konferenciákra fogok járni.

ma életemnek ismét egy nagy csatáját nyertem meg: világosban mentem le futni. nem törődve semmivel.
aztán ahogy mentem a futópálya felé, az fogalmazódott meg bennem, hogy ha a társadalom csinos nőket akar látni, akkor fogadja el a csinossághoz vezető út akármelyik fázisában lévő nőket is. ekkor kicsit megijedtem, hogy mi van, ha magam számára is észrevétlenül vad feministává válok, és egyszercsak nem lesz már visszaút; nem szoktam én csak így, szemi-agresszíven társadalmazni. szerencsére rövid idő múlva eszembe jutott, hogy mostanában minden éjszaka más férfival álmodom ugyan, de álmomban leginkább főzök, mosok rájuk, illetve ülök a betegágyuk mellett; így nyugodt lehetek, hisz a tudatalattim ezen megnyilvánulásai bizonyítják, hogy a konzervativitásnak egy - a jelek szerint enyhén poligámra módosított -, de egyértelműen beazonosítható génjét hordozom.

"legszívesebben törvényt hoznék vagy hozatnék
hogy bizonyos szint alatt
ne lehessen József Attiláról/hoz verset írni"

(sopotnik zoltán - a tiszta szív hozadéka (r.))

olyan jókat írtál rólam. én is szeretlek.

ne próbálj naiv módon egy rendszergazda ftp-tárhelyére meglepetésnek szánt mappát titokban feltölteni, mert 2 perc múlva már tudni fog róla. úgy egyáltalán. sose próbálj meg túljárni egy rendszergazda eszén.

tudok olyan dolgokat, amelyeket az emberek többsége nem. másrészt olyan dolgokat kell megtanulnom, amelyek az emberek többségének nem okoznak nehézséget. csak minden második nap találom magam értékesnek.
a zuhanyrózsából ömlik a forróvíz, utánzásos tanulás, mondtam, figyelj, gyerünk. patakozz.

nina simone - here comes the sun

miklós, én olyat szeretnék a habilitációdon, hogy tormakrémes falatkák sonkával, meg rózsaszín mignon.

minden délután kiülök az erkélyre napozni, jégkrémet enni, és tanulni, aztán fekete ruhákat veszek fel, és elmegyek a kocsmába. ha nem kocsmába megyek, akkor fekete ruhákat veszek fel és elmegyek futni.
velem elég nehéz, szeretném néha, ha ezt mások is észrevennék.

- most nézzük tudományszociológiai szempontból...
- akasszuk fel magunkat?
- igen.

(hamisítatlan nyelvészpesszimizmus éjjel 2kor a kocsmában)

- tegnap már rúgott. állítólag eddig is rúgdosott, de nem hittem el. de tegnap én is éreztem.
- ilyenkor az a trükk, hogy nem szabad visszarúgni, igaz?
(férfiak és a gyerekvárás)

laza leszek, jó? laza leszek.

kimászott a szerelősrác a csatornából, levette a kesztyűjét, és leült kicsit pihenni a járda szélére. az volt a pólója hátára írva:
bölcsész gólyatábor, zánka, '98

szlovákia, dunára néző ház, péntek délután. amíg a többiek még egy autónyi (ételt és) italt vesznek, én szervezői minőségemben szeretettel várom a földi-, vízi-, és légiközlekedéssel érkező fonológusokat, valamint magamra vállalom a ház felderítését, úgymint ajtók kinyitogatása (egy a pincében zárva volt), a konyhában található ismeretlen eredetű fehér porok végigkóstolgatása (mind só volt), összebarátkozás a kerítésen ugráló mókussal.
péntek este. az első kétórás cikkolvasó-vitatkozó session éjjel egykor, négy teljes oldal elolvasása után ér véget, a cikkolvasás és a vitatkozás közötti időarányok eltolódása miatt.
szombat délelőtt. sose mosogattam még 20 ember után. kitapasztalom, és szerencsére hamar beazonosítom azt az időintervallumot, ami után egy teljesen másik tudatállapotba esik az ember. addiktív, utazok.
szombat délután. szerintem ez a lábjegyzet nem erről szól.
szombat este. kezdek felengedni, ekkorra már szinte teljesen eltűnik belőlem a félelem, miszerint valaki életét veszti a tábor három napja alatt. tulajdonképpen nem tudom, hogy ilyen idegekkel miért tartom magam szervező-típusnak. hát hogy is halna meg akárki. a konyhában egy kisebb társaság sörrel a kezében békésen etimologizál. a teraszon dalt írunk minden szemünk elé kerülő oktatónkról.

vasárnap délelőtt, epilógus. itt-ott nyelvészek fekszenek a társalgó foteljaiban. tárgyesete? többesszáma?

most pedig elmegyek fonológia-táborba.

najó, velem sokmindent meg lehet csinálni, engem megtiporhatnak, megalázhatnak, használhatnak, kicsavarhatnak, eldobhatnak, na de négyütemű fekvőtámaszt, na azt soha.

igazából nem reménytelen, hogy pedagógiai pályára menjek a tanárképzés elvégzése után, olyan formában gondolom mondjuk, hogy kiadnám a beszélgetések kiégett pedagógusokkal c. portrékötetet, vagy megírnám a tanári pálya lehetetlensége c. kisesszésorozatot, illetve publikálnám a túl sok pedagógust ismerek c. magyarázkodó, önéletrajzi ihletésű cikket.
nemrég megkértem a volt tesitanárnőmet, hogy mondjon valami lelkesítőt, miért érdemes tanárnak lenni. azt mondta, hogy pl. az olyanokért, mint én.
na ezt én nem nevezném lelkesítőnek.

ma nagyon antipatikusnak éreztem magam, és úgy éreztem, hogy furcsán viselkedek. megfordult a fejemben, hogy megkérdezek másokat, hogy ők is így látják-e, de végül több okból is letettem róla. mert mit is válthat ki az az emberekből, mikor a furcsán viselkedő antipatikus lány odamegy, és megkérdezi, hogy nem antipatikus és furcsa-e.

a csúnya művészettörténész cinkosan rámkacsintott. de most mire gondolt, miben is vagyunk cinkosok? a csúnyaságban? vagy a művészettörténet terén? kicsit nyugtalanít, mert a művészettörténethez egyáltalán nem értek.

ásvány vagyok. majd kitalálok vmit.

olyan lettem, mint egy növény, érzem, ha rezeg a talaj, kinyílok ha süt a nap, hajladozok, amerre a szél fúj, írni, na azt nem tudok, csak hajladozás van, nem rossz, de mi a franc történik, nem történik semmi. mi van, ha a lelki harmónia felé vezető következő lépésben ásvány leszek.

józsef attila: szeretők lázadása

kivasaltam a hajam, kivasaltam a pulóverem, kisimult vagyok (nem), jól vagyok (nem). azt kérdezte a virágárus, nem baj-e, hogy kicsit vizes a papír, hisz úgyis esik az eső, nem volt az. esernyőm se volt. sőt, semmim se volt, úgy éreztem, csak a nárciszok. mentünk a körúton, a fiatal lány és a tragikum, tök vicces.

van két félelmem. hogy rólam beszélnek, amikor ott vagyok, meg hogy nem beszélnek rólam, amikor nem vagyok ott.

a kötet végén a képen a szerzőnek még van haja.

a logika- és szemantikatanárom tegnap mesélte, hogy április 1-én ellopták az autóját, és megfordult a fejében, hogy ez nem a mi (tivadar, rgabor, én) művünk volt-e. hát még ilyet.
egyszer bilincselik meg az embert, rontanak rá krokodiljelmezben és vezetnek a nevében hónapokig titkos blogot a háta mögött, és örökre gyanakvóvá válik.

ma reggel két ballábbal keltem fel, és mindkettőben izomlázam volt.

ha akármilyen tanárképzéses órán úgy adódik, hogy egy szimulált osztálytermi helyzetben te vagy a tanár, és a csoporttársaidat kell tanítanod, biztos lehetsz benne, hogy mindannyian deviáns kiskamaszokká fognak változni.

én nem is tudom már, miért barátkozunk vele, fordul isolde a felismeréstől felzaklatva brighthoz. mindent utál, ami nekünk fontos ebben az életben! a focit, a mazsolát, és még cseh tamást is!

megnyitott oldalak a böngészőmben: angol-magyar szótár, latin-angol szótár, jános evangéliuma; és egy kakas - szeretett tyúkjának megvallott - szexuális vágyait fordítom középangolról magyarra.
a sunshiny saturday morning.

(habár nem lovagolhatom meg magát, mert kakasülőnket túl keskenyre építették stb)

vannak ezek a hosszúkás, henger alakú kukák. a hosszúkás, henger alakú kuka pont olyan magas, mint amilyen hosszú a néni karja a válltól az ujjbegyekig. milyen szerencsés, hogy pont olyan magas.



sarah blasko - always on this line

mostanában légnemű minden amit érzek, és nem tudom idétlen figurává gyurmázni a rosszakat, vagy egyik tenyeremből a másikba szórni azt, aminek örülök. pedig valahogy így szoktuk.

ma megpróbáltak megtéríteni a kaputelefonon keresztül. hogy, hogy nem, nem sikerült. hogy, hogy nem.

marci: az ágival tök ugyanazokat a zenéket szeretjük!
sylvia: akkor te miért nem vagy ilyen szuicid özvegyasszony?

mások szemén keresztül, part i.

olyan arcot, mint az övé, sose láttam még, elbűvölő férfi volt, nincs rá más szó, a méla undortól kezdve, a megvető undoron át, az arrogáns undorig, minden volt az arcán az este, egy pillanatra sem suhant át rajta más érzelem, póz ez, vagy már genetika, nem tudom, na de ahogy beszélt, és beszúrta a gúnyos nevetéseit, hogy háháhá, ahogy kitört az a gúnyos háháhá abból a fenséges, mélységes undort tükröző, öreg arcból, hát ilyen egy férfi akinek van stílusa.

megszámoltam a bőrhibáimat, az elfogyasztott kávékat, azt, hogy hányszor voltam gondtalan a héten. 8, 4, 2.

- mi ez, honnan jön ez a zúgás?
- ööö... a björk cd?

boldogtalannak tűnik. kedvelem.

ma megállított egy fiú a károly körúton; azt mondta, azért engem, mer én normálisnak látszom. ilyenkor már tudom, hogy nem leszünk őszinték egymáshoz.

Most jó lenne bevallani valamit.
De drága szenvedély a folytonos őszinteség:
se ünnepek, se könnyes vallomások.
A kíváncsiság megköveteli a rögzített távolságot,
a munkarend kikészíti a szenvedélyt, feloldja a titkokat.
A biztos szeretet biztos pusztulás.
A falánkság, a szerelem életképesebb:
önvédelemre kényszerít.
Zajongóknak, kóstolgatóknak áll a világ:
a táblák, a szenzorok, az utak, a színek, az ízek,
a kényelem, a receptek és a bűnök:
műsorok.
És jönnek is meghirdetett, de mindenképp kiszámítható
műsorrend szerint.
Most az lenne a boldogság, ha bevallanék valamit,
és egész életemben vissza tudnék és mernék emlékezni rá.
De csak rend van bennem és
eladhatatlan szenvedés.

(jónás tamás: éjszaka a tengerparton (r.))

az a baj, hogy sokkal jobb a humorom, mint amennyire okos vagyok.

mára megbántam valamit, amit tegnap mondtam. ez nagyon ritkán fordul elő, nem vagyok olyan lány, aki előbb beszél, utána gondolkodik. leginkább olyan lány vagyok, aki addig gondolkodik, hogy a végén inkább meg se szólal.

néha a testem a maga egyszerű módján megpróbálja megoldani a lelkem problémáit. nyáron balatonon olyan illata volt az ágyneműmnek, mint valakinek, akire nem akartam akkor emlékezni. reggelre bedugult az orrom. tegnap azon gondolkodtam sokat, hogy hogy van ez, hogy mostanában nem tudok az emberek szemébe nézni. ma reggelre úgy begyulladt a szemem, hogy kinyitni is alig tudtam.
én nem így képzelem a problémamegoldást, te szerencsétlen.

(nagyon rég emlékezetből teszem csak, amit szeretek.)

a fonológusok időt és fáradságot nem kímélve, elismerem, talán kissé indirekt módon, de azon fáradoznak, hogy jobbá tegyék a világot. fizikai megpróbáltatások (dohányzási tilalom az épületben) és hihetetlen önfegyelemről tanúskodó nagy lemondások (youtube-os böngészőablak bezárása) nem törik meg a fonológusokat. igazán elnézhető a fonológusoknak, ha ezek után a példaszó-kereséskor, (pl az i-végű mellékneveknek fenntartott táblázati cellákba), már nem annyira energikusak és kreatívak. leadják a cikk első változatát ezek a kitűnő emberek, és meg is érkezik rá az első recenzió:
"kedves [név]!
örömmel olvasom a [kötet]be írt kitűnő cikketeket. de kicsit sok benne a geci."

minden bloggernek van egy elkezdett regénye, ebből az alaptételből indult ki a beszélgetés, és annyira kilógónak éreztem magam, hogy én nem tudom úgy őszintén csóválva a fejem megvallani nekik, hogy már azt se tudom, miről akartam írni, vagy hogy csak a vége hiányzik, már kitaláltam, de képtelen vagyok leírni; szóval meg akartam felelni a sztenderdnek.

én: najó, akkor most hazamegyek, és írok három mondatot, és akkor már nekem is lesz egy elkezdett regényem.
lucia: de az nálad már az első három fejezet lesz, nem?
isolde: nem, az neki már három kötet lesz!

a diet.com hírlevelei minden héten a spam mappába kerülnek. ez az, amikor lemond rólad a rendszer.

Igen, kiáltsd ezt: gyáva az, ki boldog,
kis gyáva sunnyogó, mindent bezár,
bezárja életét is, mint a boltot,
mert benne van a csillogó bazár,


és félti kincsét, a sok cifra foltot,
a lelke szűk, kucorgó és sivár,
rablót neszel, mihelyt gyerek sikoltott,
örökre reszket és örökre vár.


Hazája ház, barátja az erős,
hitvány rokonja az ki ismerős,
határa kertfal, tyúkól, pincegátor,


de a boldogtalan tanyája sátor,
zászlója felleg, ő, csak ő a bátor
s a jó, csak a boldogtalan a hős.

(kosztolányi dezső: számadás (r.))

átvisz a révész a styxön, és utána napokig kell gyalogolni a szürke ég alatt egy végeláthatatlan, kiszáradt mezőn egyedül, és ott ez a zene szól.


lisa gerrard - the last embrace

úgy sorvaszt el a szociális fóbiám, hogy lassan elpusztulok vitaminhiányban, mert nem veszek zöldséget a boltban, mert a zöldségesfiú mindig hozzámszól, és én azt nem bírom ki.

a hím rákok az ollójukkal ijesztgetik egymást, a hím pávák a tollazatukkal feszítenek, a hím nyelvészek pedig bilabiális implozívát mondanak a kocsmában, egész estéken át. engedd le a glottiszod, engedd le, instruálja barátait dani, aki testtudatos, sőt, több sör után is tud uralkodni artikulációs szervein. az asztal másik felénél informatikusok ülnek, akik, a nyelvészek egybehangzó véleménye szerint, a linux-kernelről beszélgetnek (vö. másik csoport homogén észlelése). az informatikusok egybehangzó véleménye szerint a nyelvészek csak kihalófélben lévő nyelvekben előforduló hülye hangokról beszélgetnek.
és az informatikusoknak igazuk van.
oh, my friends, my dear friends.

mennem kell aludni, hogy holnap ne valljak kudarcot az egyetemi előadásaimon mosolygásból.

a hétfő reggeleken igazából nagyot dob majd, ha mindig jön majd a tivadar is gyermekvédelem előadásra, akinél jobban senki nem utálja a gyerekeket.

annyira utálom magam, hogy írni is képtelen vagyok róla, hogy mennyire utálom, pedig ez azon kevés dolgok egyike, amelyekről azt gondoltam, hogy értek hozzá.

visznek mikrobusszal, fényképezhetsz igazi bennszülötteket olcsón. krumplit, üdítőt kérsz mellé?

csak azt szeretném mondani, hogy életetek stratégiailag fontos pontjain ne a guglitól kérdezzétek, hogy mit kezdjetek magatokkal, mert - amúgy mindentudó - mesterünket ezen kérdésnél megeszi a fene, csekély számú találatai közül van, ami erre a blogra mutat; nekem pedig, mint ez talán látszik is, fogalmam sincs, hogy mit kezdjek magammal.

azt hiszem, hogy az elte btk hallgatójaként nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy ne legyen türelmem sorbaállni.

előadásmódom szuggesztívebb, mint gondoltam. meglátogattam a katát, hogy szórakoztassam az ebédszünetében. csak beszélgettünk sültkrumpli felett, de a végére már sikerült őt is megrengetnem a hitében, hogy az életcél, boldogság, remény szavak takartak valaha is vmit.

kőkemény érzelmi kérdés a tárgyfelvétel. néhány tanáromnak a vállán fogok zokogni, persze csak miután megkorbácsoltam magam. bocsánat, nem tudom felvenni, bocsánat, sok lesz, bocsánat, ütközik.
tényleg, vannak, akiknél akármit felvesz már az ember, ahogy az alábbi párbeszéd is példázza:

tivadar: és ha artézikút-fúrás szemináriumot tartana, azt is felvennéd?
én: igen.
tivadar: ... mondjuk én is.

ás vagy vagy bés. cés? ú.
most ismét olvassuk fel, kosárméretre gondolva.

- emlékeztek, mikor biliárdoztunk brno-ban...
- amikor a templomban vagy mikor a sztriptízbárban?

még mindig rá tudok csodálkozni az emlékeim gyönyörűségére.

ha van 8 perced tönkremenni.

emlékszel, nagyi, a kedvenced volt, mert olyan jóvágású fiatalember, hát, talán más is kell a politikához, de én is csak ennyit értek hozzá. azért még vitatkoztunk rajta sokszor, mert szerintem nem volt se jóvágású, se fiatal, dehát én nem is voltam 72 éves (71, bocs).

ma régi fotókat nézegettem, amelyeken a kövérek még vékonyak voltak, a vékonyak kövérek (ebből kevesebb van), a hülyék normálisak voltak, a normálisak hülyék (ebből kevesebb van), a holtak élők voltak, az élők holtak (ebből kevesebb van).
lehet, hogy le kellett volna vonnom valami tanulságot.

bocs srácok, a szerotonin, bocs srácok.

LENIN UTCA
(r.)

Az iskolával szembeni vályogházban Andi, a 16 éves roma lány zenére vetkőzik Viktor bácsinak, pénzért. Andi leszbikus és egyszer visszament az általánosba, mert szerelmes volt a tanárnőbe, és a szilvafőző versenyen azt üzente neki, hogy amióta levágatta a haját, még szerelmesebb.
Nem mondja be a tévé, hogy a tanító néni elment másoddiplomás-képzésre Gyarmatra, hogy gyógypedagógiai osztályt indíthasson, pedig van elég problémája otthon is, mert most vettek traktort a megtakarított pénzükből és belefogtak a mezőgazdaságba, de aszály volt az idén.

És nekik két gyerekük van.

De olyan is van, ahol nyolc.

Mert ötezer forint a spirál, és egy gyerek után havonta 5.100 Ft jár.

hajósi szabó csilla filmjei, fotói, írásai

randa állat a muréna, de dév, a búvár, ad neki enni halat, és gyönyörködik benne, ahogy csócsálja.
a szőnyegcápa még a murénánál is randább állat, de dév elkapja a farkánál(?) és szeretettel simogatja. azt mondja, barátságos. a rája nemhogy randa, de mindkettőnél veszélyesebb is, de dév pancsol vele a sekély vízben, csóválja a mérgező farkát (a rája) miközben barátságosan paskolják és simogatják (a dév). dév, a búvár, 50es, deres halántékú, napbarnított, kisportolt testét számtalan búváröltözékben és anélkül láthatjuk a 30 perc alatt, amint végigsimogatja a tenger veszélyes, de barátságos élővilágát. a tengeri sün sárga petéit mondjuk kiköpte, de ennyit egy macsó is megengedhet magának.
engem dév lenyűgöző személyiségétől eltekintve az nyugtalanít, hogy miért hiszik azt az emberek, hogy minden élőlényt meg kell simogatni. kutya, macska, zsiráf, az oké, de honnan veszik, hogy - példának okáért - az ajakoshal ugyanúgy odavan a hátvakarásért, mint ők.

ha valaki tud valamit az ajakoshalak simogatásának pszichológiájáról (bár ezt még el tudom képzelni), valamint arról, hogy vizsgálták-e valaha, hogy az állatok mennyire élvezik ezt, írjon emailt.

3 órát aludtam csak, mer az újabb nyelvészprojektet tervezgettük. most épp a noam chomsky és morris halle által írt the sound pattern of english című nagyhatásű mű születésének 40. évfordulóját kívánjuk megünnepelni, és ennek alighanem a legmegfelelőbb módja lesz az, ha norvég és magyar fonológusok együtt építenek homokvárat és strandröplabdáznak a balaton partján, norvég állami pénzen.
a szervezési feladatok fiúk által történt kiosztása szerint én főzni fogok és vetkőzni. nem háborgok, kellenek a visszajelzések, hogy közelebb jussak belső identitásomhoz, reálisabb legyen az önképem, és annak fényében mérlegelhessem a jövőm. egyetemre azért még mindig járok.

visszasírom a gyógyteát.

a gyógytea visszasír.

belesírok a gyógyteámba. mezei menta, szennyezett patak mellől, de ajándék volt.


angus & julia stone - silver coin

te vagy az én hősöm. meghívlak egy sörre.

xy oldal azt írja
ebben a blogban csak betépett felhasználók kommentezhetnek.

el kellett olvasnom néhányszor, mire.
a kommentek alapján mondjuk simán el tudtam képzelni.

vannak dolgok, amelyeket egy pms-es énekesnővel nem lehet megtenni, mondta.

azt hiszem, elmondhatom, hogy némi megkésettség jellemzi a családomat, ugyanakkor stílusunk is van, amit el kell ismerni.
ez akkor jutott eszembe, mikor december 27-én megírtuk a rokonoknak a karácsonyi képeslapokat szeretettel gondoltunk rátok karácsony estéjén szöveggel, majd az anyukám a kezembe nyomta mind a 9et, és adott hozzájuk húsvéti bélyeget, hogy adjam fel őket.

majdnem érdekes vagyok egy kicsit.

egyébként vannak dolgok, amelyek, úgy érzem, hogy intelligenciától függetlenül, az emberek számára mindig is ködösek és misztikusak maradnak, és igazi természetükhöz valahogy nehéz közelférkőzni. megfigyeléseim szerint ilyen megragadhatatlan pl. a budapestiek egy részének a vidékiség. a barátaim azt, hogy én 18 éves koromig miskolcon éltem, egészen furcsa képekben képzelik el, példázza ezt talán, hogy tegnap a kocsmában, miközben én kiskanállal ettem a citromot, hosszú perceket töltöttek azzal, hogy e szokás eredetét rekonstruálják. le is fordították végül franciára a kedves nevelőnőm, most nem foglalkozhatok a citromevés etikettjével, mert megyek a bányába mondatot, amely bennem emlékeket kellett volna hogy ébresszen a gyerekkorommal kapcsolatban, hiszen vidéken mindenki bányász. én mégis ott ültem velük a pótkulcsban, tehát a családom valószínűleg nagy erőket alkalmazott (i.e. francia nevelőnő), hogy én ki tudjak törni onnan.
vagy mikor a tivadarral (i. kerület) befizettünk egy társas útra a xvii. kerületbe, és mikor leszálltunk a 67-es buszról a végállomáson, megkérdezte, elmesélheti-e az elméletét, mely szerint a külső kerületekben lakók anatómiailag különböznek a belső kerületekben lakóktól. mondtam, hogy inkább a vidékiekről mesélje el az elméleteit, mire azt válaszolta, hogy olyan, hogy vidék, nincs is. azt csak akkor építik fel, mikor ő odamegy.

ma beszélgettem kicsit a danival, megosztottam vele röviden 1-2 gondolatomat a jövőmet illetően.
azt mondta, inkább menjünk és zárkózzunk be egy szobába amit teleeresztünk szén-monoxiddal.

vajon mennyi az esélye, hogy ugyanabban a lakásban, ugyanazon az éjszakán, ketten is kukorelly endrével álmodnak?
hülye kis kékharisnyák vagyunk.

"Aztán egy idő után rövidebbek
lettek az évszakok, arra gondoltam,
biztos apa keze lehet ebben is,
úgy tépkedte a fűcsomókat egész
nyáron át, mintha ezzel űzné a nyarat,
később sóval szórta fel az udvart,
azt mondta rá, hogy hó."

deres kornélia: bevitte magával (r.)
hát vele lakom pl. olvassátok.

már napok óta nagyon kedves hozzám, gondoltam belinkelem most már, ne kelljen tovább erőlködnie.

<monologikus, szomorú post>

tegnap megtanultam egy fejezetet egy könyvből, amit még nem olvastam, majd ma megtanítottam azt.
szörköloflájf.

- hát ez nem így van. az élet az egy összetett jelenség.
- de nem úgy van összetéve, ahogy te gondolod.

vizsgaidőszak, a legfilozofikusabb énünk. lili csak forgatja a szemeit, és szankciókat helyez kilátásba arra az esetre, ha még egyszer úgy kezdenék mondatot egy mély sóhaj után, hogy az élet...

Nem tanítottak meg elmozdulni, a fényből
át a sötétbe, és vissza. Hogy növesszek
zsigerekből és csontokból ketrecet,
és vigyázzak rá nagyon, mert az
én vagyok, mondták azok, akik nem
tanítottak meg elmozdulni, a fényből át
a sötétbe, és vissza.

Hátam mögött zúgnak a folyóparti fák,
zsibongást hallani még, madarat, embert,
bogarat egyszerre, meg az elinduló,
az elmenő és leálló gépeket.

Az asztalon három mobiltelefon és egy
ébresztőóra. Mind a négy más időt mutat.

Mit lehetne kitalálni még, hogy ne csak
a mozdulatlanságra gondoljak folyton.
A két háztető közötti égen ahogy megjelennek,
átvonulnak és eltűnnek a különböző színű
felhők, megjelennek, átvonulnak és eltűnnek,
ezt a három szót ismételgetem magamban,
és csak egy idő után veszem észre, hogy
hangosan mondom, az ébresztőóra ketyegésének
ritmusára, alig tudom abbahagyni,
és nem is szívesen hagyom abba.

Megfigyelni az alkonyt, aztán figyelni
az éjszakát. És várni azokra, akik majd
számon kérik azt, amire nem tanítottak meg,
hallgatni a hullámzást, a hullámzás ahogy
döngeti a stéget, a vasrudak és a csavarok
nyikorgása néha olyan, mintha zene lenne,

két akkord, míg a hullámzás kitart,
két halkuló akkord a sötét áramlásban.

(Győrffy Ákos: Míg a hullámzás kitart)

én: lili, és idén még egy újabb problémával kell megküzdenünk!
lili: mi az?
[tejszínhabfújás hangja hallatszik]

- jaj, új virág! mi a neve?
- nincs neve még.
- vigyázz, mert ha nevet adsz neki, akkor kötődni fogsz!
- én anélkül is kötődöm.
- akkor meg miért nem adsz neki nevet?

néhányat, akik jönnének, nem akarok, hogy jöjjenek
néhányan, akikhez mennék, nem akarják, hogy menjek


over the rhine - everyman's daughter

jaj de kár hogy felnőttem, küldhetnék neki emailt véletlenül, mintha másnak szántam volna, utána még egyet, hogy bocs, félreklikk, és eszébe jutnék, igazán kár, hogy felnőttem.

a tivadarral egyre csak nő a repertoárunk. tegnap is már hárommal több számot játszottunk, amelyek közül egy továbbra is a szerelemről szól, a második a vetélésről, a harmadik pedig a szeresd a testem bébi a baby sisterstől.
azt hiszem, egyre nagyobb dramaturgiai érzékre lesz szükség a setlist összeállításához.

újév első délelőttjén, még mielőtt továbbindult volna a villamos, a vezető kinyitotta a fülke ajtaját, hátrafutott egy nyitott szájjal alvó fiúhoz, és rázni kezdte, hogy hé, ébredj, itt vagyunk, városház tér, ébredj fel, városház tér, ne gyere már még egy kört. a fiú becsukta a száját, és aludt tovább.